KingaSzia Zsolt. Az én tapasztalatom is, az eddigi megélt élethelyzetekből rá világított arra a felismerésre, hogy bármennyire igyekeztem mindent a lehető legjobban csinálni, mégsem volt valamiért elég, ami csalódások sorát hozta. Most már úgy vagyok vele, hogy továbbra is csak magam adom,szeretem az életet, viszont már nem fogadok el bármit, bárkit magam körül.
0- ISIldikó Sári
Sajnos nincsenek jó tapasztalataim a párkapcsolatokkal kapcsolatban. Annyira nincs, hogy az utolsó kapcsolatom óta nem kerestem újat. Teljesen kiábrándított a férfiakból. Ez 5 éve volt. Boldog és felszabadult lettem amikor véget ért a dolog. Addig álladnó feszültségben éltem, mert nem lehettem őszinte, nem lehettem önmagam. Elnyomott és elvette az önbizalmam. Nem ismertem magamra. Azért hagytam, mert már nem volt kedvem és erőm új kapcsolatot keresni. Jó, hogy véget ért és végre szabad lettem. Olyan férfit keresek, aki nem beszél sokat, de a lényeget elmondja, őszinte, tud szívből szeretni és ő is megtesz mindent a kapcsolatért.
0 
Alexandra WierlÉletem választott Férfija néha függő, önsorsrontó, birtokló, hirtelen, erőszakos. 2 éve tanítjuk egymást. Ezidő alatt sokszor taszítottam el- Ő is engem, vetettünk véget a kapcsolódásnak, bántottuk egymást. Közben változtunk. Nem Ő hiányzott, hanem aki én voltam mellette, ahogy látott. Egy nyelvet beszélünk. Senkivel nem volt meg az az érzés. Kénytelen voltam dönteni, megelégszem a kevesebbel, hazugságban élek és 20 év múlva újra próbálom, mikor a kényelmes élet összeomlik vagy bele állok és Hiszek. Időt kellett adnom, hogy megismerjem, értsem és olvassak benne. Nem őt akarom megváltoztatni, hanem felnőni a feladathoz. Sokszor könnyebb lenne kihátrálni, elfutni és vissza se nézni. Félelem, önzőség, egoizmus? Hiszem, hogy okkal kaptuk egymást az életünkbe. Hálás vagyok Neki minden traumáért, mert tanított, formált (állítása szerint tudatosan), nap mint nap tükröt tart. Tapasztalatom szerint ez kölcsönös, válaszreakciók sorozata. Ennek köszönhetően értem a régi énemet, nagyon szeretem a jelenlegit és izgatottan várom a jövőbenit. Minden ember áldozat a saját életében míg nem kezd őszintén szembenézni Önmagával.
- Alexandra Wierl
2 és fél éve Édesanyám küldte el nekem István videóját - Társra vágysz vagy rajongásra? Azóta járok az úton, hallgatom a előadásokat, videókat és kezdem megérteni a világ működését. Előtte éveken át vekengtem, hogy miért nem tudok "normális" kapcsolatot kialakítani férfiakkal? Hallgattam a kérdéseket: „Mikor viszel már haza valakit?” – sokak számára ismerős mondatok. Nem arról volt szó, hogy ne lett volna senki körülöttem. Mindig volt aki rajongjon, meghallgasson, kikérje a véleményem. Nőként hasznosnak éreztem magam. Átlagosan minimum 2-3 férfit tartottam magam körül. Volt akivel edzettünk/ beszélgettünk/ romantikus érdeklődésem volt/ egyéjszakás kaland/ lelki szemetesnek használtam és emellett voltak a férfi barátaim akik ismertek és nem teljesen, de vállaltam magam előttük- felszabadult voltam. Évekig gondolkoztam azon, hogy mikor jön végre a férfi aki választ, szolgál engem, egy dísz a képzelt perfekcionista életemhez a szüleim példája után. Vágytam a képeslap családra, ami által minden elvárásnak megfelelhetek, tökéletes lehetek a külvilág számára. Egyik férfit sem választottam soha, csak vártam és hibáztattam őket, mert nem vagyok nekik elég jó, értékes, hogy áttörjék a páncélt. Aki mégis jött- felperzseltem, eltaszítottam, kiheréltem. Lehet valaki sárkány születése óta? Szenvedtem. Nem amazon voltam, csak egy kislány aki retteg a sebezhetőségtől és fél közel engedni másokat. Évekig bizonyítottam olyan területeken amiket elvártak tőlem és vágyódtam olyan férfiak után akik ideálisak a képzelt valóságba, megfelelnek a mintáknak. Hazugságban éltem. Azóta azon dolgozom, hogy olyan területen tudjam megélni a sikert ami nekem fontos és arra a Férfira szánom az energiámat, aki által végre én is Önmagam lehetek. Izgalmas utazás, szigorúan erős idegzetűeknek ajánlom.
