Koltai VikiErősen szorongó típusú, hiperszenzitív személyként 11 évvel ezelőtt a jógát találtam meg, mint számomra tökéletes testmozgást, filozófiát, életmódot. Stresszes munkahelyeim mellett sokszor csak a jóga és a futás volt az, ami igazán hatékonynak bizonyult ahhoz, hogy mégis visszabillenjek saját belső egyensúlyom felé. Azóta is igyekszem napi szinten gyakorolni, s amikor kimarad pár nap, már érzem is, hogy kezd felborulni a bennem lévő rend. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki az eddig kipróbált módszerek között még nem találta meg a számára hatásosat. Ne feledjük: sokféle jóga van! Aki nehezen mozog, az is megtalálja a saját jógáját (pl. gerincjóga, yin jóga), és aki nem szereti a lassabb, kihívásmentes mozgásformákat, annak pedig ott van pl. az ashtanga és a flow jóga. Ne általánosítsunk, hogy a jóga ilyen vagy olyan, mert a jóga is sokféle, éppen ezért sokaknak tud segíteni, csak ki kell választani a hozzánk illő ágát. Az "egyszer már próbáltam, de nekem nem jött be" számomra inkább csak kifogásnak tűnik. Egyszeri alkalommal biztosan nem láttál a mélyére, egyetlen alkalommal biztosan nem tudtad kipróbálni az összes létező jógatradíciót/-formát/gyakorlatsort. Immunerősítésre, tartásjavításra, életszemlélethez is sok erőt, kapaszkodót ad.
0- Koltai Viki
Budapesten töltött 22 évem alatt számos multinál és nagy szervezetnél megfordultam, rendszerint a ranglétra legaljáról kezdve újra és újra, még 15 év munkatapasztalattal is. Ennek oka részben az iparágváltásoknak tudható be, másrészt egyes szervezetek sajátos előmeneteli szabályainak. A beosztotti lét legalsó fokán - talán mondanom sem kell - nem annyira a minőségi munka, a szaktudás a mérvadó, hanem a volumenen van a hangsúly, azaz ugyanazon részfeladatból kell nagyon sokat elvégezni, mintegy futószalagszerűen. Ez egyrészt hamar monotonná és unalmassá válik, másrészt 5, 10, 15, 18 év munkaviszony után minden, csak nem motiváló. Ebből a kiábrándító és sehova sem tartó mókuskerekezésből a vidékre költözéssel sikerült kiszállnom, ahol egy másik problémakörrel kellett szembesülnöm, méghozzá a fehérgalléros, magasan kvalifikált munkakörök hiányával. Döbbenetes volt megtapasztalni, hogy a 18 évnyi szakmai tapasztalatom és nyelvtudásaim (5 idegen nyelv) egyáltalán nem csillantják fel a vidéki vezetők szemeit, sőt, éppen ellenkezőleg, néma csendet eredményeznek egy-egy beadott pályázat kapcsán. Minderre végül azt a megoldást találtam ki, hogy mindaddig, amíg a saját szívbéli projektemet teljes munkaidős elfoglaltsággá és megélhetési forrássá nem fejlesztem, részmunkaidős, távolról végezhető állással, alkalmi munkákkal és nyelvtanítással töltöm ki a napi munkaidőt, hogy egyrészt ne legyen monoton, másrészt kiadjon egy teljes állást, ha már azt így egy az egyben nemigen lehet megtalálni.
