Horváth TamásSzia Elizabeta, köszönöm a "választ". Az őszinteség nagy témám, mivel gyerekként inkább "rejtőzködtem radar alatt". Megtanultam úgy működni, hogy erősen szűröm a kifelé engedett infókat magamról, "előre gondolkodva". Önmagam védelme volt a cél, de így akaratlanul se volt teljes az élet. A légy őszinte programot elkezdtem futtatni magamon főleg István hatására. Baromi nehéz, de már vannak könnyülések, és eredmények :)) A beszélgetések a párokkal emiatt lehet nem voltak elég alaposak, és őszinték, de volt olyan is, hogy a másik nem értette, mit akarok mondani. Egyszerűen elferdítette a mondatokat. Ilyenkor egy idő után már inkább visszahúzódtam, és nem kommunikáltam, majd szakítás lett. Pont ezért is érdekel, mivel a belső működés létrehozza a külső világot, a "korszakos rendszer alapján" milyen tanácsok lehetnek. A "tesztkörök" példa jó, és rávilágít erre a helyzetre. De rendszerben gondolkodva akarom megállítani a folyamatos körözést. :)) Ehhez keresek most know-how-t :)) köszi a megosztást!
0
Szarka ElizabetaSzia Tamás, nem tudom, aktuálisak-e még a kérdéseid...én csak ma láttam a megosztást :-) István is sokszor mondja és maximálisan egyetértek vele: tapasztalás útján tanulunk. A hozott, megszokott megküzdési módok azért alakulnak ki bennünk, mert ahhoz szoktunk hozzá, hogy általuk próbáljuk elérni amit szeretnénk, általuk reméljük a biztonságot. Ami tévedés, de tudatosság nélkül ezt hisszük. Amikor felismerek magamban egy hibás működést és eljutok oda, hogy azt már képes is vagyok nem csinálni, majd képessé válok mást csinálni helyette - akkor tapasztalati úton kezdem megtanulni, hogy van más út is, sőt a más út sokkal hatékonyabb. 1. Ha a "felismerés és továbbmenés" konkrétan arra vonatkozott, hogy rögtön ki kell-e lépni, amint felismersz egy régi működést egy alakuló kapcsolatban, akkor az én tapasztalatom, hogy a kettő közé érdemes beiktatni egy "őszinte komunikáció" lépést - ha amúgy szimpi a másik. Itt ki lehet tenni az asztalra, hogy "figyelj, azt vettem észre, hogy ez és ez a dinamika van közöttünk, amit én már nem igazán szeretnék ismételni. Bennem az történik hogy... Benned mi van? Meg tudjuk ezt beszélni? Tudunk ezzel kezdeni valamit? Amikor egy volt szeretői kapcsolatban a saját önfeladó működésem és kapaszkodásom elkezdtem felismerni majd letenni, majd lecserélni egészségesebb önfelvállalásra, határhúzásra, akkor már nem is kellett drasztikusan szakítani, organikusan kezdett átalakulni a kapcsolat, megszünt a se veled-se nélküled szertői viszony és lett belőle egy sokkal egészségesebb és egyenlőbb és igazabb kapcsolódás. Csupán attól, hogy én a saját működésemet lecseréltem. 2. "Mit kell tennem, hogy ne ugyanolyan működésű nők érkezzenek körém?" Egy mentorom pár éve hasonló kérdésemre azt mondta: a legyet is vonzod, de nem ez a lényeg, hanem hogy megengeded neki, hogy rajtad maradjon és szívja a véred, vagy lecsapod? Nem biztos, hogy a legjobb példa, de nekem nagyon tetszett és tökre egyetértek a lényeggel. Nekem sokkal jobban működik másként feltenni a kérdést: "kit engedek közel?" Ebben sokkal inkább benne van a felelősségvállalás a saját döntésemért. Az élet elénk tesz mindenféle helyzeteket, embereket - és nekem van választási lehetőségem abban, hogy ezek közül kire és mire mondok igent. És még talán az is ide tartozik, hogy a minták meghaladása egy folyamat, és ebben a folyamatban mindig vannak "tesztkörök", amikor az élet megkísért és visszakérdez... és ha megint igent mondok a régi mintára - csak mert azt kínálta fel az élet, akkor fut tovább a régi kör, mert az élet ezt a választásomat úgy értelmezni, hogy oké, ezek szerint még mindig beéred ezzel, legyen hát... Az én megélésem, hogy nem az a lényeg, hogy kit-mit vonzok, hanem az, hogy kit-mit választok és engedek közel, kire-mire mondok igent. Szép napot :-)
