Cziráki Orsolya BoglárkaAlapvetően nem vagyok egy alkalmazott típus (túl önfejű, a maga útját járó, innovatív, a tekintélyszemélyeket nem tisztelő, csak a hiteles személyt követni képes ) ennek ellenére és önfejlesztés céljából (alázatot kellett tanulnom , elég sokat meg, hogy a részletekre is oda tudjak figyelni, ne csak rendszerbe lássak , a nagy egészet madártávlatból) lehúztam 6 évet állami szférában köztisztviselőként. Nem mondanám, hogy be tudtam illeszkedni a rendszerbe, akármit csináltam kilógtam belőle , aztán egy idő után már meg sem próbáltam. Én voltam a "csodabogár", aki folyton hatékonyabbá, ésszerűbbé, meg emberségesebbé akarta tenni a működést, és akit folyton felvilágosítottak, hogy ez hülyeség, és hagyjam abba. Az volt a szerencsém, hogy trénerként dolgozhattam itt is (álláskeresési tréningeket tartottam, majd belekóstolhattam a HR-s melóba is , interjúztam, toboroztam nagyobb cégeknek) illetve később EU-s programok koordinátora lettem és vállalkozói támogatást nyújtottam (a beérkező üzleti terveket kellett elolvasgatnom és minősítenem majd támogatásra előterjeszteni) és akkor még nem is sejtettem, hogy valójában az élet a jövőmet készíti elő, a vállalkozói léthez ad felkészítést . Pedig akkor még álmomban sem jutott eszembe , hogy én valaha is eljutok oda, hogy saját vállalkozásom legyen , egyedülálló anyaként semmi esélyt nem láttam erre. Sokáig csak szenvedtem a munkahelyemen, utáltam bemenni, mert egyrészt korán kellett kelni , másrészt csak a szarkavarás ment egész nap és ennyi önmagát és egymást gyűlölő nőt én még nem láttam egyrakáson. Ráadásul ott volt a rengeteg értelmetlen szabály, az állandó bizonytalanság (mindig csak határozott időre volt munkaszerződésünk ami folyton lejárt , majd megújult) és főleg az, hogy nem igazán kötötte le az agykapacitásomat a munka. Aztán a szenvedésemet átalakítottam azáltal, hogy rájöttem nincs is jobb hely ennél a pszichológiai tudásom tesztelésére és gyakorlására, úgyhogy elkezdtem "terápiázni" a kolléganőimet és néha az ügyfeleket is (de csak aki önként jelentkezett, nem erőltettem senkire magam, meg volt, akin nem is lehetett segíteni :) ezzel kicsit lefoglaltam az energiáimat , másrészt magamat is sikerült olyan szintre terápiázni, hogy végre rájöttem, hogy nem szenvedni vagyok ott, hanem alázatot tanulni, meg precizítást, pontosságot, azaz olyan készségeket, amik addig a gyengeségeim voltak , de amikre a jövőben szükségem volt. Abban a pillanatban pedig, hogy már nem álltam ellen a helyzetnek teljes erőmmel, és hogy befogadtam a tanítását elkezdett minden megváltozni, elkezdtek új lehetőségek megjelenni az életemben, és elkezdtem tudatosan felkészülni a változásra, mert már elkezdtem hinni abban, hogy ez lehetséges a számomra , úgyhogy éberen figyeltem több mint egy évig a felbukkanó lehetőségeket és amikor eljött, amire vártam újra ugrottam a semmibe (a válás után ez volt a második tudatos ugrásom a tényleges semmibe). Otthagytam a biztos rosszat a bizonytalan jóért egyik napról a másikra és elengedtem az utolsó kapaszkodót is, a várost, meg a rendszeres biztos fizetést , a kiszámíthatóságot , a biztonság utolsó látszatát is és belevágtam az ismeretlenbe , távol a várostól. Egy bakonyi kis faluba mentem panziót vezetni. Sosem tanultam, fogalmam sem volt mit és hogyan kell csinálni , de végre a magam ura voltam, nem volt főnököm, nem kellett korán kelnem (erre vágytam a legjobban :) ,én osztottam be az időmet és az energiámat és igaz hogy gyakorlatilag 24 órát dolgoztam (volt hogy éjfélkor még éjszakai túrát vezettem a gyerekeknek) , de boldog voltam, gyönyörű természeti környezetben , egy hatalmas tanyán élhettem a fiammal és szabad voltam. Így lettem alkalmazottból vállalkozó és utána már nem volt visszaút csak előre. Megtapasztaltam a saját teremtő erőmet, azt hogy csak az elmém szab határt annak, hogy mit tudok elképzelni a magam számára, de ha el merem képzelni és hinni tudok benne, akkor gyakorlatilag bármit meg tudok valósítani csak idő kérdése és persze a befektetett energiáé. Ha a történetem bármelyik része megszólított vagy éppen karrierváltásban gondolkodsz és eleged van az értelmetlen munkákból, az akták tologatásából , a fásultságból és szeretnél újra lelkessé és élettelivé válni , akkor várlak szeretettel egy beszélgetésre.
