Tapasztalatok

Orsolya Demeter

Az ismerkedés eddigi életem során csak spontán ment. Soha nem erőltetve, vagy ráfeszülve. Mindig szembe jött, ott vásárolt, ott tanult, ott dolgozott, arra sétált... Beszélgettünk, megkedvelt, megkedveltem, és magától kialakult minden. Úgy vágynék erre... De valahogy most nem jön szembe senki. Lehet én vagyok az oka és a kissé még sérült, bezárkózott önmagam. Az is lehet, hogy a korom. Nem vagyok már fiatal, sokszor érzem magam láthatatlannak. A társkeresőn eddig egy napot bírtam eltölteni, nem jó élményekkel töröltem magam... A fényképeim csak a külsőt mutatják, azt aki én vagyok, szerintem egy fotó alapján nem lehet megítélni... Bár a szem a lélek tükre... Szóval hiszek a spontán dolgokban, hiszek a sorsszerű véletlenekben, amikről utólag mindig kiderül, hogy soha nem véletlen volt.. Hogy a másik okkal volt ott, akkor .. és okkal találkoztunk mi ketten.

Vass György

Idén tavasszal abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy 20 év munkaviszony után felmondott a külföldi munkáltatóm. Ennek következtében megoldódott a régóta halogatott munkahelyváltás problémája is, valamint a törvény szerint járó végkielégítés kapcsán nagyjából egy év fizetett szabadságra lettem bocsátva. Ez az idő elegendő arra, hogy ne kelljen azonnal munka után néznem, és kipróbálhassam magam az élet más területén is, mint ahol eddig dolgoztam. Felmondásom óta dolgoztam már lovas oktatóként, túravezetőként, és külföldi utazáson idegenvezetőként, az előbbi kettőt képesítéssel, az utóbbit amatőr szinten. Az utazásra elsősorban személyes ismerősöket, barátokat hívtam meg. Mindhárom munkakörben megtaláltam magam, pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámmal kapcsolatban, és szerény, de nem elhanyagolható jövedelemben is részesültem. Nekem mindig gondot okozott korábban egy olyan munkahelyről továbblépni, ahol karriert, sikereket értem el, de most nagyon hálás vagyok érte az életnek, hogy ezt lehetővé tette.

Gergő Guba

Elég korán megtaláltam azt a dolgot az életemben, ami egyben kikapcsol, éltet és hivatás is egyben. Ennek hatására többször sikerült úgy túltolnom dolgokat, melynek kiégések sorozata lett a vége. Sokszor szembejött a gyorsvonat, én pedig egóból megmagyaráztam a dolgokat. Jó pár év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha valahonnan elveszek az később visszaüt.

28 évesen fogalmaztam meg magamnak, hogy nem értjük egymást anyukámmal és a nagymamámmal. Nagyon másképp gondolok dolgokat. Addigi fiatal felnőttkorom élménye, hogy már-már barátnői viszonyom van vele/velük. Majd "felnyílt a szemem", és kezdett úrrá lenni rajtam az "almafáról lepottyant körte vagyok" érzés. Ezek csak fokozódtak az esküvőm szervezése, majd a gyerekeim születését követően a gyereknevelés témakörökben. Sokáig lavíroztam a mintáim és a saját világképem, megérzéseim követése között. Viták sora, neheztelések, követték egymást, feszült légkör jellemezte minden találkozásunkat. (130 km-re élünk egymástól) Nem is tudom, mi lett volna, ha a közelükben maradok....?? Női ágon 7 generáción át uralkodott anyai mintát törtem meg, szó szerint sokkoltam a felmenőimet, azzal hogy 2 gyereket vállaltam egy helyett. Ez máshol normális, azon a vidéken, ebben a családban elfogadhatatlan volt!! Számtalan felismerés után, felvállalva a konfliktusokat, kitartva a saját érzéseim/ösztöneim mellett haladtam tovább. Mantráztam, hogy ÉN más vagyok, máshogy AKAROM és TUDOM csinálni!

K

Az "Én" üzenetek fontossága; Érzések, kérések kifejezése vádaskodás nélkül. Nekem mi lenne jó, mit szeretnék, a "te" üzenetek kerülése. Mindig az őszinteség és az érzéseim felvállalasával tudtam igazán kapcsolódni, és megértést találni, ez nagyon nehéz, mert el vagyok távolodva magamtól, mert sokszor hagytam,hogy érvénytelenítsék amit érzek, hogy azt higgyem, "rosszul" érzem, amit érzek, vagy megmagyarázták, és ezért ezt tanultam meg, hogy meg kell mindent is magyarázni. Hogy hogyan lehet szívvel élni, még tanulom. A hála sokat segít, azon keresztül tudok kapcsolódni a többi érzéshez.