OlivérSzia Dóra! Azt hiszem a legnagyobb gond, hogy túl sok mindenre figyelsz egyszerre, olyan vagy mint egy böngésző, amin egyszerre 12 oldal van megnyitva, az egyiken youtube kicsomagoló videó megy, a másikon Boulevard of Broken Dreams latinul, és valahol hamarosan kirak az ügyfélkapu inaktívitás miatt, pedig már félig kitöltötted a nyomtatványt. Így nem lehet. Tudom hogy nehéz türelmesnek és összeszedettnek lenni így, de közel sem reménytelen a helyzet, hidd el. Nem igazán ismerlek, és ez a formátum sem teszi lehetővé hogy túl sokat tudjak hozzátenni, de pár alap tippet szívesen adok, amivel el tudsz indulni. 1. Azonosítsd a 3 legnagyobb problémádat, állítsd őket sorrendbe, gondold végig, mik lehetnek a lehetséges megoldások, és láss munkának, de igazán egyszerre csak egyre koncentrálj. Az első általában az anyagi stabilitás szokott lenni, de te tudod, téged mi rág. A párkapcsolati vágyakat szerintem érdemes hátrább sorolni, ha van már pár kipipált, megoldott gondod, attól úgyis autómatikusan vonzóbb leszel. 2. Kell egy apró, de stabil alap, csak arra lehet építkezni, légüres térben csak űrállomás épül. Tudatosan ki kell alakítanod néhány szokást, ami segít, és amihez mindenképpen ragaszkodsz. Ezek abban fognak segíteni neked, hogy legyen egy struktúrája az életednek, mint egy gerincoszlop, amire aztán minden mást fel lehet rögzíteni. Ezekről írhatsz eleinte egy listát is, és kirakhatod egy olyan helyre, ahol gyakran látod. embereld meg magad, és tarts is ki mellettük, mert a saját küzdelmeidet csak te tudod megvívni. ez erősíti az akaratodat és a tűrőképességedet, ami minden másban is segíteni fog. 3. Ne félj segítséget kérni, de tudd, csak annak segítenek szívesen, aki valóban tesz is magáért, és nem csak megmentőt keres. Aki járni próbál, azt felsegítik, de aki cipeltetné magát, azt hamar hátrahagyják. Sok sikert, fokuszálj, ha akarod menni fog.
Emese DóraMai dilemma a szokásos. Hogyan lehet kiválasztani a rengeteg teendőből azt amivel épp ma foglalkozzam? Mi az, hogy in alignment with my purpose, mármint a szavakat értem, de nem is találok rá igazán megfelelő magyar verziót, de maga a jelentés az micsoda. Krishnamurti beszél sokat, hogy a szavak mennyire absztrakt dolgok és, hogy az adott valami amire gondolok az nem maga a szó, vagy hát kérdezi, hogy a dolog amit gondolok a szóbeli megfelelője nélkül is létezik-e. Szóval valahogy keresgélem az életcélomat/ utamat, nem tudom. Most már nem tölti ki a mindennapjaimat a másoknak megfelelés és először van tér nézelődni, hogy ezzel az adott intervallummal, amíg én ebben a fizikai testben lakom mihez kezdjek. Persze emellett van egy csomó egzisztenciális kérdés is, amit a fizikai testem életbentartásához abszolválnom kéne jobban. Aztán van a kis egom mindenféle élménye, félelme stb, ezeknek megértő teret adni és segíteni, magamon belül ezeknek fejlődni. Békében lenni azzal, hogy lehet örökre egyedül maradok és alapvetően váltakozik, hogy vágyom-e másra. De ha se társ, se család, se gyerek, csak én, akkor mi az értelme? Olyan mintha ezer meg ezer rétege lenne a létezésnek és, amit most írok az az egyik réteg, a másik rétegben fájok és magányos vagyok, a harmadik rétegben minden rendben van úgy, ahogy van és béke és nyugalom van, a negyedik rétegben küzdök és nagyon jó ember akarok lenni,. az ötödikben még sikert is szeretnék, aztán van az a réteg, aki félholt és várja saját magát, hogy önmagamhoz odaforduljak, de helyette azt ismétlem amit kaptam ,minden erőfeszítésem ellenére, mert valahogy a metódus vagy dinamika a hibás nem az eszközök, önismerettel is tökre ügyesen tudom magam ostorozni, mert valahol folyamatosan menekülök és támadom magamat. Van az a réteg amiben nem jól vagyok és sok dolog nyilván a saját erőhiányom miatti alulfunkcionálás következménye, de az erőhiányom sokszor a dologi síkon lévő nem jó körülmények miatt vannak és minden réteg valahogy egymást katalizálja. Tökre szívesen