Megosztások

Zsuzsa

Egy sok éven át tartó kapcsolatom ment tönkre, ahol gyermekvállalás előtt álltunk. A párom nem érezte saját magát alkalmasnak erre vagy hozzám, pedig én biztos voltam benne, hogy alkalmas, biztos voltam benne is. Mondtam is neki többször. A szülei véleményére többet adott, miközben mi jól kijöttünk egymással.

Morgós Bence

10+ év házasságtól a kapcsolati anarchiáig → Sok fajta elköteleződésben volt már részem. Különböző mértékben, mélységben. Van gyermekem, ami örökre összeköt az édesanyjával. Volt nagy szerelmem. Éltem együtt hosszú éveken át, külön de párkapcsolatban. Volt több kapcsolatom egyszerre, nem-monogám kapcsolati hálózatban is vettem részt. Számomra mindig érdekes, hogy mennyi szintje és módja lehet az elköteleződésnek. Illetve hogy mit jelenthet ez a fogalom a szexuális hűségen innen és túl.

Daniel Uhle

Az igazán őszinte párkapcsolatban hiszek. Ahol nincsenek félelmek, így nincsenek játszmázások sem. Bármint és mindent meg tudunk beszélni. Akkor is, ha elsőre fáj, ha elsőre kényelmetlen, ha nem akarnánk a mi "kis" bajunkkal a párunkat piszkálni. Megéltem és csodálatosan felszabadító volt! Csak ilyen párkapcsolatot tudok elképzelni, mert ennek van értelme. Bízom benne, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy a hivatásom és az Ügyem felé induljak nagy léptekkel. Az Önismereti Kerek Erdő már megvolt, szinte minden szegletét ismerem (Persze ez csak a látszat - mindig van újabb része, ami azóta nőtt és felfedezhető. De ennek már nincsen, legalábbis akkora jelentősége.) Viszont már nagyon szenvedek a hivatásomban nem benne levés hiányától! A hasznosulatlanság érzésétől! Az értelmetlen, utált munkákban idő eltöltésétől! És most nagyon mélyen vagyok. Ami egy isteni kegy. Ezért nem csak remélem, hanem TUDOM, hogy elindulok és célba érek a hivatásomba, az Ügyembe, a helyemre. És ehhez megérkezik a női társ is. Mert csak együtt vagyunk igazán a helyünkön.

Poczik Hajnalka

Ahhoz, hogy erős igent tudjak mondani először erős nemet kellett megtanulnom mondani. Munkára, ügyre, emberi kapcsolatra. Az elköteleződésünk függ attól, milyen a kötődési mintánk. Az enyém szorongó-elkerülő volt. Ahhoz, hogy egy kapcsolati MI-LÉNY meg tudjon születni és ennek akarjak része lenni vállalnom kellett annak a kockázatát, hogy ez fájhat. És ha múlik, vátozik fáj is. Ha nincs kölcsönösség, nincs harmónia. Ha van jó érzés, van rossz érzés is. A fény és árnyék együtt van. Egyek. A január 16-án induló 8 alkalmas "MI - út a biztonságos kötődés felé" Integrál Szemléletű Zárt Önismereti Csoportomban ezt a témát járjuk körbe test és érzés fókuszú módszerekkel ( bodywork, fókuszolás orientált munka, pszichodráma. Várlak szeretettel, ha attól félsz, hogy sok vagy, vagy épp kevés. Ha azt érzed veszélyes a kapcsolódás vagy fullasztó. Elnyel, ha engeded, eltűnsz benne. Ha az együtt neked zuhanás kapaszkodók nélkül. Ha félsz nyitni a szíved. Ha rejtegeted magad. Az is lehet, hogy mindig vele lennél, szinte össze olvadva és az fáj amikor ő kilép. Ezen az e-mail címen tudsz jelentkezni: poczik.hajnalka@gmail.com

