- JKJózsef Károlyi
Az élethelyzetem: 58 évesen, 34 éve boldog házas vagyok. 3 gyerek 33, 27, 9 éves, unokák 6 éves és 4 hónapos. Kb.4 éve, (mosok, takarítok, gyerekkel vagyok. Úgy érzem, hogy a küldetésem megvan, (sakk oktatás gyerekeknek), amiből nem lehet megélni, így inkább hobbinak, szórakozásnak tűnik. Szóval jó, hogy a feleségem amazon! :) Úgy érzem, hogy a 9 éves fiamnak nagy szüksége van még rám, az apára, ezért ide teszem a legtöbb időt! Nehéz nekem és a feleségemnek is ez a megváltozott helyzet. Ebben sok támogatást kapunk a videóidból, igyekszünk a saját helyzetünkre értelmezni azokat! Nagyon köszönjük neked, hogy újra készíted a napi videókat, életmentő❤️! Komolyan aggaszt, hogy a kisfiunk esetleg torz mintát fog tovább vinni, hiszen most a családunkban az apa női szerepben, az anya pedig férfi szerepben van! (Talán nem lenne ez gond, ha nem 44, és 50 éves korunkban született volna a 3. gyermekünk.) A feleségem támogatná a küldetésem, de bárhogy forgatjuk, nem jön ki a matek, az pedig alapvető, mert különben a pénz miatt fog tönkre menni a házasságunk. (Nem élünk nagy lábon.) Nehézség az, hogy régóta tart ez az állapot. Meddig fog még tartani? Hogyan bírhatjuk ki együtt? Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együtt menjünk át ezen a korszakon is, (bár te is azt sugallod, hogy ez szinte lehetetlen). Kérlek, hogy adj nekünk ehhez konkrétabb fogódzókat, iránymutatást, segítséget!🥰 Remélem egy erröl szóló videó más együtt maradni szándékozó pároknak is támogatás lesz. További jó munkát kívánunk ❤️, egészségben, boldogságban! Nagyon hasznos a küldetésed!
0 
Beáta SebesKedves Gabi, de jó, hogy írod a takarítás dolgot 😊. Nálam is ugyanez van. Sokszor mikor takarítok, JELEN VAGYOK, így kizárva a zakatoló gondolataimat, jönnek a felismerések/intuiciók 🙏. Hajrá rendteremtés kívül/belül 💃
0- Beáta Sebes
Kedves Stella 😊, nekem ebben a helyzetben egy Női kör segített 👭👭👭 Ott kaptam konkrét tanácsokat, megtartó közeget és rájötten nem vagyok egyedül ezzel és kivirágoztam 🌼. Nőként tudtam jelen lenni a férfias közegű munkámban, akkori kapcsolatomban. Hajrá női kapcsolódások 💃
1 - Beáta Sebes
Eredetileg nem ide szántam, viszont saját #Rendrakás dilemmámra nem tudok reagálni és kapcsolódik is ide a tapasztalatom. Adott egy 5 éves párkapcsolat amiben volt 3 elengedés részemről, aztán valahogy mégis visszarendeződtünk, valahogy nem volt ott az ideje, nem volt velem az ERŐ ⚡️. Barátom javaslatára, email-ben engedtem el tegnap a kapcsolatot. Mert így nyugodtan átgondolhattam mit írok, szavakkal nem tudtam ezt megtenni. Bár FELszabadító az élmény nehéz is, mert sok fájdalmas felismerés ❤️🩹 jött vele. Más PERSPEKTÍVÁBÓL látom most a dolgokat. Úgy érzem most velem van az ERŐ 🔥, mert ez az IGAZ 🤍 számomra és számára is. Köszönöm István a megosztást 🙏
Györkei MátéAz imént töröltem az összes "tapasztalat-kártyámat". Újra olvastam őket, és gondoltam, hogy csinálok egy frissítést, de aztán elfogott az érzés, hogy "ugyan mit is írhatnék?"... Valahogy akármit írnék, felületes volna. Mert ha komolyan veszem önmagam és a tapasztalataimat, akkor ezek olyan ontológiai élmények, amelyekről nem igazán tudnék itt méltó módon írni. Vagy akkor marad a felszínes "képzeld én is..." típusú megosztások, amelyek talán csak a bennünk élő "me too" üzemmódra elegendők... Ez viszont nem én vagyok. Korábban élt bennem valamiféle "tanító", aki azt hitte, ha bölcs modorban írja le tapasztalatait, akkor az majd tiszteletet ébreszt, és követni fognak, szóval volt bennem egy önhittség, hogy majd én másokon segítek... Nos, ennek is vége már. Így hát "tapasztalat-kártyát" nem írok... Dilemmákat talán annál inkább...
