Beáta SzabóKislányként igazán lányos kislány voltam. Babáztam, rajzoltam, pürgős szoknyákba jártam, táncoltam, tornáztam, sokat nevettem... Aztán valami megtört bennem. Felnőttem és hamis szerepeket öltöttem magamra, amit elhittem, eljátszottam. Meg akartam felelni, másoknak, a külvilágnak, az apámnak.... Aztán összetörtem, nem értettem mi történik, meg szerettem volna javítani magam és az életem.... Majd szép lassan felismertem, hogy nem önmagam voltam. Nem az a nő voltam, akinek lenni születtem. Nem azt az életet éltem, ami élni akart bennem. Az erőimet átadtam, szétosztogattam, leforgácsoltam az idők folyamán. Nem hittem benne hogy teremtő nő vagyok. Nem hittem el, hogy erős nő vagyok. Nem úgy mint egy férfi, nem fizikai erőre gondolok. A lélek erőre gondolok. Most azon dolgozom, hogy vissza térjek önmagam igaz valójához, a nőhöz, akit gyermekként tudtam, láttam, szerettem. Vissza a gyökeremhez, vissza a szívemhez, az igaz életemhez.
2
EszterAhogy egyre mélyebbre jutottam önmagamban, egyszercsak megindultak a jelzések a környezetemből, hogy nyugalmat árasztok magam körül. Olyan nyugalmat, amely gyógyít. Nőket is, férfiakat is. Nem stresszelnek, önmaguk lehetnek, megnyílhatnak, ha akarnak, és rendezhetik a múltjukat. Átrendeződnek. Óriási ajándék nekem ebben úgy résztvenni, hogy ehhez elég csak egyszerűen jelen lennem.
1
Rita F.Hosszú éveken át próbáltam megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek nem az én működésemhez tartoztak. Az egyik legfontosabb felismerésem az volt, hogy nem velem van a baj, egyszerűen másképp működöm. Azóta egyre bátrabban választom az önazonosságot a megfelelés helyett.
1
Sz DorkaKeresem itt a helyem még, hogyan mit kommunikáljak. Nekem nem könnyű itt írnom a dolgaimról. Érdekes, mert szemtől szembe jobban tudom, érzem kinek mit mondhatok. A gyerekeim apjáról nem mondtam, belül azt éreztem nem mondhatok rosszat. Még a válási folyamatunk során szerzett félelmeim is itt vannak, hogy nehogy felhasználja ellenem... Oldódik ki szépen lassan ezt érzem, viszont még óvatosság van benne. A megosztásokat, tapasztalatok elmondását amúgy fontosnak tartom. Nagyon sok emberrel találkoztam, akik hasonló cipőben járnak és kísérjük egymást, tapasztalatokkal, néha csak egy mondattal. Tényleg 1-1 megosztásom után mindig derült ki, hogy jah ő is és ő is ilyen cipőben jár vagy hasonlóban. Nem vagyunk egyedül. Gondolnánk ez a barlang olyan sötét... fix nincs itt senki... Aztán kiderül mellettünk valaki ugyanúgy padlót fogott, csak bátran ki kell nyújtanom a kezem már is jobb haladni a sötétben úgy, hogy tudom vannak sorstársaim. Szóval ez így icipicit nehéz nekem, de majd feloldódok és megérkezik bennem az is, hogy mit hogyan tudok ide írni.
Kiss AnikóIszonyú és embert próbáló időszakon vagyok túl,de a lényeg hogy ez valóban mögöttem van. Az élet minden területén változásra állok készen. Szeretnék vállalkozóvá válni és az én saját önazonos életteremet megvalósítani. Csak úgy egyszerűen valódi OTTHON kívűl- belül.
0
Krisztina dr. TeubelKedves Tamás, megfogott, ahogyan fogalmaztál, már csak azért is, mert amit írsz, azt én az útonjárással, önmagamhoz való legjobb kapcsolódással, kvázi az élet élésével azonosítottam. Nem gondoltam a hétköznapi életemre úgy, hogy ez akár a helyem elfoglalása is lehet, ami történik velem 😊 mennyivel többet jelent így számomra egy olyan mindennapi tevékenység, amivel hivatásomként a kenyerem keresem, nőként a szabadidőmben töltekezem, legyen az tánc, főzés vagy egy jó beszélgetés, anyaként a gyermekeimmel vagyok. Szívből köszönöm a megosztásod, mélyültek az eddigi hasonló tapasztalataim.
