Tapasztalatok

Szecskó Zsolt

"Egyéjszakás" Van, amikor az ember lelkileg lent van, és nem látja a fényt, és mégis, jól esne egy kis érintés, intimitás, élvezet. Ilyenkor nem éreztem képesnek magam mélyebb kapcsolódásra, elköteleződésre, megélésre. Azt éreztem, hogy ott az a nő nagyon vonz szexuálisan, és akarom őt... de csak a szex miatt. És szerettem volna, hogy neki is jó élmény legyen, hogy belement, ezért figyeltem rá. Volt, hogy olyan erős volt a vágy, hogy őt is elsodorta, nem nagyon tudtam gondolkodni a helyzeten, hogy jó-e, helyes-e. Persze azt hiszem onnan indultak a dolgok, hogy ösztönösen megéreztem, hogy kölcsönös a vonzalom. Utólag volt, aki mégis megsértődött, hogy ennyi volt, pedig nem ígértem semmit, és nagyon is figyeltem rá. És volt olyan nő, aki gyakorlatilag bevezetett ebbe a világba, aki megmutatta, hogy ez jó. Amikor nem vagyunk kapcsolatban, attól még élhetünk meg intimitást. Mert személy szerint a pusztán testi szex számomra üres, egyfajta hiányt hagy maga után, ezért üdvös, ha lelkileg is közelebb kerülünk a partnerrel. István rendszeréből nézve én vándor voltam, ők pedig amazonok, akiknek jól esett a figyelmem, a dícséretem, amik akkor ott amúgy őszinték voltak. Tényleg jól esett gyönyörködni bennük. Szóval úgy vélem, ha két felnőtt ember ilyen élmények mellett dönt közösen, kimondva, hogy ez miről szól, és mindketten jól érzik magukat, az rendben van. A legtöbb esetben persze valaki mégis többet akar, tehát sérül, ez benne van a pakliban. Én is volt, hogy többet szerettem volna, ez ilyen. És nincs olyan sok tapasztalatom, csak ami van, abból tudom, nem feltétlenül ítélem el az ilyet, mert van az a korszaka, időszaka az embernek, amikor ez az, amire képes és amire vágyik.

Krisztina dr. Teubel

13 éve lettem először édesanya, majd utána még kétszer adatott meg ugyanez a élmény. Sokat jelentett számomra, hogy a szerelemem, az akkori férjem a gyermekeim édesapja. Sosem gondoltam volna, hogy valaha elvált szülőként kell majd helyt állnom. Nehezem emésztem meg ezt a helyzetet, mert nehézkes köztünk a kommunikáció és az együttműködés, és ez megsínyli a gyerekeket is és engem is. Azonban a gyermekeimmel a kapcsolatom megerősödött, ami erőt ad a folytatáshoz. Megerősödött a nőiségem ezen a téren, nyugodtabb, figyelmesebb anya lettem, amiből sokat tudok töltekezni. Ezen kérdésekben szívesen támasztalak. De, megoldatlan számomra a szülőtársi működés, ennek a mikéntjét nehezen találom. Etéren pedig szívesen támaszkodnék. Szeretettel várom a megkeresésed, akár támaszkodnál a tapasztalataimra, akár támasztanál engem a hiányomban.

Rátkay János

Ateista családból származom. Szüleim kommunista pártkatonák voltak. Bár jól éltünk az előző rendszerben, a hit semmilyen szempontból sem volt része az életünknek, Isten csak egy szitokszó volt a nyelvhasználatunkban. Fiatalkoromban sokszor megkerestek közelibb és távolabbi ismerőseim a hitük megosztása céljából, de én nagyon ellenséges és ellenálló voltam, mindig elutasítottam őket. 38 éves koromig kellett várni, mire Isten hívására igent mondtam, és beláttam, hogy addigi életemben mindent saját erőmből, saját akaratomból és saját dicsőségemre akartam tenni. De mivel ez káoszhoz és értelmetlenséghez vezetett, be kellett ismernem, hogy van több a látható világnál, és van több ennél a földi életnél, ami értelmet ad egyúttal a földi pályafutásunknak is. Ekkor látogattam el egy Alpha kurzusra, amely egy olyan hely és lehetőség, ahova azért mennek el a résztvevők, hogy felfedezhessék miről szól az élet, mi a hit és mi ennek az egésznek, amiben élünk az értelme. És ott és akkor rátaláltam Istenre. De most már értem azt is, hogy nem én találtam rá, hanem ő keresett engem hosszú ideje, csak most válaszoltam végre igennel a hívására. Ha te is keresed az élet nagy kérdéseire a választ, akkor ajánlom neked is az Alpha-t. Vagy csak beszélgessünk első körben.

