Géza KapovitsA válások majd mindegyike helyénvaló. Mert hiteles és szükségszerű. Bár sokszor más állapotban vannak a válótársak, legalább az egyik fél még nem érti, miért is jó, hogy vége lett. Az intuícióra, a belső megérzésre sokan nem hallgatnak, pedig mindig érdemes. Mert segítséget nyújt. Valójában mi nem működött? Folyamatos fejlődési szándékkal az elköteleződést erősíteni, vállalva őszinteségünk miatt a sebezhetőségünket. Mit nem akarunk felfogni, tudomásul venni? A lelkesedés csökkenését, a lassú, néma kapcsolati hanyatlást, a sokszor már megállíthatatlan széttartást. Mert nagyobb a hitünk, a reményünk, a bizalmunk, mint a nyers valóság. Halogatjuk, késleltetjük a tisztánlátást, majd csak megoldódik valahogy... A segítség persze mindig jól jön, de mindig magunknak kell beletenni a legtöbb energiát az újratervezéshez, ráadásul annak a félnek a nagyobb a felelőssége, aki előbbre tart élete korszakában. A biztos alapok és megerősítő kapcsolódások, az értelmes viták, a közös gondolkodások, a közös célok átbeszélése helyett nem vállalunk felelősséget tetteinkért, és másokra hárítjuk sorsunk alakulását. Pedig bár a válás miatti fájó érzés megmarad, mégis hasznos, ha kristálytisztán rájövünk, miért is nem működött a párkapcsolat, hibást nem keresve... Ha megértjük a miérteket, megnyugszunk, és harag, sértettség helyett örülünk, hogy önismeretben megerősödtünk, és nem folytattunk egy mérgezővé vált kapcsolatot, ami senkinek nem lehet érdeke. A "szeretve lenni érzés" valós támasz, ezt keressük és adjuk meg a másik felé mindig. Jót tenni jó, jól lenni hasznos "kötelességünk". Kölcsönösség, stabilitás, biztonság, bizalom, tisztelet, értékelés, elfogadás=szeretetközösség. Az irányítás legyen a férfinél, a végső hatalom mégis a nőé.
2
Márk MárkusMagány, elkeseredettség.. Külföldön élek (mert hát ott kolbászból van a kerítés), válófélben vagyok, pedig rajta és a gyerekeimen kívül már senkim sincsen. Ennek ellenére nem bírjuk egymást elviselni. Ezt sajnos már a gyerekeink is érzik. Pedig gyerekkoromban megfogadtam, hogy az én gyerekeim nem fognak csonka családban felnőni. Tehát ennyit ér magamnak a szavam? Vagy csak egyszerűen felelőtlen vagyok? Vagy picsába az érzésekkel és engedjek el mindent magamból? Már nem tudom mi volna a helyes. De egy biztos..ez egy rögös, magányos út. Bízom benne minden amit teszek a gyerekeim érdekét szolgálja, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek! Bízom benne, hogy az Ő tiszta szeretetük és csillogó szemeik átvisznek ezen az időszakon és hálásan tudok majd visszatekinteni. De egyelőre csak magány és elkeseredettség.
Alexandra KertiHa elválnak útjaink, korrekt módon történjen. A harcban csak vesztesek vannak. 27 együtt töltött év és 2gyermek sem tudott összetartani bennünket. Igen a minták szerinti élet válságot hozott. Éveken keresztül próbáltam kifejezni az igényeim a párkapcsolatunk irányába, mégis boldogtalanság lett a vége. Szinte forgatókönyv, hogy nem a megoldás keresése férj-feleség között, hanem egyik fél máshol próbálja megoldani a helyzetet. A többszörös hűtlenség oda vezetett, hogy egyszercsak elég lett. Fájdalom, becsapottság érzés, csalódás, "nem vagyok elég jó" érzéssel távoztam a házasságból.