- JKJózsef Károlyi
Kedves István! Egy kis kiegészítésem lenne: 33 éves házasok vagyunk, szerintem mindig különleges volt a kapcsolatunk, elejétől, idáig. Sokszor, sokat foglalkoztunk önképzéssel, fejlesztéssel. Voltunk, pl egy hetes házasságos táborban is ahol a házasság javítása volt a cél, úgy, hogy akkor látható problémánk nem is volt. Nem a javítgatás utólag, hanem az előre megelőzés volt a cél, szinte mindig. A korszakos váltás nálam is, nagy volt nem voltam titán többé. Feleségem meg igazi amazon lett,a sikerekkel együtt. Most 58 évesen eléggé megtaláltam a küldetésemet, amit még az asszony nem túlságosan értékel, de nem is utasít el. Mindig szerettem a feleségemet, kétszer vettem el, de elvenném akár minden nap! Szerintem a feleségem is szeret és elfogad elég jól. Két évvel ezelőtt nagyon rezgett a léc! A kedvesem azt hitte megcsalom, én szabadságra vágytam, mindenbe beleszólt, ráadásul általában igaza is volt, de akkor is! Sokat segített, hogy akkor találkoztam az első videóddal, ami magyarázatot adott mindenre, nyitott könyvként lehetett olvasni az életemet, hálás vagyok érte neked! Úgy gondolom a feleségemnek is, de nekem biztosan nagyon jó kapcsolatom van Istennel, csodálatos szüleink vannak, 3 gyerek 2 unoka, nagyon- nagyon jó munka! Szinte mindig boldog voltam! Nem panaszkodom! Szeretném megőrizni jó kapcsolatomat a párommal! Köszönettel: Károlyi József
Joós IstvánAz én tapasztalatom megosztások dolgában, hogy a "bölcs" vagy sem nem hasznos nézőpont, mert A) nyilvánvalóan nem az, hiszem MI/KI az..., (B) nyilvánvalóan ítélkezés magamról, ami lehúz, (C) még mindig arrogancia... Hanem a nekem működő nézőpont a megosztások dolgában, hogy igaz vagy sem. És általános tapasztalatom az elmúlt 10 évben, hogy minél igazabbnak sikerül lennem annál többeknek ad értéket, amit emberek vissza is jeleznek. Szóval összességében: nem hasznos értékelnem magamat. Hanem pont ellenkezőleg: az önértékelésem azzal arányosan nő, hogy nem értékelek, csak igaz törekszem lenni – amit mások aztán értékelnek. Nem ez én dolgom ez.
AnitaAz lenne a kérdésem, hogy van-e tapasztalatotok, mi törtenik egy férfiban, amikor a nő huzamosabb ideig, krónikusan beteg? Tapasztalat: egy évvel ezelőtt covidos, majd long covidos lettem amiből máig nem jöttem ki teljesen. Sok mindent értek már az állapotomról de nagyon hosszú út vezetett idáig rengeteg mélyponttal. A legfurcsább, hogy a betegség akkor omlott ràm, amikor éppen úgy tűnt, rendeződni làtszik az életem - 35 évesen végre jött egy férfi akinek úgy tűnt, ügye van, egy hàzasság már rászakadt, tapasztalt, bukdácsolt előre. Két hónapja voltunk együtt amikor beteg lettem. Azóta sem épültem ( még) fel teljesen. 10 hónapig követte az utamat, én pedig az övét segítettem ahol csak tudtam mígnem októberben olyan szinten rosszul lettem hogy hetekig nem tudtam felkelni. Decemberre, mire kezdtem jobban lenni, elment. Állítólag nem a betegségem volt az oka, és csak jó emlékei vannak velem- mondta akkor. De már hónapokkal előtte bezárt, nem ölelt, nem mutatta hogy szeret - persze ő is egyébként érezhetően válságba került, az ügyben is, velem is. Azóta sem értem ami történt. Mert bennem az lenne a természetes, hogy igen, nehéz, de majd együtt… talán túl romantikus elképzelés. Szóval, mi történik egy férfiban, amikor egy nő huzamosabb ideig beteg, ( az csak így önmagában hogy pöcsfej volt és elment, nem magyarázat, mert 10 hónapig jött és próbált velem lenni…) Hogy lehet feldolgozni, hogy meg sem tudtam mutatni, milyen vagyok, amikor nem ilyen?