Viktória Matúz

Az elköteleződés képessége a tudatalatti folyamataink és tapasztalataink metszete. Letenni a voksunkat egyetlen személy mellett. Javaslatom szerint ez igazából Önmagunk melletti kiállásunk minőségét jelöli. Az elmúlt időszakban, kb. 2-2,5 évben, benső utakon keresztül vizsgáltam az emberek kétségbeesett párkapcsolati, kötödési késztetési mögött álló félelmet, szorongást, menekülést...oda-vissza. Nagyon sok emberrel beszéltem életem során az aktuális párkapcsolati problémáikról, dilemmáikró. Nekem a probléma a kenyerem és akad bőven. Hááála annak a magasságosnak, mert egyébként éhen halna az agyam. Az elköteleződési nehézségek mögött álló problématenger, a felismerésben rejlő nehézség, szinte tálcán kínálja magát. Leggyakrabban saját nyilatkozatainkban érhetjük tetten, hogy mit is jelent számunkra az elköteleződés párkapcsolatban. Az a túlságos meglátásom született ebben a témakörben, hogy évszázados tradícióink fölülírási folyamatai zajlanak. Egyre többen akarják érteni, megélni saját magukat és leginkább másban találják a hibát. Büntetik az új kapcsolatot a régi miatt, az ellenkező nemű szülővel kialakult kapcsolati problémáik miatt, menekülnek, kitagadnak, megtörnek családi mintákat, hogy megvédjék magukat a sérülésektől. Gyakran szüleik által enszenvedett sérülésektől, amit önmagukra vetítenek, pedig nem is volt igazán rossz tapasztalatuk. A sokszor hallott Nem kell papír a boldogsághoz...Nem költözöm össze, mert nem osztozom...Nem engedlek közel, mert már bántottak eleget...Nincs szükségem rád, mert egyedül álló vagyok... Számos ilyen indok, nyilatkozat mutatja meg számodra, hogy valaki más életét éled. Valaki más tapasztalatából ítéled meg a párkapcsolatot. Valaki mástól szerzed a tanácsot, nem a saját életedből. Az első és egyetlen tanács...próbáld ki te. Elköteleződni, lemondani a szabadságunk egy apró szegmenséről megéri azért, mert másként nem kapcsolódhadsz benső énedhez. Egy másik embert bizonytalanságban tartani azért mert te nem vagy jóban önmagaddal...vétek. Gyakran kell kilépnünk a saját elefántcsont kastélyunkból ahhoz, hogy meglásd, mit okoz ez a másik személyben. Mit szolgál ez neked, hogy elutasítod azt aki szeretni jött. Egyben szigorúan felhívnám a figyelmedet, hogy kötelességednek tartom, ismerd fel saját kötődési problémádat és ne játsz a másik érzelmeivel, reményeivel, szükségleteivel, erőforrásaival. Ha és amennyiben nem szeretnél tartós kapcsolatot, azt tessék megmondani a másiknak és azzal is minden rendben van. Itt leginkább férfitársaim figyelmére számítok, hiszen számunkra nők számára mást jelent a párkapcsolati elköteleződésben töltött elvesztegetett idő. Ugyan rólunk szól, de annyira szeretünk benneteket, hogy bármit megtennénk, hogy engedjetek szeretni. Így gyakran elveszítjük önmagunkat, saját érzelmi, fizikai és értelmi szükségleteinket. Szeretném ha elkezdenél szóban is megnyílni önmagad, társad, csávód vagy csajod előtt és BESZÉLGETNÉTEK. Lécci lécci lécci. Régi szokás, tök jóó. Próbáld ki. Nem kell gondolatolvasósat játszani, mert az az agyamra megy. Szeretem kimondani, hogy szerelmes vagyok beléd. Félelmetes, meg kiadom magam, de ha nem tenném megfulladnék. Pofán vertek ezért párszo...? Mint az állat. Vótam én mán emiatt pszichiátriai beteg, ócska kurva, drogos állat...de megérte. Elköteleztem magam a mellett, hogy megmutatom mindenkinek érdemes a szerelemért kinyitni a kapukat, ledönteni a a falakat és kiadni magad, mert így tapasztalod meg ki is vagy igazán. Aki erre reagál és bánt rögtön mutatja, hogy te félsz az elköteleződéstől legbelül. Ez tök így van. Rettegek, mint állat. De mégis jó érzés annak az ígérete, hogy a rengeteg elszenvedett sebesülés új reményt fon a szívembe. Megmutatni a fájdalmat annyit jelent, hogy egy fájdalommal teli társ is megmutathatja neked magát és nem kell félnetek egymástól. Elköteleződni egy másik ember tekintetében az a menyország. Bár belém is marnak érte rendesen, de életem legszebb szerelmei közé sorolom az ilyen pillanatokat.

