Fanni NémethSokan írnak és mondanak sokfélét az anya szerepről. Az a tapasztalás viszont, amiről most szeretnék írni, nem igazán van még benne a köztudatban (vagy legalábbis engem megkerült az infó). Megdöbbentő és húsbavágó volt a várandósság, a szülés, és aztán az utána következő időszak is. De nem csak lelki szempontból -ez talán egy következő tapasztalat kártya lesz…-, hanem a fizikai részéről. Mintha egy kapcsolót kapcsoltak volna fel bennem, tisztán emlékszek a pillanatra, és az addig vezető mozzanatokra is. Az általunk ismert világ rettentően fizikai síkokon mozog, szinte csak itt keresi az értékeket: pénz, fizikai megjelenés, státuszszimbólumok stb. Ezek után azt hihetnénk, legalább a testünket megismerhetjük, ha már a lelkünk bugyrait nem is annyira: testépítés, diéták, vágyaink teljesebb kiélése, tabuk döngetése, megdöntése, és sorolhatnánk még. Ám amint bekerültem a várandósgondozásba, és a testem is változni kezdett, megmoccant bennem a kétely is: vajon tényleg olyan jól ismerjük magunkat, amennyire hisszük? Vagy a természettől való eltávolodás közben ennyire önhittek lettünk? Elfelejtettük felismerni testünk jelzéseit, ösztöneinket. Amit a természeti népek még zsigerből tudnak, azt nekünk most újra fel kell fedeznünk önmagunkban, és a tudomány által alátámasztva is. Merthogy a testünk egyébként teljesen jól van összerakva, ezt mindannyian tudjuk és látjuk is: a kisbaba, kisgyermek, amíg „el nem rontjuk”, önjáró. Tehetetlen újszülöttből járó, beszélő emberke lesz. Szükségleteit, éhségét jelzi, a teste pedig megszerzi azt, amire szüksége van: azt eszi, amire éppen szüksége van a szervezetének, úgy mozog, hogy az a legoptimálisabb legyen számára (hordozás, igény szerintiség, EC, BLW, szabad mozgás, mezítlábazás). Aztán szépen lassan beletörik a felnőtt világba, és felnő ő is. Lassan mindent elnyomnak benne a kivülről jövő minták, impulzusok. Mit egyen, mikor, mennyit, mit mozogjon s hogyan, mikor beszéljen másokhoz, és milyen módon. A lista végtelen, a lényeg egy. A zsigeri késztetések eltompulnak, az agyunk majd jobban tudja. A szakmámnak, a szüléstörténeteimnek, a várandósságnak, a gyerekekkel eltöltött időnek, és a betegségemnek hála rengeteg friss infóhoz jutottam, s jutok is folyamatosan. Ma már igyekszek széles látókörrel a középúton haladni, evidence based infókat beszerezni. Ezek a tapasztalatok lassan de biztosan indítottak afelé, hogy jobban bízzak önmagamban, és abban, amit érzek. Ez a testtudatban erősödés a lelkemet is formálta, persze oda vissza, ahogyan ez lenni szokott. Jobban bízok magamban, és abban, hogy csak én tudhatom, mi a jó nekem. Ha a határszabással maradtak is még leküzdendő akadályaim, a legbelsőbb énem megedződött, már nem olyan könnyű megingatni.
2
Joós IstvánAz én tapasztalatom, hogy semmikor nem tudtam nők közül választani, nő iránt elköteleződni... Hanem a Dolgom találtam meg (pontosabban: a Dolgom talált meg engem), és az vált egyértelművé, hogy a Feladatot elvégezni, az Ügyet jól szolgálni, a Jóistentől kapott Tálentumaimat kamatoztatni legjobban Vele tudom. A tapasztalatom, hogy férfiként Társat keresni értelmetlen. Hanem a DOLGOM kellett felvállalni, és miután ez sikerült, ehhez a Társam automatikusan megérkezett. 👍🚀
LamoEmlékszem, hogy meglepődtem, mikor először hallottam, hogy a másikról alkotott ítéletek, magabiztos vélemények, tippelgetések helyett kérdezzek. Miért nem jöttem rá erre sokkal előbb? Féltem a valódi választól, így inkább én akartam felsorolni, milyen válaszokat engedek meg. Az elvárás listák korát éljük. Pedig a kíváncsiság a másikra mennyivel tovább vinne. Így nem lehet kilépni a másik előre felhúzott falai közül. Fordítva ülök a lovon a társkeresőn, ezért akad el a folyamat. Döntsem el előre, szex kell vagy párkapcsolat. De nem csak úgy általában, hanem a konkrét embertől, már a találkozás előtt. Szexet az szeretne, akinek sok egy párkapcsolat. Párkapcsolatot meg az, aki nem bír egyedül lenni, akinek mindenképp kell valaki. Így a normál sorrend, hogy látok egy izgalmas valakit és érzem, merre jó vele továbblépni, az az utcán rám néző emberrel maradt lehetséges. Mindig ott történtek a gyors összetalálkozások. A közös kisugárzás. Bár ők sose az én korosztályomból voltak. 20 évvel fiatalabb volt, vagy 70 év feletti házas ember 🤭
Halmai ZoltánHmm ez rímel a mai első tapasztalat kártyámra... Mivel sikerült átlendülni és megérteni azt, hogy szükséged van rá?! Hátha tanulhatok belőle és aakalmazhatom.
