Nem tudtam összeegyeztetni. Pedig a család csak a férjem volt. Hazamentem a munkámból, ahol vezetnem kellett. Talicskáztam haza a pénzt, élveztem a sikert,a hírnevet, a haladást. Küldetésem volt és imádtam. Otthon nem tudtam kikapcsolni ezt a módot. Egy harapós harcos nő voltam. Késsel a bugyimban aludtam, sosem tudtam lazítani. Nem csoda, hogy egy idő után nem akart oda benyúlni. Őt okoltam. Azt hittem, én mindent jól csinálok, és amit ő rosszul, azt is nekem kell kijavítani, megcsinálni, felelősséget vállalni érte. Nekem sajnos kellett hozzá a válás, hogy ez a hipererős páncél megrepedjen. És tette. És de jó, hogy ez így történt. Mára már nőként élek, nem egy női bőrben lévő férfiként. And I love it! 💜
A nevem Szűcs Sándor. Egy alkohol problémákkal küzdő apa és egy érzelmileg nehezen elérhető anya mellett nőttem fel, sokszor mérgező családi környezetben. A nagyapám a születésem előtt pár évvel öngyilkos lett, ami az egész életemre nagy hatással volt. A nevemet az ő emlékére kaptam. A Sándor név jelentése férfiakat védő, férfiaktól megvédő. Gyerekkoromtól kezdve nagyon magas empátiával és beleérző képességgel rendelkezem, viszont ez eleinte átok volt a férfiasságom kapcsán, mert kisfiúként sokszor a szoba sarkába magányosan elvonultam, mert nem tudtam kifejezni az érzéseimet és úgy éreztem nem ért meg senki. Az elmúlt években sokat dolgoztam azon, hogy ezeket a képességeimet saját magam és mások javára fordítsam. Elkezdtem újra megtanulni érezni, mert hosszú időn keresztül csak bezárt szívvel tudtam túlélni. Ez idő alatt sikerült feldolgoznom az apámtól kapott sérüléseimet és sok sérült mintát is sikerült megtörnöm. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy az Apámmal való kapcsolatom is rendeződött és mára már ő is elismeréssel tekint a munkásságomra. Természetesen nem vagyok tökéletes és van, hogy azt érzem elhagyom a tököm egy-egy pillanatra, de úgy gondolom ez rendben van. Attól még mert férfi vagyok, nem kell sebezhetetlennek lennem. Hiszek abban, hogy a tudásom és a tapasztalataim átadásával sok férfi társamnak segíthetek új, stabil alapokra helyezni az önmagával való kapcsolatát. 2022 óta több, mint 1500 egyéni tanácsadást tartottam a hozzám érkezőknek és ezeknek a tapasztalatából merítve 2024 év végén megszületett bennem egy vízió, amit Férfiak Körének neveztem el. Ez a kör olyan férfiaknak szól, akik elveszve érzik magukat az úton és egyedül, magányos farkasként néznek szembe a nagybetűs élet kihívásaival. A Férfiak köre célja az, hogy teret tartson arra, hogy legyen hol informálódni, legyen hová megérkezni és együtt fejlődni. Köszönöm, hogy elolvastad a soraimat! :-) Ha tudtál kapcsolódni az ügyemhez és érdekelnek a további részletek, akkor itt mindent megtalálsz: www.szucssanyi.hu/ferfiakkore
Két jogi diplomával kb 10 évi főleg közszférában való foglalkoztatás után a műszaki vonal felé mozdultam az információbiztonságba fektetett erőfeszítésekkel. Nem jött egyből a sok pénz, sokáig a főállásom mellett tanultam és vállaltam a kezdeti megbízásokat, vállalkozóként kellett saját kockázatomra csinálnom és mentoráltak üzletileg az első évben.
A legutolsó kapcsolatomnak 2 évvel ezelőtt lett vége. Életemben nem voltam úgy összeroskadva, mint akkor. Lefogytam, teli voltam szorongással és teljesen össztörtem. Habár a szexuális vágy hatalmas volt közöttünk, nem voltunk jó társai egymásnak. Időt adva magamnak a feldolgozásra, fél év elteltével belevetettem magam az ismerkedésbe. A mintáim korszakában hosszútávú kapcsolatokra törekedtem, viszont itt valami nagyon más volt. Elborítottak a szexuális vágyaim és virágról virágra szállva viszonylag sok dolgot megéltem. Rengeteget tanítottak ezek a kapcsolódások magamról és nagyon szép minőségeket tapasztaltam meg egyes nőkkel, viszont sehol sem éreztem azt, hogy megállapodnék. Szépen lassan elkezdett egyre kevésbé vonzani a hódítás és elkezdtem visszahúzódni önmagamba. Rájöttem, hogy a szexuális vágyaim megélése, önmagában már nem tesz boldoggá. Az igazat megvallva azt érzem teli vagyok kételyekkel. A jelenlegi életemet úgy rendeztem be, hogy csak magamra számíthatok. Amit a házasságról otthon láttam az szörnyű volt, illetve az erre a mintára épült kapcsolataim is pocsékul működtek, ezért könnyebb volt egészen eddig elszigetelnem magam a párkapcsolat lehetőségétől. Mindezek ellenére azt érzem itt az idő arra, hogy újra nyissam a szívem. Valahol mélyen hiszek benne, hogy egy párkapcsolat lehet emelő mindkét fél számára, de még nem tapasztaltam ilyet. Vágyom arra, hogy megérkezzen az a nő, aki lát és hisz bennem. Az a nő, akivel játszmák nélkül, őszintén kommunikálva megértjük egymást és a támogatásával képessé válok létrehozni valamit olyat a világban, amit megismételhetetlen.