Pallér Zsuzsanna

13 évesen találkoztam Vele először. 17 éves korunkban kezdtünk járni, és 25 évesen összeházasodtunk. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha valakit megszeretek, ő örökre velem marad. Nem feltétlenül az életutunkon, de a szívemben mindenképpen. Hiszem, hogy "akit egyszer megszelídítünk, azért felelősek vagyunk." Amikor a testem jelezte, hogy valami nincs rendben, először nem értettem, mit akar mondani. De végül tudatos döntést hoztam: elengedek mindent, amit görcsösen próbálok megtartani – mindazt, amihez túlságosan ragaszkodom. Ez azt jelentette, hogy elengedtem a házasságomat és az addig gondosan felépített életünket is. Ez a döntés szó szerint a lelkem mélyéig hatolt. Olyan érzés volt, mintha meghalnék – mégis tovább éltem. A szívem próbált felejteni, próbálta elzárni magát a fájdalomtól, de idővel rájöttem: senkit nem lehet kitörölni a szívünkből. Ott hordozzuk őket, akiket valaha szerettünk, és ez így van jól. A szívünkben végtelen hely van. Új kezdet, új tanítások Hamarosan egy új társ érkezett az életembe. Az utunk nem volt könnyű – tele volt akadályokkal, amelyek próbára tették a türelmünket és az elköteleződésünket. Ennek ellenére nyolc évig kísértük egymást, és közben rengeteget tanultam: - Önmagamról, a határaimról és a valódi igényeimről. - A kapcsolatok dinamikájáról, arról, hogy két ember mennyire mást élhet meg ugyanabban a helyzetben. Ahogy az életünk új irányt vett, és az ő útja elindult a saját tapasztalatainak keresése felé, rájöttem: bár a közös utazás véget érhet, a szeretet sosem múlik el. Őt is, ahogy mindenkit, akit valaha szerettem, a szívemben hordozom. A legnagyobb tanulság számomra A szeretet és a kötődés mélyen bennünk gyökerezik, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a legfontosabb hűség, amit vállalhatunk, az önmagunkhoz köt. Önmagunkhoz való hűség nélkül nincs valódi szeretet – sem mások, sem önmagunk felé. Az életem arra tanított, hogy a szeretet nem birtoklás, nem ragaszkodás, hanem egy olyan végtelen tér, ahol mindazoknak helye van, akiket valaha igazán szerettünk. És miközben megőrzöm őket a szívemben, én is új utakat járok, önmagam belső hangját követve. 🌿

Bányász Dorottya

A barátság nagy kincs, sok mindent köszönhetek én is a barátaimnak, a jókor és jól elhelyezett mondataiknak, tanácsaiknak, tapasztalataiknak, de csalódásaim legmélyebb bugyraiba is általuk kerültem, ha nincsen az elkötelezettségem az önismeret mellet, ma is haragudnék.

Beata Galo

Nem vagyok monogám! Alapvetően az ember nem az. Állatok vagyunk és a szaporodás iránti vágy ami diktál, főlleg egy nőben. 3 gyerekes anyaként 38 évesen még mindig szeretnék gyermeket vállalni. Mert igazi anyának születtem ( ezt mindenkitől megkapom ) ☺️🙏 . De ha párkapcsolatról van szó ott egyenlőséget várnék el. Amit eddig nem találtam meg egyik ex partneremben sem. Nem adok fel a keresést, mert már tudom hogy milyen partnerre vágyom igazán. És remélem hogy megtalálom nem sokára az utolsó és igazi partnert egy jó monogám kapcsolathoz. 🙏😊

