Pallér ZsuzsannaHa foglalkoztat, hogy van- e lélektárs, vele fog-e beteljesedni a nagy szerelem és meddig kell várj rá, visszajön- e még, akkor ezt csak saját felelősségre olvasd el! Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor ilyenben voltam, önámításban voltam és vakfoltjaim voltak. Jelzett az egeszségem, az életem, de nem láttam csak azt, amit látni akartam. Pontosabban, amit látni tudtam. A gázlángozás létezik. Amikor teljesen más narrációt kapsz, mint, ami valójában történik és te leszel a hibás, a nem elég ilyen- olyan, ami miatt nincs közeledés egy ponton túl. Elfáradtam, elfogytam, lebetegedtem. Eldöntöttem, hogy tisztelni fogom magam annyira, hogy teljes és tiszteletteljes kapcsolatot válasszak. Azaz, ezt, ilyet már ne válasszak. Bármennyire is fájt, szembenéztem azzal, hogy ez nem az, ő nem az! Nem várhatok valamire, ami lehet, hogy soha nem jön el. Bevallottam magamnak, hogy idealizáltam, hogy a hamis narrációt kaptam arról, amit a vak is látott csak én nem, és azzal, amit a kapcsolatra vetítettem. Még a szakítás után 2-3 évvel jöttek felismerések, ahogy egyre tisztábban láttam, milyen sebzett kötődés volt ez mindkettőnk részeről. Végül érdemes volt dolgoznom a Maladaptív sémákkal, kötődési mintákkal, anya és apa sebekkel, a nőiességemmel, a kommunikációmmal, és az őszinteséggel önmagamhoz. Óriási utat jártam be és mindamellett, hogy érzelmileg független, lelkileg erős lettem, - de nem merev - az új én nagyon hálás, hogy vége lett. Tanulság: - Nekem kellett kimondanom, hogy Elég! - Felelősséget kellett vállaljak minden szinten. - Ez az út pánikkal indult, de teljes belső békére leltem magammal, tehát megérte. Következtetés: Egyedül lehetetlen lett volna a régi, függő éntől eljutni a szabad új énig. Kellett az, hogy igazán fontossá és értékessé váljak magamnak ahhoz, hogy megfogjak kezeket, meg merjek nyílni, elengedjem a kontrollt, önmagam megmentéséhez való ragaszkodást és merni támaszkodni. Ha ilyen helyzetben vagy és kísérőt választanál, ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!
4- NNikoletta
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!
Györkei MátéÚJRAKEZDÉS VIDÉKEN, TANYÁN: 2018-ban szerettem volna kilépni a városi életminőségből, és mindent újrakezdeni vidéken, egy tanyán. Önellátó gazdálkodás, házépítést, tanya-karbantartás, állattartás, növénytermesztés, konyhakert-művelés. Főképp természetvédelmi irányelvek szerint: Permakultúra, erdő-kert (ehető erdő), víz-megtartatás (pl. esővíz-gyűjtés), talaj-megőrzés (és javítás), komposzt-vécé, stb. Megfelelni minden kihívásnak, ugyanakkor szenvedni azon tényezők miatt, amelyekről SENKI nem beszélt nekem. Megtapasztaltam a tanyasi élet hátulütőit is. Rengeteg hibát elkövettem. Mind szakmai, mind emberi, mind kapcsolati téren. Tudok segíteni Neked, ha Te is vágyódsz a vidéki élet felé, hogy kicsit ügyesebben tudj vidékre költözni, mint ahogy én tettem. Tudok segíteni, ha Te már vidékre (tanyára) költöztél, és nehézségeid, gyötrelmeid, kétségeid vannak. Továbbá fontos tudtod, hogy én 2023-ban felhagytam a tanyasi létformával, ugyanakkor sikerrel integráltam a tapasztalataimat, megbékéltem, és már egy valóban ön-azonos elképzeléssel fordulok a jövőm felé. Tudok segíteni Neked is, ha szeretnél felhagyni a vidéki (tanyasi) élettel, és megnyugvást szeretnél lelni, valamint ha szeretnél megtalálni egy olyan életformát, amelynek része a természetközeliség, ugyanakkor része a városhoz való kapcsolódás is. Annyit szenvedtem ezekkel. Tényleg szívesen segítek, hogy Neked egy kicsit kevesebbet kelljen, mint amennyit feltétlenül muszáj.
