Ma GaFelnőtt életem két legmeghatározóbb élménye tartozik ide. Hosszú keresés után megtaláltam a helyemet a világban amikor megszületett a kisfiam akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Mellette a helyemen voltam. Életem legnagyobb fájdalma amit nem is hiszem, hogy valaha meg lehet gyógyítani, hogy a kisfiamat az anyja elvette tőlem és elvitte egy olyan országba ahol én nem élhetek. Elszakította tőlem, nem láthatom és nem lehetek vele az apjaként.
0- Ma Ga
Kisgyermekem külfödi anyukájával próbáltam családterápiába menni illetve családjogász segítségével mediálni a gyermek Európába való visszatérése és közös nevelésének megszervezézése érdekében sikertelenül.
0 
Molnár ÁdámProgramtervező informatikus. Python django, react az erősségeim. 4 évet dolgoztam ebben az iparban.
0
Julianna SzámadóAzzal jöttem haza Magyarországra, hogy önellátó legyek. Aztán most nagyon elvagyok veszve.... Ki van itt olyan, aki hasonlóan gondolkodik és szívesen beszélget velem?
0
Schubert JózsefVálásom után néhány hónappal (túl hamar) megismerkedtem egy fantasztikus hölggyel, akinek a személyisége abszolút megragadott, nőisége viszont épp ellenkezőleg. Mégis, hogy kapcsolódhassak vele, belementem egy párkapcsolatba. Rendkívül sokat tanultam tőle de mégsem tudtam igazán elköteleződni felé. Sokat változtam és azon voltam hogy a meghozott kompromisszumokat beépítsem, hogy el tudjam fogadni őt teljes valójában. Azonban az évek alatt nagyon hullámzóvá vált a kapcsolatunk de ő végig többé kevésbé türelmes volt velem. Az utolsó hónapokban már nagyon szenvedtünk az én elhatározás képtelenségem és pár olyan dolog miatt amiben mindketten hajlíthatatlanok voltunk. Végül nem túl szépen de felbontottam vele a párkapcsolatot mely így több mint 5 évig tartott. Nagyon erős érzelmi szálak fűznek hozzá talán a megélt mély pillanatok miatt, így hetekig kerestük mindketten a visszautat egymáshoz de egy beszélgetés során olyat árultam el magamról amitől végül ő jelentette ki hogy ez már neki nem fér bele.
SzabiKicsit több mint fél éve egyedül... Hűű... háát keresem hogy merre még mindíg, nem könnyű. Többször hittem ,hogy túl vagyok rajta, értem mi történt és elfogadom ,hogy elbasztam.. tuk... nem tudok rajta változtatni. Aztán hirtelen fel tör valami és mintha ott lennék ahonnan indultam. Még mindig ott van belül a harag a gyűlölet .... Mikor lesz ennek vége?
0
Rita ParcsamiEgy 30 éves sikeres és boldog meleg fiú gyermek, boldog anyukájaként, bátran mondhatom, ha valamit hát ezt jól csináltam az életemben.
0
MettaIsmertem egy nőt, akinek katasztrófálisan sikerültek a párkapcsolatai. A hosszú évek alatt többször is szerelmes lett. Sokszor átélte, hogy csak állt a férfi mellett a kasszánál, vagy csak ült mellette az autóban, csak fogta a kezét, és a szíve határtalanra nyílt. Szinte fizikai fájdalmat okozott az a különös rezgés, ami a szívcsakrájából áradt szét, a könnyeit is kicsordította. Nem értette, hogy a férfiak miért bántják, akaratlanul is, mindenféle módon. Miért érdemli ezt? Nagyra nyílt szívecskéjébe annyiszor beletiportak. Olyan sokszor kellett összerogyni a fájdalomtól. Sokáig nem értette, ezért mikor fájt a bántás, ugyanabból a szívcsakrából ugyanolyan intenzitású gyűlölet áradt szét... Hibáztatta magát, hibáztatta a férfiakat, a sorsot... Nem lehetett tovább halogatni, valamit tenni kellett. Az élet mindig kínál ajándékokat, csak észre kell venni. Vagy rájönni, hogy amúgy minden az, a "rossz" dolgok is. Szóval a nő, talált egy nagyon jó segítőt, és pár hónap alatt, sok mélységet bejártak együtt. Volt sok sírás, düh, felismerések, megélések tömkelege. Nem volt könnyű ez az út, és ki tudja vége van-e... Azt a tanulságot vonta le ebből az egész párkapcsolati históriából, hogy ha a volt párjait hibáztatja, magát hibáztja. Ugyanis mindig önmagát húzta be az életébe a párja személyében, csak pepitában. Ők is csak annyiban hibásak, mint önmaga, csak a feldolgozatlan traumák futnak bennük, mint egy program. A legmeglepőbb tapasztalása az egészben az volt, hogy az összetört szív gyógyulás után még határtalanabbra tud nyílni, minden egyes alkalommal... Végül az összes "rossz" párkapcsolatára hálával és szeretettel tud gondolni. Hiszen lehetőséget adtak arra, hogy az önismeretben lemenjen a pince mélyére, és ragyogóra takarítsa, majd felmásszon egy hegycsúcsra... Szeretettel várok minden gyógyulni vágyó Nőt! ❤️ ♡ Mettaverzum ♡
AnikóA változásom spirituális úton kezdődött 2012-ben .Ma sem tudom igaz volt e vagy csak hallucináltam néha. Kellett ez a korszak, de megoldást nem hozott számomra , bár mai napig vannak különleges élményeim, de nemtudom értelmezni őket, és nem is igazán akarom.