Tot Viktória1,5 éve élek egyedül, és gondoskodom sajat magamról először az életem során. Emlékszem, amikor a szakítás után átmeneti szállásomon ülök egy kis szobában, egy ágyon, idegen cuccok között. Úgy láttam és éreztem, hogy a szoba egyre kisebb lesz, a falak össze fognak szorítani, és egyre kevesebb a levegő...aztán észrevettem, hogy kapaszkodok...saját magamba. Átöleltem magam, megfogtam a kezemet, egyiket a másikkal... Ott kezdődött el igazán az önismereti utam, a kapcsolódásom saját magammal. Általában hajlamos voltam a nehéz érzéseim elől elmenekülni, pl. sorozatnézéssel, szórakozással, aztán egy beszélgetős műsorban megragadt egy kérdés bennem: Mit tennél, ha látnál az utcán egy síró kisgyermeket? Hát oda mennék, és próbálnék segíteni, megkérdezném tőle, hogy mi a baj? - mondtam magamban. Mit teszel, ha TE szomorú vagy, vagy nagyon nehéz, mély fájdalom van benned? Jól kisírom magam, vagy elmondom egy barátnőmnek, ha éppen nem szégyenlem magam, de általában ennyi, itt megállok. És bekapcsolok valami háttérzajt, vagy pótcselekszem - futott át rajtam a felismerés. Azóta leülök a fájdalmam mellé, a szomorúságom, vagy haragom mellé, és megkérdezem miért van itt? Miben tudok segíteni?
- Sz Dorka
Egy csoportos terápián jött ki a bemutatkozásomban említett változás hullám lovasa kifejezés magamra. Erőt ad a mindennapokhoz és ahhoz, hogy szüntelen menjek ezzel a változó világgal. Előtte pár évvel hangolódtam a természet körforgására és arra a lüktetésre, ami körbe vesz minket. Ezzel együtt arra is, ami bennem zajlik. Fantasztikusnak tartom ezt! Áldás, kincs és nagyon keményen tomboló is tud lenni... Azt vallom, hogy változnom meg kell. Nem marad semmi ugyanaz. Van egy alap érték, erő, igen! De minden más változik. Mint ahogy a bolygók keringenek a nap körül. Van egy alap minőség, ami átjárja ezt az egészet. Viszont ez is formálódik. Mint ahogy én is. Minden mozgásban van. Kell, hogy menjek vele! Érdekes, mert mindezt nem csak úgy, hogy telnek a napok, várom a pénteket, futok rendszeresen, kmeket hagyok magam mögött, teendőket oldok meg, tanulok mindig újat... Hanem integrálom, formálom, belül dolgozom meg... Ehhez nekem a kíváncsiság is sokag segít, hogy igyekszem ítélkezésmentesebben figyelni a dolgokat. Ha már megfigyelés, én ehhez nagyon sokat Naplóztam és figyeltem éveken át magam és a körülöttem rejlő dolgokat. Elkezdtem bennük mintákra lelni és úgy könnyebb volt változtatni dolgokon. Így elkezdtem használni és már élni vele, meg játszani, kísérletezni. Távlatokat nyitott meg bennem. Nem beszélve arról, hogy ezzel magamat is megnyitottam magam előtt. Amit mélyen elzártam, ezzel szépen lassan, szabadabb utat kapott, tudott áramolni. Együtt lüktetni ezzel a csoda világgal, anyatermészettel. Itt csupa szépeket írok, de kemény meló vezetett el ehhez. Fájdalmas szembe nézések, magam megtartása ebben nem volt könnyű. Úgy különösen, h sokszor nem is tudtam, hogy kell. Nem nagyon láttam körülöttem, hogyan lehetne máshogy csinálni. Arról meg nem is beszélve, hogy közben a gyerekekeimet is tartsam ebben. Hihetetlen hálás vagyok a családomnak, barátaimnak, kollégáimnak és megannyi embernek, akik tartottak ilyenkor! Nem beszélve arról az erőről, ami körbe vesz minket! Nélkülük nem ment volna az, hogy most ott legyek ahol. Most azt gyakorlom, hogy engedjem a történéseket. Mint mikor egy bolygó/csillag az égen mozdulatlan - látszólag. És hadd tegye a dolgát minden körülötte. Annyi mindent változtattam meg, írtam újra... az alkotó meg is kell, hogy pihenjen. Hogy testem utolérje lelkem. Meg is érdemli, hogy lassítson, hisz világot váltott, maratont futott... És milyen érdekes ez a látszólag mozdulatlanság, ami szintén hatalmas távlatokat tud megnyitni. Ki megy az engem nem szolgáló, integrálódik az új és él a szövet. Lüktet. Így leszünk élők ebben a változásban, ritmikusságban és lüktetésben. Születés, élet, halál hármasa egyszerre így egy időben. Itt ebben az állandósult pillanatban, ott van a varázslat és ott tudok abban a végtelenben csodát művelni.
Mónika JuhászSziasztok! Nem lepődöm meg,hogy a sors pont most dobta elém ezt a közösséget. Határ húzás,nemet mondás most a legnagyobb feladat a számomra. Köszönöm... Figyelek... Tapasztalok...
0