kiszállnék a mókuskerékből, de akkor meg mi van? Ha nem aggódok és vagyok dühös magamra, mert pl. a lakás maga a purgatórium perpill, akkor mit csinálok? Miért lehet fenyegető a rend és nyugalom? Hogy tudom engedni meghalni azt aki eddig voltam? És mindeközben hogy tudom ellátni az alapfunkciókat,amik a biológiai életbenmaradáshoz kellenek? Hogyan tudom máshogy érezni magam a bőrömben az életemben? Az a hegynyi dolog, amin változtatni akarok, hogyan tud nem minden reggel rálépni a torkomra? Hogy lehet egy pici dolgot kiválasztani? Hogy jutok egyről a kettőre így? Vagy már az egyről a kettőre jutás vágyának érzése is egy képzavar? Téves út? És a végén ott vagyok ahol oly sokszor, elfáradok ebben a cunamiban ami az agyamban tombol és végül nem mozdulok és újra csalódok magamban, megint nem sikerült megugrani önmagamat / elengdni magamból azt, ami már nem él, cserébe elmosogatni se mosogatott el senki..
- Emese Dóra
Na az előző 2 kártyát valószínű rosszul determináltam :D Mert nem tapasztalat volt egy az egyben, még szokom ezt a felületet. Tapasztalatnak élem meg, de javítsatok ki ha nem, mondjuk effejtíve segítő dolgot, eszközt nem fogok írni, de majd belejövök abba, hogy ide milyen mindsettel kell írni, hogy ne csak ventiállálás legyen.. Volt egy elég terhelt gyerekkorom, amiben mind fizikailag, mind pszichikailag és érzelmileg is bántva voltam, emellett elhanyagolva és sorolhatnám, kifele pedig egy jól szituált vállalkozó család legkisebb gyereke voltam, iskoláim kezdetén még magániskolában, különtanároknál, szóval a bántva levés dolgot relatíve nehezen validáltam /lom saját magam számára is,meg természetesen a környezet is hasonlóan sőt... Az egyik nagyon erős pillanat a múltban, ami kezdi mutatni a teljes képet, egy képzőművészeti kiállítás volt a Ludwig Múzeumban, ahol állami gondozott gyerekekkel kooperáltak művészek és egyrészt megosztották a gyerekek gondolatait, megéléseit, mindennapi küzdelmeiket és ijesztően azonos érzetekről számoltak be, mint amikkel én is küzdök és ez hidegzuhanyként ért, mert azt hiszem elképesztő erősen színezek, mert úgy éltem túl mindig, hogy szépre láttam a dolgokat.. Szóval nagyon erős kognitív disszonanciában nevelkedtem és vagyok azóta is ebben, mert mindig onnan jön a fekete leves, ahonnan szeretet, őszinteséget kéne kapni. De ott azon a kiállításon több órán át zokogtam,mert addig csak kognitív szinten tudtam, hogy nem volt egyszerű, de ott hirtelen megéreztem a súlyt és először életemben együttéreztem magammal. Mostanában nagyon magányos érzésem is van, mert ez egy hosszú halál amiben vagyok, mert sokkal emberebbnek látom az embereket, ami valahol kicsit kiábrándító is, de egyúttal sokkal elérhetőbb is, fura képzavar. Sokkal kevésbé akarom, hogy bárki engem idealizáljon inkább taszít ez az érzés nem kérem a shared fantasy buborékot, szeretnék önmagammá válni vagy kiengedni legbelülről azt aki bebarikádozta magát... Szóval egy pszichológiai sötétzárkából van kint a lelkem egy része, csak nagyon sok a fény és az idegrendszerem ki van tőle, meg túl nagy a tér nem tudom mit csináljak vele, szóval összegubózom picire és várok, néha megmozdulok, de egyelőre emiatt van teljesen újszülött és haldokló ember érzésem egyszerre, egyszerre valaki aki kapcsolódik valami nagyobbhoz, egyszerre a valami nagy amihez kapcsolódok, sokszor hatalmas hála, ami érdekesen leginkább akkor jön amikor épp megpusztulok, mert végre valódi, saját tapasztalások, szabadon, sok fájdalom de a fájdalom mozdít is és így nagyon lassan, de az erőmet is kezdem megtalálni, mert mert a hozzámcsatlakoztatott kanülöket már kiszedtem vagy más kitépte és nem fogy folyamatosan a lélekvérem. Jó ez az írás dolgo tényleg jó köszi! Blogon gondolkoztam de valahogy nem tudtam nekiállni, itt ez jobban tud " feladat" lenni, én meg egyelőre még magamra nyomást pakolok és úgy működök anélkül nem tudom mi van.