0- Halmai Zoltán
Mi az amikor folyton csak azzal foglalkozol, hogy megérts megtaláld a megoldást? Mi van akkor ha már ez elveszett? Javítható? El kell engedni? Miképp jutsz oda ahol a vágyaid vannak? A vágyaid ott vannak ahol épp az érzelmeid cikáznak.... Szerelmesnek lenni egy érzés, melyben csak te vagy és a hited! A hited önmagadban, a hited a másikban a hited a Jó Istenben. AZ AZ mindenkiben mert "Bizony mondom néktek istenek vagytok..." Hát újra kérek és teszek! Minden nap, mert feladni olyan mint végleg eltörölni életed álmát!
- Halmai Zoltán
Itt vagyok, egy olyan helyzetben ami ellen tenni nem tudok. A (volt)feleségem épp a lázadás korszakában van. Én mindenben csak a rossz vagyok számára, és egy új más férfi iránt rajong, izgul, hogy jó lesz e neki. Érdekes érzés azt nézni, hogyan készülődik és nézegeti magát a tükörben, hogy egy másik férfinak tetszen. Mindezt úgy hogy alig 3 hónapja költözött el, és azt érzi, hogy ő most nagyon élni akar és nagyon ismét nőnek érzi magát ettől, hogy csábíthat és mással ágybabújhat. Erre mondják, hogy kutyaharapást szőrével?! Érzésem szerint ettől NŐ nem lesz csupán az egóját legyezgeti.... Bár én sosem korlátoztam, elengedtem bármikor és bárhová, csupán az önmaga által felállított keretrendszerben nem érezte elég jónak magát, most pedig átesett a másik oldalra. Megoldás.... kivárás...?! felé menni csak hátrálással és további bezárkózással jár. Szünetet tartani minden kommunikációban, hogy érezze a hiányomat nem megy, hisz van egy közös gyermekünk akivel mint apa minél több időt töltenék. Elfogadás, nem beletörődés, a feszültség kontrollja, féltékenység kontrollja, folyamtos tanulás, önmagamról a férfi és női működésről, kiegyensúlyozottság, karizmatikusság, céltudatosság! Ha változtatok a világomon, akkor tudok hatni rá! Mert a cél továbbra is a családom újra egyesítése!
- Joós István
Az a tapasztalatom, hogy az ember bátor és gyáva élet között választhat. Ha BÁTOR merek lenni, tehát pl. megszólítom utcán vagy kávézó teraszán, aki engem vonz, akkor jobb lehetőségekhez jutok, mint ha GYÁVA verzióban működöm: értsd online társkeresőn csinálok profilt, és ezzel halászom. Persze, hogy akad egy ponty olykor. Vagy legalábbis: létezik a tóban. (Mások szerint). De gyakran csak leázik a kukac.. Sokat voltam gyáva, soká áztattam a kukacot társkeresők vizeiben. És aztán voltam bátor is, amiből nagyszerű kapcsolatok lettek. Míg végül az derült ki, hogy konvergál ez a két világ... Lehetek igenis BÁTOR társkeresőn is, épp csak nagyon más leszek így mint a tömeg, és amihez a tömeg szokott. ÉS persze ritkán / nem / alig reagál bárki. De aki igen, amiatt MEGÉRI. Nekem ez a tapasztalatom.
GeorginaNem elég nagyon szeretni valakit és nem elég sok boldog évet eltölteni vele ha nem nyílunk meg teljesen a másik előtt.