Balassa TeodóraLassan egy éve költözött el a volt férjem 6 év házasság után. Azóta élek magam egy házban, a gyermekünket fele-fele időben neveljük tovább. A döntés mire megszületett évek voltak… Rengeteget agyaltam, tépelődtem, jártam önismeretbe mindenhova, és az volt a célom, hogy én változzak meg, hogy jól működjön a házasságunk. Nem mertem, akartam bevallani, hogy ez nem működik, én nagyon szerettem volna megjavítani ezt, nagyon félelmetes volt számomra, hogy szétessen a család. Rengeteg mindenre odafigyeltem a gyermek születésétől kezdve a nevelésben hogy biztonságos kötődése legyen, és most tessék 5 évesen elválnak a szülei. Nagy kudarcnak éltem meg. Amikor megtörtént egy olyan konfliktus ahol a szüleim élete és az én gyerekkorom jutott eszembe döntöttem el hogy ezt így tovább nem! Rá pár napra elköltözött és én még fél éven keresztül nem tudtam eldönteni, hogy akkor ennek tényleg vége-e, vagy meg lehet még menteni. Egyszer újrapróbálkoztunk egy hétre, de gyorsan kiderült, hogy olyan sebek vannak már a kapcsolaton és nem változott a dinamika, hogy ennek nincs értelme. A falig kellett menjek. Akkor lezártuk mondhatni békésen mert addigra azt éreztük mind2-en, hogy megtettük ami tőlünk telt. Gyermekünk úgy látjuk egész jól van ebben a kettős megosztásban 2 nap itt 2 nap ottban. Én sok mindenre rájöttem milyen sémák, milyen minták irányítottak, irányítanak, azóta a fókuszom magamon, az egyensúlyomon van. Gyászolom az első évet, mindent megtapasztalni így külön.
Andrea FrondeliusHogyan tudtátok elengedni? Naponta eszembe jut, hogy tényleg így kellett-e lennie vagy csak nem voltam elég erős és bátor, hogy kimondjam a gondolataimat? Naponta kérdezem magamtól, mikor jön vissza? Mit kell tennem, hogy visszajöjjön? És pár perc múlva már azt kérdezem, akarom-e hogy visszajöjjön? Csak a fejemben létezik az az ember, akire vágyom, aki hiányzik? Vagy tényleg ő az?
0
Tas BaloghA válás sosem egy szép dolog nem olyan mint a filmekben, hogy könnyes szemmel elengedjük egymás kezét... Állatlában mind a két fél dühös a másikra, de a különbség annyiban lehet eltérő, hogy kinek mennyire jó az önbecsülése mert annyira emberségesen tud a másik személlyel bánni, mert lehet ócsárolni meg lejáratni, de azzal pont magunkat járatjuk le. Érdemes szépen csendben továbbállni és csak annyit mondani a dolgokról ami bántott és amit úgy éreztél, hogy te bántottál. Ez így korrekt ha mind a két oldalt bemutatod ha nagyon közölni szeretnéd a barátaiddal. Viszont a válás utáni időszak a nehezebb, mert a gyász munkát el kell végezni ami sírás és visszavágyódás közepette emészt, majd rájössz, hogy oké van élet ezen kívül is és jobb ha inkább sportolsz, elmerülsz olyan dolgokba ami a hobbid és a munkád, elmész segíteni önkénteskedni és próbálsz emberek közelében lenni, de ne kezdj el egyből ismerkedni. Sőt válás után a legroszabb ha egyből elkezdesz új párt keresni.
Geza OlahNekem egy nagy fejezet véget jelenti, kicsit hasonlít mint az Ó és Újszövetség. Az válással sikerűlt rájönnöm azokra a dolgokra amik előtte természetesnek tűntek, hogy mennyire nem is maguktól vannak. Segített rájönnöm, hogy melyeket azok az értékek amelyek igazán fontosak. A kapcsolatban a sok vita miatt menekültem. Eleinte telik, de aztán mind jobban ranehezedik az emberre. A magányban rájöttem hogy mennyire fontos a kapcsolódás, mind lelki és testi. Fontos hogy legyen cél főleg a férfinak különben elkezd sodródni és nehéz kikerülni belőle. A nők esetében egy jo cél ha vannak gyerekek és azokért élni szerintem tud adni elég motivációt, viszont férfiként elég nehéz amikor nincs miért küzdeni, ha már nem érzi hogy szükség van rá nagyon lehangoló érzés. Tapasztalati szinten olyan mint egy gyász, a másik fél megszűnik de nem természetes módon hanem bizonyos döntések végett.