5
PéterA játékhoz való szoros kapcsolatom gyermekkorban kezdődött. A konzol, majd PCk elterjedésével hatalmasodott ki a 90-es években. Fontos különbség számomra, hogy örömből játszani az nem függőség, hanem az öröm, kreativitás kifejeződése. Továbbá szerintem lehet kapcsolódni másokkal játékon keresztül is. (sőt) De amikor az az öröm, inkább egy megszokás lett, inkább az elmém, ügyességem próbája inspirált és nem tudtam mosolyogva veszíteni és őszintén örülni a másik sikerének vagy megszálottan kijátszani a játékot, hogy a végére érjek, habár már csak feszültséget hozott, az már a függőség vagy annak az előszobája. És itt ha bárki kérdez azt mondom, hogy nagyon szeretem és nagyon érdekel a játék, nem vagyok függő. Visszanézve a játékokba beleölt éveket most már látom a kényszerességet, azt az érzést hogy nem az öröm és kreativitás kifejezésért ültem a gép elé, hanem mert valamit akartam kapni tőle. Valamit amitől teljesebb leszek, amitől jól érzem majd magam utána valamit amiből majd öröm és kreativitás születik majd bennem. Fordítva ültem a lovon, de szerintem ez minden függőség esszenciája. Ma már látom és érzem a különbséget, de még így is könnyen belecsúszok, hiszen játszani továbbra is szeretek. De már nem veszek el benne, úgy...,addig...🙂
- Cziráki Orsolya Boglárka
A válásom után én is kipróbáltam a társkeresők világát (Badoo) és bár itt ismertem meg végül életem egyik legmeghatározóbb kapcsolódását, mégis a hagyományos ismerkedés híve vagyok és nekem az a tapasztalatom, hogy nincs szükség „ismerkedésre”, nem kell tenni semmit azért, hogy megtaláljuk azt, akire szükségünk van, és nem is lehet erőltetni, mert amikor eljön az ideje ,úgyis ott lesz, akár akarjuk, akár nem. Sőt, mindig pontosan az fog érkezni, aki meg tudja mutatni nekem , hogy valójában hol tartok, milyen állapotban vagyok, hol van elakadásom, rá tud mutatni a vakfoltjaimra, akár tetszik ez nekem, akár nem. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem kell hozzá mást tenni, csak önmagamat olyan Társsá formálni, amilyenre vágyok, magammal olyan őszintének lenni, amennyire csak tudok, és felkutatni magamban mindazt , ami akadályozhatja a kölcsönös elköteleződés megélését. A társkeresős kapcsolat pl 3 évig tartott , 3 évig jártuk a közeledés-távolodás táncát, 3 évig játszmáztunk egymással, mert nem mertünk érezni, bízni és szeretni, és hiába voltunk egymásnak mind fizikailag, mind érzelmileg, mind pedig szellemileg megfelelő partnerei , mégsem lettünk társak , mert nem mertünk elköteleződni és mert nem ezért találkoztunk, hanem, hogy meggyógyítsuk egymásban a korábbi sérülést. Hiába vágytam ugyanis mindennél jobban a szerelemre és hittem is benne, hiszen ezért váltam el , képtelen voltam befogadni ekkor még , le kellett ásnom nagyon mélyre önmagamban és a felszínre hozni azokat a gyerekkori és későbbi fájdalmakat, amik a bizalmatlanságomat táplálták és ami folyamatos védekezésre és páncél