Béres TamásAz elmúlt 3 évben értek el az első gyásszal, de leginkább a halállal kapcsolatos tapasztalataim, élményeim. Először a nagypapám halt meg, aki rendben volt ezzel. Majd rá egy évre édesapám saját keze által vetett véget az életének. Tavaly pedig a mamám, hosszú betegség, szenvedés után. Az öngyilkosság témájával kapcsolatban is szívesen írok majd a tapasztalatokról. A gyász folyamatait már sokan leírták, sok helyen megtalálható. Érdemes tanulmányozni ezeket, hogy lásd, éppen hol ragadtál le, hol van még munka. Egy dolog, ami tényleg segít, az ügy, a feladat, a munka. Ezeket az én tapasztalataim szerint nem érdemes elengedni, bármi történjen. Az itt maradottaknak mindig nehéz, de azt hiszem a legnehezebb azoknak, akik közel állnak hozzád és végig nézik, ahogy szenvedsz. Miattuk érdemes minden nap felkelni! Az elején minden barát, hozzád közel álló ember a tehetetlensége miatt segíteni szeretne jó szándékkal, de ez nem valósítható meg. TE tudsz egyedül magadon segíteni ebben. Nyugodtan szenvedj, sírj rengeteget, hibáztasd magad, a világot, bármit, bárkit! De ha elfogadsz egy tippet, azt nézd meg, hogy ennek a legalján, ha lemész, mit(kit) találsz majd és szedj fel onnan valamit! A halál legnagyobb tanítása nem az, hogy a szeretteink meghalnak, hanem, hogy ránk is ez a sors vár. Ez az egy, ami biztos. Ambivalens módon a halál az élet egyik értelme, ami miatt minden egyes nap, amit tudsz, tegyél bele! Csináld, amit szeretsz, légy azokkal, akiket szeretsz. Ne add fel! Az élet az a játék, amiben biztosan, mindenkinek lesz Game Over. :)
Simon ZoliIzgalmas volt számomra az elmúlt másfél év, és még mindig nem záródott le a folyamat. 13 év alkalmazotti státusz után, Németországban, mérnökként, anyagilag megbecsülve, de valamilyen szempontból mégis kicsit kiüresedve, egyre többször tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy: "Tényleg ennyi? Még 30 évig ülök majd napi 8 órát a gép előtt, szállítom a munkáimat a főnöknek, small-talk-olok a kollégákkal a kávégép előtt, és csak este 6tól vagy hétvégenként csinálom és élem azt a boldog, szabad életet, amire belül valóban vágyom?" Nem mondom, nem volt egyszerű a lépés, és még nem állt be véglegesre a rendszer, de 2023 júniusában kiléptem a mókuskerékből. BBBBAROMI IZGALMAS AZ EGÉSZ. Ráfordulni arra az útra, ami az én utam :-) Ennek a folyamatnak, a lelki útnak,a saját megtapasztalásaimnak élményeire hívlak téged is. Hátha tudok valami olyat mesélni, ami inspirál. Hátha ép valami ilyesmiben vagy, és kölcsönösen táplálkozunk egymás megéléseiből. Hajrá Nekünk :-)
Marina dr. VargaVolt nekem egy ilyen szentimentális egyházképem. Amiről azt hittem, ez lehet a keresztény világkép. Elképzeltem magam, ahogy ájtatos képpel, apáca ruhában zárdába vonulok. Na persze. Ekkora világi pusztító/teremtő energiával. De mindegy is. Tök jó volt. Fejben már össze is raktam az életemet, hogy letolom a világi dolgokat, és imára emelt kézzel, namaste tartásban belibegek a kapun a kolostor falai közé, ahol csecse-becse kezecskéimmel majd kertészkedem és hallgatom az Úr szavát, aki persze, csak emiatt hozzám beszél majd. És én meg majd meg is hallom. Nem kaptam vallásos nevelést. De katolikus egyetemen végeztem, latin nyelvvizsgám is van. Pont annyira dugtam bele a keresztény vízbe a lábam, hogy az még ne legyen kötöttség, és meg tudjon maradni a szentimentalizmusom. Mert ugye, van a zord világ, és vannak a világtól védő, tökéletességet őrző falak. Hát, pont úgy nincsenek, ahogy a Magunkat körülzáró falak sem tökéletességet takargatnak. 44 évesen újra férjhez kellett mennem ahhoz, hogy - vallásgyakorló társamat évek óta rendszeresen elkísérve a misékre - rájöjjek, hogy hol (nincs) a helyem és a világképem. Az is baj, hogy az egyház hanyatlik, mert azért mégiscsak segíti a világ embereit abban, hogy ne zabálják fel egymást, még akkor is, ha a félelmet erősíti bennük. De a nagyobb baj az, hogy az egyház Krisztus nevében mond és tesz mindent, ami nemhogy használ, de árthat is. Mert eltávolítja az embert a szeretettől. Merem állítani. A szeretet ellentéte, tapasztalatom szerint, a félelem. És, ha kijövök egy miséről, rendszerint jobban félek, mint amikor beléptem a templomba. Miseturisták vagyunk. Szeretünk más-más templomokat felfedezni. Gondolkodó papokat és közösséget, friss fuvallatot keresek. A legnagyobb döbbenet számomra a miséken az, hogy az emberek nem kérdeznek. Jógaoktatóként pedig még a 21. században is bele-bele futok vidéken egy-egy imacsoportba, aki kiátkoz, és rossz kereszténynek bélyegez gyakorlókat, akik látogatják az óráimat. Ilyen is van. Pedig az ima, maga a szabadság. Az egyik jóga. Ha ezt az egyház nem érti meg, ha nem képes a változásra, akkor itt a vége. Szóval, nem kell zárdába vonulni a falainkhoz. A börtön itt van. De a szabadság is. A kérdés inkább az, hogyan szabaduljunk.
