Gyöngyvér dr. Tamás-KovácsAz önismereti válság a szüleim válásakor (1997-ben) kezdődött. Bár rengeteg munkát beletettem ennek orvoslásába, de a helyemmel kapcsolatos végső felismerést, illetve annak meglátását, hogy mindezek a traumák csak figyelemelterelésként szolgáltak, hogy ne álljak bele a feladatomba, hogy a családunkban mintaváltó legyek, illetve, hogy másoknak is ebben segítsek, a Covid-időszak kristályosította ki számomra. A mintaváltás lényegét, a helyem, a küldetésem úgy foglalnám össze, hogy mindenben mindig és egyre jobban meglátni Isten szeretetét, gondoskodását és tökéletes tervét: nem hagyni magam lekapcsolni a tökéletes szeretetről. A polgári állásom valójában ehhez az egészhez csak egy díszlet. Szeretem a munkám, és állítólag jó is vagyok benne, de az életem telitalálatának a szolgálatom, az életem, élményeim más emberekkel való megosztását érzem. Épp ma mondta egy kedves barátom, hogy ahány emberrel való beszélgetésemről mesélek neki, mindig azt mondom, hogy micsoda párhuzamok voltak-vannak az életeink között. Elgondolkodtató volt, de rájöttem, hogy a válasz is egyszerű. Ha valaki sok embernek akar segíteni, Isten feltehetőleg és szükségszerűen sok nehéz, kemény dolgon fogja átvinni, hogy valódi közösséget tudjon vállalni sokféle bajban, szenvedésben lévő társával. Így vált, válik valóra az a prófécia, amit 2016 táján kaptam: "Ne vegyél minden annyira magadra! Vedd észre, hogy csomó mindent másokra tekintettel kell átélned és megküzdened!"
8
Szitás AnitaAzt tapasztaltam, hogy az üzleti siker is olyan, mint a magánéleti boldogság. Folyton változik, hogy mi által érezhetem magam boldognak, vagy sikeresnek. 8 éve vagyok vállalkozó. Volt, amikor attól éreztem magam sikresnek, hogy sokan csodálattal figyeltek fel arra, amit csináltam. Volt, hogy attól, hogy nagyon sok pénzt kerestem. Mostanában egyre inkább attól, hogy hasznos, amit teszek. Ha Te is szeretnéd megtalálni a sikered most időszerű kulcsát, és azt, hogyan kerülhetsz egyre közelebb hozzá, élj az ingyenes konzultációs lehetőséggel!
8
Szolcsányi DóriSokáig nem éreztem magam szeretőnek, hiába volt ez a valóság. Azt éreztem ez más, mondhattak bármit, nem értik, nem érthetik azt ami köztünk van, ez valami egészen más és mindent elsöprő. Az érzésben ugyan nem tévedtem, abban viszont, hogy ilyen csak velem történik, annál inkább. Idővel tudatosult, hogy nem jön, nem fog választani, de nem-et sem kapok. Kiléptem sokszor, mert azt gondoltam elmentem a falig, adtam végtelen figyelmet, szeretetet, megértést. Valójàban a falig jóval később jutottam el, amikor már meg tudtam engedni látni a valóságot, bármennyire is fájt. Idő volt, sok idő. Nem lett belőle felvállalt kapcsolat, mègis visszatekintve végtelen hálát érzek mindazért, amit ez az időszak és ez a kapcsolódás adott, olyan réteigeimhez segített hozzá, amihez nélküle valószínű sosem jutottam volna. Szivesen kisérlek ha hasonló helyzetben vagy, ha nem tudod elképzelni hogy ne Vele és akkoris ha a továbblépnél már, de még nem megy.
8
Csontos Tamás PéterUralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.