Rátkay János

Nekem nagyon sok kanyarral sikerült csak megtalálni azt a munkát, amit igazán szeretek és ami lelkesít. Sok vargabetűvel jutottam el idáig. Jól mutatja mindezt, hogy eredeti szakmám villamosmérnök, amiben egy percet sem dolgoztam. Bárcsak lett volna valaki a középiskolás éveim végén, aki segített volna abban, hogy milyen irányban induljak el, és hogy mi alapján válasszak szakmát, karriert. Ha nem szeretnél éveket elveszíteni a kereséssel, ha nem akarod azt, hogy a munkád csak és kizárólag a pénzkeresetről szóljon, mindenképp érdemes a benned rejlő potenciál alapján karriert választani. Az én tapasztalatom az, ha valamit szeretsz csinálni, akkor arra időt szánsz, amire időt szánsz, abban egyre jobb leszel, sőt, átlagon felüli tudást, tapasztalatot szerzel benne, amiből végül nagyon jól meg fogsz tudni élni. Nekem az segített, hogy a mentorom segítségével felfedeztük a bennem rejlő potenciált, azaz hogy mik az erősségeim, a motiváló készségeim, az értékeim és azok a motiváló környezetek, ahol szívesen dolgozom. Ezek adták aztán azokat a szűrőket, ami alapján sikerült megtalálni az én utamat. Keress meg bátran, ha úgy érzed, hogy te is szeretnéd megtalálni a benned rejlő kincseket és ebben segítséget szeretnél kapni.

Anna Sándor

Jogásznak tanultam szülői ösztönzésre, és az egyetem után kb 14 évet el is töltöttem benne. Amint elvégeztem a jogot, utam a Sotéra vezetett, mentálhigiénét tanultam, és azonnal lenyűgözött az emberi lélek megközelítésének sokszínűsége, mélysége. Először a pszichodráma színpada, majd a családállítás és az EMK talált rám, és fokozatosan, 8 év alatt teljesen áteveztem a(z elsősorban) versengésben és kiskapuzásban segítő jog terepéről az önmagunkkal és másokkal harmonikusan együttműködni segítő önismeret világába.

Györkei Máté

APASÁG-ÉLMÉNY, KIHÍVÁSOK: Gyermekvállalás, gyermeknevelés, apaság-élmény, kihívások. 2021-ben, azaz 39 évesen váltam apává, ekkor született első gyermekünk, egy csodálatos kisfiúnk. Majd 2024-ben, azaz 42 évesen a második csodálatos kisfiúnk is megérkezett. Egész életemben csak azt tudtam biztosan, hogy én családot akarok. Apa szeretnék lenni. Ez megadatott számomra. Ezt az életérzést nem lehet leírni, és megérteni sem lehet, amíg az ember nem válik apává. Nem lehet képzeletben modellezni. Ez egy húsba-vágó élmény minden örömével és kihívásával. Őszinte leszek: Apának lenni csodálatos, de egy kibaszott szopás is egyben, mert valójában nem tudunk készen lenni rá. Zöldfülű kezdők vagyunk, amikor az apaságot gyakoroljuk. Valójában olyan ez, mintha úgy tanítanának minket úszni, hogy belebasznak a sebes sodrású folyóba, 10 méterrel egy hatalmas vízesés előtt. Ha nem tudsz kiúszni a partra, akkor rögtön mész is lefelé a vízeséssel, bele a mélységbe, ahol halálra zúzod magad és egyszerűen megdöglesz. Ebben vagyunk. Mindeközben kéne kedvesnek lenni, jó szülőnek lenni, tudatosnak lenni. Megmaradni jó férjnek. Szembenézni azzal, hogy talán szar apa vagyok. Később pedig azzal, hogy már nem vagyok annyira szar apaként, de közben elfelejtettem férfinak lenni, és szép lassan kiheréltem saját magamat. Nem gondolom, hogy megtaláltam a bölcsek kövét, de elég sok mindenre rájöttem már. Szerintem én akkor vagyok hasznos segítség Neked, ha Te egy kimondottan kezdő apuka vagy. Esetleg most akarnál gyermeket vállalni. Illetve szívesen segítek azoknak a hölgyeknek, akik érteni szeretnék a párjukat, hogy ők milyen belső és külső kihívásokkal küszködhetnek apaként. Avagy miért viselkedik olyan furcsán a férfi, amikor apa is egyben. Hátha tudok segíteni.