Voltam depressziós. Az a totális őrlődés, fejben ragadàs. Az első nagyobb depresszióm akkor volt, amikor a lányaim külföldön èltek. Ritkán láttam őket. Tàrsam nem volt. Èdesanyám elhalálozott. Egymagam voltam, az összes érzésemmel…gondolataimmal, amik egyre jobban bele vittek a szenvedésbe. Nincs munka, nincs tàrs, nincsenek a gyerekek, nincs anyukám, nincsenek barátaim. Semmihez nem volt kedvem. Azt azért éreztem, egy idő utàn, hogy csinàlnék már valamit, de nem tudtam mit. Magànyos èvek voltak, amikor is a csalàdi ház összes szobájàban meg szerettem volna halni. Minden nap màshol aludtam, ebben az óriàs hàzban. Volt, hogy a földön, csak valami változzon màr. Napokig nem keltem ki az àgyból. Nem fürödtem, nem váltottam ruhát, nem fésülködtem. Ez a szakasz azzal ért véget, hogy verseket írtam. Nem is én, hanem tapasztaltam, hogy valami rajtam keresztül írja a verseket. Később derült ki, hogy a női út formálódott meg versekben, és kezdett életre kelni. A màsodik depresszió is hasonló. Nèztem ki a fejemből, kedvetlen voltam, a tünetek hasonlóak. A teljes céltalansàg érzése, hogy semmire nem vagyok való. Isten olyan sok embernek oda adja a dolgát, amire ő hívja, nekem nem adja. Nem figyel rám, nem vagyok neki fontos. Elèrkezett ennek a fejezetnek is a része, amikor kértem, könyörögtem, hogy segítsen. Miközben mèrges is voltam rá. Vàlaszokat vártam, de nem hallottam, hogy megszólított volna. Egyedül maradtam, megint. Azóta lett két tacskóm. El voltam velük, de sokszor idegesítettek, és egyáltalán nem èreztem azt, hogy örömet adnak. Persze szeretem őket, de nem tudtam feltöltődni velük. Aztàn Isten, mègis csak szólt hozzám. Egyre több olyan videó jött szembe velem, ahol emberek megosztották a tapasztalataikat arról, hogy hogyan lett vège, az önpusztításuknak. Akkor azt éreztem, hogy nekem is fog segíteni. Segített. És segített megèrteni azt, hogy tulajdonképpen, magammal harcoltam. A sajàt ellenségem voltam. Persze ez is egy folyamat. És idő volt. Nem lehet siettetni. Most kezdek úgy lètezni, hogy kezdek bízni benne. A nagyobba. És úgy kell làtnom ezt az egészet, hogy vègülis itt vagyok. Nem mentem mèg el. Akkor mèg dolgom van. Ha szeretnèl esetleg ezekről az önmarcangoló megélésekről beszélgetni, szólj nyugodtan. Meg láthatjuk, hogy te is erőre kaphatsz. 😊
Az életemben rengeteg nehézség volt és már megtért emberként értek el ezek. Azonban amikor két éve elkezdtünk csoportot vezetni, ismertem fel, hogy a legtöbb ember nem érti hogyan működik az ima, hogy nem egy bevásárlólista szisztematikus ismételgetéséről szól, hogy Isten is válaszol, csak elég jól és jó helyen kell lenni ezt meghallani (pl csöndben, Bibliát olvasva, elég gyógyultan lelkileg, néha erőszakosan keresni Őt pl böjtben, stb.) és ezért nem is tudja kiaknázni - persze ez nyilván még mélyebbről ered, hiszen az Isten-képzeteink is száz sebből véreznek. Aztán amikor meglátnak dolgokat, gyümölcsöket az életemben, amik tetszenek nekik, kérdeznek. Ilyenkor mesélek arról, hogy tanultam meg "felfelé figyelni" és csöndben lenni háromnegyed éven át fizikai csönd révén egy olyan időszakban, amikor ordítani lett volna kedvem minden percben, és amikor kb álomba zokogtam magam minden este. Vagy amikor látják, hogy Isten mennyire látványosan meghallgatja az imáim, mi mindent veszek észre más embereken, és előjön az az időszak, amikor a napi szenvedés volt az iskolám, ahol az alázatot, a fizikai fájdalom és rosszullét ellenére szükséges hálaadást a legnagyobb dózisban tanultam. Nem igazán népszerű az az alapigazság sem, amikor megosztom, hogy Isten országában az életünkbe jövő áldások árát előre fizetjük, nem úgy, mint bevásárláskor a boltban. Sajnos az egy gyakori megélésem, hogy Szentháromság-hívő emberekként akarjuk a jó dolgokat, az áldásokat, de a velük járó áldozatot, plusz feladatot, felelősséget, az átvételükhöz szükséges munkát már nem. Ez probléma, mert Isten nem egy kólaautomatával keresztezett aranyhal, és nem Ő a mi szolgánk, hanem mi vállalkozunk Őt követni - elvileg. Ezekről az összefüggésekről is sokat mesélek azoknak, akik kérdeznek.
