ZitaIgnác Ady, megadom a számom, kèrlek írj rám viberen, ott tudok hangüzenetet küldeni. 06304418187
0
Ignác AdyKöszi a választ, akkor ha jól értelmezem, a szemlélet váltás és az ikerlángnak nevezett személlyel való találkozásnak köszönhetően közelebb kerültél a ffi-női kapcsolati működéshez, működtetéshez? Vagy ha nem, hogy érted, hogy a lényedből fakadóan nem tud működni? Túl nagy szabadságvágy, hamar megunsz egy valakit? Elköteleződési probléma? Természetesen főleg azok jutottak eszembe, amiben érintettséget érzek magamnál.
0- Zita
A lovon fordulás egy igen nehezen èrtelmezhető, definiálható dolog szerintem. Egy pèldán keresztül tudom talán a legjobban elmondani a lènyeget. Egy kapcsolatban ffi-nő között, amikor valakinèl benyomódik egy gomb, mert mondjuk a másik hangosan vett levegőt. Akkor ahelyett, hogy lehordanám a sárga földig, kicsit magamba szállok, hogy "hopp nekem mièrt trigger pont az, hogy a másik így vesz nagy levegőt?! Talán vmi trauma, rossz emlèk gyermekkorból? Milyen èrzèsem, emlèkem társul ehhez!? Mièrt pöccentem be!?" Közben lehet a társam csak kifújta magát egy nehèz nap, vagy gondolat után. A lènyege a tükör. A másik viselkedèse mit tükröz számomra, rólam. Talán ez a legegyszerűbb ahogy le tudom írni. 🙂🙏🏻
Melinda FehérA szégyenről... Megöl a szégyen, a szégyen megöl, mondjuk gyakran… talán komolyabban kéne venni nyelvünk bölcsességeit… Soká szégyelltem magam, mert úgy éreztem nem vagyok elég szép, mert a fogam, a lábam, a hajam, a hátam, …mert hogy olvasok hangosan, és nem írok elég gyorsan, különben is milyenek a betűim, hogy lehet ilyen bonyolultan írni, ráadásul túlérzékeny vagyok, és egy csomó mindenben nem vagyok tehetséges, néha már azért is szégyelltem magam, mert nem úgy születtem, hogy tudom a dolgokat. Szégyellem magam, mert nem beszélek idegen nyelven. Szégyellem, ha hibázok, vagy ha valakit megbántok, de akkor is, ha engem bántanak, ha elhagynak, he meg sem hallanak, ha nemet mondanak, vagy ha én teszem azt. Szégyellem magam, mert azt hiszem nem vagyok elég jó, szerethető, de akkor is, ha elismernek. Szégyellem, ha nem úgy viselkedem, ahogy várják, vagy ha mégis…, néha mások viselkedése kapcsán…és ezt még hosszan sorolhatnám… Hogy lesz a szégyen az elsődleges érzelmi reakció, talán ezt is érdemes lenne szégyellni, de most inkább együttérzek. Mi lesz a szégyen, ha felhozod a fényre? - Elfogadás? Őszinteség? Szembenézés? Egy bocsánatkérés? Ha szégyent felhozod a fényre, ott kezdődik az ÉLET, ott egy új élet kezdődik!
OlivérSzia Dóra! Azt hiszem a legnagyobb gond, hogy túl sok mindenre figyelsz egyszerre, olyan vagy mint egy böngésző, amin egyszerre 12 oldal van megnyitva, az egyiken youtube kicsomagoló videó megy, a másikon Boulevard of Broken Dreams latinul, és valahol hamarosan kirak az ügyfélkapu inaktívitás miatt, pedig már félig kitöltötted a nyomtatványt. Így nem lehet. Tudom hogy nehéz türelmesnek és összeszedettnek lenni így, de közel sem reménytelen a helyzet, hidd el. Nem igazán ismerlek, és ez a formátum sem teszi lehetővé hogy túl sokat tudjak hozzátenni, de pár alap tippet szívesen adok, amivel el tudsz indulni. 1. Azonosítsd a 3 legnagyobb problémádat, állítsd őket sorrendbe, gondold végig, mik lehetnek a lehetséges megoldások, és láss munkának, de igazán egyszerre csak egyre koncentrálj. Az első általában az anyagi stabilitás szokott lenni, de te tudod, téged mi rág. A párkapcsolati vágyakat szerintem érdemes hátrább sorolni, ha van már pár kipipált, megoldott gondod, attól úgyis autómatikusan vonzóbb leszel. 2. Kell egy apró, de stabil alap, csak arra lehet építkezni, légüres térben csak űrállomás épül. Tudatosan ki kell alakítanod néhány szokást, ami segít, és amihez mindenképpen ragaszkodsz. Ezek abban fognak segíteni neked, hogy legyen egy struktúrája az életednek, mint egy gerincoszlop, amire aztán minden mást fel lehet rögzíteni. Ezekről írhatsz eleinte egy listát is, és kirakhatod egy olyan helyre, ahol gyakran látod. embereld meg magad, és tarts is ki mellettük, mert a saját küzdelmeidet csak te tudod megvívni. ez erősíti az akaratodat és a tűrőképességedet, ami minden másban is segíteni fog. 3. Ne félj segítséget kérni, de tudd, csak annak segítenek szívesen, aki valóban tesz is magáért, és nem csak megmentőt keres. Aki járni próbál, azt felsegítik, de aki cipeltetné magát, azt hamar hátrahagyják. Sok sikert, fokuszálj, ha akarod menni fog.
