Barbara FollyNézem az esőt... Kellemes hűvös van. Mindig is szerettem a vihart. Régebben nem foglalkoztam azzal, miért. Imádtam a fényképezőgéppel várni a pillanat előtti pillanatra, amikor egy-egy villámot meg tudok örökíteni. Ritkán sikerült jól. Néhány éve igen. Akkor jöttem rá, hogy a viharban előtte a biztonság volt jó érzés. Talán ez még a balatoni nyarakkal kezdődött. Biztonságos, ölelő környezetből néztem az elemek tombolását, azt a hatalmas erőt, ami ki tudja honnan és miért koncentrálódott pont ott, pont akkor. Érinthetetlen voltam. Gyönyörködtem benne, de úgy gondoltam ahol vagyok, ott nem hat. És azt hittem, ez mindig így lesz. Már tudom, hogy a vihar, ha közvetlenül ér, nem csak szép. A környezetem változásainak irányítása felett pedig sosem volt hatalmam. Ahogy a környezetem villámcsapás szerűen megváltozott, úgy múlt el a biztonság érzetem. Több életvihart' éltem át. A legutolsó nagy esemény után úgy éreztem nincs tovább. Nincs erőm, nincs miért. Néztem a semmibe, nem láttam sem irányt, sem célt, sem értelmet. Akkor az egyik őrangyalom', aki történetesen pszichiáter és a szomszédom, azt mondta: menj! Menj el valahova, jó messzire. Ne nyalogasd a sebeidet, ne sajnáld magad, ne keress választ a miértekre. Most menj. A válaszokat máshol fogod megtalálni és nem most. Pfff.. gondoltam ez hülye. Persze, illedelmesen megköszöntem a gondolatait, de nem értettem, egy szakember miért nem látja, hogy képtelenség amit mond. Nincs erőm. (Azóta is hálás vagyok, hogy ennyire szakmaiatlan volt! ;) ) Aztán -talán másnap- szembe jött velem egy idegen lány bejegyzése a fb-on. Munkatársat keresünk... Németországban. Délután már a kis opelemet nézte át egy másik őrangyal, mert legalább az oda utat ki kellett bírnia. Nem voltam benne biztos... Abban sem, hogy én kibírom az öreg kisautómban. Nem tudtam, hova megyek. Hajnalban indultam, az előző esti hatalmas vihar értette meg velem, hogy vissza kell építeni az elvesztett biztonság érzését. Azt az állapotot, amikor a létezés nem a félelem és a fásult, bénult "mindegymilesz". Talán soha olyan jó fotókat nem sikerült készíteni a villámokról, mint akkor este. Bátorság. Bátornak kell lennem. Muszáj változtatnom. Muszáj változnom. Nem is igazán emlékszem arra az útra az ismeretlen felé. Csak a rettegésre és a fásult fájdalomra. Azóta itt élek Bajorországban. Sok év telt el. Fogalmam sincs, hogyan voltam akkor rá képes. Nagyon nehéz volt az első időszak, de a miértekre lassan megtalálom a válaszaimat. Már ismerem a fogalmat: alázat. Szívből képes vagyok újra azt érezni, szeretek élni! Újra szenvedélyesen fotózok és itt van mit! Az idősek, akik a gondjaimra vannak bízva, sok bölcsességet tanítanak, amin régebben csak nevettem volna. Minden nap van valami kis gyönyörű, valami, ami örömet okoz. Valami kis apró csoda... Szeretek egyedül élni. Nem feltétlenül így akartam ezt meg tanulni, de így is jó. Most már jó. A kis opel már nincs velem. Ő nem bírta ki. Én igen. És nagyon jó most. Néhány ember töredékét nem éli át a történéseimnek, de ennek így kellett lennie. Azt nem állíthatom, hogy soha nem szomorodok el, hogy soha nem érzem, lehetne ez másképp is, hogy ez így nagyon nehéz, de ez is a tananyag része.