Kis senkinek,púpnak éreztem magam a föld hátán. Mikor belenéztem a tükörbe az volt a meggyőződésem hogy egy nő sem szeretne velem párkapcsolatba állni.Ha mégis lett barátnőm állandóan azt kellett bizonyítania hogy szeret engem. Azt hittem nem értek semmihez és hogy bármit csinálok tuti elrontom mert béna vagyok. Az igazság természeténél fogva teljesen más mint amiket gondoltam magamról. Kendőzetlen őszinteség a szülői minták áttranszformálása,az önbántalmazás befejezése és a múlt nehéz érzelmeinek elengedése vette kezdetét és a feltételnélküli önszeretet számomra eddig soha nem látott kapukat nyitott meg önmagamban. Felismertem, hogy mind páratlan teremtések vagyunk számos egyedi tulajdonsággal ami pótolhatatlan érték.
A hagyományok gyakorlása meghatározó része az életemnek. Meditációs tapasztalatról írni olyan, mint amikor lukat szeretnél fúrni a falba és a luk helyett a a kifúrt porról és törmelékről számolnál be. A lényeg a luk. Az akadályként felmerülő illúzióktól való megtisztulás és az vagy azok pusztulása. Olyan tapasztalat ez amihez a szavak csak a tapasztalat kezdetéig tudnak kísérni, és csak a tapasztalat megélte után térnek vissza. 1991 ben kezdtem gyakorolni, majd 2002 ben kezdtem tanítani a Kendot, amely egy mozgás meditációs gyakorlat is. Miért? Küzdelemben amint gondolkodsz kapsz. A kendo szellemiségének alapját a Zen Nihon Kendo Renmei (Japán Kendo Szövetség) így fogalmazza meg: „A kendo az emberi jellemfejlesztés útja, amely a japán kard használata alapelveinek gyakorlatba ültetésén keresztül valósul meg.” Megsérült a térdem és végső soron ez vezetett a Zen meditációs praxishoz, amely 2020 óta része az életemnek. 2022-ben A koreai Taego rend világi Dharma tanítójává avattak. Rendszeresen segédkezem vagy vezetek Zen meditációs gyakorlatot.
A viszonyom édesapámmal mondhatni nem is létezett. Haragudtam rá és kerültem mert az alkoholt válassza a család helyett és számomra olyan volt mintha nem is létezett volna. A múlt feldolgozása elengedhetetlen a jelen tiszta megéléséhez. A megértés hogy 'apám nem lehet más mint ami' elhozta a megbocsájtást a kapcsolódásunkban pedig a közeledést és a kíváncsiságot egymás iránt ami megmutatta hogy apám nem is rossz ember. Alkoholizmusa továbbra is fenn áll de már nem haraggal hanem szeretettel fordulok felé és ölelem meg mikor találkozunk.Emelett pedig számos meg nem élt érzelmi lerakodás keletkezett bennem azon hosszú évek során mikor nem mertem megélni az érzéseimet. Mikor felismertem hogy a sírás nem a gyengék hanem az erősek erénye,számos elnyomott érzés kezdett feltörni-megélődni és ezáltal gyógyulni-elengedődni. Az elnyomott düh magasvérnyomásként és másokra vetítésként jelent meg. Ahogy elkezdtem kiengedni rájöttem hogy ennek az érzelemnek is van helye úgy hogy közben sem tárgyat sem másokat nem teszek tönkre.
Két tűz között... Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk. Bárki, bármit mond ez is bántalmazás. Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról. Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket. Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.