ZsaniLányom iskolai bántalmazás áldozatává vált, ezzel egyidőben depressziós lett. A legnehezebb időszakom volt: látni a gyerekem ahogy ki sem akar mozdulni az ágyból. Meg akart halni, vagdosta magát. Nagyon nehezen tudtam elvinni orvoshoz, de végül gyógyszerrel olyan állapotba került, hogy el tudtam vinni terápiára. Hetek, hónapok voltak nekem is a félelem, kihívás- anyaként helyesen mellette lenni. Itt kezdtem újra felvenni a Mindenséggel a kapcsolatot. Ez a mélypont volt az, ahol már csak az ima maradt a kilátástalanságban.
3
Paulics TamásSok éves drog és alkoholfüggés után hét éve teljes absztinenciában és ami fontosabb folyamatos felépülésben. Segítői munka először önkéntesként (nyírő Gyula Kórház Addiktológia) és ma már állásban (Boldog Gellért Szakkórház). Képzett coach és tapasztalati szakértő vagyok több év csoporttartási és egyéni mentorálási tapasztalattal.
3
Tünde10 éve nevelem egyedül a lányom. Most már Ő 18 éves lett, de még mindig minden nap beszélgetünk "az élet nagy dolgairól", és örülök, hogy hozzám fordul. Nagyon nehéz volt nagyszülői, baráti segítség nélkül, és apa is 100km-es távolságban... de talán pont ezért szereztem olyan tapasztalatokat, amikkel szívesen segítek.
3
AnzelmA tapasztalatom saját magammal az, ha valaki jobban megismer, nem akar és nem is nagyon tud utána már elengedni. Én személy szerint mindig úgy tartottam tudati szinten a kapcsolatot, hogy ne kötelezzem el magam végérvényesen az illető mellett aki mellett éppen vagyok; egyszerűen tisztában voltam vele, hogy tovább kell még keresnem és az igazi nem jött el. Örökre megmaradt, amikor valahol olvastam az itt álló gondolatot: "Egy nap jön valaki és megmutatja, miért nem működött eddig, senki mással! Ennek tudatában még nem köteleztem el eddig senki mellett sem magam, de már rendkívüli módon vágyom arra, hogy aki nekem rendeltetett, őt is megismerhessem végre.
3- Tünde
Sokáig azt hittem, ha nincs senki mellettem, nem vagyok egész ember, selejt vagyok, szánalmas, és kapartam azért, hogy ezt ne érezzem. Faltam a pasikat sorra, mert persze ezt érezni lehet, hiszen görcsösen, akaratosan ragaszkodik az ember... természetesen ilyenkor csak elvesznek tőlünk. Most már elértem, hogy jó egyedül, nincs szükségem senkire a boldogsághoz, lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de így vagyok én! Folyamatosan fejlesztem magam ebben a témában is és általában az önismeret témájában. Szívesen tapasztalatot cserélnék ebben a témában másokkal.
Timár Tibor22 év házasság, nagy út és még hosszú út vár ránk. Az élet nagy kérdései merültek fel benne. Most már szép, de nem mindig volt ez így. Föltettem a kérdést sokszor magamnak, hogy vajon milyen ember az olyan, akinek a viselkedés mintája miatt a felesége sclerosis multiplex-es lesz. Vajon milyen ember az olyan, akinek a gyereke fél attól, hogy apa hogyan reagál a helyzetekre. A válaszom az lett: Egoista, gyáva, sérült. Hogy mi lett a megoldás? Elszégyeltem magam és addig mentem a belső vadonom legmélyére, egyedül és segítséggel, amíg annyira megváltoztam, hogy a feleségem kigyógyult a gyógyíthatatlan betegségből, a fiammal pedig egy nagyon szuper kapcsolatom van és ami még nagyon fontos, magammal is nagyon jó lett a kapcsolatom, most már büszke vagyok magamra, bele merek nézni a tükörbe.
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
Fanni NémethEgész életemben hittem. Akkor is, amikor kihúzták a talpam alól a talajt, és kiléptem az addig megszokott világképből. Kétségeim ébredtek, kérdéseim lettek, amikre senki nem tudott választ adni. Nem tudtam elfogadni, hogy az én fejemben élő Isten annyira más legyen, mint amit tanítottak. Az élet folyt tovább, a hitem megmaradt. Csiszolgattam, tisztogattam magamban az újonnan tanultakat. Más Istenségeket, más hiteket, más felfogásokat. Aztán kikristályosodott előttem valami, egyfajta konklúzió. Ugyanabba a szőttesbe vagyunk belefonva mindannyian. A világ pedig, amibe beleszülettünk, sokkal hatalmasabb annál, mint amit fel tudunk fogni, meg tudunk ismerni. Ahogyan Isten is lehet más, mint ahogyan eddig tanultuk.
Margit MolnárGyermekkoromban csak egyféle sportot próbáltam, a kézilabdát, de pár év után abbahagytam, mert képtelen voltam a versenyeken jelenlévő feszültséget kezelni. Ami másokat doppingolt, engem leblokkolt. Kamaszkoromtól kezdve így a mai napig csak olyan sportokat folytatok, amik a saját örömöm szolgálják. Jelenleg 4 éve tavasztól őszig futok ill. ha az időjárás nem kedvező, otthon súlyzós edzéseket kombinálok egy ellipszis trénerrel. Számomra a mozgás = élet. A legnagyobb mélységekből álltam fel a segítségével, nem egyszer. Sokszor előfordul, hogy nincs igazán kedvem megmozdulni, halogatom a nap folyamán a kezdést, olykor lustaságból ki is hagyok több időt. A tapasztalat viszont az, hogyha szánok időt az edzésre, azaz magamra, minden esetben sokkal jobb a hangulatom, még akkor is, ha igazából nem oldódott meg a problémám. Futásaim közben szeretek megpihenni, figyelni a természetet, rámosolyogni a virágokra, lepkékre, a madárcsicsergés, tücsökciripelés pedig zene füleimnek. Nekem ez jelenti az énidőt, ami a rohanós mindennapokban nyugalmat ad.