- Emese Dóra
Kitöltöttem ezt az élet játéka státusz dolgot, de az igazat megvallva, traumatizált emberként még tördezett a személyiségem és nem minden rész van egy helyen, különféle személyiség "részeim" más és más zónákban járnak az ábra alapján, van Ami sokkal visszább van, ami sokkal előrébb. Szóval próbáltam középre lőni :D Részekben azóta gopndolkozaom, mióta megismerkedtem az IFS ( vagy belső családrendszer modellel, amit most már kezdenek erősebben honosítani nálunk is, ez igazából egy szemlélet, eztc sak azért írtam le, hogy személyiségrészeim nem elkülönült valamik, szóval nincs disszociatív személyiségzavarom :D, csak egyénibe IFS szemléletű terápiára jártam, mostc saládi okokból ő elment hosszabb időre, így van új az más szemlélet, de viszem magammal ezt a részekben gondolkozást, mert sokkal könnyebb a tudatos ömegyüttérzés ennek mentén) Szóval remélem jó sávba raktam magam , de szivem szerint úgy 3-4 et párhuzamosan nyomtam volna :D
- Emese Dóra
Sziasztok! Nem tudom pontosan mit várok attól, hogy ide regisztráltam, de jelen pillanatban magamtól sem tudom teljesen tisztán mit szeretnék, nem annyira volt még olyan, hogy ezzel az érzéssel együtt lehettem, van pár cél, de még lehet, hogy túlzottan összenyomott tudat állapotból lövöm a célokat is. Most itt elakadtam az írásban, mert tudom, hogy ezt majd valaki olvasni fogja és nem akarom üres locsogással más idejét lopni :D Ja szóval most így lebegek a semmiben, két éve szétesett az életem ( megcsaltak, elhagytak az amúgy mint utólag rájöttem érzelmileg és pszichológiailag bántalmazó párom, 19 év után.... csak alegjhobb év eim no problemo...) és folyamatos ego deathekben vagyok, már meg tudok állni és figyelni, de nem tudom, hogy tudok önbántalmazó minták nélkül működni, hogyan jutok el célokig. Az élet majdnem összes területén újra / vagy most először fel kell építeni magam és sokszor félelmetes az egész, mert mint mondottam most épp se bántalmazóm nincs, sem magamat nem bántom ( jó ez nem teljesen igaz, mert az elmúlt két évben dohányzom, amit amúgy utálok... stb ), de így meg az üresség van, amivel nem tudom mit csináljak és hogyan jussak el, addig amit már látok. Az egyik, egy teljes életmódváltás kéne, mert egyre több fizikai bajom kezd lenni, meg még sosem éreztem magam jó csajnak, mindig a nyomi a fura, a duci a stb... , szóval van ez, amire pénzem sem igen van, haaa mert második dolog amit szintén építek az anyagi függetlenség. De még a fizikaihoz, az önismereti út irdatlan energiákat vesz ki, fizikailag is, szóval erőm is sokszor leginkább nincsen. Jó lenne, ha létezne ilyen életmódváltó mentor, aki nem kerül egy vagyonba, mert épp egylőre minuszban sikerül zárnom folyamatosan. Szóval van az anyagi függetlenség, ami jó lenne azért valami jobb lét, legyen egészségre, utazásra, stb. A környezetem is folyik szét, kicsit olyan érzés mintha egy elkorhadt csónakban ülnék, amiben betömök egy lyukat de a víznyomás egy új helyen kilukasztaj és ugyanúgy süllyed és ebben asüllyedésben kell nyugodtan ülni, mert ha vergődök szét is barmolom a csónakot nem csak kilyukasztom... de ennek a nyomása meg nagy így ülni és lamentálni, hogy mit cxsináljak a lukakkal. Hát ez most kicsit kaotikus de elsőnek jó lesz :D
