Tapasztalatok

Dóka Viktor

Kapni akartam. Először konkrét dolgokat. Aztán egy idő után már csak bármit. Valójában nem értettem magamat, mert szerelmes voltam a feleségembe. Hittem, hogy megbeszéljük, és hittem, hogy közös megoldást és együtt fejlődést lehet találni. Erre vártam, hittem és tettem is érte, és eközben a saját alapvető szükségleteim kielégítetlensége felőrölte mindenemet. Ez az őrlődés annyira felkorbácsolta az éhségemet és vágyaimat, hogy belereccsentem. Aztán megtörtem, többször is. Tehát kapni akartam. És igen, először csak beszélgetés, figyelem és megértés volt. Aztán kiderült az is, hogy van nő, akinek türelme van hozzám, érdekesnek és értékesnek talál engem és én értékesnek találom magamat, amikor vele vagyok. És igen töltekezni tudok. Segít, támogat, kísér, fejleszt. Ja és ez kölcsönös, mert én is őt. Aztán megjelent a szexualitás is. Megmutatkozott, hogy ebben is megtalálhatom mindezeket. Megélhettem azt, hogy értékes voltam mindazzal, amim már volt. És mindig van fejlődési lehetőségem. Ami a legjobb mindebben, hogy az eközben felfedezett értékeimet és értékességemet tovább vihetem más kapcsolatba is. Akár a házasságomba. Óriási tapasztalat. És a döbbenet része a dolognak. Csodás, hogy tisztába kerülhettem a saját értékeimmel, felemelő, hogy tudom mit adhatok másnak. És sokkolóan fájdalmas, hogy nem én döntök arról, hogy amit adhatok, ki fogadja, és ki nem.

Kőhegyi Móni

Minden kapcsolat két szubjektív világkép és megélés találkozása. Elképesztő változás, amikor a másik embert nem a saját világképem szerint akarom értelmezni - mert az, gyakran totális tévút, amit a konfliktusok hegyei szegélyeznek. Hanem megtanulom meglátni és megérteni őt a saját világképén és megélésein keresztül. Konkrét példával, aminek az alap gondolatát én Feldmártól kaptam: A te szubjektív világodban te szeretsz engem, amikor azt érzed, gondolod, mondod, hogy szeretsz. Az én szubjektív világomban viszont akkor szeretsz engem, ha az én belső érzésem az, hogy szeretve érzem magam általad. Hát ilyen két szubjektív megélés találkozása :) Számomra sok időbe telt, helyesen és valóban figyelni, és ezáltal tényleg érteni a másik igényeit és motivációját, de a legnagyobb befektetésem volt ezen valóban dolgozni a kapcsolataim minősége érdekében.

Joós István

Nagyon későn sikerült elköteleződjek, döntsek... és utólag látom, hogy ez azért tötént így mert nagyon későn jöttem rá, hogy ki is vagyok, hogy ki is kell legyek. Örömmel segítek, ha kihívás, hogy mi is az életben a Dolgod.

Joós István

Sokan hiszik, hogy létezik egyensúly munka és magánélet között... nekem nem ez az élményem. Az én élményem, hogy munka és magánélet vagy egység vagy háború – és nem is lehet más.

Joós István

Soká volt napi kihívásom a pornó... hogy nem tudom nem megnyitni azokat a fránya oldalakat, húszas éveimben (amikor még lassú volt az internet) sorozatosan fordult velem elő, hogy pirkadatkor veszem magam észre, sietve zárom az irodát, mielőtt az almázottaim megérkeznének. Megoldás számomra két dolog volt. (1) megélt szexuális kapcsolatok sorozata, mert mint kiderült elfojtásban voltam, nem mertem vállalni, tehát nem tudtam megélni a vágyaimat, és (2) hogy küldetést találtam, tehát Célt az életemnek, ami fontosabb, mint hogy pornó által magamat kényeztessem.

