Megosztások

Ágota Papp

Az egyik legnagyobb tapasztalatom az életemben, hogy merjek kiállni saját magamért, merjek hallgatni a megérzéseimre, merjek szembe menni az elvárásokkal. Sajnos vagy nem sajnos ez nagyon sokáig tartott, bár utólag azt gondolom, hogy semmi sincs véletlen, mert dolgunk van a világban és ennek a dolognak rendelt ideje van. Az egész életem legnagyobb félelme a biztonság elvesztése. A baj az volt ezzel, hogy ez mindig csak a fizikai biztonsághoz kötődött és nem vettem figyelembe azt, hogy van egy érzelmi biztonsági szintér is, amely legalább ugyanolyan fontos. Valamikor azzal kezdődött ez a folyamat, hogy elkezdtem önmagamra figyelni, fontossá válni és ez a figyelés elsősorban a fizikai aktivitáson alapult. Idővel azonban ez egyfajta lelki megerősödéssel is együtt járt. Ebből az állapotból kezdtem megérteni önmagamat és szükségleteim előtérbe helyezését, miután egész életemben másra figyeltem másra fókuszáltam, mert azt hittem hogy, ha másokra figyelek akkor én rám is ugyanúgy fognak figyelni. Aztán erre rájöttem: ez nem igaz. Abbahagytam, elsősorban a kapcsolatomban azt a folytonos tevékenységet, hogy másiknak megmagyarázzam a működésemet, a kapcsolat működését. Elfáradtam az állandó adásban, az állandó igyekezetben, hogy valamit javítsak. Úgy döntöttem arra az útra lépek, ahol nem kell megfelelnem, nem kell úgy viselkednem, ahogy másoknak jó, hanem lehetek önmagam legjobb verziója. Óriási szabadság élményem lett ebből. Még az út elején vagyok, a minták néha visszahúznak, de elindultam. 🤗 Hiszek abban, hogy az Élet minden nehézséggel együtt szép.

Bóta Zsuzsi

Az elképzeléseimhez való "ragaszkodás" tettenérése :) Milyen érdekes, hogy bármennyire hiszem azt magamról, hogy nyitottan és szabadon fogadom be a következő megtapasztalást, mégis fülöncsíphető, ott egészen mélyen az a bizonyos elképzelés... A dolgokról való előfeltételezés. Amit a tudattalanom összes tartalma és a még nem tudatosult vakfoltok az elmémben hoznak létre bennem. Például Indiában kínálkozott számomra ehhez egy kitűnő "gyakorló terep". Tudok-e úgy jelen lenni, hogy teljesen szabadon, elképzelések nélkül fogadom be a megtapasztalásokat. Delhi nyomornegyedei, a koldus kisgyerekek, Varanasiban a halottégetők, Bod Ghaya-ban a kolostorok, Buddha fája... Úgy éreztem, hogy teljes nyitottsággal vagyok jelen. És többé-kevésbé ez így is volt! Amikor viszont valami benyomta a gombjaimat, akkor rögtön tudtam: itt bizony volt "elképzelésem", vagy hitrendszerem az adott jelenséggel kapcsolatban. Végtelenül hálás vagyok ezekért mégis, mert pont ezek a vakfoltok, rejtett elképzelések, hitrendszerek mutatják meg, hogy még hol lehetek szabadabb. Hogy miket ismerhetek fel, ami által még inkább, még tisztábban lehetek jelen az adott pillanatomban. Amikor megélhetem az egy-séget ÖnMagammal, és úgy láthatom a jelenségeket, ahogy azok vannak. Mindent annak látni, ami! Amikor már bele tudok menni egy pillanatba, új helyzetbe úgy, hogy nincs róla elképzelésem, előfeltételezésem, "elvárásom", akkor valójában jelen tudok lenni. Ilyenkor valóban kapcsolódhatok a ...-hoz. (ki-hogy nevezné: Gondviselés, Isten, Szeretet, Létező, Égiek, Univerzum, Önvaló...) Csodálatosak ezek a felismerések az úton-járásom során... Ti hogy vagytok ezzel? Mik a tapasztalataitok az elépzelésekről? Vagy csak így: mi a véleményetek erről?

pogitomi

Engedd és nyiss... És szerintem egyszer csak eljön az a pont, amikor azt mondod, hogy nincs gát vagy ha van is még, de már nem érdekel és egyszer csak megindulsz...

M.B.A.

