
Az az érzésem, hogy amikor a Nő belülre kerül, végérvényesen belülre, egy Férfiba, akkor megszűnik “kívül” létezni. Mivel szàmomra ez az èlmèny mèg nincs meg, de más Nők vonásaiban láttam már, egy Mona Lisa-szerű titokzatos, àm nyugodt mosolyhoz tudnám hasonlítani ezt a fajta kisugárzást. Mintha többé nem kellene a Nőnek feltétlenül mindenhol ott lenni, ahol eddig ott volt és konkrétan “segített”, hiszen mindenhol ott van, ahol a Férfi van, hiszen ott van benne. Ez nekem félelmetes és egyben nagyon vonzó is. Nem tudom, mit gondoltok erről, jól érzem-e egyáltalán, amit megfogalmazni is alig-alig tudok?

Jézus a sírban, és vele az a pár napja még nagyon erős meggyőződésem is, hogy a Humania koncepció már kész volna. Lehet, hogy nincsen… MERT: (1) lehet, hogy egy csomó most még korai, tehát jelenleg felesleges/zavaró funkció is került a humania.io rendszerbe… például csoportok, kurzusok kezelése, mentor hálózat, stb. ÉS (2) lehet, hogy a sok funkció közepesen lefejlesztve helyett EGY témát kell nagyon jól megcsinálni, ami nyilván az, hogy mi a tökéletlenség vállalásán alapuló kapcsolódó platform vagyunk, AMIHEZ (3) lehet, hogy térképes kapcsolódás is fontos (hogy aki akarja: az aktuális fizikai lokációját tudja térképen mutatni – térképen mozgó profilképek a la Pokemon Go, de valódi emberekkel), ÉS VÉGÜL (4) az is lehet, hogy a fix tartalmú online kurzusok kora leáldozott, és a korszakos úton való haladást személyes AI asszisztenssel tudjuk sokkal jobban szolgálni, ami a Te konkrét élethelyzetedet érti, a korszakos állapotodat látja, és ennek megfelelően van Veled / nógat minden nap, hogy mit kellene csinálni. TEHÁT lehet, hogy nem a meglévő összes funkció fejlesztése a következő lépés, hanem egy döbbenetesen vagány és vérpofi mobil app kell most előbb, kevesebb funkcióval – amik kb. ezek: (1) profil és kártyák megosztása, reakciók egymásnak, (2) böngészés, klassz szűkítéssel, hogy meg lehessen találni, akivel dolgunk van, (3) belső üzenetküldés, hogy az Appot használva lehessen egymásnak írni, (4) térképes játék, hogy ki-be kapcsolhassam mikor látszom a térképen, és ismeretlenek odaléphessenek hozzám / én másokat az utcán sétálva meglephessek. :) AMI viszont azt jelenti, hogy lehet, hogy nem intézményi befektető, és sok pénz az időszerű lépés most még, hanem egy minimál, de ütős mobil app kell előbb, amit 20 millió forintból meg tudunk csinálni. - Te mit kérdőjeleztél magadban meg – Te mit engedtél idén sírba, hogy aztán feltámadhasson a 3. napra? … Ígérem, hogy fel fog. HA valóban elengeded. ♥️ - Öröm, ha van érzésed/reakciód, ide is írhatod: istvan@humania.io
Szia Tamás! Megnéztem, érdekes az áthallás. Játéknak sem rossz! Sok dologgal egyet is értek. Hamarosan megnézem. II. részt is. Kíváncsi vagyok. Köszönöm! Üdv A

Kedves István, és aki ezt nem véletlenül olvassa! Tapasztalatom a #Nagyobbhoz igazodás témában, hogy az Isteni ÉN meditáció segített engem vezetni utamon. Nem lehet netről letölteni. Nem ezo spiri kínálat. Egy magyar nőtől tanultam, és avatott be a továbbadható tanítására, aki egy ír látóval való beszélgetésből következtetve dolgozta ki. Azt is mondta neki, hogy a magyarok nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy az oktatás terén igenis, dolguk van a világban. Szerintem ezt az oktatást nem a jelen tudomány adja jelen ismereteiben. Az alulról, tehát a társadalom legmélyebb szintjéről indul. Mint a közös tavunk fenekén lelt igény a megújuló oktatásra való készség képezi ezt a fajta tanitást. Szívesen kapcsolódom olyan működő szerveződéshez, mint a Humánia, ha hívnak. Ebből tudható, hogy mivel nem saját vállalkozást indítottam, pedig volt, hogy nem volt állásom és nagyon nem volt pénzem, tehát, mint nő, nem a saját hasznomra csekekedtem. Már nem magamnak akarom, hanem együtt, egy közős ügyet segítve kapcsolódnék. Ezért sem éreztem megfelelő besorolásodat a bátrak csoporthoz. 30 ezrembe került, pedig először mégiscsak a másik csoporthoz jelentkeztem be, igazakhoz, ha jól emlékszem, és Te visszairányítottál a bátrakhoz. Ebből az a tapasztalatom, hogy meg kell tanulnom kiállni magamért, még akkor is, ha jó párszor megvolt a ráció halála. Annyiszor voltam már a tó mélyén, hogy képes vagyok megmutatni másoknak is azt, hogy hogyan találja meg a saját igazgyöngyét. Hiszem, tudom, hogy az általam kínált oktatási lehetőség ott lesz a magyar oktatási rendszerben, hiszen szükség van tiszta tudatú Emberekre AZ Isteni ÉN*ek mindenhatóságában. Veletek, vagy más*OK-al? Ez itt a kérdés. Döntsetek jól! Aki nem hiszi, járjon utánam az Angyal Vízöntő fb. profilomon, és győződjön meg a hírfolyamomat olvasva saját maga arról is, hogy lássa, akár az egész Humánia által kínált oktatási program ott lehet a választások után az új oktatási rendszerben. Mária Országában... Ígérni a politikusok is szoktak. Ez nem pártprogram, amit én ígérek, hanem egy egységet képező készség. E*mesés Földi Menyországot álmodtam ide. Amit Istenien megdicsőült Szent Király*OK és Boldog Asszonyaik a Királynék mellé rendelten teremtenek együtt. Ehhez a kollektív tudatállapothoz azonban előbb Istenivé, Szentté válik AZ, aki nem akar kimaradni Álmos nemzettség küldetésének megkoronázásából. Megvan már hozzá a saját igazgyöngyöd?

