Megosztások

Veronika Csendes

Épp 5 éve vagyok anya. Ezidő alatt végig vagy várandós voltam, vagy szoptatós anyuka (utóbbi részben még most is). Mostmár 6 éve van "valaki" mindig a testemben vagy a testemen. Nem szegyellem bevallani, hogy rengetegszer szabadultam volna ettől, miközben egy kisbaba közelsége semmihez sem fogható érzés és élmény, ami ha áldozatokkal is jár, de olyan nővé formálhat, amilyen előtte sosem voltam még. Sok év, mire a testem végre újra magában is lehet. Na de nem akar! Ez a felismeresem. Hogy amikor végre a testem az enyém, és képes szusszanni egyet, utana újra kapcsolódna, mégcsak nem is rögtön máshoz, hanem önmagamhoz. Amit ott találok, az már nem az, ami őt éve volt és ez izgalmas, kíváncsivá tesz, megbizserget és feleleszt. Hogy milyen nő lettem, tetszem e magamnak, jól esik e az érintés, milyen a bőröm, hogy kel életre a testem, amin már eletek mentek át. Ez az az izgalom, amihez majd kapcsolódik a másik ember is, és a test sosem pihen, mindig vibrál és el.

Beáta Szabó

Sok minden nem úgy történik az életünkben, ahogyan mi azt akarjuk, és még többen nem látnak bennünket annak, akik igazából vagyunk. Vannak, akik nem értenek, vannak, akik nem értékelnek és olyanok is akadnak, akik nem tudnak bennünket hova rakni. Régebben ez nagyon zavart. Rengetegszer próbáltam berakni magam egy szűk dobozba, csak azért, hogy megfeleljek, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyek. Sokszor kellett kompromisszumot kötnöm másokkal és az élettel, hogy némileg érvényesülni tudjak. De akkor sem voltam az, aki igazából vagyok. A minap hallottam Mosolykától egy nagyon jó idézetet, miszerint „Szilva, vagy banán vagy”? Ha szilva vagy, akkor miért akarsz banán lenni? Mert ha te szilva akarsz lenni, akkor te lehetsz az egyik legjobb, legragyogóbb szilva, de ha banán szeretnél lenni szilva létedre, akkor csak középszerű lehetsz….. Na, hát én kérem szépen, végre szilva szeretnék lenni, és ezt büszkén vállalom. Az vagyok, aki vagyok. Többé már nem szeretnék másokhoz hasonlítani, és az sem érdekel, ha emiatt nem szeretnek, vagy nem fogadnak el. Már nem hiszem el, ha azt mondják, hogy jobb lennék én banánnak, és azt sem, hogy „csak” egy szilva vagyok a sok közül. Már tudom, hogy mindannyian egyediek vagyunk, és úgy vagyunk a legjobbak, ahogy vagyunk. Mindegyikőnkben megvan az a képesség, hogy mi legyünk az egész gyümölcsös legragyogóbb szilvája, ami világít, és utat mutat a többieknek! Vállaljuk bátran önmagunkat, és soha többé ne alkudjunk meg, mert akkor fogja elénk hozni az élet az igazi csodákat, amiket leszüretelhetünk magunknak! 🥰😍❤️💜

Zavesiczki Angéla

Egyszer régen nagyon szerelmes voltam. A párom udvarolt, kedveskedett minden nap, ideáljának, megmentőjének nevezett. Aztán, ahogy telt az idő, lebeszélt a sminkről, csinos ruhákról, mert szerinte természetesen még szebb vagyok. Nem jártam már társaságba, mert ő nem akart, stb. Ismerős a sztori? Hagytam, hogy irányítson, alakítson, észrevétlenül belecsúsztam a megfelelni akarásba, mert úgy gondoltam megéri. Megéri az árát. Ahogy múltak az évek egyre több dolog hiányzott, de ott volt az ő mindennapi szeretete, jelzései, szavai. Aztán persze kiderült, hogy szeretője van, rám írt a nő. S ahogy ez kirobbant, azt hozta fel ellenem, hogy elhanyagolom magam, nem adok már a megjelenésemre. Akkor az volt a baja velem, amit korábban ő forszírozott. X generációs minta vagy sem, mindig hajlamos voltam rá, hogy meg akarjak felelni vélt vagy valós elvárásoknak családban, kapcsolatokban, munkahelyen, mindenhol. Ma már gyakran észreveszem ezt a mintát és egyre jobban kezelem, nem rendelődök alá alapból.

Melinda Fehér

A szégyenről... Megöl a szégyen, a szégyen megöl, mondjuk gyakran… talán komolyabban kéne venni nyelvünk bölcsességeit… Soká szégyelltem magam, mert úgy éreztem nem vagyok elég szép, mert a fogam, a lábam, a hajam, a hátam, …mert hogy olvasok hangosan, és nem írok elég gyorsan, különben is milyenek a betűim, hogy lehet ilyen bonyolultan írni, ráadásul túlérzékeny vagyok, és egy csomó mindenben nem vagyok tehetséges, néha már azért is szégyelltem magam, mert nem úgy születtem, hogy tudom a dolgokat. Szégyellem magam, mert nem beszélek idegen nyelven. Szégyellem, ha hibázok, vagy ha valakit megbántok, de akkor is, ha engem bántanak, ha elhagynak, he meg sem hallanak, ha nemet mondanak, vagy ha én teszem azt. Szégyellem magam, mert azt hiszem nem vagyok elég jó, szerethető, de akkor is, ha elismernek. Szégyellem, ha nem úgy viselkedem, ahogy várják, vagy ha mégis…, néha mások viselkedése kapcsán…és ezt még hosszan sorolhatnám… Hogy lesz a szégyen az elsődleges érzelmi reakció, talán ezt is érdemes lenne szégyellni, de most inkább együttérzek. Mi lesz a szégyen, ha felhozod a fényre? - Elfogadás? Őszinteség? Szembenézés? Egy bocsánatkérés? Ha szégyent felhozod a fényre, ott kezdődik az ÉLET, ott egy új élet kezdődik!