Attila Takács

Az önbizalom és a létre való jogosultság teljes hiányában éltem gyerekkoromban. Mivel árván nőttem fel gyerekként, nem volt egy erős és biztos hátteret nyújtó apa, akire felnézhettem volna, vagy egy feltétel nélkül szerető anya, aki megvígasztalt volna. Így nem volt egyszerűen alapja a világgal való kapcsolódásomnak sem. Sokat voltam magányos, elveszettnek éreztem magam. Nagyon sokáig nem volt erőm/önbizalmam ismerkedni. Küzdöttem a közeledéssel, féltem, hogy fájni fog, hiszen ezt tanulta meg a néhány éves énem.. Nagyon sok terápia, családállítások, támogató baráti kör kiépítése és felszínes kapcsolódások leépítése segített egy nagyon gyorsan javuló trendhez, amiben vagyok.

Juhász Szilvia Szaka

Valamikor, még a 20-as éveim hajnalán álmodtam egy csodaszép levendulást, elképzeltem, ahogy sétálok benne, érzem illatát, simogatom bársonyos virágait. Ezt minden nap elképzeltem, míg az álmot valóra váltottam. Igaz eltelt azóta csaknem 20 év, de ma már minden reggel csodálhatom és tapinthatom. Vágyadat megélheted, elcsépeltnek tűnik, de tenni is kell érte, kezd ott, hogy elképzeled... minden áldott napon.

Balogh Sára

Ismerkedés 2025(az én szemszögemből) Fiú ráír lányra. Lánnyal beszélgetnek pár napot. Lány az elmúlt évek traumái miatt szkeptikus, de elkezd megnyílni. Fiú random bedobja, hogy mit szólna a lány a mostanában igen sokat használt barátság extrákkal-hoz. Lány: de hát barátok sem vagyunk. Ezt a szituációt ismételjük meg huszonötször különböző fiúkkal. Mikor jutottunk oda, hogy ennyire nyíltan, kegyetlenül fájón a másikban csak egy testet, és ne egy lelket lássunk?

Bábel Andrea

Amikor kislány voltam, akkor azt gondoltam, hogy én másként fogom a gyermekeimet nevelni, mert nem voltam elégedett azzal, ahogy a szüleim bántak velem. Nem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok. Ma már - mivel már 30 éve elkezdtem ébredezni -, tudom, hogy ez a szüleimnek nagyon nagy feladat volt. De ennek ellenére, nagyon sok mintát vittem és viszek a mai napig. Bár egyre nehezebb felismernem. Van egy igazán erős minta, amit családban is viszünk tovább, de kollektívan is. Az úgy szokták. Ettől már fiatal koromban is égnek állt a hajam, amikor valaki ezt mondta, pedig nagyon sokszor estem bele ebbe én is, hiszen a megszokott a biztonságos. Egy jó példa erre: A családomban a nők úgy tanítottak rántotthúst panírozni, hogy csak jobb kézzel szabadott a húshoz hozzáérni. Ez annyira fontos szokás volt, hogy ha én bal kézzel is hozzáértem (számomra sokkal kézenfekvőbb volt, hogy két kézzel panírozok), akkor bizony kaptam egy nyaklevest. Hogy miért kellett így csinálni, azt nem tudták megmondani, amikor megkérdeztem, a válasz az volt, hogy így szokták. Annyira megtanultam a nyaklevesek után az egykezes panírozást, hogy 37 éves voltam, amikor felocsúdtam egy ebédkészítés alkalmával, hogy már panírozhatok két kézzel, felnőtt vagyok és senki nem fog nyakonvágni azért, ha úgy csinálom, ahogy én szeretném. Ezekből a berögzült mintákból rengeteget felismertem és elengedtem, tudatosan másként csinálom és megfigyelem, hogy az milyen érzés nekem, és addig változtatok, amíg megtalálom, hogy nekem hogyan jó. Időnként még a saját magamnak tetszetős szokást is megváltoztatom, mert rájöttem, hogy a legnagyobb mintám a berögzültség biztonsága.

Morgós Bence

Amióta nem keresem, egyre jobban meg van → Kerestem, találtam, elmúlt, nem kerestem, megtalált, az is elmúlt, néha volt, éreztem, akartam, nem akartam, kerültem, akartam akarni, nem akartam semmit. Nagyon hittem benne, hülyeségnek tartottam, vártam, másoktól vártam, magamtól is, senkitől sem, bárkitől. Csináltam pénzért, ingyen, hobbiból, szeretettel, gőggel, elégedetlenül, érzések nélkül. Mostanában leginkább csak vagyok és megteszem amit az adott nap kér.