Sheila Boateng

Beton lady... Elegem volt az erőmből. A megközelíthetetlenségemből. A (társas vagy nettó) magányomból. Azt akartam, hogy vége legyen ennek, mert úgy éreztem, megfulladok magam alatt, miközben én vagyok a hatalmas oxigén palack. Süllyedtem a tenger mélyére. Úgyhogy úgy döntöttem, ebből nekem elég volt és inkább hölgy leszek. Majd én ezt intézem. Tetszelegtem, illegettem magam és beálltam egy férfi mögé. A férfi ment. De nem előre, hanem körbe körbe maga körül. Szégyelltem magam, amiért ennyi energiát beletettem. Hogy nem vettem észre előbb. Hogy bele tudott húzni ebbe az egészbe. És én mégsem tudtam szabadulni, amíg bele nem haltam. Ultra tűzokádás és szétesés pulled pork módon volt jellemző azután, hogy megláttam, hogy nem oda megyünk, ahová én képzeltem. Ez kellett ahhoz, hogy meglássam, hogy ez nem csak a pasi miatt van. Hogy még velem sem lehetne oda menni, ahová szeretnék. Hatalmas szakadék, hagyjon békén mindenki. A földön fekve vonzóbb az alázat. Muszáj volt meglátnom, hogy hiába megyek el egy Joós Istvános találkozóra és játszom el a hölgyet, attól még ugyanott fog rekedni az életem, mint addig. Fájdalmas és undorító volt erre a résre ránézni. Arra, hogy hol vagyok és hol szeretnék lenni. Közben a karrier omlott le rólam. De ha nem az vagyok, akkor kicsoda? Hol van a koordináta rendszer? Mihez képest vagyok ki? Vagy kihez? Akkor kell egy lelkesítő pasi. Let's go. De itt már szerencsére egyre őszintébb voltam magammal. Még most is bullshitelek napi szinten. De azt majd valószínűleg holnap fogom látni. Szóval elkezdtem próbálgatni a férfiakon való zenélést. Ez újból lekötött. Motivált. Élveztem. Rászoktam. Megengedtem magamnak, amit azelőtt nem. Hardcore dolgokat. Amiket addig nagyon nehéz volt magamnak bevallani. Már ezt is unom. Érzem, hogy közeleg a vége. És mégsincs vége. Már alig van energiám. Néha úgy érzem, hogy lóg a fejem és a karom, de mennem kell. Vissza nincs. Előre nem látok. Már annyi felé mentem, elfáradt a lábam. És meg is érte, mert végül minden tapasztalat magamhoz vezetett, akár a szüleimmel való kapcsolat rendezése, akár egy hármasra való meghívás. (Mármint nem a szüleimmel... ) De fogynak az opciók. Úgyhogy annyit tudok tenni, hogy cammogok a maradék energiámból azok felé. Közben hallgatom, ki kér tőlem segítséget. És annak hálás vagyok. Ez a segítés dolog tart most kicsit életben. Hogy vannak olyan dolgok, amiket nem tudok nem tenni. Még ha rogyott lábbal is. Nem tudom, mi lesz jövő héten, de azt tudom, hogy intézve vagyok felülről. Egyre ügyesebben dőlök. Még azért gyakorlom. De azt viszont érzem, hogy helyre van szükség az életemben. És tiszta lapokra.