Lászlóné Tóth

Nagyon fiatalon házasodtam. Első látásra beleszerettem a meleg mély barna szomorú szemű fiúba, és négy év után ebből a nagy szerelemből lett a házasság. Annyira szerelmes voltam, hogy nem vettem észre, mennyire viszonzatlanok az érzéseim. Számára csak az anyagiak és az egzisztencia voltak vonzóak amihez általam könnyen hozzájutott. Szorgalmasan dolgoztunk gyarapodtunk, gyerekeink születtek, de az érzések terén nem volt részéről elköteleződés a család iránt. Szavakkal mindig igazolta magát, de igyekezett inkább a pénzügyi hatalmat átvenni, amit gazdasági bántalmazásra akart használni. Ehhez pedig folyamatos leértékelést, könyörtelen kritizálást érzelmi bántalmazást, eldobást és visszaporszivózást használt, hogy az önértékelésem önbecsülésem letörje s passzív elszenvedője legyek az ő törekvéseinek, amik által, árulás, elhagyás, megcsalás, cserbenhagyás érzéseit kellett átéltem, módszeresen, következetesen keresve a gyengeségeimet, a bennem lévő bizonytalanságot, a biztonság iránti vágyat és az érzelmi szükségleteimet kielégületlenül hagyta. Folyamatosan a válást hangoztatta amivel az elhagyástól való félelmeimet aktiválta, ezzel pedig fenntartva bennem a megfelelési kényszert, ami miatt bármire hajlandó voltam, és megtettem neki mindent amit ő akart! Az életem csak az ő igényei mentén volt valós, minden mást hiteltelenített. Még a gyermekeinkre szánt időt is a saját javára fordította. Csak körülötte forgott a világ és eltávolodással büntetett ha nem az ő akarata teljesült. Mostanra pedig már elértük, a szerinte megfelelő vagyont amiért ő (és csakis ő) dolgozott, tehát itt az idő a felezésre, mindennek a fele az övé, de azt is mondja egy másik pillanatban, hogy nem fog válni (vagyis nem fog felezni) ha nekem nem jó így az élet, le is út fel is út. Menjek én, hagyjak ott neki mindent! Hiszen az ő történetében a királylány keze és a fele királyság megszerzése után már a másik fejezetet írjuk: az egész királyságra pályázik a királylány mehet a levesbe, nem kell a keze (munkája) mert bárkivel lehet helyettesíteni. Az én történetemben viszont ő volt az elvarázsolt békakirályfi, akit az asztalomhoz ültettem, ágyamba fektettem és csókolgattam, hátha királyfivá válik, de nem ő változott királyfivá, én változtam békává a sok felesleges csóktól és most egy nagy fazék vízben ülök és kezdem észrevenni, hogy már régen alámgyújtott és a fazékban egyre melegszik a víz, és lehet, hogy csak egy főtt béka vagyok már számára a fazékban és tudja, hogy úgyse tudok kiugrani abból a fazékból amibe beleugrottam, bután és naivan, tehát neki semmit sem kell tennie ő már nyeregben van, hiszen ezzel az önalávetettséggel én adom a lovat alája. Ebből a helyzetből keresem a kiutat, mert folyamatos pszichés támadásoknak, agressziónak vagyok kitéve, és Kőműves Kelemennek érzem magam: mert amikor a tőle távol töltött időben 4-5 óra alatt a felépítek magamban valamit és normális emberként működöm, (vagyis hasznosnak érzem magam) azt ő három percen belül összeomlasztja bennem, ha vele vagyok, mert az eredményeimet kíméletlen kritikával leértékekéssel illeti, miközben persze tudatában van annak, hogy nélkülem ezek az eredmények nem születtek volna meg, hiszen tudja, hogy én a család javát szolgálom, amit ő is kifelé az embereknek mutat, de a valóságban csak isteníti önmagát miközben a gyerekeit is kihasználja és mindent a saját hasznára fordít és kisajátít. Ettől pedig azt érzem, hogy az én hamvaimmal akar várat építeni. A szó szoros értelmében éget le mások előtt, leértékelően beszél rólam, vagy olyan dolgok miatt gúnyolódik, amikről tudja, hogy fájdalmat okoz. Ennek hatására fizikai tünetek jelennek meg a testemben, meleghullám, arcpir, gyomorégés, vérnyomásingadozás, apróbb kis balesetek bokaficam, elesések. Tudom, hogy ő súlyosan traumatizált gyermek volt, de szakemberhez nem fordul, hiszen önmagát tökéletes és grandiózus személynek tartja. A külvilág pedig a manipulatív viselkedése hatására vissza is igazolja őt. Miközben én tudom, hogy nagyon alacsony az önértékelése senkinek és semminek érzi magát de ezt az érzést nem képes magában feloldani, inkább rámvetiti, engem vádol engem kritizál engem manipulál és minden provokációja végén amikor nálam összeomlást hoz létre, boldog nyugalommal tölti el az érzés, és azt mondja: “ látod mindig csak csinálod a fesztivált” és a veszekedéseink után ő úgy alszik mint egy jóllakott csecsemő, miközben én szorongok, alvás és memória zavarral küzdök. Hát ez az én tapasztalatom az elköteleződésről, mi szerint én hiába szeretem őt, és maradok mellette 42 évnyi házasság után, lassan feláldozódom grandiózus énje oltárán