3
Metta4 évvel ezelőtt kértem a Mindenséget, hogy adjon mellém egy férfit, aki mellett gyógyulhat a sérült nőiességem, szexualitásom. Adott. Olyat, aki nem szándékosan, de nagyon mélyre taszított, felszaggatta az összes hozott, szerzett, örökölt traumámat. Nagyon mély testi-lelki fájdalmakat éltem át. Nem volt más választásom, mint még mélyebbre menni az önismeretben, a gyógyulásban. Most hogy ennek a folyamatnak a vége felé tartok, - aminek persze nincs vége -, szívesen ismerkednék, beszélgetnék férfiakkal. Kíváncsi lennék magamra. Hogy megtudjam, hol tartok. Tudok már újra kapcsolódni, nyitni? Izgatottan várom...
- Metta
Ismertem egy nőt, akinek katasztrófálisan sikerültek a párkapcsolatai. A hosszú évek alatt többször is szerelmes lett. Sokszor átélte, hogy csak állt a férfi mellett a kasszánál, vagy csak ült mellette az autóban, csak fogta a kezét, és a szíve határtalanra nyílt. Szinte fizikai fájdalmat okozott az a különös rezgés, ami a szívcsakrájából áradt szét, a könnyeit is kicsordította. Nem értette, hogy a férfiak miért bántják, akaratlanul is, mindenféle módon. Miért érdemli ezt? Nagyra nyílt szívecskéjébe annyiszor beletiportak. Olyan sokszor kellett összerogyni a fájdalomtól. Sokáig nem értette, ezért mikor fájt a bántás, ugyanabból a szívcsakrából ugyanolyan intenzitású gyűlölet áradt szét... Hibáztatta magát, hibáztatta a férfiakat, a sorsot... Nem lehetett tovább halogatni, valamit tenni kellett. Az élet mindig kínál ajándékokat, csak észre kell venni. Vagy rájönni, hogy amúgy minden az, a "rossz" dolgok is. Szóval a nő, talált egy nagyon jó segítőt, és pár hónap alatt, sok mélységet bejártak együtt. Volt sok sírás, düh, felismerések, megélések tömkelege. Nem volt könnyű ez az út, és ki tudja vége van-e... Azt a tanulságot vonta le ebből az egész párkapcsolati históriából, hogy ha a volt párjait hibáztatja, magát hibáztja. Ugyanis mindig önmagát húzta be az életébe a párja személyében, csak pepitában. Ők is csak annyiban hibásak, mint önmaga, csak a feldolgozatlan traumák futnak bennük, mint egy program. A legmeglepőbb tapasztalása az egészben az volt, hogy az összetört szív gyógyulás után még határtalanabbra tud nyílni, minden egyes alkalommal... Végül az összes "rossz" párkapcsolatára hálával és szeretettel tud gondolni. Hiszen lehetőséget adtak arra, hogy az önismeretben lemenjen a pince mélyére, és ragyogóra takarítsa, majd felmásszon egy hegycsúcsra... Szeretettel várok minden gyógyulni vágyó Nőt! ❤️ ♡ Mettaverzum ♡
Bertalan Balogh"Gravitálni" A lehető legpasszívabb kölcsönhatás amit el tudok képzelni. Hogy ez ügy-e vagy küldetés, vagy én hívhatom bárhogy nem fontos, nem számít mert az hív engem. A megélésem: Vannak dolgok amiket nem tudok nem csinálni. Úgy sem, ha nem csinálok valójában semmit. De azt érzem, ha már egyszer kölcsönhatásban vagyok akkor csináljam a legjobban. Őszintén. Vannak dolgok amikben nem tudok nem a legjobbra törekedni, nem azert mert jól akarom elvégezni azt amit amúgy nem is akarva csinálok, hanem azért mert nem tudok másként. Mert fontos! Mondjuk nem nekem, és azt sem tudom pontosan, hogy kinek, de nem akarom nem jól csinálni, félvállról venni, mert az már nem Őszinte. Nem őszintenek lenni pedig olyan, mintha homok kerülne a fogaskerekek közé. Lehet, h nem okoz azonnal hibat, de lassan tönkreteheti az egész gépezetet. Ha pedig jól akarom csinalni akkor utána nézek, ha elbizonytalanodom, megkérdezek valakit aki jártasabb az úton, vagy tapasztaltabb, segítseget kérek, vagy beiratkozok valami tanfolyamra esetleg csoportba. Mert nem csinálni nem tudom, ha meg csinálom akkor meg legyen rendbe. És én tudom (a) Rendbe tenni. És már illeszkedek is a RENDBE mert látom, hogy másoknak is fontos. Hogy pontosan mi? Meg kinek? Az meg, hogy miert? Azt nem értem...mert már nem Értem. Valami másért, ami fontosabb mint én. Számomra eddig nem tapasztalt csend és letisztultság kellett hozzá. Üresség, magány. Aztán valami elkezd suttogni, amit enélkül nem hallanék. "Elhivatottság" - tökéletes kifejezés. El-LETTEM-HÍVATVA. Hova, mire,mi vagy ki által, miert? Nem kell értenem, mert a világom nyer értelmet általa. Úgy képzelem, ilyen érzés lehet gravitálni.
