Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Típus, Témakör, Férfi/nő, Város, Előfizetések
Mutasd magad!
🥁 Ha mered vállalni a valódi önmagad – a sikereidet és a mélypontjaidat is –, megváltozik körülötted a világ. Ne keress, hanem látszódj, hogy mások rád találhassanak!
🎉 A Humania az őszinte emberség platformja, ahol igaz barátságok, jobb párkapcsolatok és sorfordító mentori viszonyok születnek. Küldetésünk, hogy senki ne legyen egyedül!
👍 Gyere, ha adnál, és akkor is gyere, ha kapni szeretnél! A tökéletlenség felszabadító – akár álnéven is regisztrálhatsz:
A szó, amit kerestem, spiritualitás volt, mint kategória, de ez is jó.
A mélyebb felé való vonzódásomból az lett, hogy a tibeti buddhizmussal megtaláltuk egymást 2002-ben. Közvetlen tapasztalásból tanulhattam, és lelkemnek otthonosnak találtam. Majd idővel rájöttem, hogy a spirituális részünkkel akkor tudunk igazán kapcsolódni, ha a mindennapokkal kapcsolódunk. Az élet megmutatta, mi az igaz, hol is tartok, ahogy láttam magam a különböző élethelyzetekben, kapcsolódásokban mintákból, félelmekből megnyilvánulni. A kép magamról és amit belül éreztem nagyon távoli volt. Ekkor jöttem rá, hogy akkor tudunk magasba törni, ha mélyek a gyökereink a földben.
A lelki fájdalmaink, félelmeink, vágyaink, mintáink az első lépés a valóság mélyebb megismeréséhez.
Abban tudok segíteni, hogy kontextust adok, hogy megtaláld a saját spiritualitásodat, többek között tibeti buddhista módozattal. Nem azért mert ez a legjobb és ezt kellene mindenkinek, hanem azért mert nekem ezzel van kapcsolatom, ebben van gyakorlásom. Neked saját utad van.
18 éve elváltam, 8 éves szeretői kapcsolattal a hátam mögött most itt állok 60 évesen és nem tudok ismerkedni... egyrészt nagy páncélt növesztettem, másrészt arrogáns vagyok... világéletemben én voltam a Szabó bakter, most is... elmenekülnek a legények.
Karrier, pénzügyi stabilitás pipa, önismeretben lépegetek, férfiak, kapcsolódás ... ülj le fiam egyes!
Gondolkodtam milyen tapasztalatom van amit megoszthatnék és hirtelen úgy éreztem nem tudok semmit. És igazából pont erről szólt az utóbbi két évem, elkezdtem rájönni mennyi mindent nem tudok. Akkor ez erős kisebbségi komplexust ébresztett bennem, nem tudtam megmaradni olyan emberek közelében akik valamit jobban tudtak, valamiben tájékozottabbak voltak mint én.
Az utóbbi hónapokban kezdett el ez oldódni bennem, hogy nem szégyen kérdezni, nem vagyok kevesebb azért mert valamit MÉG nem tudok. Nagyon jó érzés máshogyan szemlélni a nem tudást. A "Mit nem tudok?" helyett a "Mit tanulhatok?" lett a kérdésem magam felé, és ettől máris nem "butának" hanem kíváncsinak látom magam ✨
Kifelé mindig is a jó kislány, a kedves, a mosolygós de valójában nagyon is zárkózott voltam, és féltem attól, hogy valakihez érzelmileg közel kerüljek.
Gyerekkorban is ezt láttam és a házasságomban is a fegyelmezett, „másokért mindent megteszek, magamért szintem semmit” típus voltam, és ezzel érzelmileg elszigetelődtem. Beálltam egy áldozat szerepbe, mert ez volt a mintám és mert tudat alatt haragudtam magamra amiért csak ritkán tudtam az érzelmeimet kimutatni. Közben kedves voltam, mosolyogtam, mindenkivel tisztelettudóan viselkedtem. Azt hittem ha ilyen leszek akkor mások is viszonozzák majd ezt, és szeretnek végre. Olyannak akartam magamat mutatni amit mások elvártak, belesimultam a helyzetekbe és többnyire alkalmazkodtam. Nagyon rossz érzés erre rájönni, de már tudom nem megy másképpen a változás.
Miért lettem ilyen már jól tudom, de itt most nem ez a fontos. Csupán azért kezdtem így hogy ezt megmagyarázza, miért alakult ki az érzelmi függőségem a válásom után egy olyan férfival aki hihetetlen erős érzelmekkel és nagyon gyorsan, nagy erővel törte át a falakat amit magam köré építettem a hosszú évek alatt.