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Egy olyan valakinek mondtam igent, aki épp az ellentéte (volt) a mintámnak és a zsáneremnek - és nem bántam meg. Nagyon jellemző megélésem, hogy mi emberek a párkeresésben sem tudjuk, mi jó nekünk - ahogy Jakab fogalmaz, nincs nektek, mert nem kéritek, nincs, mert rosszul kéritek, önös célokra kéritek és így tovább. A hasonló a hasonlónak örül mintára egyetemista korom óta mindig a sebzett lelkűekkel kapcsolódtam. Ahogy ment előre az élet körülöttünk nagyjából mindenki megtalálta a párját, és mi maradtunk. Hála Istennek sokuk bizalmát mai napig élvezem, és ugyanarról számolnak, számoltak be, mint amit én megéltem: akit én akarok, annak nem kellek, akinek én kellenék, azt én nem akarom. Tapasztalati úton rájöttem ennek nyitjára is. Másfél éves bántalmazó kapcsolatból kijőve - az volt az első komoly kapcsolatom illetve most a házasságom meg a férjemmel ismerkedés négy éve - éreztem, hogy én nem jól választok. Pingpongoztunk egy darabig Istennel, hogy de hát szabad az akarat, válasszak, én meg megmondtam Neki, hogy abból többet köszönöm, nem kérek, mert látom, mennyire vagyok benne sikeres. (Ahogy a kedvenc amerikai pásztorom szokta mondani, végignézve a választásaid lajstromján, nem értem, hogy bízol meg, miért vagy olyan magabiztos a választásaidban - sajnos ez egy nagyon jellemző jelenség.) Amikor szépen elfogadtam, hogy egyedül leszek és nem leszek keserű, hanem megelégedetten élem majd az életem, akkor kopogtatott be a férjem. Nagyon szokatlan világ volt, hiszen épp ellentétes módon kapcsolódott hozzám, mint amilyen dinamikákat otthonról hoztam és megszoktam. És itt a kulcs! Emberek nem értik meg, hogy ha gázos családi háttérrel és szülői mintákkal érkeztek a felnőttségbe, akkor fogalmilag kizárt, hogy egy rendes ember közeledésétől egyből beinduljon a tüzijáték! Nem fog! Mi emberek ahhoz vonzódunk, ami ismerős! Ha egy nemtörődöm apád volt, akivel nem volt kapcsolatod, csak a rosszfiúk vagy a plátói szerelmek fognak benned szikrát generálni! Szóval a férjem jött és udvarolt én pedig elkezdtem kísérletezni. Vele, a személyiségével van a bajom vagy a kapcsolódásunk körülményeivel? Leállítottam, hogy napokig most ne keressen, mert ki akarok deríteni valamit. S lássatok csodát, miután napokig hanyagolt, elkezdtem ellenállhatatlan vágyat érezni utána! Miután sikerült a végére érnünk annak a dilemmának, hogy akkor tudnék hozzá jobban vonzódni, ha bunkó lenne, de ő mégiscsak megmaradna Isten fiának, akivé őt elhívta, lassan kezdtek formálódni a dolgok. Mindig mosolyognom kell, amikor emberekkel beszélgetek, akik arról számolnak be, hogy nem érkezett a szikra, nem jött meg a szerelem. "És, meddig próbálkoztál?" "3 hónapig." Aha. Nekem a férjem iránt a szerelem 7. hónapra jött az esküvőnk előtt egy hónappal... Amikor megkért, barátok voltunk, picit tetszett, de semmiképp sem voltak olyan erős érzéseim, amik miatt felelősen egy életet valakire építhetnék. Úgy voltam vele, hogy ha oda érkeztem, hogy az Isten iránti engedelmesség a legfontosabb aktuálisan az életemben, és Isten a szívem odaadta ennek a fiúnak - mert Hölgyeim, Isten mindig Ádámnak szól először, és az esetek 99.9%-ában a férfi tudja előbb, ki az ő felesége - és Ő úgy gondolja, hogy ez nekem jó lesz, akkor megadom a bizalmat neki. Akkor is, ha életem végégig soha nem jön el az iránta való szerelem. Ez, ha párhuzamot kéne vonni valamely bibliai történettel, az a rész lenne, ahol Józsué vezetése alatt a Jordánon átviszik a frigyládát száraz lábbal. Mi kellett hozzá? Az összes pap összes lába a vízben. Vagyis nem csak hit, hanem bizalom. És Isten nem okozott csalódást. Úgy beröffentette a szerelmet a férjem iránt, hogy még mindig csodálják, hogy sugárzunk, pedig már három éve vagyunk házasok, és három nagyon nem könnyű évet tudhatunk magunk mögött, amiben a legtöbb pár már elvált volna. Mert fogalmunk sincs, mire van szükségünk, bár lehet, végletekig ragaszkodunk ahhoz, amire vágyunk...