Ildikó FehérIsmerkedés céljából regisztráltam az oldalra, de böngészés közben rájöttem, hogy ez jóval több lesz, mint egy társkereső. Jó volt olvasni a megosztásokat és tudni, hogy nem vagyok egyedül, még akkor sem, ha mostanában nagyon egyedül érzem magam.
0
Enikő SomodiOké mániám a kötődéselmélet. Tudom, hogy sokakat érint, ezért talán érdekes lesz szamotokra a történetem. A mintáimat a testemben írtam újra. Hosszú, kitartó éveken át tartó állandó halál-újjászületés körökben. Átírtam magamban valamit, amiről azt hittem nem lehetséges. Azért jöttem ide is, hogy erről beszéljek. A kötődési stílusom nem csak a párkapcsolati szenvedéseim forrása, hanem az egész életem módszeres megkeserítője volt. Nagyon kemény felismerés volt, hogy szinte az összes tudatalatti sérülést magamban cipelem. És minderre akkor jöttem rá, amikor már hányni tudtam volna a gyógyulástól. Hál' Istennek innentől már gyorsan zajlott minden, mert a munka javarészén túl voltam. Akkor jelenik meg a segítség, amikor már tudom fogadni.. És ekkor valami olyan csodálatos emelkedés indult el az életemben. Én tényleg hiszek a csodákban. Azóta mindenkinek megbocsájtottam, átírtam a hitrendszerem, az idegrendszerem és a tudásom erőforrásként használom. Úgy érzem megtaláltam a helyem a világban. Bár nagyon kevesen maradtak meg mellettem. Hát igen, elviselhetetlen voltam😅. De talán egy új közösség vár rám valahol.. és talán ezt a közösséget én építem, vagy legalábbis közreműködök benne.🙂 Még szoknom kell a napfényt, mióta előbújtam a barlangomból. Szóval ez a poszt csak annyit akar, hogy tudd, van kiút a szenvedésből.❤️
Ágota PappAz önismeret mély bugyraiban járok. Sokáig azt hittem, a munkámnál semmi se nehezebb vagy azt a gyermekkort megélni, ami adatott. Pár napja viszont találkoztam a belső gyermekemmel. Eufórikus és mély volt egyszerre. Csak öleltem magamat és zokogtam: mennyi mindent elbírt, elviselt, küzdött, félt és közben irtó bátor volt. Egyedül voltam magammal szó szerint. És jó volt, biztonságos, egymásratalálós. Életemben először éreztem azt, hogy nincs szükségem senkire, hogy jól legyek. Nincs szükségem senkire, aki valami hiányt pótol bennem. Lehetek önmagam, megfelelés, kényszerek és megalkuvások nélkül. Azért is vártam sokáig a válással, mert féltem az egyedülléttől és a biztonság elvesztésétől. De megléptem. Aztán egy idő után jöttek a szorongások és hagytam feljönni a miérteket. A belső gyermekem jelzett és én végre meghallottam, megéreztem. 54 év után…és most más a világ. Kinyílt a tér, más a reggeli fény, más a déli gyümölcsleves, mosolygósabb a délutáni kocogás… Mekkora feszültség ez a léleknek, ha nem jön ki. És mennyi elfojtás van még, ami nem jön ki. Engedjünk neki, még, ha nagyon fáj is. Mert fáj.