„Meghackeltek” mondta az egyik barátom és igaza volt, mert jött egy olyan férfi aki egy ösztönös, érzelmeit nem titkoló, tele szeretettel, akinek én voltam a legfontosabb, mindig rám fókuszált, aki folyton ölelt, kedveskedett, stimulált. Hát persze hogy beleszerettem és szép lassan elkezdem tőle függeni. Hiszen annyi hosszú év után végre "szerettek" és végre én is "szerethettem"!
Csak hogy ő uralni akart, és nem akart "osztozni" másokkal, sem a gyerekeimmel, sem barátokkal, senkivel. Próbáltam kilépni a vitákból, néha sikerült, de akkor pedig hosszú napokig ment a csendes büntetés felőle. Vagyis ez sem segített. Párterápia után is csak rövid ideig sikerült nem bántanunk egymást. Hiszen a viták során már én is sokszor bántottam őt is. Szavakkal és tettekkel is mert hogy mindig elküldtem, szakítani akartam, csak nem ment.
Aztán szépen lassan elkezdtem magam figyelni, és próbáltam nem az ő viselkedését kritizálni. Hanem megkérdeztem magamtól miért kell nekem ő? Biztos hogy ezt akarom? Miért ragaszkodom hozzá? Hiszen már nem jó vele. Mitől félek? Sok óra terápia, önismereti módszerek használata, sok-sok őszinte baráti beszélgetés segített. Már nem haragszom, se magamra se őrá, mert jól tudom, hogy nem mindenki tud egyedül élni, és szembenézni a sémáival, a korábbi traumáival úgy ahogy most én is teszem. Iszonyat nehéz volt elszakadni, de muszáj volt magamat választanom, vagyis a gyógyulást és a nyugalmat választottam. Hálás vagyok amiért megnyitott, és hogy jobban kimerem mutatni az érzéseimet, a gyengeségeimet és hogy tapasztaltam, rengeteget tanultam ebből és tőle is.
Köszönöm hogy elolvastad a soraimat. Keress ha szeretnéd :)
Éppen egy elég nehéz időszakon megyek keresztül. 10-éves kapcsolat után egyedül kezdek előlről mindent.
Eddig mindig más volt a fontos, azt hittem boldoggá tudom tenni a családom ha megteszek értük minden tőlem telhetőt, de úgy tűnik ez kevés volt.
Most itt az ideje ,hogy vállalva ami nekem fontos, ami az én feladatom, rendet tegyek magam körül.
Ateista családból származom. Szüleim kommunista pártkatonák voltak. Bár jól éltünk az előző rendszerben, a hit semmilyen szempontból sem volt része az életünknek, Isten csak egy szitokszó volt a nyelvhasználatunkban. Fiatalkoromban sokszor megkerestek közelibb és távolabbi ismerőseim a hitük megosztása céljából, de én nagyon ellenséges és ellenálló voltam, mindig elutasítottam őket. 38 éves koromig kellett várni, mire Isten hívására igent mondtam, és beláttam, hogy addigi életemben mindent saját erőmből, saját akaratomból és saját dicsőségemre akartam tenni. De mivel ez káoszhoz és értelmetlenséghez vezetett, be kellett ismernem, hogy van több a látható világnál, és van több ennél a földi életnél, ami értelmet ad egyúttal a földi pályafutásunknak is. Ekkor látogattam el egy Alpha kurzusra, amely egy olyan hely és lehetőség, ahova azért mennek el a résztvevők, hogy felfedezhessék miről szól az élet, mi a hit és mi ennek az egésznek, amiben élünk az értelme. És ott és akkor rátaláltam Istenre. De most már értem azt is, hogy nem én találtam rá, hanem ő keresett engem hosszú ideje, csak most válaszoltam végre igennel a hívására. Ha te is keresed az élet nagy kérdéseire a választ, akkor ajánlom neked is az Alpha-t. Vagy csak beszélgessünk első körben.
Válásom után, 18 év házasság után ott álltam egy csomó kétellyel: kellek-e én még valakinek, hogyan tudok egyáltalán nőkkel ismerkedni, 20 éve nem csináltam ilyet, a világ is közben megváltozott körülöttünk, azok az elvek és gyakorlatok, amik akkor működtek a párkeresésben, azok már vagy nem is léteznek vagy elszállt felettük az idő. És akkor jött az internetes társkeresés. Hamar megismerkedtem ezzel az új világgal, és elég gyorsan a rabjává is lettem. Az egy dolog, hogy nagyon sok randevút tudtam leszervezni, sőt, sok nővel nagyon gyorsan nagyon messzire eljutottunk az ismerkedésben, de volt ennek a dolognak egy csomó árnyoldala is, amibe sikerült belekeverednem. Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy függőséget okozott a dolog, szinte már percenként néztem a telefonomat, hogy kaptam-e választ a megkereséseimre, hogy jött-e új női profil, akinek írhatnék. Egyszerre több partnerrel is leveleztem, tartottam a kapcsolatot, már majdnem minden estére jutott egy randevú. A végén borítékolható volt a kiégés és a káosz az életem többi területén. Ha nem szeretnél átesni a ló túlsó oldalára, és már azt sem tudni, hogy kivel mit beszéltél korábban, ahogy velem ez megesett, szívesen megosztom veled a tapasztalataimat, ha igényled.