- Domokos Gyula
Hazugságok és igazság. Érdekes egyébként, hogy sodródik bele az ember a hazudozásba és mennyire nagy gátja ez az előrelépésnek. Nekem az egyetemen kezdődött, mivel nagy elvárásokat támasztottak felém a szüleim és csak egyféle kimenetelt, egyetlen változatot voltak hajlandóak csak elfogadni. Anyagilag tőlük függtem és a túlélés egyetlen módjává vált a hazugság. Visszatekintve nagyobb problémának látom, mint a függéseimet vagy a szorongásaimat. Akkoriban ez mellékes velejárója volt az "életvitelemnek". Nem tűnt fontosnak. A hazugsággal nem az a baj, hogy esetleg már nem hisznek neked, hanem hogy magadnak is hazudsz, magadat is átvered kicsiben és nagyban és egy idő után már fel sem tűnik. Nem tudsz elengedni semmit sem, amivel nem vagy képes szembenézni márpedig, a hazugság kizárja a szembenézést és a valóságot is. Ha hazudsz önmagadról vagy arról, hogy hol jársz kifelé másoknak, akkor azt kommunikálod magad felé, hogy nem vagy méltó és érdemes arra, hogy önmagadat a világ előtt felvállald. Tehát a hazugság az önpusztítás egy formája. Azaz az igazmondással nem másoknak teszünk szívességet. Ez nem valami kegy, amit nagyvonalúan gyakorlunk a világ felé, mert ezt tanították nekünk gyerekként. Ez az önmagad felé tanúsított tisztelet, a valóság elfogadásának kifejezése. Sőt, a Teremtő felé tanúsított kötelesség(?). Nem tudom, hogy ez-e a jó szó. Nekem az az élményem ma, hogy ha hazudok, nemcsak önmagamat árulom el, hanem ami még rosszabb a Teremtőt is, aki akkor is hitt bennem, amikor én nem hittem őbenne.
- Ignác Ady
Szia, szívesen olvasnám a lovon fordítva ülés megfejtését és az ikerlángos tapasztalásodról is. Én nem tudom pontosan mibe vagyok, de próbálom megfejteni, kimondani, merni kimondani (?) Köszi: I.
0 
Emese DóraMai dilemma a szokásos. Hogyan lehet kiválasztani a rengeteg teendőből azt amivel épp ma foglalkozzam? Mi az, hogy in alignment with my purpose, mármint a szavakat értem, de nem is találok rá igazán megfelelő magyar verziót, de maga a jelentés az micsoda. Krishnamurti beszél sokat, hogy a szavak mennyire absztrakt dolgok és, hogy az adott valami amire gondolok az nem maga a szó, vagy hát kérdezi, hogy a dolog amit gondolok a szóbeli megfelelője nélkül is létezik-e. Szóval valahogy keresgélem az életcélomat/ utamat, nem tudom. Most már nem tölti ki a mindennapjaimat a másoknak megfelelés és először van tér nézelődni, hogy ezzel az adott intervallummal, amíg én ebben a fizikai testben lakom mihez kezdjek. Persze emellett van egy csomó egzisztenciális kérdés is, amit a fizikai testem életbentartásához abszolválnom kéne jobban. Aztán van a kis egom mindenféle élménye, félelme stb, ezeknek megértő teret adni és segíteni, magamon belül ezeknek fejlődni. Békében lenni azzal, hogy lehet örökre egyedül maradok és alapvetően váltakozik, hogy vágyom-e másra. De ha se társ, se család, se gyerek, csak én, akkor mi az értelme? Olyan mintha ezer meg ezer rétege lenne a létezésnek és, amit most írok az az egyik réteg, a másik rétegben fájok és magányos vagyok, a harmadik rétegben minden rendben van úgy, ahogy van és béke és nyugalom van, a negyedik rétegben küzdök és nagyon jó ember akarok lenni,. az ötödikben még sikert is szeretnék, aztán van az a réteg, aki félholt és várja saját magát, hogy önmagamhoz odaforduljak, de helyette azt ismétlem amit kaptam ,minden erőfeszítésem ellenére, mert valahogy a metódus vagy dinamika a hibás nem az eszközök, önismerettel is tökre ügyesen tudom magam ostorozni, mert valahol folyamatosan menekülök és támadom magamat. Van az a réteg amiben nem jól vagyok és sok dolog nyilván a saját erőhiányom miatti alulfunkcionálás következménye, de az erőhiányom sokszor a dologi síkon lévő nem jó körülmények miatt vannak és minden réteg valahogy egymást katalizálja. Tökre szívesen kiszállnék a mókuskerékből, de akkor meg mi van? Ha nem aggódok és vagyok dühös magamra, mert pl. a lakás maga a purgatórium perpill, akkor mit csinálok? Miért lehet fenyegető a rend és nyugalom? Hogy tudom engedni meghalni azt aki eddig voltam? És mindeközben hogy tudom ellátni az alapfunkciókat,amik a biológiai életbenmaradáshoz kellenek? Hogyan tudom máshogy érezni magam a bőrömben az életemben? Az a hegynyi dolog, amin változtatni akarok, hogyan tud nem minden reggel rálépni a torkomra? Hogy lehet egy pici dolgot kiválasztani? Hogy jutok egyről a kettőre így? Vagy már az egyről a kettőre jutás vágyának érzése is egy képzavar? Téves út? És a végén ott vagyok ahol oly sokszor, elfáradok ebben a cunamiban ami az agyamban tombol és végül nem mozdulok és újra csalódok magamban, megint nem sikerült megugrani önmagamat / elengdni magamból azt, ami már nem él, cserébe elmosogatni se mosogatott el senki..