Pallér Zsuzsanna

Egy nap elővettem egy papírt és egy tollat. Úgy döntöttem, leírom a testi tüneteimet, hogy végre szembenézzek velük. Ahogy a sorok csak gyűltek és gyűltek, a két A/4-es papír szinte megtelt, és én sírva fakadtam. 34 éves voltam, és úgy éreztem, több panaszom van, mint a nagymamámnak valaha volt. Látszólag mindenem megvolt: középvezetői állás, férj, két gyerek, kertes ház, és az ezekhez kapcsolódó végtelen feladatok. De valahol útközben elveszítettem önmagamat – és az erőforrást, ami ahhoz kell, hogy mindenhol helytálljak. Heti rendszerességgel gyötörtek 15 órás migrénes rohamok, amelyek még az azt követő napjaimat is tönkretették. Ugyanilyen gyakorisággal becsípődtek idegek a hátamban és a derekamban. És ez csak a jéghegy csúcsa volt. Akkor még nem értettem, hogy minden az életenergiáról szól. Csak azt tudtam: ez így nem mehet tovább. A változás első lépése Ekkor már rá mertem nézni a helyzetemre. Be kellett látnom, hogy az orvosok csak a tüneteimet tudják kezelni. Eközben a gyógyszerek mellékhatásai újabb terheket róttak rám. Egyértelművé vált, hogy a probléma mélyebben gyökerezik. Ekkor kezdtem el nyitni az alternatív gyógymódok felé. A kezembe került egy könyv a pszichoszomatikus betegségekről, és minden tünetemhez elolvastam, mit üzen a testem. Az üzenetek rávilágítottak arra, hogy a testem folyamatosan próbál beszélni hozzám – én viszont eddig nem figyeltem rá. Döntés a változásért Pár nap elteltével meghoztam életem egyik legnagyobb döntését: elengedtem mindent, amihez a ragaszkodásom végül az életembe kerülhetett volna. Beláttam, hogy már ami már nem szolgál. Fájdalmas, mégis felszabadító lépés volt. Úgy éreztem, feladom a régi életemet – de valójában egy teljesebb, igazibb önmagamra találtam rá. Az eredmények nem várattak magukra. Pár hét alatt az összes testi tünetem megszűnt. Azóta megtanultam, hogy a testem mindig üzen, és én figyelek rá. Kommunikálok vele, és gondoskodom róla. Stresszoldó módszereket sajátítottam el, amelyek az életem részévé váltak. A tanulság Ma már tudom, hogy a testünk tünetei nem ellenségek – hanem útmutatók. Segítenek rávilágítani arra, mi az, amin változtatnunk kell, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal. Amikor hajlandóak vagyunk figyelni és lépni, a változás mindig elhozza a gyógyulást – nemcsak a testnek, hanem a léleknek is. Ez a történet azóta is meghatározza az életemet, és segít abban, hogy másokat is támogassak az úton, amely elvezet a belső egyensúly és a valódi életöröm felé. 🌟