AgeeHetek óta azon gondolkozom, hogy mi tudna továbblendíteni azon, ahol most vagyok. Olyan, mintha betonba öntötték volna a lábaimat. Az univerzum vonz tovább, de a test tiltakozik, az elme meg nem érti. Nagyon fura állapot ez. Ahelyett, hogy azon agyalnék, amire most nincs jó válaszom, megkerestem, nekem mi hiányzik nagyon. Istvánnak igaza van, a segítő közösség, a közösség élménye hiányzik. Ezért eldöntöttem, kapcsolódó kört hozok létre. És nem elsősorban azért, hogy magamon segítsek, hanem azért, hogy másoknak adjak egy lehetőséget, hogy közösségben kapcsolódjanak. Ettől a gondolattól van jó érzésem. Ezért megcsinálom. A többi meg úgyis alakul.
PéterA játékhoz való szoros kapcsolatom gyermekkorban kezdődött. A konzol, majd PCk elterjedésével hatalmasodott ki a 90-es években. Fontos különbség számomra, hogy örömből játszani az nem függőség, hanem az öröm, kreativitás kifejeződése. Továbbá szerintem lehet kapcsolódni másokkal játékon keresztül is. (sőt) De amikor az az öröm, inkább egy megszokás lett, inkább az elmém, ügyességem próbája inspirált és nem tudtam mosolyogva veszíteni és őszintén örülni a másik sikerének vagy megszálottan kijátszani a játékot, hogy a végére érjek, habár már csak feszültséget hozott, az már a függőség vagy annak az előszobája. És itt ha bárki kérdez azt mondom, hogy nagyon szeretem és nagyon érdekel a játék, nem vagyok függő. Visszanézve a játékokba beleölt éveket most már látom a kényszerességet, azt az érzést hogy nem az öröm és kreativitás kifejezésért ültem a gép elé, hanem mert valamit akartam kapni tőle. Valamit amitől teljesebb leszek, amitől jól érzem majd magam utána valamit amiből majd öröm és kreativitás születik majd bennem. Fordítva ültem a lovon, de szerintem ez minden függőség esszenciája. Ma már látom és érzem a különbséget, de még így is könnyen belecsúszok, hiszen játszani továbbra is szeretek. De már nem veszek el benne, úgy...,addig...🙂
Enzo MolinariHirtelen jött nagy szerelem, amelyből komoly tanulságokkal léptem ki mindent magam mögött hagyva. Kellett(?) az a közeg a házasságomban amiben meg tudtam fogalmazni magamnak, hogy hol van az a pont ameddig el akarok menni a társam “boldoggá tételében” és hol van az a határ ami után fel tudom vállalni a saját fontosságomat. Nagy tanítás volt…megérte
4
AZ ÜGY*ek feleségeElső szakmám ruhaipari technikus. Érettségizni kellett szakmai gyakorlatból, ami a szakomon azt jelentette, hogy egy angol szabású női kosztümöt kellett megvarrni. Évről évre hallottam a bizonyítvány osztásokon, hogy a legszebb érettségi termék elkészítését külön pénzjutalomban részesítették. Ilyenkor felmerült bennem, hogy nekem is jó lenne elérnem ezt a szintet. Elsőként adtam le a munkám, és a tanárom azt mondta, hogy ha a vizsgabizottság is úgy látja, akkor ez egy 5-ös. Aztán a szóbeli érettségi izgalma elfelejtette velem egykori vágyam. A vizsgateremben a legszebb érettségi darabok voltak kiállítva. Az enyém volt az egyik. Örültem, hiszen mi lett volna, ha titkon nem is akartam volna. Mert nem beszéltem róla senkinek sem, csak megtettem, amit megtehettem. Megleptem magamat egy sikertapasztalattal 18 évesen.