
Kedves Attila . Zen gyakorlóként láttam azt az erőt benned 🙏Azt mindig vizsgáljuk mi ez , honnan jön hová megy . Mivé válok általa . Csak csináld . Ölellek szeretettel

Rengetegszer nem hittem az első megérzésnek Az ego sokszor becsapott és a mai napig tesztel. Ma már nagyon intenzíven használom, a hivatásomban abszolút teljes átadással. A gyerekeimmel kapcsolatban és a magánéletemben is egyre ügyesebben. Megtapasztalni megismerni, ki vagy, s mire vagy képes, mik a határaid, korlátaid s azokat hogyan tudod tágítani, na az az igazi tapasztalás…

Soha nem hittem volna, hogy mi vár még az életben a válás után. Jó feleségként (amit élveztem élni csak lajárt a szavatosság egy idő után), kilépve az életbe nem volt a valóságomban, hogy férfi nélkül lehet élni. Egy nő nem lehet férfi nélkül. Akkor ez volt a hitrendszerem. Annyira szerencsés voltam, hogy egy olyan férfival ismerkedtem meg, aki pont 1 évvel járt előttem a folyamatokban és megmutatta, hogy nem jó ötlet beleugrani azonnal egy másik hasonló sémakapcsolatba. Vele azóta is barátok vagyunk. És elkezdtem dolgozni magamon. A legelső, amiben fejlődnöm kellett a szexualitás. 26 év alatt nemhogy nulla, de negatív tartományba kerültem és minden vágyam az volt, hogy ebből kikecmeregjek. Az élet megtámogatott ebben, persze rengeteget tettem ezért. A szexuális energiák lezárása az élet nem teremtésével volt egyenlő nálam. Nem a szex érdekelt, hanem ez az energia. Yoni- és Lingam masszőr lettem (jelenleg csak nőkkel foglalkozom, HA nekem is bulis) és rengeteg férfival beszélgettem. Fétisesekkel, házasságban élőkkel, egyedüállókkal, mindenféle státusszal rendelkezővel. Már nem teszem ezt, mert unalmas, de akkor egy világ nyílt meg. A kinyílt tudatom lehetővé tette, hogy egy olyan férfi lépett átmenetileg az életembe, aki teljesen feltöltött, olyan mély testi és leki táplálást kaptam, amire gyerekkorom óta vágytam. Ezért nagyon hálás vagyok. Most itt vagyok annak az érzetével, hogy kíváncsi vagyok, lesz-e még férfi az életemben, de amit elértem nem hagyom rombolódni. Nem tudom, hogy jó helyre soroltam-e be magamat, valószínűleg mellényúltam :D

Erős, határozott nő vagyok, az életem képes vagyok egyedül megoldani. Közben pedig szeretném önmagam megmutatni, hibáimmal együtt. A "sors" folyamatosan hasonló dinamikájú kapcsolatokat kínál. Nem értem hol a hiba a "készülékemben".

Visszatekintve az elmúlt éveimre merem az hinni, hogy mindegy… mert mindenre szükség volt, ami velem megtörtént. Az én energiámnak is vannak felhasználói, iránya viszont nincs még. A közelmúltban ért véget egy kapcsolódásom egy férfival. Amióta ő nem része az életemnek, sokkal több energiám jut azokra akik nyújtják felém a kezüket. Most jut több időm a szüleimre is. Érdekes érzés, hogy bár soha nem volt igazán szoros velük a viszonyom, mostanra napi kapcsolatban vagyunk. ❤️🙏

Szia Editke! Volt idő, amikor engem is foglalkoztatott ez a gondolat… amióta haladok az utamon, ez némiképp átalakult valami olyasmi érzéssé, hogy mindegy hogy hogyan lesz, jön vagy nem jön, én jól vagyok. Atyám majd tudja, hogy hol lesz a helyem…Megengedem a bármit….❤️🙏

Ezt kissé könnyelműen vettem mert a pillanatnyi lelki állapotból, vagy igéretből, vagy kedvességből, lojalitásból nem ajánlatos megkérni senki kezét v elfogadni a kérést. Fontos az, hogy milyen a múltja és a kapcsolatotok egészét nézd, milyenek a hétköznapok, konfliktusok, van-e dominancia harc köztetek, vagy milyen a párod előélete és mennyire vehető komolyan esetleg. Fontos, hogy lásd milyen tettek voltak az asztalra letéve, mennyire lehet megbízni a másikban, mert én épp belefutottam abba, hogy egy hűtlen nő kezét kértem meg aki már egyszer elmenekült az elköteleződés elöl, s én sem éreztem magam érzelmileg egy biztonságok meghitt közegben mellette a mindenapokban.

Egy fizikailag erősen gondoskodó ,nagy összetartó,egymàst segítő csalàdban szocializàlódtam.Àm èrzelmileg teljes nihil volt kórülöttem.Azt hiszem igazàn senki nem vàrt Tőlem semmit s nem is volt ràm kìvàncsi senki.Itt most a szükebb csalàdomra gondolok.Anyu,Apu s 2 bàtyàm akik 10 -12 èvvel idősebbek Nàlam.Anyukàm egy matriarcha.A mai napig minden hètvègèn mindkèt bàtyàm ott ebèdel a pàrjukkal a 87 èves anyukàmnàl.Ami akàr lehetne szèp ès megható is,...Ennek a felèm kiàradó èrzelmi nihilnek köszönhetően azutàn èn lettem a csalàd fekete bàrànya,amikor elindult bennem az ösztönös làzadàs.
Szia ! 😊 Igen, valóban a megengedés a helyes… Azt gondolom, hogy az erőnek “kell” valami irány. Amit írsz, hogy mindegy hogyan lesz…igen, valóban nem tudhatom. De szándék van, lehet bennem arra,( nem görcsös akarás ez ), hogy jó lenne ha ez megtörténne. És azt hiszem, hogy a szàndékunk mutat előre egy “jövőbe”. Persze az időt megengedve, mert hogy történhessen, ahhoz olyan állapotba kell kerülnöm. Van férfi az életemben, és már bele kóstolhattam abba, hogy milyen az, amikor segítek neki. Ezek még próbálgatások mindkettőnk részéről. Ebben a minőségben jól èrzem magam, de valódi elköteleződés nincs még. A jön vagy nem jön mindegy, ahogy írod, ez is igaz. De azt èrzem, hogy e mellett a mindegy mellett, ott lehet a hit. Hogy hiszem, hogy alakul, megmutatkozik valami olyan, amiben ki tudunk tartani. És most magamra reflektálva: mi van, ha nem lehet, vagy nem kell elengednem ezt a szándékomat !? Ott lehet ez lágyan bennem, de nem célként. Sokkal inkább megengedésként.
Sziasztok ! Nekem az lenne a kérdésem, hogy a Nő, a vilàgszép àllapotàban mivel nincs célja, hanem árad,…szóval ez azt jelenti, hogy már az üggyel terhes férfi érkezését is “elengedte” ? Már az sem célja ? Ami marad neki az a hit ? Az Istenben, a Nagyobba való hit ?