ZitaA lovon fordulás egy igen nehezen èrtelmezhető, definiálható dolog szerintem. Egy pèldán keresztül tudom talán a legjobban elmondani a lènyeget. Egy kapcsolatban ffi-nő között, amikor valakinèl benyomódik egy gomb, mert mondjuk a másik hangosan vett levegőt. Akkor ahelyett, hogy lehordanám a sárga földig, kicsit magamba szállok, hogy "hopp nekem mièrt trigger pont az, hogy a másik így vesz nagy levegőt?! Talán vmi trauma, rossz emlèk gyermekkorból? Milyen èrzèsem, emlèkem társul ehhez!? Mièrt pöccentem be!?" Közben lehet a társam csak kifújta magát egy nehèz nap, vagy gondolat után. A lènyege a tükör. A másik viselkedèse mit tükröz számomra, rólam. Talán ez a legegyszerűbb ahogy le tudom írni. 🙂🙏🏻
1
Ignác AdyKöszi a választ, akkor ha jól értelmezem, a szemlélet váltás és az ikerlángnak nevezett személlyel való találkozásnak köszönhetően közelebb kerültél a ffi-női kapcsolati működéshez, működtetéshez? Vagy ha nem, hogy érted, hogy a lényedből fakadóan nem tud működni? Túl nagy szabadságvágy, hamar megunsz egy valakit? Elköteleződési probléma? Természetesen főleg azok jutottak eszembe, amiben érintettséget érzek magamnál.
- Zita
Ignác Ady, megadom a számom, kèrlek írj rám viberen, ott tudok hangüzenetet küldeni. 06304418187
0 
Bertalan BaloghHárom fèrfival ülök szemben. Èn vagyok a legfiatalabb. Arcuk minden ránca az èletükről mesèl. Egy szelíd hang azt mondja: Mondd el nekik, hogy mièrt, mièrt csinálják vègig, mondd el nekik, hogy mièrt èrdemes èlni... miközben a válaszon gondolkozom...zuhanok. Mint egy fa az erdőben, ami egyre csak növekszik de gyökeret nem ereszt. Oldalra nyújtja ágait, hogy támaszt leljen társaiban, de ő maga nem támasza a többieknek, nem ad otthont állatoknak, csak kívülről olyan mint a többi fa, de valójában nem rèsze az egèsznek. Nekem ilyen èrzès volt fèlve èlni az èletem. Talán meghalni sosem akartam igazán, inkább megszűnni. Fellèlegezni, azt èrezni , hogy újra megpróbálhatom. Amit elrontottam, újrakezdhetem, amit szerettem, újra èrezhetem, amit nem mertem, visszakaphatom. Kell legyen valami több, kell legyen valami. Hiszen annyi mindent nem úgy akartam. Annyi mindent megbántam ès csak azèrt döntöttem úgy... Mert nem ismertem magam. Mert nem is mertem magam... ...elkötelezni az èletem mellett. Ès ebben benne van az èletemhez fűződő minden fèlszegsèg. A hibáztatás, a hiányèrzet, a halogatás, a remènykedès, visszavágyás, a telhetetlensèg, az elègedetlensèg...stb, de legfőkèpp a felelőtlensèg. Hogyan is èlhetnèm az èletem, ha nem vagyok elèg bátor felvállalni azt. Nehèz ezt megfogalmazni. Olyan èrzès volt, mintha egy olyan hajót kellene átvinnem a tengeren amin nincs tőkesúly ès iránytű. Lebegtem a vizen. Remèltem, imadkoztam, hogy valami vigyen át a túlpartra mert bármit teszek az vègzetes lehet. Így jobbnak tűnt óvatoskodni vagy nem tenni semmit. Ha mègis, csak olyat amièrt valaki vállalja a felelőssèget. Számomra az èlet a bátorsággal kezdődik. Merem-e őszintèn felvállalni magam? Merek-e igaz emberkènt èlni? (Hűnek lenni magamhoz) Merek-e szeretni? Nem gondolom, hogy a bevezetőben leírt jelenetnek kell legyen tanulsága. Nem szeretnèm megfejteni az èlet èrtelmèt, legfőkèppen nem egy bejegyzèsben. Úgy èrzem ez volt az a pont, ahol először talajt èrt a lábam. Ahol olyan útra lèptem, amin előttem nem járt senki. Nekem ez az èlet.
Georgina NagyAz elmúlt màsfél év igen megdolgoztatott lelkileg. Amit persze akkor nagyon nem kedveltem, harcoltam ellene. Aztàn kiderült értem volt/van. Lett egy letisztultabb énem.
0
Móni KörtvélyessyIgen,én vállalom, egyre jobban. Megéri. Nem mindig könnyű, de utána jobban kihúzom magam.
0
Szarka ElizabetaGyakorlatilag egész életemben rejtőzködtem, láthatatlan voltam. Mindig úgy éreztem, van körülöttem egy burok, ami meggátolja a kapcsolódást, elválaszt másoktól, elválaszt az élet áramlásától. Mindig azt hittem, másokkal azért nem tudok kapcsolódni, mert valami baj van velem...hisz ez mindenki másnak megy...én hogy lehetek ennyire béna...hogy lehetek ennyire kicsi...hogy lehetek ennyire kevés...mindneki más szebb és jobb és okosabb... Később megtanultam, hogy ez a csökkentértékűség-szégyen séma hangja. Egész életemben volt bennem egy űr...egy érzés...hogy én valahogy sosem kapom meg azt az érzelmi támaszt, figyelmet, törődést, szeretetet, támogatást, amire vágyom, amire szükségem van...bármennyit adok is én mindebből másoknak, valahogy sosem jön érdemi viszonzás...valahogy nekem nem jut ezekből... Később megtanultam, hogy ez az érzelmi depriváció séma hangja. Már ismerem a saját működésem, ismerem az önfeladó megküzdési módom és ismerem a sémáim hangját. Már tudom, hogy azért nem tudtam kapcsolódni másokhoz, mert magamhoz nem kapcsolódtam, a saját szükségleteimre nem figyeltem, nem vállaltam felelősséget a saját érzelmi jóllétemért - és ez mind, bár megvédett a csalódásoktól, csak erősítette az elszigetelődést és a bennem lévő űrt. Ha kapcsolódom saját magamhoz és felelősséget vállalok magamért, akkor bizony ki kell jönnöm a kis elefántcsont tornyomból és el kell ismernem, hogy szükségem van kapcsolódásokra, emberekre, nevetésre, ölelésre...Más minőségű kapcsolódásokat szeretnék gyakorolni és megtanulni. Még nem tudom, hogyan fogom ezt megvalósítani, de ez a platform jó ötletnek tűnik. A célom, hogy hetente legalább egyszer megosztok itt valamit magamból. Még azon az áron is, hogy lehet, semmi reakció nem lesz rá. (egyébként ez is a két séma hangja - az a default gondolat, hogy minek erőlködni, úgysem érdekel senkit. Innen szép nyerni :-) ) Másokra figyelni nagyon jól tudok. De nyílni és magamból őszintén adni számomra kihívás. Az erős belső kritikusom hangja ellnére is "kitenni magam" kihívás. Ezt szeretném gyakorolni. Talán másnak is segít...