Schubert JózsefIgazán jó és nekem való mérnöki munkahelyet találtam végre, olyat amit régóta szerettem volna, nagyon büszke voltam magamra és nagy lendülettel dolgoztam. De egy idő után, 4-5 év (nemsokkal a válásom után) kezdtem furcsán érezni magam, egyre kevésbé szívesen mentem be dolgozni, nem találtam kihívásnak a feladatokat inkább nyűgnek. Közben csoportvezető lettem, kaptam hozzá tréningeket is, így megtanultam tudatosan vinni a csoportot, elrejteni a bennem zajló folyamatokat. Újabb két év után már összeomlottam, elsírtam magam a munkahelyen így kaptam céges coachingot az segített valamennyire. Ez volt két éve de még mindíg ott tartok hogy azért nem állok fel innen mert egyszerűen nem tudom mit csinálhatnék mást. Nem szeretnék újra beosztott lenni, más projektjeiben tolni a szekeret. Viszont önálló lenni meg nem merek, illetve nem tudom mivel lehetnék önálló és hasznos munkát végző amivel jól érezném magam. Sokszor úgy érzem valamit mindenképp tenni kell mert teljesen belefásulok, tönkremegyek.
- Schubert József
Válásom után néhány hónappal (túl hamar) megismerkedtem egy fantasztikus hölggyel, akinek a személyisége abszolút megragadott, nőisége viszont épp ellenkezőleg. Mégis, hogy kapcsolódhassak vele, belementem egy párkapcsolatba. Rendkívül sokat tanultam tőle de mégsem tudtam igazán elköteleződni felé. Sokat változtam és azon voltam hogy a meghozott kompromisszumokat beépítsem, hogy el tudjam fogadni őt teljes valójában. Azonban az évek alatt nagyon hullámzóvá vált a kapcsolatunk de ő végig többé kevésbé türelmes volt velem. Az utolsó hónapokban már nagyon szenvedtünk az én elhatározás képtelenségem és pár olyan dolog miatt amiben mindketten hajlíthatatlanok voltunk. Végül nem túl szépen de felbontottam vele a párkapcsolatot mely így több mint 5 évig tartott. Nagyon erős érzelmi szálak fűznek hozzá talán a megélt mély pillanatok miatt, így hetekig kerestük mindketten a visszautat egymáshoz de egy beszélgetés során olyat árultam el magamról amitől végül ő jelentette ki hogy ez már neki nem fér bele.
Rita ParcsamiSokat tudnék adni és segíteni a nőiesség és önelfogadás akár jelentős túlsúllyal témakörben. Ezt azt hiszem kimaxoltam már már azt éreztem teszteltem magam mekkora súllyal tudok még nő maradni. 185 kg volt a csúcs. És sejtem hogy ez másoknak hihetetlen de még ezzel a súllyal is volt önbizalmam., tudtam csábítani és maximálisan ki és megélni a nőiességem. Egészségügyi okból sokat fogytam de mivel imádok telt lenni a mostani számomra optimális súlyom is erősen a molett kategória :) Nagyon sok önbizalomhiànyos nőnek tudtam már segíteni megtalàlni magában a nőt.