8
Barbara33 éves koromra mindent kipipáltam, amit a társadalom elvárt tőlem. Volt 2 diplomám, egy biztosítónàl dolgoztam szakértői pozícióban, ahol elismertek, férjhez mentem, született egy kisfiam, egy családi házban éltem.. Aztán egy napon körbenéztem az életemen és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy “Ennyi???” Boldognak kellene lennem.. azt hittem, hogy az leszek, ha mindent úgy csinálok, ahogy a nagy könyvben meg van írva.. de rohadtul nem voltam az.. Aztán jött egy párkapcsolati válság, majd el kezdtem keresni önmagam.. Felmondtam a munkahelyemen, a környezetem tiszta hülyének nézett.. Szenvedtem, vergődtem, kerestem.. Pár éven belül rátaláltam a home stagingre és a lakberendezésre, azóta ebből élek, vállalkozó vagyok, szabad, imádom minden pillanatát, ez az életem. Olyan, mintha nekem találták volna ki.. Hálás vagyok az akkori mélypontnak, mert ha akkor nem vagyok annyira mélyen, akkor most nem érezném azt, hogy mennyire a helyemen vagyok…
8- Csontos Tamás Péter
Megszülettem, de nem kaptam az élethez "használati utasítást". 30-as éveimre csalódtam a gondolati elvhű életvezetésben hívhatjuk ezt masculin szellemiségem elkopásának a valósággal való ütközéssel. Majd az érzelmeimmel, érzéseim fókuszba helyezésével való feminim módus operandim ideje következett, amely pokoljárásban teljesedett ki. De akkor hogyan? Az életvezetés az elvállalt szerepkörök hosszú távú tartalmas működtetésének alapja az önismereti út. A vezetési képességed határait az önismereted adja. Az önismereted fejlesztésének ára van, ez az ár az illúzióid elvesztése. Ezek az illúziók egyben a legfőbb belső akadályok is amelyek fejlődésed útjában állnak. Még nem találkoztam olyan emberrel akinek a fejlődés hosszú távon egyedül ment volna. Társas lények vagyunk, egy csoportba születtél. Mindig ott egy szülő egy családi hagyomány vagy családtagok. Vállalati környezetben egy mentor egy vállalati munka kultúra és munkatársi közösség. Hívhatjuk ezt mentornak, ügynek és csoportnak is. Nem a szavak a lényeg, hanem a jelenségek látásmódjának gyakorlata. Amit a megértésed meghaladva megláttál azt már tetszőleges szavakkal illetheted, az artikuláció mindíg egy közösségnek szól. Amiben segíthetek: Az akadályok láttatásában. Az akadályok felismertetésében. Az akadályok meghaladási módjának gyakorlatában. Az öngyógyító képességed esetleges aktivizálásában. A saját utad "használati utasításával" megismertethetlek, de nem cselekedhetek helyetted. Nincs Szent Grál, ez nem megy "okosba". Munka van, folyamatos és nem is kevés...
8 - Csontos Tamás Péter
A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.
7 
Urbánkó Regina#kamaszkor Túléltük. Most már a 21-ediket tapossa, egyetemre jár, autót vezet, barátnője van az „én pici fiamnak”J. Ha ez számít, vagy mond valamit. Nekem jól esett volna tudnom, hogy eljutunk idáig, amikor kis kamaszkorát élte, és azt hittem minden próbálkozásom, igyekezetem, módszerem, a konkrét nevelésem csődöt mond. Nem értettem, hova lett az elmúlt tizen pár évem „kőkemény munkája”, ki ez a pimasz, nagyképű, arrogáns kis porbafingó, aki gúnyosan, flegmán reagál bármire, amit kérek tőle, vagy mondok neki. Lassan már egy éve ebben élünk, nem bírom tovább, segítsen valaki! Eljött a pillanat, hogy bementem egy könyvesboltba, határozottan a gyermeknevelés témájú könyvek közé. Segítsetek! Nem ezt a viselkedést szoktam meg. Értelmes, jóindulatú, szófogadó volt mindig. Egyszer ütöttem meg, még egészen pici korában, amikor kúszott-mászott és nem értette meg, hogy a felmosó vízben nem merülünk el könyékig. Magam elé állítottam, és rácsaptam a kezére. Csak nézett rám a