Andrea CsiszérVannak akik plusszal, 0- val indulnak az életben én minuszal indultam 20-as éveimben a felelőséget kerülő szüleim útnak inditottak 36 millió adósággal az ő adóságukkal én csak aláíró voltam. Ezt 10 év depresszió pánikrohamok öngyilkosági kisérletek követték 6 év gyógyszerszedés és az orvosok leirtak.Nem volt kiút. 2 évente váltottam a kapcsolataimat. Senki nem volt jó. Senki mellett nem tudtam megmaradni. A sérült bizalom hatására a kötődés a legnehezebb feladat. Majd 2021- ben az utolsó kapcsolódásomat is hátra hagytam. Készpénzre családi házat vettem és kigyógyitottam magam az orvosok szerinti gyógyithatatlanból. Már másokon alkalmazom a tudásom. Es mindenki képes erre. A lehetetlen kihívások falak ledöntése már nem azt a célt szolgálja, hogy naggyá legyek már az vagyok. Valójában minden ki az! A cél az, hogy a nem lehet és a lehetetlent mint valóságot leromboljam abban aki hozzám fordul és építsem a hitet benne. Akarj egy Istenemberré válni, nem egoból szívből, mert mind azok vagyunk. Magadért másokért egy szebb világért!
6- FEForrás Erika
A családi sztorim folytatása amelyben a hiba több egyéb mellett az elköteleződés hiánya is volt. Egy rövid visszatérés után hagyott minket hátra a férjem. Elindult válas ellenére minden találkozás egy kis szikrát lobbantott kihültnek hitt szerelmünkbe. Ő gyorsan keresett egy hasonló hölgyet, 20 éves fiatal üde és persze tapasztalatlan. De mégis hiányzott valami így karácsonykor haza tért. Csodás másfél hónap következett. A kislánnyal igyekeztünk megmutatni a különbséget a szeretet és a szerelem kábulata közt. Úgy tünt tényleg elindult a valódi elköteleződés útján. De valami mégis zavart. A gond egy munkahelyi rendezvény kapcsán robbant. A velünk töltött idő kontra a lány mellett megélt hamis szabadság érzet. Újra bezárva érezte magát a napi haza járástól. Február 12.én egy előző napi vita miatt újból távozott. Kapott bizalmat feltétel nélküli szeretetet, de nem tudta elkötelezetten a családapa és férj szerepét örömben élni, mert nem volt rá mintája. Én leírtam a lánynak a kis történetünket, hogy ha szeretné vissza fogadni annak tudatában tegye hogy ismei az előzményeket. Ezen nyilván megsértődött, de én nem fogadtam volna vissza ha tudom nem engedte el a másikat. A lány megbocsájtott, azóta is együtt vannak. Bár igen erősen korlátozva van a lány mellett, mert fél hogy ha nem enged ott sem lesz helye. Ez a történet alaposan megtépázta az önbizalmamat, és rá jöttem hogy a társ függőségem oka a parentifikációm volt. Szerettem volna megvédeni segíteni, magamat alá rendelve. Mi Nők sokszor lépünk be ugyanabba a pocsolyába mert hinni akarunk. De a kötődéseink, gyermekkori tapasztalataink kidolgozása nélkül nem vagy rosszul kapcsolódunk választott társunkkal. Nálam az elköteleződés meg volt, de nincs jogunk másoktól azt várni hogy ugyanazzal az erővel tegyék azt velünk, hisz más közegből érkeznek. Így a bizalmam megtört, önmagamban és benne is. Vajon csak én vagyok ekkora hülye? Ezer hasonló kérdés járt azóta a fejemben. De nem voltam hülye csak hinni akartam hogy a szeretet kiépíti az elköteleződést a másikban, de persze csalódtam. Nem szabad feltételezni és elvárni érzéseket, és ha szabadon tudsz szeretni elfogadni, befogani a másikat egy felnőtt lélek azt majd értékelni elfogadni és viszonozni is képes lesz. Ez lett az én személyes tanulságom.
Imre OrcsikEz az ami sosem ment. Bár nagyon vágytam rá, de tudatalatt abszolút menekültem előle, úgy, hogy közben társfüggőként mindig kellett valaki aki betölti a bennem lévő ürességet. Nagyon intenzív első három hónap után ( jó esetben ) jött a kifogáskeresés. Semmi nem volt igazán jó. Először jó volt azt mondani, hogy azért mert ő ilyen, de később már nem lehetett felhasználni ezt a kártyát. Felelősséget vállalva a mai napig azon dolgozom, hogy a saját határaimat megtartva önszeretetben, de mégis odafigyelve, szeretettel tudják kapcsolódni .
Farkas SzilviaMegfontoltan, körültekintően szoktam elköteleződni amikor nem emberi kapcsolatokról van szó. Vannak esetek, amikor szinte első alkalommal, azonnal érzem. Például művészi alkotások esetében. Emberi kapcsolataimban is szívesen elköteleződöm, igaz lassabban és már kevesebb alkalommal. Több esetben látom azt, hogy összekeverik a kapcsolat függést az elköteleződéssel. Szerintem egészen más a kettő minősége.
0
Györgyi HegedüsA mai világunk legnagyobb "hiánybetegsége" a párkapcsolati alkalmatlanság, ami a feldolgozatlan lelki sérüléseinkből és a kapcsolatba vetett hitünk teljes hiányától szenved. By hege
1
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
Balogh MariannErős volt bennem a ragaszkodás. Emberekhez, helyekhez, helyzetekhez, érzésekhez. Sokszor még úgy is, hogy az már nem volt jó nekem. Azt gondoltam, hogy ha ezeket elengedem, akkor kevesebb leszek. Akkor ki is leszek valójában én? Talán pont az ettől való félelem az, ami hátráltatott. Mára már szembenéztem önmagammal, sokszor az ürességgel is ami bennem van. És lehet, hogy pont ez az üresség az, amibe aztán beléphet az új? Erre még most is keresem a választ.
Joós DóraNem választ a Férfi, akire ráismertél Hosszas egyedüllét után éreztem, hogy érkezik a Férfi, akivel közös az életünk, a sorsunk. És valóban egy nap “besétált” az életembe. Ahogy a lelkét olvashattam, ráismertem. Láttam Őt, teljes valójában fénylett. Őt vártam. Mindent adtam ahogy csak adhattam, ahogy fogadni tudta tőlem. És éreztem, hogy nyílik, hogy kapcsolódunk, hogy olvasztom, hogy jó együtt, hogy csak együtt jó. Egy nap mégis mennie kellett, távolodni tőlem, hogy valóban választani tudjon, hogy Ő tudjon immár engem választani. Hosszú volt minden perc, de mégis nyugalmat adott az érzés, hogy összetartozunk. Van egy belső hang, egy legbelső iránytű, ami tudja az igazat. Rá figyelve nem csaphattam be magamat. Mára a Férjem és gyermekem édesapja Ő, Joós István.
Paksi AnnaAmikor az ember lánya először találkozik egy olyan férfival aki igazán lelkesíti, az maradandó élmény. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne, de soha ilyen rajongást nem éreztem senki iránt ezelőtt. Ő azonban nem akarta a kapcsolatot velem. Érte először tettem félre a büszkeségem, mert láttam/tudtam, hogy mik lehettünk volna együtt. Megpróbáltam annyira szeretni, hogy hátha ő is meglátja, amit én láttam benne. Végül ő nem így döntött, és életem egyik legnehezebb élménye volt ezt elfogadni. De ha menni akar, akkor hagyni kell menni.