Cziráki Orsolya Boglárka

Alapvetően nem vagyok egy alkalmazott típus (túl önfejű, a maga útját járó, innovatív, a tekintélyszemélyeket nem tisztelő, csak a hiteles személyt követni képes ) ennek ellenére és önfejlesztés céljából (alázatot kellett tanulnom , elég sokat meg, hogy a részletekre is oda tudjak figyelni, ne csak rendszerbe lássak , a nagy egészet madártávlatból) lehúztam 6 évet állami szférában köztisztviselőként. Nem mondanám, hogy be tudtam illeszkedni a rendszerbe, akármit csináltam kilógtam belőle , aztán egy idő után már meg sem próbáltam. Én voltam a "csodabogár", aki folyton hatékonyabbá, ésszerűbbé, meg emberségesebbé akarta tenni a működést, és akit folyton felvilágosítottak, hogy ez hülyeség, és hagyjam abba. Az volt a szerencsém, hogy trénerként dolgozhattam itt is (álláskeresési tréningeket tartottam, majd belekóstolhattam a HR-s melóba is , interjúztam, toboroztam nagyobb cégeknek) illetve később EU-s programok koordinátora lettem és vállalkozói támogatást nyújtottam (a beérkező üzleti terveket kellett elolvasgatnom és minősítenem majd támogatásra előterjeszteni) és akkor még nem is sejtettem, hogy valójában az élet a jövőmet készíti elő, a vállalkozói léthez ad felkészítést . Pedig akkor még álmomban sem jutott eszembe , hogy én valaha is eljutok oda, hogy saját vállalkozásom legyen , egyedülálló anyaként semmi esélyt nem láttam erre. Sokáig csak szenvedtem a munkahelyemen, utáltam bemenni, mert egyrészt korán kellett kelni , másrészt csak a szarkavarás ment egész nap és ennyi önmagát és egymást gyűlölő nőt én még nem láttam egyrakáson. Ráadásul ott volt a rengeteg értelmetlen szabály, az állandó bizonytalanság (mindig csak határozott időre volt munkaszerződésünk ami folyton lejárt , majd megújult) és főleg az, hogy nem igazán kötötte le az agykapacitásomat a munka. Aztán a szenvedésemet átalakítottam azáltal, hogy rájöttem nincs is jobb hely ennél a pszichológiai tudásom tesztelésére és gyakorlására, úgyhogy elkezdtem "terápiázni" a kolléganőimet és néha az ügyfeleket is (de csak aki önként jelentkezett, nem erőltettem senkire magam, meg volt, akin nem is lehetett segíteni :) ezzel kicsit lefoglaltam az energiáimat , másrészt magamat is sikerült olyan szintre terápiázni, hogy végre rájöttem, hogy nem szenvedni vagyok ott, hanem alázatot tanulni, meg precizítást, pontosságot, azaz olyan készségeket, amik addig a gyengeségeim voltak , de amikre a jövőben szükségem volt. Abban a pillanatban pedig, hogy már nem álltam ellen a helyzetnek teljes erőmmel, és hogy befogadtam a tanítását elkezdett minden megváltozni, elkezdtek új lehetőségek megjelenni az életemben, és elkezdtem tudatosan felkészülni a változásra, mert már elkezdtem hinni abban, hogy ez lehetséges a számomra , úgyhogy éberen figyeltem több mint egy évig a felbukkanó lehetőségeket és amikor eljött, amire vártam újra ugrottam a semmibe (a válás után ez volt a második tudatos ugrásom a tényleges semmibe). Otthagytam a biztos rosszat a bizonytalan jóért egyik napról a másikra és elengedtem az utolsó kapaszkodót is, a várost, meg a rendszeres biztos fizetést , a kiszámíthatóságot , a biztonság utolsó látszatát is és belevágtam az ismeretlenbe , távol a várostól. Egy bakonyi kis faluba mentem panziót vezetni. Sosem tanultam, fogalmam sem volt mit és hogyan kell csinálni , de végre a magam ura voltam, nem volt főnököm, nem kellett korán kelnem (erre vágytam a legjobban :) ,én osztottam be az időmet és az energiámat és igaz hogy gyakorlatilag 24 órát dolgoztam (volt hogy éjfélkor még éjszakai túrát vezettem a gyerekeknek) , de boldog voltam, gyönyörű természeti környezetben , egy hatalmas tanyán élhettem a fiammal és szabad voltam. Így lettem alkalmazottból vállalkozó és utána már nem volt visszaút csak előre. Megtapasztaltam a saját teremtő erőmet, azt hogy csak az elmém szab határt annak, hogy mit tudok elképzelni a magam számára, de ha el merem képzelni és hinni tudok benne, akkor gyakorlatilag bármit meg tudok valósítani csak idő kérdése és persze a befektetett energiáé. Ha a történetem bármelyik része megszólított vagy éppen karrierváltásban gondolkodsz és eleged van az értelmetlen munkákból, az akták tologatásából , a fásultságból és szeretnél újra lelkessé és élettelivé válni , akkor várlak szeretettel egy beszélgetésre.

Balogh Mariann

Erős volt bennem a ragaszkodás. Emberekhez, helyekhez, helyzetekhez, érzésekhez. Sokszor még úgy is, hogy az már nem volt jó nekem. Azt gondoltam, hogy ha ezeket elengedem, akkor kevesebb leszek. Akkor ki is leszek valójában én? Talán pont az ettől való félelem az, ami hátráltatott. Mára már szembenéztem önmagammal, sokszor az ürességgel is ami bennem van. És lehet, hogy pont ez az üresség az, amibe aztán beléphet az új? Erre még most is keresem a választ.

Zsani

A covid özveggyé tett, 16 év után meg kellett tapasztaljam hogyan tudok egyedül megállni a lábamon anyaként, emberként. Tele voltam félelmekkel, aggodalmakkal, ezzel párhuzamosan felszabadultsággal is, hogy amit eddig elfojtottam, megélhetem. Idővel meggyőződéssé vált hogy megy minden, megélhetem azt az erőt, hogy tudom menedzselni az életem.