- Koltai Viki
Apa és apaminta nélkül felnőni és egy életet leélni nem egyszerű dolog, főleg ha hozzávesszük azokat az életterületeket, amire ez az "alapfelállás" közvetlenül kihat (pl. karrier, párkapcsolatok). Az elmúlt évtizedek során számtalanszor kaptam meg a kérdést: "Nem akarsz utánajárni, ki az?" Mintha mások számára furcsamód még fontosabb lenne erre választ kapni, mint amennyire ez engem valaha is érdekelt azok után, hogy azt éreztem, ha ő nem tett soha semmilyen erőfeszítést annak érdekében, hogy megismerjük egymást, akkor engem miért érdekeljen az ő személye. Aztán kiderült, hogy valószínűleg azt sem tudja, hogy én lettem. Ez sok mindent megmagyaráz és könnyebb is "megbocsátani" annak az idegennek, aki miatt most itt lehetek, ugyanakkor a családom, felmenőim, s így a transzgenerációs hagyatékuk is egy óriási fekete lyuk csak az életemben, ami kapcsán gyógyulni és fejlődni is nehéz. Sokkal komplexebb kérdéskör, mint amilyennek talán egy kívülálló számára tűnhet.
- EUErzsébet Uhrin
Régen, amikor még volt egy próbaüzemelésű hely, és tesztmódban működött elég sokáig. Ott találkoztunk és leveleztünk. Nem tudom hány év távlata ez. Ott más volt a rendszer. Itt is más. Még nem igazodom rajta ki. Ott már akkor több fiú táncolt. Én is. Nagyon köszönöm, hogy leírtad ezt. Én hastáncoltam, aztán szalsza. Nekem az zene az szerelem benne. Az ellentartásról írt részlet elgondolkoztatott, mert engem nagyon könnyű vezetni. Jóformán nem okozok sikerélményt a férfi alanynak. Igy most összeállt nekem, hogy nekem a hozott mintám mintám és túlélőkészletem az alkalmazkodás volt. Ezt játszottam el a táncban is. Majd próbálom máshogy. Jobban odatenni magam. Köszönöm
1 - EUErzsébet Uhrin
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.
0 
Tiszta LapSokáig azt hittem, készen vagyok: terápiák, önismeret, fejlődés. Aztán mégis újra szembetaláltam magam ugyanazokkal a körökkel. Közben lassan megértettem valamit: nem a szeretetem volt sok. Csak a másiknak nem volt még elég biztonsága, eszköze vagy segítsége ahhoz, hogy akkor is maradni tudjon, amikor közelebb kerültem. Most már látom, milyen könnyű félrehallani egy kapcsolati próbálkozást. Én azt éltem meg, hogy amit közös építésnek szántam, azt a másik számonkérésnek érezte. És ezt nem rosszindulatból – egyszerűen így működött benne a védekezés. Azt is felismertem, hogy ebben nem én vagyok a megoldás. A maradást, a felelősséget, a biztonságos kötődést mindenkinek magának kell megtanulnia. Lehet, hogy nekem is volt még dolgom, és lehet, hogy neki is lett volna, ha egyszer segítséget kap hozzá. Ma már nem hibáztatom magam, és őt sem. Csak két ember voltunk, akik más ponton tartottak a tanulásban.
Fanni NémethÉrdekes az, amikor bekapcsol az "automata" valakinél, aki már évek óta önismereti úton van. Pont mostanában történt meg, hogy így jártam. Életem egy olyan szakaszában vagyok, ami teljesen új számomra, ebből kifolyólag eluralkodott a káosz. Bennem, és körülöttem is. Kielemeztem és tudatosítottam az okokat, a lehetséges miérteket, és a tudatom felujjongott: hiszen én ezt tudom, én ismerem magamat ennyire, vannak eszközeim is. No igen, tényleg. Csak a zsigeri, belső vágyak is beszéltek: de én akkor is azt akarom. Azt, ami eddig megnyugtatott a káoszban. Azt, amit ismerek, és mint a gyereknek a rongyi, hozzásimulva automatikusan bekapcsol a biztonság érzet. A reakcióim csiszolódtak, de a belsőmnek valahogy hosszabb idő az, mire utoléri a fejemet...
TamásKülönélő szülőként legnagyobb vágyam, hogy minél többet a kislányommal lehessek. Ennek ellenére 3,5 év után nem tudom tovább ráerőltetni magam a lányomra. Meg kell várnom, meg kell engednem, hogy Ő is akarjon velem lenni. Ez az életem eddigi legnagyobb probatétele!
0