- Emese Dóra
Na az előző 2 kártyát valószínű rosszul determináltam :D Mert nem tapasztalat volt egy az egyben, még szokom ezt a felületet. Tapasztalatnak élem meg, de javítsatok ki ha nem, mondjuk effejtíve segítő dolgot, eszközt nem fogok írni, de majd belejövök abba, hogy ide milyen mindsettel kell írni, hogy ne csak ventiállálás legyen.. Volt egy elég terhelt gyerekkorom, amiben mind fizikailag, mind pszichikailag és érzelmileg is bántva voltam, emellett elhanyagolva és sorolhatnám, kifele pedig egy jól szituált vállalkozó család legkisebb gyereke voltam, iskoláim kezdetén még magániskolában, különtanároknál, szóval a bántva levés dolgot relatíve nehezen validáltam /lom saját magam számára is,meg természetesen a környezet is hasonlóan sőt... Az egyik nagyon erős pillanat a múltban, ami kezdi mutatni a teljes képet, egy képzőművészeti kiállítás volt a Ludwig Múzeumban, ahol állami gondozott gyerekekkel kooperáltak művészek és egyrészt megosztották a gyerekek gondolatait, megéléseit, mindennapi küzdelmeiket és ijesztően azonos érzetekről számoltak be, mint amikkel én is küzdök és ez hidegzuhanyként ért, mert azt hiszem elképesztő erősen színezek, mert úgy éltem túl mindig, hogy szépre láttam a dolgokat.. Szóval nagyon erős kognitív disszonanciában nevelkedtem és vagyok azóta is ebben, mert mindig onnan jön a fekete leves, ahonnan szeretet, őszinteséget kéne kapni. De ott azon a kiállításon több órán át zokogtam,mert addig csak kognitív szinten tudtam, hogy nem volt egyszerű, de ott hirtelen megéreztem a súlyt és először életemben együttéreztem magammal. Mostanában nagyon magányos érzésem is van, mert ez egy hosszú halál amiben vagyok, mert sokkal emberebbnek látom az embereket, ami valahol kicsit kiábrándító is, de egyúttal sokkal elérhetőbb is, fura képzavar. Sokkal kevésbé akarom, hogy bárki engem idealizáljon inkább taszít ez az érzés nem kérem a shared fantasy buborékot, szeretnék önmagammá válni vagy kiengedni legbelülről azt aki bebarikádozta magát... Szóval egy pszichológiai sötétzárkából van kint a lelkem egy része, csak nagyon sok a fény és az idegrendszerem ki van tőle, meg túl nagy a tér nem tudom mit csináljak vele, szóval összegubózom picire és várok, néha megmozdulok, de egyelőre emiatt van teljesen újszülött és haldokló ember érzésem egyszerre, egyszerre valaki aki kapcsolódik valami nagyobbhoz, egyszerre a valami nagy amihez kapcsolódok, sokszor hatalmas hála, ami érdekesen leginkább akkor jön amikor épp megpusztulok, mert végre valódi, saját tapasztalások, szabadon, sok fájdalom de a fájdalom mozdít is és így nagyon lassan, de az erőmet is kezdem megtalálni, mert mert a hozzámcsatlakoztatott kanülöket már kiszedtem vagy más kitépte és nem fogy folyamatosan a lélekvérem. Jó ez az írás dolgo tényleg jó köszi! Blogon gondolkoztam de valahogy nem tudtam nekiállni, itt ez jobban tud " feladat" lenni, én meg egyelőre még magamra nyomást pakolok és úgy működök anélkül nem tudom mi van.