hordására késztetett. Meg kellett szelídítenem a bennem tomboló Amazont, hogy először is igazi Szeretővé válhassak, a szó legnemesebb értelmében, egy olyan nővé, aki képes szeretve lenni és szeretetet adni. Hosszú és fájdalmas út vezetett idáig, de minden perce fontos tanításokat tartogatott a számomra. Életem egyik legnagyobb tanítása az volt, amikor megtapasztalhattam azt a fajta szeretetet, figyelmet és elfogadást egy férfi részéről, amire mindig is vágytam sőt azt az egységállapotot valakivel amit egész életemben kerestem és én mégsem tudtam befogadni , mert nem álltam rá készen. A Egom számára iszonyatosan ijesztő volt az, hogy egy ilyen fajta mélységben totálisan megsemmisült az, amivel addig azonosítottam magam, gyakorlatilag szó szerint belezuhantam a semmibe az ölelése által és sikítva menekültem a helyzetből. El kellett még teljen pár év mire képes voltam erre a mélységű kölcsönös elköteleződésre , bizalomra és feltétel nélküli szeretetre egy férfival kapcsolatban is , amit addig egyedül a fiam iránt tudtam érezni. De szerencsére az élet kegyes volt hozzám, és nem csak egyszer kínálta fel ezt a lehetőséget nekem és másodjára már élni tudtam a lehetőséggel , ő most a második férjem. Még mindig van még mit tanulnom, még mindig szelídülök és közben képviselem is magam és tanulom, gyakorlom, hogy hogyan kell ezt jól csinálni, úgy hogy a másik számára érezhető legyen a tiszteletem és szeretetem , de én is tisztelve és szeretve érezzem magam. Tanulom az odaadást és az önátadást és tanulom a szabadság és a biztonság összeegyeztetését , egyensúlyba hozását egy mélyen elkötelezett kapcsolaton belül. Volt idő ugyanis amikor ebben is csak vagy-vagy-ban tudtam gondolkodni, vagy biztonságban voltam , de nem éreztem magam szabadnak, vagy a szabadságot választottam és akkor szenvedtem a biztonság hiányától, de ma már tudom, hogy ebben a témában mindenképp van egy harmadik lehetőség is, az IS-IS lehetősége, amikor ez a kettő együtt is meg tud valósulni.
Joós IstvánBölcsész és jogi egyetemre jártam. Aztán informatikai cégem volt. Aztán megmondó ember, majd "társadalmi innovátor", később lelkivezető lettem – mostanában olykor kertésznek érzem magam. Szívesen segítek, ha váltani szeretnél. Hogy Neked kevésbé legyen fájdalmas, mint nekem volt. (A titok talán, hogy minél hamarabb. És, ami ennél is nagyobb titok, hogy egyedül nem fog menni. Bárcsak sokkal hamarabb kezdtem volna engem támogató közösségbe járni...)
- Joós István
Lassan találtam meg a dolgomat. Nagyon, nagyon lassan. Soká hittem, hogy én kell rájöjjek, és meg voltam győződve róla, hogy én rájöhetek "egetostromló akarattal" követeltem magamnak, hogy immár valamit ÉN és JÓL csináljak. Aztán persze nem így lett. Hanem, ahogy Reményik írja, a végső kifeszítettség állapotában... Sosem találtam meg a Dolgomat, hanem a Dolgom talált engem meg. Amint készen voltam erre végre. Amihez túl kellett az ÖSSZES elképzelésemen jussak...