1
Viktória MatúzAz én életemben a MUNKA már egész kisgyermek koromban kiemelkedő szerepet játszott, viszont a pályaválasztás tudatos része kimaradt. Az én tradícionálisan paraszti alapokon nyugvó családomban, már kora kisgyermekkorban arra nevelik a gyereket, hogy az a dolga, hogy segítse szüleit, nagyszüleit a család eltartásban, a házimunkában. Így már 3-4 éves koromban van arról emlékem, hogy otthon, vagy a nyári szünidőben a nagymamámnál be kellett segíteni a háztartásba, az állattartásba. Leány létemre édesapám lakatosműhelyében voltam segéd, már 15 éves koromtól mentem nyári diákmunkákra. Címerezni, krumplit, hagymát paradicsomot szedni. Velem igen rakoncátlan gyerekkel, a szükségleteimmel nem igen foglalkozott senki, csak az volt a lényeg miben lehet a család szolgálatára. Nagyon különleges gyerek vagyok, széles érdeklődési körrel, de a tanulmányi deficiteim miatt nem volt nagy remény a sikeres tanulmányi előmenetelre. Igazából nem is volt téma. Saját magam és tanáraim segítségével kerestem, hogy mi akarok lenni. Sok minden lettem és végigpásztázva az életemet korán rájöttem, hogy valami irányítja az életem és nem enged szabad döntéseket hozni. A pályakezdésem színheje meg volt írva, vagy ahogy most én látom a valódi szakmai választásom és munkaterepem más erő, akarat választása volt. Ki lettem jelölve egy útra és bármely nehéz is volt derekasan helytálltam. Már főiskolás éveimből vannak olyan emlékeim, hogy bár a lakhelyemtől távol szerettem volna (föleg a szüleimtől távol) új életet kezdeni, de szikrányi lehetőség sem volt, mert vissza tolt ide az élet. Biztos vagyok benne, hogy a pályakezdés folyamata is egy valószerütlenül nem véletlen folyamatok összessége. Ott és akkor kell megkezdened a pályádat ahol azt kijelölte neked az élet. Én a sok szakmám közül a szociálpedagógiát tartom valódi választott szakmámnak, amiben hátrányos helyzetű gyerekek- családok életét kellett segítenem. Ezt tettem 20 évig egy olyan kistelepülésen, ahol olyan halmozottak a problémák, hogy 5 szakembert is kicsinálna én persze ezt vittem több szinten szinte egymagam, vagy jobb esetben másod magammal. Ahogy kijöttem a főiskoláról és megkezdtem a munkát tudtam, hogy nem véletlenül lettem szociálpedagógus és nem véletlenül Tiszapüspökiben kell dolgozni. Aki ezt a terepet kibírja az élet minden területén olyan léeckét kap, hogy bárhol megállja a helyét. Sok más út közül ide jukadtam ki. Mérhetetlen nélkülözés, alázat és önfeláldozás keretében a lehető legtöbbet kívántam kihozni magamból és a munkámból. Tudtam, hogy nagy dolgokra vagyok képes, a környezet hiába bántott érte. A jogszabályi elvárások, az emberek szükségletei nagy teherbírásra "kényszerítette+ úgy, hogy mindenki azt mondta, hogy hiába. Értelmetle. Olyan embereket segítek akiknek pusztulnia kellene. Alkalmatlan vagyok a feladatra. Túl sokat dolgozom. Túl mélyre ások. Túl sokat akarok. Túl nagyok az elvárásaim. stb., stb. Igazából a munkám lett a társam és én rendelkezem vele. Saját magánéletem nem igazán volt, de tudom, hogy jól döntöttem így kellett lennie. Ahhoz, hogy ilyen széleskörben, magas szakmai minőségben és az emberi természet apró rezzenéseit is megtapasztalva tudjak most neked a helyzetednek megfelelően segíteni, így kellett lennie. Totál békében voltam és vagyok vele. Sőt büszke vagyok az életutamra. Sokszor látom befejezettnek, teljesnek, késznek és mégis jön valami új eddig ismeretlen sugallat ami nem enged eltávolodni a SEGÍTÓI énemtől. Hallom Isten szavában egy templomi imában, a gyermek kacagásban vagy idős sóhajában. Választhattam volna könnyebb utat? Nem tudom. Bár azt mondják, hogy mi szociális szakemberek azért választjuk ezt a szakmát, hogy önmagunkat gyógyítsuk. Ez tök igaz azzal az apró kitétellel, hogy én egész életemben kerestem a módszert arra, hogyan menthetem meg a szüleimet. Hááát többfélét is találtam és remélem, hogy ezekből valamennyit a te érdekedben is használhatok. Vagy legalábbis átadhatok belőle neked is, hogy megtanuld megfelelően segíteni Önmagad.