Kapcsolódni vágyom... A világunkban, ahol az emberi kapcsolatokat sokszor a fogyasztói társadalom szabályai szerint éljük – ha elromlik, vagy ha nem tökéletes, azonnal eldobjuk és újat keresünk –, az egyik legritkább és legértékesebb kincs a valódi elköteleződés. De mi is az az igazi kapcsolódás? Amikor a felszínes elvárásokat végre felváltja a biztonság, az elfogadás, a tisztelet, a kölcsönösség, a feltételnélküliség... És mindemellett egyenrangú társakként funkcionálnak a felek.. Szerintem... A valódi elköteleződésnek azonban ára és értéke is van. Mindannyian hordoztunk már egy képet magunkban a „tökéletes” kapcsolatról. Filmekből, regényekből és a közösségi média filterezett valóságából meríthetünk, milyennek „kellene” lennie a szerelemnek: konfliktusmentesnek, folyamatosan lángolónak, ahol a másik ember gondolatolvasóként, azonnal tudja, mire vágyunk. Aztán ahogy telnek az évek, tapasztalunk, sérülünk, gyógyulunk, és rájövünk egy hatalmas igazságra: a tökéletes kapcsolat egy fárasztó délibáb. Ami viszont valódi, kézzel fogható és mindennél többet ér: Amikor találsz valakit, aki leteszi melletted a voksát, minden egyes nap (!), az egyszerűen megfizethetetlen. Ekkor nem a készt kapjuk, hanem együtt teremtjük azt meg. Sokan várják azt a partnert, aki „készen” érkezik. Aki már minden traumáját feldolgozta, aki sosem hibázik, és aki mellett az élet egy végtelen, sima utazás. De a valóság az, hogy két önálló, múlttal érkező, esendő ember találkozása sosem lehet súrlódásmentes. Az igazi csoda ott kezdődik, amikor két ember azt mondja egymásnak: 💝 „Nem vagyok tökéletes, és te sem vagy az. De hajlandó vagyok megismerni és elfogadni téged.” 💝 Együtt tanuljuk meg egymás szeretetnyelvét. 💝 Együtt fejlődünk, és csiszolódunk a nehézségekben. 💝 Együtt teremtünk egy olyan boldogságot, ami nem a külsőségeken és a látszaton, hanem a valódi közös munkán alapszik. Ez az elköteleződés nem azt jelenti, hogy sosem lesznek viták, vagy hogy sosem leszünk fáradtak, nyűgösek, bosszúsak. Hanem azt, hogy a nehéz napokon sem pakoljuk össze a bőröndöt. Amikor a kapcsolat alapja a mélyebb megértés, akkor a hibák nem jelentekek válóokot, hanem lehetőséget adnak a kapcsolódásra. ✨ Ha a másiknak rossz napja van, nem a támadást látod benne, hanem a fáradtságot. ✨ Ha te borulsz meg, tudod, hogy van egy biztonságos tér, ahol lehetsz gyenge, mert a társad nem a tökéletes kirakat-verziódat szereti, hanem *téged*. Mindenestől. És ez az, ami igazán számít! Nem a drága vacsorák, nem a státusz, és nem a kifelé mutatott, irigylésre méltó harmónia az, ami megtart egy kapcsolatot. Hanem az a csendes, hétköznapi, láthatatlan háló, amit ketten fonnak minden egyes nap. 💝 Az a tudat, hogy valaki ott van neked. 💝 Hogy valaki lát. 💝 Hogy valaki választott téged, és holnap, amikor felébred, újra téged fog választani. Mert a végén csak ez számít. A közös út, a közös fejlődés, és az a fajta tiszta szeretet, ami nem a tökéletességet várja el, hanem a valóságot öleli át.

Erika Szlavek

Kell hogy legyen valaki aki engem keres és én őt. Soha nem adom fel. Sokat változtam az utóbbi időben jobban értékelem azt, ha tartozik hozzám valaki és én is számíthatok valakire😉

CSILLA CSILLIK

Életem során sok megtapasztaláson mentem keresztül. Kétszer el váltam az egyik 21 a màsik, 15 évig tartó kapcsolat volt. Az első házasságomból 3 gyermekem született, akik ma már felnőttek. Óvónőként dolgozom, amit nagyon szeretek csinálni, ez nem egy munka számomra hanem egy hivatás. Nagyon sokféle nehézség és megtapasztalás mind arra az útra vezetett, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz, hogy elfogadjam önmagam és szeressem önmagamat, s feloldjam a gyerekkorból és előző életeimből hozott mintáimat. Most úgy érzem jó irányba haladok, sokat dolgoztam magamon, előre haladok az életem egyre jobb, azt a társat szeretnem bevonzani, aki számomra a legmegfelelőbb és Én az Ő számára.

Mónika Juhász

Sziasztok! Nem lepődöm meg,hogy a sors pont most dobta elém ezt a közösséget. Határ húzás,nemet mondás most a legnagyobb feladat a számomra. Köszönöm... Figyelek... Tapasztalok...