Danók DánielTürelem. Nagyon sok türelem. Ha nincs az sem baj, de én nem tudok másképp haladni. Nem tudom sürgetni. Milliméterről milliméterre. Hiába gondoltam magamról, hogy nekem nem kell mindent bejárni, mert különlegesebb vagyok annál... De. Be kell járni az összes pontot és amiket a legjobban meg tudtam magyarázni a 12 pont közül, eddig azokkal volt a legtöbb dolgom. Nincs varázspálca vagy varázspor, amivel egyből a végére lehet jutni és minden rendeződik. Rendezni kell. Vagyis nem kell, csak lehet, de ha nem rendeztem, akkor nem rendeződött magától semmi. Nem fogja senki elvégezni helyettem, nem várhatok az Istenre, hogy megoldja helyettem, nekem meg csak fel kell ülni a trónra és átvenni az uradalmat és megmagyarázni, hogy én hogy csináltam volna... Akkor lesz valami, ha megteszem. És nem himi-humi módra, hogy nagyjából jó, a többit meg majd mellémagyarázom. Az egészet meg kell csinálni ahhoz, hogy kész legyen. És igen, szar lesz, nem működik vagy nem úgy, ahogy szeretném, de a következő jobb lesz. Vagy mégrosszabb, de abból is lehet tanulni. Ehhez nagyon sok alázatot kell még gyakorolnom. Meg a kitartást, hogy a bukta után újra nekiállni annak ami nem sikerült és legalább ugyanazt ne basszam el, amit korábban. Ez már volt, hogy sikerült. Türelem, alázat, kitartás.
- Danók Dániel
Munkamánia. Ettől majd megbecsült ember leszek és lehet bármilyen cuccom, amit csak kirakok az asztalra és jön rá mindenki, mint a darazsak a mézre, nekem majd csak válogatnom kell. De nem ez az igazság. Az igazság az, hogy az elején gatyában, aztán térdig letolva, aztán bokáig letolva kuncsorogtam az "apróért", amit felnagyítva mutathattam. De minek... Aki amiatt szeretett, az nem engem szeretett, hanem azt amit mutattam. Nehéz ezt felismerni és megbékélni vele. Át akartam baszni a világot. Nem sikerült. Újra meg újra nem és nem, de a fal nem volt elég kemény amibe a fejemet vertem. Eleinte. Aztán kemény lett. Aztán fájt is, de nem ismertem más utat a "boldogsághoz", ígyhát folytattam. Belebuktam, darabokra esett a mázas álom és az annak bemutatott "élet". Győzködtem magam, hogy hasznos amit csinálok, mert ilyen jól senki nem fűrészel fingot mint én... Lehet, hogy így van, de ezzel semmi olyat nem tudok alkotni, amire büszke lehetek vagy bármit is hozzátesz bármi értelmes dologhoz, csak mennek a nullák egyik számláról a másikra meg a 100 oldalas értelmetlen dokumentumok. Ezzel kezdődött talán a csillámpoköd-mentes barangolás... Közben előkerült a pia. Sohasem okozott problémát vállalhatatlan inni magamat, de ez fel sem tűnt. Megérdeméltem, sokat fűrészeltem hétről hétre és hát jár a kikapcsolódás. Minden héten legalább egyszer, de ha módom volt rá, akkor többször is. Így vagy azért nem érdekelt az összeomló világom, mert lebénítottam az idegrendszerem vagy azért, mert a túlélésért küzdöttem a forgó szobával.
- Joós István
50 leszek idén, és szeretem a korom. Lassabb, igen, de sokkal nyugodtabb, és azt hiszem, hogy boldogabb is: valahogy a lényeget látom sokkal jobban, és így az erőmet tudom helyesebben tehát hatékonyabban használni (avagy Az Erő engem). Világért nem lennék újra 20 éves...
15 - Joós István
Meghaltam majdnem egy bicikli baleset következményeként, 2022 tavaszán. Tudok segíteni, ha okokat keresel és/vagy mérges vagy, hogy ez miért Veled történt...
8 - Joós István
Soká vergődtem a szüleimmel (mintáimmal, Istennel) való kapocslatomban. Aztán meglett. Meglett, hogy felnőttem, és immár rajtam múlik. Azóta minden megváltozott... és működik.
11