Kőhegyi Móni

Megingathatatlanul hiszek egy végtelenül egyszerű minőségben, és megingathatatlanul hiszek egy sokszor rögös útban, mely oda vezet. Az állapotba, ahol az, aki valójában vagyok a helyén van. Boldogságnak nevezem. Negyven múltam, amikor hangosan kezdett kiabálni a szívem. Olyan hangosan, hogy nem lehetett többé nem meghallani. Mennem kellett, szinte egy időben az élet minden területén. Bizonyosság nélkül, érthetetlen, megmagyarázatlan döbbenetet és fájdalmat okozva másnak, az ismeretlenbe. Segítőként dolgozva is egyedül vágtam neki, és sokszor éreztem, hogy baromi nehéz. Hogy mindent, de mindent beletettem, amit tudtam, mégis zárva voltak a kapuk. Hogy elbuktam nőként, elbuktam emberként. Hogy talán hamis a hang, és oltárian nagyot tévedtem. De az élet tapasztalatok által bizonyította, hogy a belső iránytű mégsem hazudik, és hihetek abban a mindenki számára elérhető tiszta minőségben, és az ahhoz vezető útban, melyen számomra mérföldkő ez az állomás. A saját utam legrögösebb szakaszain évekig egyedül bukdácsoltam, de a megoldom egyedül végül nem működött. Ma azt látom, hogy megoldani feladatom és felelősségem. Támaszkodni pedig – előbb vagy utóbb, így vagy úgy – elengedhetetlen. Én itt kaptam olyan támaszt, melyet el tudtam fogadni. Itt vagyok, mert számomra egyértelmű, hogy itt is adom ezt tovább. Mert itt a lényeg az emberi kapcsolódáson van. Azon a láthatatlan fonálon, mely a „tudom milyen”; “jártam ott”; “valamelyik oldalon állva már megtapasztaltam” érzésével köt össze minket.

Kardos Zoltán

Sajnos már nem találom a korábbi bejegyzéseimet, gondolataimat, beszélgetéseinket az énakadémia platformon, de ott és akkor kb 3-4 éve kaptam segítséget Istvántól és csapatától ebben a témában. Jó életem volt, mert jól kerestem, és biztos pozícióm volt, amerikai multiban dolgoztam. Akkor friss volt, ma már csak emlékeim vannak, de először csak a hétfők voltak szarok, a sales meeting, ami egyre unalmasabb volt, aztán már a kedd reggelek is egyre lassabban indultak, és nemsokára azt vettem észre, hogy minden nap a hétvégét várom, és rohadtul nem lelkesít amit csinálok. Érdekes, mert jött a Covid, és minden kollégám felsóhajtott, hogy de fasza, be sem kell menni, csak passzívan végigülni az összes online meetinget (reggeltől-estig szinte minden nap) hó elején meg jön az sms a fizuról. Én viszont azt éreztem, hogy elmegy az életem, értelmetlen dolgot csinálok, és minden ami jó volt a sales munkában (utazás, emberi kapcsolatok kezelése), azt is elvette a Covid. A járvány közepén amikor mindenki be volt szarva, hogy lesz-e munkája, én megírtam a felmondásomat, bevittem a főnöknek. Mindenki örült, hogy senkit nem kellett kirúgni, és kis időre megoldottam a fokozatos létszámleépítést. 1 hónap múlva utolsó napomon beparkoltam a céges mélygarázsba, (már aznap vitte is valaki a szép nagy autómat), és leadtam az összes céges cuccomat ami addig a nap 90%-ában a fő munkaeszközöm, és használati tárgyam volt. Lemondtam a kényelemről, és kiugrottam a totál ismeretlenbe. Nem ment könnyen és gyorsan, emlékeim szerint 1-1,5 éves folyamat volt. Pszichoterápiára is jártam a döntésem előtt. Beszélgettünk arról, hogy mi okozza a kiégést, mi az amin tudok változtatni. Szó szerint égettem az üzemanyagot, mint amikor 8000-es fordulaton 1-esben tolod neki, de nem váltasz föl 2-esbe. Nem akartam, hogy tönkremenjen a motor, nyomtam egy féket, és kiszálltam. OK, az élethelyzetem engedte, volt tartalékom. De azóta sem dolgozom nagy multinak, kipróbáltam már magam pár területen, nincs már az a biztonság, de büszke vagyok, hogy megléptem, nem bántam meg, és meg is változott a hozzáállásom a pénzhez, élethez. Érdekes, hogy azóta is sok emberrel találkozom, aki nem érzi jól magát, saját elmondása szerint is kiégett, de nem mer lépni, és mai napig sokan gratulálnak, hogy én ezt meg mertem lépni. Hát ez :)))))