Szandra ThKedves István!:) Bennem most egy speciális élethelyzet kapcsán merült fel egy számomra nagyon fontos kérdés. A szerelmem politikai pályán volt, amely most, a választások lezárultával véget ért számára. 2024 őszén egy irracionális és kockázatos döntést kellett meghoznia azzal, hogy elvállalt egy felsővezetői pozíciót tudván, hogy ez lehet csak egy nagyon rövid de annál keményebb időtávra szól. Mégis hitt benne, lelkes volt, teljes szívével beleállt, és emberfeletti munkát tett bele. Rettenetesen nehéz időszakon mentünk keresztül az elmúlt 1 évben, de a várt siker végül elmaradt. Most teljesen bezuhant, magán kívüli állapotba került és engem is teljesen ellökött magától. Az egyik kérdésem az lenne, hogy egy ilyen helyzetben bele lehet-e ragadni ebbe a lovag állapotba, akár annak vándoros oldalába mindaddig, amíg nem talál egy új ügyet, új célt, új hitet, és ez az állapot akár stagnálhat-e hosszasabb ideig? Vagy ha újra lelkesedni kezd valami iránt, akkor ugyanúgy megtörténhet a hit ugrása, és tovább tud mozdulni? A második kérdésem pedig az, hogy egy ilyen mélyen szálló, kilátástalannak tűnő időszakban hogyan lehetnék mellette jól. Tudok-e egyáltalán segíteni neki ebben, vagy ilyenkor valóban az a bizonyos várakozás ideje jön el? Köszönöm a megtisztelő válaszodat!:)
Esztergomi KatalinAz édesanyám (nem diagnosztizált) borderline-nárcisztikus személyiség. Ezzel a mintával nőttem fel, és a lassan 25 éves önismereti munkám kb. 15. évében csapott pofán (nem tudom szebben leírni) ez a felismerés. Majd jött egy újabb (mármint felismerés), hogy azok a férfiak és nők csapódnak mellém, hozzám, akik szintén ilyen személyiségűek. Nincs ezzel baj, a terapeuta és pszichológusi tanulmányaim sokat segítenek abban, hogy ne őrlődjek fel ebben, és egyre jobban megdolgozva érzem magamban ezt a sérülésem. A nagy szerelmem is természetesen rendelkezik ezekkel a sérülésekkel, én pedig ilyennek szeretem őt. Többször is megéltünk hullámvölgyeket az elmúlt (lassan) közel 2,5 évben, és a biztatóan alakult a kapcsolatunk. Aztán "hibáztam": a születésnapján nem figyeltem eléggé arra, hogy a bögre, amit vettem neki (és számomra egy olyan üzenet volt rajta, amiről azt hittem, mély és találó lesz neki) balkezes, miközben ő jobbkezes, és a tortát is lehagytam (nekem ez nem fontos, és nem tudtam, hogy neki igen). A mélyrepülés február közepétől így kezdődött, és ma lehet, hogy leértünk az örvény aljára... Figyelem magam, ahogy egyre kevesebb bennem a lelkesedés. Míg korábban fontos volt számomra, hogy megnyugtassam őt, és visszahozzam a felnőtt részébe, már csak azzal is, hogy én nem zuhanok be a sérült gyermeki részembe, ma már csak az érdekelt, hogy képes legyek lezárni azt, ami nem megy. Tudom, holnap sokkal nyugodtabb lesz minden, de nem tudom, én képes leszek-e ismét ugyanazzal az "itt és most" érzéssel ránézni, mint hónapokkal ezelőtt. Vagy inkább az a kérdés, hogy ha igen, van-e értelme, ha sejtem, hogy ő viszont már nem tud igazán nyitni felém... MOST rendben vagyok, a felnőtt részem jól támogatja a belső gyermek részemet. A holnap pedig a jövő zenéje.