AdriMa észrevettek. Amikor finoman változik valami a térben körülöttem, megfogalmazni is nehéz, de valami könnyebb, boldogabb, önazonosabb. Még mindig nem könnyű leülni és semmit csinálni, még mindig jólesik túlpörgetni magam, vagy belecsúszni egy-egy sorozatba. De a lényeg ott a mélyben változik. És ez már észlelhető. Hogy a 80 éves idős hölgy miért mellém ül le a kolostor vendégházának teraszán pihenni, majd beszélgetni? Vagy a fiatal észt férfi a kávézóban - látva, hogy nincs szabad hely - miért tőlem kérdezi meg, hogy rendben van-e, ha leül hozzám? Vagy az idős nepáli bácsi, aki interjúkat készít, miért hozzám jön és kérdezi meg, hogy készíthet-e egyet velem is? Jólesett. És tudom, hogy elmúlik. Mindig elmúlik. Ez valahol a szépsége is. Ettől értékelhető. Még mindig sok a nehéz energia, napról napra meditálok, gyakorlok, húzom magam felfelé belőle. És sokszor dőlök bele, mert még nem megy. De valami megváltozott. Köszönöm Nepál, megkaptam, amiért jöttem!
Alexandra Wierl2 és fél éve Édesanyám küldte el nekem István videóját - Társra vágysz vagy rajongásra? Azóta járok az úton, hallgatom a előadásokat, videókat és kezdem megérteni a világ működését. Előtte éveken át vekengtem, hogy miért nem tudok "normális" kapcsolatot kialakítani férfiakkal? Hallgattam a kérdéseket: „Mikor viszel már haza valakit?” – sokak számára ismerős mondatok. Nem arról volt szó, hogy ne lett volna senki körülöttem. Mindig volt aki rajongjon, meghallgasson, kikérje a véleményem. Nőként hasznosnak éreztem magam. Átlagosan minimum 2-3 férfit tartottam magam körül. Volt akivel edzettünk/ beszélgettünk/ romantikus érdeklődésem volt/ egyéjszakás kaland/ lelki szemetesnek használtam és emellett voltak a férfi barátaim akik ismertek és nem teljesen, de vállaltam magam előttük- felszabadult voltam. Évekig gondolkoztam azon, hogy mikor jön végre a férfi aki választ, szolgál engem, egy dísz a képzelt perfekcionista életemhez a szüleim példája után. Vágytam a képeslap családra, ami által minden elvárásnak megfelelhetek, tökéletes lehetek a külvilág számára. Egyik férfit sem választottam soha, csak vártam és hibáztattam őket, mert nem vagyok nekik elég jó, értékes, hogy áttörjék a páncélt. Aki mégis jött- felperzseltem, eltaszítottam, kiheréltem. Lehet valaki sárkány születése óta? Szenvedtem. Nem amazon voltam, csak egy kislány aki retteg a sebezhetőségtől és fél közel engedni másokat. Évekig bizonyítottam olyan területeken amiket elvártak tőlem és vágyódtam olyan férfiak után akik ideálisak a képzelt valóságba, megfelelnek a mintáknak. Hazugságban éltem. Azóta azon dolgozom, hogy olyan területen tudjam megélni a sikert ami nekem fontos és arra a Férfira szánom az energiámat, aki által végre én is Önmagam lehetek. Izgalmas utazás, szigorúan erős idegzetűeknek ajánlom.