2
Kardos ZoltánÉn úgy érzem, hogy ez egyre nehezebb. Jó lenne megfejteni, megoldást találni, és úgy élni tovább, hogy ez a rész gördülékenyebben, örömtelibben megy :) Azt gondolom van egy tábor, férfiak, nők vegyesen, ahova én is tartozom. Itt vannak akik tapasztaltak, tudják milyen a házasság, ami valamiért véget ért. Sokat tanultak belőle, főleg magukról, sőt megismerték önmagukat, és nem akarnak már hazudni, főleg saját maguknak nem. De még fiatalok, és jó lenne nem egyedül megöregedni. Annyi minden van még az életben, és főleg most kezdenek értelmet nyerni az apróbb, egyszerűbb dolgok. Mondjuk egy jó beszélgetés. Vagy a lelassulás, és a részletek megfigyelése. Az én tapasztalatom, hogy mi, akik egy táborban vagyunk, nem találkozunk. Pedig kézenfekvő lenne. Én nem rohanok, nem tervezek hosszútávon, csak szeretném jól érezni magam valakivel olyan dolgokban, ami kettesben jobb, mint egyedül. Találni valakit akivel megvan a kölcsönös tisztelet, érdeklődés, őszinteség, szexuális vágy. Egy minőségi kapcsolat, ami nem görcsös, és alakul ahogy alakul, tart ameddig tart. De addig viszont jó! Simán benne van, hogy akkor is jó marad, amikor jönnek a nehézségek, de az is, hogy nem állja ki az első próbatételt. Mindenki tart valahol.... bírom amikor a társkeresők azonnal a feltételeiket írják (legyél kész, lezárt múlttal, legyél szőrös, legyen autód.... :)) Én elfogadom, ha valaki a gyerekét tanítja, vagy a barátnőivel elutazik, a szüleit meglátogatja, vagy dolgozik sokat, mert imádja amit csinál.......de ha mondjuk hetente meglátom, akkor ragyog, mert örül, hogy együtt lehetünk, és van sok témánk, jól feltöltjük egymást, nem unottan nyomkodja a telefonját mellettem. Vagy ilyen nincs? Ez álomvilág? Én tényleg azt tapasztalom, hogy az ismerkedéseim során totál másképp alakul. Eleve szinte csak online megy manapság. Ami nehezítő, hiszen szinte mindenki hazudik. 10-ből 7 nő a korát sem vállalja, és a képeit is "retusálja". (Sajnos az meg az én bénaságom, hogy ritkán megyek oda valakihez aki tetszik....) És milyen esetekkel találkoztam: vagy azonnal hozza a fogkeféjét, és betervezi az egész hetet velem, vagy egyszerűen csak unatkozik, és kell valaki aki elviszi ide-oda, de beszélgetni 2 szót sem lehet vele..... na mindegy, pont az ellenkezője annak amit font leírtam. Kiváncsi lennék mások tapasztalataira, véleményére! Köszönöm, hogy elolvastad :)
Barbara FollyJön az Onedin'! De sokszor hallottam ezt a nagymamámtól. Ha elkezdődött a kedvenc sorozata, minden más ráért. Egyébként pontos, dolgos, erős asszony volt. Évtizedek óta egyedül, de hűségesen a nagypapámhoz, aki régen meghalt. Egyszer hangot adtam a "buta sorozatok" elleni ellenszenvemnek. Kinevettem a sorozaton élő embereket. Később egyenesen lenéztem őket. Gőgösen biztos voltam benne, hogy én sokkal jobb vagyok ennél. Felnőttem. Régóta élek egyedül. Nem hiányzott a közelség, nem éreztem már nőnek magam. Nemrég beleakadtam valami gyönyörű izmos pasi/gyönyörű okos nő végeláthatatlan, néha követhetetlen kusza filmes történetébe. Aztán azt vettem észre, hogy délután a sorozat következő részével töltött estére várok. Ostoba történet, tele az életben elő nem forduló, burleszk szerű félreértésekkel. És néztem. Tele volt felnagyított érzésekkel, szerelemmel, öleléssel, vágyakozással. És azt vettem észre, hogy szinte abban éltem. Na mert az életben bizony nincs ilyen, de milyen jó lenne, ha lenne! És így, a sorozat által átéltem. Ez volt az én kábítószerem. Fura álmaim lettek, Álmomban ismét szépnek, vonzónak éreztem magamat és mindig meghódítottam valakit. De reggel elhessegettem. Aztán csak jöttek a részek. És jött egy pár óra, amikor nem volt internet. Uhh, komolyan fájt! Nem tudtam magammal semmit kezdeni. Csoki, kávé, süti, és percenkénti ellenőrzés. Függő lettem. Már nem nevetem ki és nem is nézem le a függőket. Bármilyen szerény eszköz, vagy mérték is az, nehéz ellenállni, amikor már hiányzik a valami. A valami a mi segít, ami enyhíti valami igazinak a hiányát. Lehet az szeretet, feladat, értelem, tettek, gondolatok. Bármi, ami krónikusan hiányzik. És sokkal könnyebb leülni a laptopommal, mint szembenézni magammal, az életemmel, a gondolataimmal, az érzéseimmel. Szeretlek nagymama. Kár, hogy akkor még nem értettem mennyire hiányoztak neki az emberi érzések, kapcsolódások. Jó lett volna többet beszélgetni...