gyönyörű kis pofijával, elhúzta a kezét és odanyújtotta a másikat. „Nem tudom mi az amit, most csinálsz, de kettő van belőle…”. Iszonyatos érzés volt a tükörbe nézni, amit tartott felém. Soha többet nem ütöttem meg. Megtanultam, hogy elég elmagyaráznom a helyzetet, mutatnom egy másik lehetőséget, és ő megérti. Működött. Egészen idáig működött, de már egy ideje nem. Ez sem, semmi sem. Sikerült egy olyan könyvet találnom, ami édesanyáknak szólt, és a kamasz fiú gyermekkel való kapcsolat volt a témája. Szuper. Ittam minden szavát, kötelező olvasmány szerintem minden fiús anya számára, nagyon tudom ajánlani. Megértettem, hogy a kamasz gyermek szerveztében milyen kémiai folyamatok zajlanak, gyakorlatilag mintha folyamatosan menstruálna, úgy tombolnak benne a hormonok. Ha jó, erős a kapcsolata az édesanyjával, akkor elkezd azon dolgozni önkéntelenül, hogy eltávolodjon tőle. Keresi önmagát, helyet kell csináljon a kislányoknak az életében, egyébként pedig folyamatosan próbálgatja a szárnyait, az erejét. Most erre emlékszám már, ennyi év távlatából. Írója, címe kéznél van, ha szeretnétek. Más volt ezen információk birtokában szemlélni a viselkedését. Újra meg kellett találnom az utat hozzá, hogyan közelítsek, hogy elfogadja a támogatásomat, mert éreztem, hogy szüksége van rám, de már más minőségemben. Változnom kellett nekem is. Elkezdtem figyelni, hogy mit szeret csinálni, mikor látom felszabadultnak. Felmentem a szobájába, amikor játszott a gépen, és leültem mellé. Nem értette, mit keresek ott. Mondtam, hogy csak kíváncsi vagyok rá, hogy mivel szeretsz játszani. Megmutatta. Figyeltem miről beszél, és kérdeztem, ami csak eszembe jutott, érdeklődtem. Majd jött a kérdés: kipróbálod? Huh, akarta a fene, de most uralkodtam magamon, kipróbáltam. Bénáztam folyamatosan, jókat nevettünk. És kijöttem. Majd mentem újra, és újra. Az elszigetelődése oldódott, már tudtam kivel - mivel játszik, mit él át a játék közben, lett közös témánk. Persze ennyi nem volt elég, hogy a helyzet teljesen megoldódjon. Kerestem minden csatornát, amin közeledhetünk egymáshoz. Akkoriban erősödött az online kommunikáció, a suliban az angolra volt rákattanva, annak érezte a hasznát, a neten is angolul kommunikáltak a különböző országokból összeverbuválódott csapatok. Láttam, hogy ő is sűrűn nyomkodja a telefonját, chaten egyeztettek, ki mikor ér rá játszani. Hát, jó! Legyen! Végül is, angolul tudok, messengert használok, akkor miért ne! Először csak, „kész az ebéd”, aztán „félkor indulunk”, aztán minden is… Volt, hogy nem jutottak eszembe szavak, hát használtam a fordítót, volt, hogy a válaszában kijavított, hogy ezt másképp mondják, akkor én is tanultam valami újat. Közeledtünk egymáshoz, szépen fokozatosan újra egymásra találtunk. Már egyikünk sem volt ugyanaz, megfejlődtük mindketten a magunk módján a magunk útját. A zsigeri reakcióm két pofon lett volna, miközben tudatom vele, hogy az én házamban, amíg az én kenyeremet eszi… biztos ismerős a mondat Nektek is. Éreztem, hogy nem működött volna, csak még nagyobb távolság lett volna közöttünk. Elfogadtam, hogy egy felnőtt van kialakulóban, aki a saját útját akarta járni, és akit nem akartam a saját képemre formálni. Azt akartam, hogy legyen lehetősége még jobbnak lenni. Viszont tudni akartam, hogy mi az irány, és a kontrollt nem akartam elengedni, nem is szabad elengedni. A látszólagos „majd én tudom” mögött egy nagyon bizonytalan, elveszett kis lélek van, aki nagyon nagy támogatásra szorul. Épp olyan elesett, mint amilyen erős. Az én receptem szerint a legfőbb alapanyagok: szeretet, türelem és együttműködés. Nekem így működik a gyereknevelés.