Tapasztalatom, hogy a spiritualitás-önismeret-ezotéria NAGYON fontos és NAGYON hasznos – szinte-gyakorlatilag életmentő volt... míg aztán életveszéllyé vált. Az élményem, hogy a tudás-vágy a vágyak tavának része, bármilyen magasztosan is beszélünk róla – függés tehát ez is, és "a ráció halála" után még vissza-vissza húz, és rengeteg idő, és rengeteg küszködés volt letegyem. Mármint persze ez sem igaz. Hiszen nem tettem le máig, épp csak sokkal több időt vagyok cselekvésben-hasznosulásban – mint tudni-akarásban, tehát Vágyban, tehát önközpontú arroganciában. Az alacsonyabb rendű függést egy magasabb (oltotta ki helyett:) halványította el.

Nagyon sok “Tuti szeretnék lenni” helyzetből született meg az elfogadás, hogy ne akarjak tökéletes lenni…🙃🙏❤️
Sírba teszem, vagy fogalmazhatok úgy is, “ lemondok” arról, hogy ezzel a Férfivel teljesítem be az Egy Akaratot. Ennek a kijelentését érzem most időszerűnek. Köszönöm szépen az iránymutatást ! 🥰
Szia Attila, a megosztásod elejét olvasva ez jutott eszembe :) https://port.hu/adatlap/film/tv/az-oslako-the-man-from-earth/movie-97692
Nem engedem magam, szeretettként megélni. Nem mindig engedem. Erre van a hívás, de olyan “lassú” a tempó. Miközben persze tudom, hogy pontosan úgy haladok, ahogyan a rend “kívánja”. Isten nem tud 20%-osan szeretni, sem 50%-osan. Isten mindig 100%-osan szeret. Nem hiszem, hogy emberként ez valaha is menni fog nekem. Hiszen valamivel mindig “kidobom” magam a rendből. De törekednem kell rend-ben lenni. Jól lenni. Az ( is ) a szép az egészben, hogy amikor meglátom most újra magam körül forogtam, nem az van, hogy a holnap egy új esély arra, hogy másképp csináljam, hanem már a “következő” pillanat az új esély. Mert ugye a figyelmem. Hol van a figyelmem ? A figyelemnek is van evolúciója. Vagy, csak a figyelemnek van. A rendből való kiszakadás, olyan, mintha elzáródna, vagy eltorlaszolódna a kapu. A forráshoz vezető bejàrat. Olyankor nem jutok be, amikor mondjuk a baràtom a sértettség. És mèg sem leszek, vagy vagyok megszidva fentről. Hogyan tudom ezt én leutánozni a nagyobbról, a nagyobbtól ? Hogyan tudok, tudnék így szeretni ? Elfordulás nélkül szeretni. Nem tudom ezt csinálni. Ha èn meg ő egy, akkor csinàlódik magától. Mintha csak egy gondolat választana el ettől.
Már nem nagyon tudom, hogy a múltban mi is volt nehéz, mert eltűnt. Nem izgat. Nem gondolok rá. A most neheze, hogy ne a bűn csinálás kapjon figyelmet, hanem az Úr. Teret szeretne kapni, vagyis terjeszkedik bennem, : Isten nélkül nincs semmi. Se kapcsolat, se egészség, se semmi. A hàrmas kötél. Ezt hallom egyfolytàban. Jönnek elém tanúságtètelek, nővérek, papok, atyák, s mind ugyanazt mondják. Hívnak, s én megyek is, mert vonz, ès annyira nem is érzem, hanem tudom, hogy ez az út. De ha engedek neki, mi lesz velem ? Hol leszek ? És tudom, hogy engedni fogok, mert különben nem mutatnà magát. De a személyem mondja,: mèg ne Atya. Mèg hagy bűnözzek picit. Mindig ah Atya húz maga felé. Nem én megyek arra. Ès “követel”. “Követeli”, hogy legyek megbocsàtó, legyek szelíd, legyek alàzatos. Ès mutatja azt, hogy szeret engem, hisz lètre hozott. Akkor nekem màsokat ezzel a szeretettel kell szeretnem. Volt valaki, egy hölgy, eltökélten válófélben. S kapott egy mondatot. Azt kapta. Szeresd a fèrjed. Tiszteld, s néz fel a fèrjedre ! Az asszony azt mondta, hogyan ? Hisz nem èrdemli meg ? Mert nem úgy cselekszik. A mondat azt mondta tovàbb. : Úgy szeresd a férjed, ahogy Isten szeret tèged. Isten nem csak akkor szeret tèged, amikor cuki vagy, amikor kedves vagy….Isten mindig szeret. Hát ennyi. Ès ezekkel ( is ) jutunk el oda, hogy nem Isten hívők vagyunk, hanem Isten tudók.