9 év házasság után amit a gyermek utáni vágyódás és annak megvalósulatlan mivolta (lásd gyermekvállalás tapasztalat) határozott meg, jött az ex férjem döntése hogy válni szeretne. Számomra ez olyan érzés volt akkor mintha egy szőnyeget húztak ki volna a lábam alól. Ennek ellenére, barátság van köztünk és tartjuk a kapcsolatot, hisz sokáig társak voltunk az élet nevezetű játékban. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)
Párkapcsolati válságunk válásba torkollott. 23 év, melyből 15 év házasság, 3 gyermek, 22 év harmónia. A kapcsolat javításába fektettünk energiát, ami egy idő után egyoldalú volt a részemről. Nem adtam fel, ő adta fel. A férjem elköltözése után még erősebben belfelé kezdtem figyelni. Ezzel kapcsolatos élményem, hogy bár a csendemben talált válaszaimnak nem örültem maradéktalanul, de a saját békém felé sokat haladtam. És hosszú távon így jártam, meggyőzödésem, hogy így járok jól: elhagyott egy magát őszintén nem vállaló ember, ami bár fájdalmas volt, de jó ez így. A saját részemet látom benne, szembe néztem vele, dolgoztam rajta és nyugalmam van vele. (A következőnél majd jobban csinálom!) Azóta rendeztem, rendezem az életem más területeit: a jelenlegi hivatásomban stabilizálódok, új célokat tűztem ki és részben értem is már el, a gyermekeimmel megerősödött a kapcsolatom, harmonikusabb az anyaságomhoz való viszonyom, letisztultak a baráti kapcsolódásaim, megerősödtek a nagycsaládiak. Helyrebillentettem a nőiességem. Készen állok és kíváncsian várom a továbbiakat. Szeretettel várom megkeresésed, ha párkapcsolati válságkezelésről, a válás megéléséről, süllyedésről és emelkedésről, női újjászületésről beszélgetnél.
Kóros személyiségzavarral küzdő társtól való elszakadás, válás. Ami sajnos nem látszik elsőre. Mire figyeljünk oda!? Melyek az ismerkedés során felismerhető jelek, hogy hagyd a fenébe, akármilyen jó a segge. Jogi ügyekben elég komoly, magas fokú tapasztalataim vannak ezen a téren, polgári és büntetőjogi vonatkozásban. Gyerekek hol éljenek, kinek mi a jó? Ne hagyj csontvázat a szekrényben.
Sziasztok! 14 éves kapcsolatból, ebből 8 év volt házasság.... léptem ki tavaly. Van 2 gyermekem. Egy évet jártam terápiára, megszerettem magam, saját életem építésére kezdtem a fókuszt tenni. Vállalkozásba is kezdtem, sportolok, gyerekekkel is 3-4 napos váltásban vagyunk. Multinál pénzügyi, ügyfélkapcsolati területen dolgozom + pénzügyi tanácsadással foglalkozom. Van edzői, gyermekápolói papírom is. Felgyógyultam daganatos betegségből (2010) Tele vagyok élettel, szeretettel, sok célom, álmom van, motivált vagyok. Meditáció és a sport sokat segít. Jó lenne egy remek társ is, aki jó barát, vicces, sportos és akivel a kémia is működik, mert szerintem kell a szikra nagyon. Egyedül is tudok boldog lenni, de mostmár bő 1 év után nyitnék mások felé.
A családtól való elköltözésem után elindult egy kiszorítósdi a gyerekeim életéből, így végül én indítottam el a válást, ami csúnya büntetőhadjárattá fajult végül. Sajnos utórezgései is voltak, a fél rokonságot is sikerült ellenem fordítani, rágalomhadjárat és különböző feljelentések indultak ellenem – persze mind alaptalanok és lezárultak, de a vegzálásomra alkalmasak voltak. Mindezek fényében, vagy inkább árnyékában a gyerekeimmel is kemény munka volt a normális kapcsolat helyreállítása. Közben megtanultam határt húzni és nem csak tétlenül nézni, ahogy vágják a hátamon a fát.
Kilépés a komfortzónából...? Milyen mértékben lehetséges önszántunkból? Személy szerint a legnagyobb fejlődéseken az élettől kapott legnagyobb pofonok bezsebelése után mentem át. Ebből eddig kettőben volt részem: egy betegség és egy válás alatt/után. Minkét folyamatban a legnagyobb támogatóm többek között az a nézőpontom volt, hogy vajon mit akar az élet tanítani nekem ezzel. Mire akar ez rávilágítani? Mit kell ebből tanulnom? Mire ad ez lehetőséget? A válásom után pedig további konkrét kérdésem volt magamhoz, hogy miben kell nekem magamnak fejlődnöm ahhoz, hogy először is én magam önállóan is boldog legyek, másrészt a jövőben boldog párkapcsolatom lehessen. Én azt tapasztaltam, hogy a komfortzónámból ki tudtam ugyan lépegetni, de igazán csak az élet tudott kitaszítani belőle. (Mint ahogy -20 fokban sem álldogálunk sokáig pólóban odakint szabad akaratunkból, csak pl ha kizáródtunk a lakásból...) Ezért amikor az élet egy hatalmas krízist küld rám, akkor ezután erre már úgy fogok tekinteni, mint egy kivételes továbbfejlődési lehetőségre.
26 év házasság után eldöntöttem: elválok. Hogy miért ekkor? Ekkor kezdtem el figyelni magamra, hogy valami nem jó, nem érzem jól magam a bőrömbe. És beköszöntött a harmadik fél, a szerető (az én részemről), aki megadta a lökést, hogy lépjek. Egy felnőtt és egy kamasz gyermekkel az életemben és egy férjjel aki nem akart válni nem volt egyszerű. De valahol mélyen belül volt egy meggyőződés, hogy ezt kell tennem. Ezt a döntést aztán nagyon sokszor megkérdőjeleztem. De úgy hiszem az évek történései engem igazoltak. Belekezdtem egy komoly önismereti folyamatba és hiszem, hogy jó úton haladok.
Azt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.
Igazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.
2x váltam, 4gyerek..... volt hosszú nehéz és volt egyszerű.... mindegyik Rólad szól, mindegyik tükör ... de nehéz észrevenni és használni jól