7
Inczédy Edit15 éven át voltam rabja, az alkoholnak. Nem minden nap, voltak rövidebb időszakok, amikor nem volt teljesen jelen az életemben. De mindig visszatért, mint egy jó baràt, akire számíthatok. Nem mindig az íze miatt kívàntam, inkàbb a hatása kellett. Hasson, a gondolataimra. Szüntesse meg. Persze ezt sosem tudta megtenni folyamatosan, hiszen vissza tèrtek. Ördögi körbe kerültem. Amikor volt munkàm, napközben màr arra gondoltam, hogy amikor vègzek, melyik boltba fogok menni, és mit veszek. Otthon ittam. Amikor nincs munka, az még rosszabb. Hiszen az egész nap rendelkezésre áll. Bármikor lehet. Sosem úgy ittam, hogy csúsztam màsztam. Az volt a jellemző, hogy kiestek részletek. Film szakadàs. Nem emlékeztem arra, mit vacsoràztam, mit mondtam telefonba a lányomnak, vagy a páromnak. Nem emlékeztem, hogy èrtem haza kutya sétáltatàsból. Reggel láttam meg, hogy éjszaka hánytam. Ez nem volt túl sokszor, de volt. Sorolhatnàm. Nem tudtam mértéket tartani. Többnyire 1 üveg bor, vagy pezsgő. Ha az első pohárba öntöttem, onnan már addig, míg kiürült az üveg. Èh gyomorra jobban üt, ezt màr ki tapasztaltam. Úgy is akartam. Az eleje ennek öntudatlan, aztàn idővel rosszabb lett olyan èrtelemben, hogy màr magam számára is elviselhetetlen…minden reggel úgy keltem fel, hogy jelen volt a szégyen, a bűntudat, az önostorozás, az undor….kudarc, a jelentéktelenség,…az így nem vagyok szerethető érzések. A vèget vetek az életemnek, és persze a tehetetlenség. Velük ébredtem. És mègis függtem az alkoholtól. Erősebb volt nálam. Természetesen kihatott a környezetemre. Aztán a “gyógyulàsomnak”, szépen làtható folyamata lett. Szembesíteni magam, elfogadni, hogy ezt teszem, felismerni, hogy nem làtom teljesnek azt, ami van, mert azt èrzem hiányzik valami, és azt be kell tömnöm. Az önátadás, és az igazra figyelés. Hajlandónak kellett lennem arra, hogy feláldozzam azt a létmódot, hogy élni tudjam, az újat. Ha bizalmat èrzel felém, keress meg nyugodtan. Ki bonthatjuk, mi van veled. Szívesen teszem. 😊
7- Inczédy Edit
Voltam depressziós. Az a totális őrlődés, fejben ragadàs. Az első nagyobb depresszióm akkor volt, amikor a lányaim külföldön èltek. Ritkán láttam őket. Tàrsam nem volt. Èdesanyám elhalálozott. Egymagam voltam, az összes érzésemmel…gondolataimmal, amik egyre jobban bele vittek a szenvedésbe. Nincs munka, nincs tàrs, nincsenek a gyerekek, nincs anyukám, nincsenek barátaim. Semmihez nem volt kedvem. Azt azért éreztem, egy idő utàn, hogy csinàlnék már valamit, de nem tudtam mit. Magànyos èvek voltak, amikor is a csalàdi ház összes szobájàban meg szerettem volna halni. Minden nap màshol aludtam, ebben az óriàs hàzban. Volt, hogy a földön, csak valami változzon màr. Napokig nem keltem ki az àgyból. Nem fürödtem, nem váltottam ruhát, nem fésülködtem. Ez a szakasz azzal ért véget, hogy verseket írtam. Nem is én, hanem tapasztaltam, hogy valami rajtam keresztül írja a verseket. Később derült ki, hogy a női út formálódott meg versekben, és kezdett életre kelni. A màsodik depresszió is hasonló. Nèztem ki a fejemből, kedvetlen voltam, a tünetek hasonlóak. A teljes céltalansàg érzése, hogy semmire nem vagyok való. Isten olyan sok embernek oda adja a dolgát, amire ő hívja, nekem nem adja. Nem figyel rám, nem vagyok neki fontos. Elèrkezett ennek a fejezetnek is a része, amikor kértem, könyörögtem, hogy segítsen. Miközben mèrges is voltam rá. Vàlaszokat vártam, de nem hallottam, hogy megszólított volna. Egyedül maradtam, megint. Azóta lett két tacskóm. El voltam velük, de sokszor idegesítettek, és egyáltalán nem èreztem azt, hogy örömet adnak. Persze szeretem őket, de nem tudtam feltöltődni velük. Aztàn Isten, mègis csak szólt hozzám. Egyre több olyan videó jött szembe velem, ahol emberek megosztották a tapasztalataikat arról, hogy hogyan lett vège, az önpusztításuknak. Akkor azt éreztem, hogy nekem is fog segíteni. Segített. És segített megèrteni azt, hogy tulajdonképpen, magammal harcoltam. A sajàt ellenségem voltam. Persze ez is egy folyamat. És idő volt. Nem lehet siettetni. Most kezdek úgy lètezni, hogy kezdek bízni benne. A nagyobba. És úgy kell làtnom ezt az egészet, hogy vègülis itt vagyok. Nem mentem mèg el. Akkor mèg dolgom van. Ha szeretnèl esetleg ezekről az önmarcangoló megélésekről beszélgetni, szólj nyugodtan. Meg láthatjuk, hogy te is erőre kaphatsz. 😊
7