
Sokan regisztrálnak társkeresés céljából, de valójában még nincsenek meg a válaszok a lezárt, előző kapcsolatokban megélt, elszenvedett sérelmekre. Fontos, hogy ezt ne a következő partnertől várjuk...ez nem az ő feladata, hanem a tiéd.

Én most már mindig magamat választom. Párkapcsolatban a másik embert nem tudom és nem is akarom megváltoztatni. Hiszem, ha a tiszta kommunikáció után (ahol az igényeimet kifejeztem) sincs a másikban szándék, hogy engem úgy szeressem, ahogy nekem jó, akkor nincs dolgunk egymással.

Sziasztok! Bevallom, most ismerkedési céllal regisztráltam ide, de évek óta követem István videóit és nagyon egyetértek a szellemiségével, gondolataival. Örülnék, ha olyan férfival ismerkedhetnék, aki szintén ismeri, követi őt. 49 éves elvált nő vagyok 3 huszonéves lánnyal, akikből a legidősebb már kirepült. De mivel nagyok már, elég szabad vagyok tőlük. A tapasztalati megosztásom a társkeresésről: Már nem ismerkedek online, mert nem látom semmi értelmét a vakrandiknak. Egy-egy férfival találkozni, még a levelezések és akár telefonbeszélgetést követően is sokszok olyan, mintha valaki rábökne a metróban random valakire, hogy vele randizz. Mert élőben gyakran mégsem szimpatikusak vagy legalábbis nincs és nem is lesz köztünk semmiféle férfi-női vonzalom, és kénytelen-kelletlen el kell őket utasítanom. Ez pedig csak rossz érzést okoz bennük is, úgyhogy ez egy lose-lose szituáció. Mostanában valahogy csak ilyen férfiakkal találkoztam onnan sajnos. (Az utolsó párkapcsolatom másfél éve volt, és az életből találkoztam vele.) Ennek ellentmond, hogy ide most feljöttem, de bízom benne, hogy itt hozzám hasonlóbb gondolkodású embereket találhatok. 🙂

Hello! Köszönöm a reakciót! Nincs még meg az irány. Szerintem nem tudom az agyam kikapcsolni, vagy kellően távolról nézni a dolgokat. Simán lehet, hogy beszűkült a látásmódom. Annyi a tervem, hogy hónapokra eltűnök, kiszakadok, és hagyom a gondolataimat áramolni, és nem görcsösen agyalni. ....eddig jutottam :)) Te mivel próbálkozol, próbálkoztál?

Egyedülállő anyaként nem mindig egyszerű kamasz fiút nevelni, még úgy sem, hogy apa jelen van és a kamasz tényleg jófej ;) Lánytestvérrel felnőve nem tudom, hogy min megy keresztül egy fiúgyerek... Apai/férfi szerepét nehéz hozni nőként...

Havi egy színház, havi egy mozi, kirándulás, közös hullámhosszon, rezgés, érdeklődés. Sport, irodalom, jövőkép.

Évek óta azon gondolkozom, hogy találok-e magamnak valakit, akit az érdekel, mint engem, például komolyzene, festészet… Közel hat éve ismerkedem, eddig kétszer kötöttem kompromisszumot… …csúnya vége lett, így többet nem teszem. Olyan nagy kérés egy intelligens, művelt, komolyzene kedvelő társ?!

Ismerkedés céljából vagyok itt. Hiszek abban, hogy hasonló a hasonlót vonzza... elvált, 46 éves vidám nő vagyok. 3 csodás gyermekem van. Aktívan élem a mindennapjaimat. Szellemi munkát végzek, s ezt szeretem sporttal ellensúlyozni. Érdekel a pszichológia, önismeret. Ami igazán feltölt, az a természet, értékes emberi kapcsolatok, mély beszélgetések.

Általában az érzelmileg távolságtartó férfiak vonzanak. Nagyon. Tudom az okokat, látom az összefüggéseket. Apám volt ilyen. Aki túl odaadó, túl kedves, túl lelkes... az nem férfias a szememben, az nem érdekel. Szóval akinek van tartása... (távolságtartás) na az igen... az kihívás. És egyből megmozgat. Előre látható, tudható, hogy mi várható, mégis belemegyek ezekbe a kapcsolatokba, különböző magyarázatokkal alátámasztva magamnak, hogy miért lesz ez jó nekem... Eleinte jó is, a kémia általában nagyon működik... aztán szenvedek, mert kötődni kezdek és vágyom rá, hogy a másik megváltozzon, közel engedjen magához. Ha egy kicsit is figyelmes, kedves, akkor boldog vagyok... amikor nem az, lezuhanok. El akarok szakadni, szakítok, nem enged, visszamegyek. Érzelmi hullámvasút. Ez az általános forgatókönyv... Sokat dolgoztam ezen... fejtegettem miért van, honnan jön. Közben jött egy házasság... olyannal aki, nem távolságtartó, legalábbis nem úgy, ahogy a többi volt... de ez egy külön sztori. 14 év társas magány, 1 gyermek. Végül kiléptem, és a korábbi mintázat ismét folytatódik. De csak most, ennyi idősen jöttem rá, hogy a probléma gyökere az, hogy én magam is félek a valódi közelségtől. Pontosan azért választok így tudat alatt, mert egy ilyen férfi nem akar majd igazán megismerni. Ha meg akarna, akkor kiderülhet, hogy nem vagyok elég (jó). Tehát biztonságban vagyok mellette, hiszen a közelség számomra is rémisztő. Miközben mégis nagyon vágyom rá. Ördögi kör. Nagyon szeretnék valakit nagyon szeretni és szeretve lenni. De nem működik. Megoldás: első körben magammal jóban lenni. Magamat megszeretni úgy igazán... Na ez a kemény dió. Amíg ez nincs meg, esélytelen boldog kapcsolatban élni bárkivel is.

Talán a rengeteg veszteség megtapasztalása,tanítása ami először figyelemre hívott... Kezdetben kényszerít,majd gyengéden tanít...és amikor már nem érzel félelmet miatta...szinte eggyé válsz vele...akkor gyengéden elenged.