Urbánkó Regina

Miért fogtam bele? 💯Hiszen adott volt minden, amire vágytam: siker, fény, csillogás, magas pozíció, befolyás. 💯Hiszen szerettem a munkám, jó állásom volt, sokat is kerestem vele. 💯Hiszen büszkélkedhetett velem a családom, az ismerőseim, a barátaim. ❓Ki akart volna ezen változtatni?! A mókuskerék egy ideig biztonságban megtart, majd egy idő után fogva tart, és észre sem vettem, hogy a rabja lettem. Bár éreztem, hogy az életem egyensúlya felborult, a munkám felemésztette az időm, energiám nagy részét. Így volt természetes, így volt megszokott, ez volt komfortos, és kiutat nem is láttam, és nem is kerestem. De az élet nagy tanítómester! Sosem felejtem azt a bizonyos születésnapot, a negyvenediket. Meghozta az életembe a gyökeres változást. 🔆Szép májusi nap ragyogott be a kórterem ablakán. Csak úgy fénylett, melegítette az arcomat. Tudtam, hogy mindent felforgat, de gyenge és tehetetlen voltam. Tudtam, ha innen egyszer kijutok, ugyanott már nem folytatom, nem folytathatom. A változás végérvényesen eljött. Először büntetésnek éltem meg, fájt nagyon. Vajon hogyan lesz tovább? A bizonytalanság ijesztő volt. Hogy jutottam ide? “Végre” volt időm megállni, fékezni, ránézni az életemre. Tudjátok a kórházban hétvégén megáll az élet, nincsenek vizsgálatok, nincs műtét sem. ☀️Napokig ültem egyedül a kórházkertben egy padon, mire rájöttem, hogy mekkora születésnapi ajándékot kaptam: egy új élet lehetőségét. 💫Lehetőséget arra, hogy kialakíthassak egy hosszú távon is fenntartható működést a karrieremben. 💫Lehetőséget arra, hogy másoknak is segíthessek kikerülni a mókuskerékből. 💫Támogatást tudjak adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, akiknek a munka, a pénzszerzés, az anyagi biztonság megteremtése felborítja az életük egyensúlyát. 🤩Örülök, hogy elindultam az önismeret útján, tanultam más képességeket, és megerősödött egy másik oldalam. Tovább képeztem magam és hatékony eszközök birtokába kerültem, amivel az eredeti pénzügyi szakmámat egyéni életutak fejlődéséhez tudom hasznosítani. 🤩Örülök, hogy volt bátorságom váltani, mert így igazán minőségi életet élhetek, miközben azt csinálom, amit szeretek❤️ #pénzügy #coaching #fenntarthatóság

Feri Herendi

Sziasztok. Tehát, hogy is kezdődött az Ělet!:) 2005 ben május 1 én bejelentte a feleségem (akkor még az volt):) ,hogy elkötözik 1 hónap múlva 22 év után! Én nem hittem el ,bár már voltak gondok a házzaságunkban amit szerettem volna megoldani, de együtt már nem tudtuk. Én nem voltam már jól mentálisan egy ideje. Jellemző az akkori állapotomra, hogy úgy feküdtem le aludni, hogy haljak meg rákban vagy valamilyen módon (nem önkezüleg )! Azóta sem voltam beteg! :) Aztán tényleg elköltöztek...nagyon fájt úgy haza érni este a munka után, hogy üres a ház. Reggel elmentem dolgozni egy családból és este amikor haza értem csak az ott hagyott már nem kellő dolgok voltak minden felé! Nem volt jó érzés..... Hát így kezdődött az Életem 2005 június elsején... A szokásos közhelyek megélése után ( ex feleség szidalmazása, alkohol , külső okok keresése , mindenki hibáztatása ...) azt mondtam ok! nézzük meg mi is történt valójaban, miért történt ,mit tettem vagy nem tettem azért, hogy ez történjen velem...