Teca Makó

Bő egy évvel ezelőtt írtam meg az első tapasztalat kártyámat. Azzal fejeztem be, hogy békét kellene kötnöm magammal. Még nem teljes, de érzem, hogy lassan sikerülni fog. Sokkal nyugodtabb vagyok. Már nem akarok mindenáron társat. Nem tudom hogyan történt, de köze van ahhoz, hogy legyőztem a repüléstől való félelmemet. Határozottabb lettem, elkezdtem azon gondolkodni, mit is képviselek, hová tartok, mit akarok, mi lehetséges. Vizsgálom a viszonyulásaimat, de nem engedem, hogy a kudarcok/rossz érzések uralkodjanak felettem. Végiggondolom a történéseket, helyre teszem őket, nem csak megvárom, amíg lecseng az érzelmi hullám vagy azt, hogy segít vki. A külvilág felé undokabbnak tűnhetek időnként, pedig csak határokat húzok. Ugyanakkor sokkal többet mosolygok. Tényleg csodaszer, de ettől még nem tudok jól kapcsolódni. Viszont nem szeretnék "alulválasztani". Várok, rendet rakok magamban és új dolgokat próbálok ki.

Viktória Zákányi

Kedves Imre ! Hosszú úton jutottam odáig hogy nincs elég jó. Mert minnél jobb akartam lenni annál távolabb voltam a másiktól de legfőként önmagamtól. Csak az “ügy “volt ami sosem vezetett a célig . Párkapcsolatért megdolgozni …..miközben az út nem tesz boldoggá … A parentifikált gyermek bizonyított, közben működött a séma kémia . Meditáció megmutatta hogy az éppen ilyen az elég jó . Dolgok emberek pont olyanok amilyenek . Projekciók nélkül látni végre az úton járás örömét hozta . Kívánom legyen úgy ahogy téged szolgál . Köszönöm a megosztásod 🙏

Brádi Magdi

5 éve ismerkedtem meg István vidóival és azzal a lendülettel jelentkeztem az akkor induló EGO-jóga képzésre is. A képzés után, meg persze 5 éves önismereti és spiri utam után, már felvértezve éreztem magam, hogyénaztánmostmárnagyonis előre járok az önismeretben, már belevághatok újra egy párkapcsolatba. Akkor már 2 éve nem volt kapcsolatom, semmilyen szinten, és megismertem "Zsoltit". Zsolti magas, intelligens, kedves, komoly értelmi és érzelmi intelligenciával rendelkező férfi, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot. Két hét ismerettség után, két hétre össze költöztünk, ahol úgy tűnt minden rendben lesz itt. Hiszen az értékrendünk megegyezett, a tisztelet kölcsönös, a vonzalom is megvan, mi baj lehet? Hát elindultunk a közös úton. Majd egy év ismerettség után, munkahelyemet 27 év után elhagyva összeköltözünk, az ő házába, az ő vállalkozásába, én alkalmazottként, ahol ő lett a főnököm is, egy számomra idegen városba, családba. Keményvonalasoknak is nehezített pálya ez, én 3 évig bírtam. Azt gondoltam Zsolti mellett megtaláltam amire vágyom, élveztem az új kihívásokat. Úgy gondoltam sikerült jó tőkesúlyként egyensúlyoznom munka és magánélet között. Bár az első együtt töltött év után már mennem kellett volna, maradtam, szerettem a munkám és úgy éreztem megteszek mindent hogy működjön a kapcsolatunk. De rá kellett jöjjek, én magam teljesen elvesztem ebben az egészben. Miután összeszedtem megmaradt darabkáimat, eldöntöttem hogy én magamnak fontosabb vagyok, mi több, az életem is fontosabb mások céljainál ahol nincs helyem, és ismét ugrottam. Sokakat meglepett, "már kezdtünk megszokni", és nem értették, mert kívülről semmi nem látszott csak a harmónia ami kettőnk közt van. Zsoltit is meglepte, sőt el sem hitte odáig míg papíron be nem nyújtottam a felmondásom. Megint egy idegen város, albérlet, ismerősök, munkahely, és megtakarítás nélkül, egy öreg beteg kutyával. Szokták mondani innen szép nyerni akkor majd 50 évesen...Egy év alatt több segítőnél is jártam, képzem magam, lett munkahelyem, új emberek léptek be az életembe, sőt barátaim is lettek. Sikerült eladnom a másik városban lévő lakásom, és itt új otthonra lelnem. De tudom hogy többre vagyok képes. Még érzem magamban a lelkesedést új dolgokat tanulni, és nem egy munkahelyet szeretnék, hanem egy egy hivatást amiért érdemes minden reggel felkelni, sőt nem érezni az idő múlását. Meg van HIT-em, magam is. Ebben vagyok.

Joós István

Kész… mennyit hittem már, hogy készen vagyok… erre vagy arra. Hmm… Sosem voltam az. Amikor késznek gondoltam magam valamire: sosem voltam az. Nem is történt, amit vártam. Meg is voltam sértve… :) Azt hiszem, az ember arra kész, ami történik. Minden más irány és remény csak… És fontos ezzel bátran szembenézzek. Hogy tehát hiába érzem magam késznek, ha nem történik, nem vagyok az. Tehát változtatnom kell. Amíg történni nem kezd. 😇