Közel 50 éves voltam már, amikor egy teljesen új szakmát kezdtem el. Ebben szerepe volt annak, hogy a Covid miatt gyakorlatilag kényszerhelyzetbe kerültem, és a több mint tíz éve fennálló vállalkozói létemet fel kellett adnom, mert a projektjeim leálltak, és újra vissza kellett mennem munkavállalói státuszba. Viszonylag gyorsan olyan munkakört kellett találnom (Scrum Master), ami újszerűsége révén kevesebb tapasztalattal is megpályázható volt azzal a kitétellel, hogy teljesen új dolgokat kellett nagyon rövid idő alatt megtanulnom, viszont az átlagnál jóval magasabb bérezéssel kecsegtetett. Ekkor ismertem meg a forradalmi Karrier Hack koncepciót. Ha szeretnél elérni 30-40%-kal magasabb fizetést a jelenleginél, ismerd meg te is ezt a módszertant, ami plusz milliókat hozhat neked éves szinten !
Számomra a mai napig nagyon nehéz azt elfogadni, hogy 2019-ben kéthétvégi apuka lettem, és nem akkor találkozhatom a gyermekeimmel és láthatom őket, amikor csak szeretném. A mai napig van két számomra nagyon nehéz, fájdalmas pillanat, ami ráadásul folytonosan visszatérő esemény. Az egyik, amikor kéthetente vasárnap este hazaviszem őket egy együtt töltött hétvége után, és ahogy látom őket bemenni a kapun, akkor elszorul a szívem. A másik, amikor nyáron egy közös hét után, sok élménnyel gazdagodva még csak arra sincs módom, hogy együtt feldolgozzuk azokat, csak a búcsú fájó pillanata marad meg, ilyenkor nagyon nehezen tudom könnyek és sírás nélkül elengedni őket. Megmarad a remény, hogy az idő majd ezt is megoldja.
31 éves vagyok, és keresem az elhivatottságomat jó ideje, amiben igazán önMagam lehetek. Ahol azt mondhatom, hogy igen, megérte ez a Nap! Olyat tettem, amivel hozzájárulhattam az Egészhez.
Magamról egy keveset:
22-23 éves koromig elvoltam, átlagos élet, egészen addig még részt nem vettem egy motivációs előadáson. Az 180 fokos fordulatot vetett az életembe. Minden elnyomott részem kijött, vagyis "az asztalra csaptam" hogy elég! Elmentem Agrár egyetemre, de ott is jobban érdekelt a pénz csinálás, és az online kereskedelem nagyon vonzó lett számomra. Beszippantott.
Az elmémet kezdtem fejleszteni, elképesztő kreatív elmét hoztam létre.
Az egyetemet otthagytam, érezvén, hogy nem sokat fog adni, és minek tanuljak évekig, ha az online világban ennyi idő alatt sokkal több eredményt érhetek el.
Végül haza költöztem, előbb szülőkhöz, majd sikerült egy rokon házába költöznöm. Egész nap a "business" járt az eszembe. Napközben próbáltam dolgozni benzinkutakon, önkormányzatban, este pedig az Online Birodalom várt otthon.
Azután jöttek a pánikrohamok. Nem tudtam mi ez. Az agyamat túlpörgettem.
Elég fura időszak volt...
Végül feladtam mindent. Gondoltam ha nem tudom kontrollban tartani az agyam, mit csináljak..
A nagy törésem 27 éves koromra tetőzött, ahol fogalmam nem volt, hogy mivan, és teljes kavalkád volt a fejemben és életemben. Abban az időben kerestem fel Dr. Őrlős Gábor-t, aki nagyon a szívemhez szólt. Kezdtem jobban a szellem, örök-élet felé menni.
2020-ban tanultam meg a Transzcendentális meditációt, majd Hollandiában kötöttem ki egy ashramban. Ott is volt minden.
Végül ott hagytam 1,5 év után, és haza jöttem. Bő 1 évig tiszta szorongás, depi, "nem tudom merre és mit" .
Végül beköltöztem a lakásba, amit édesapám ajándékozott nekem. Kaptam egy munkahelyet, ahol elvagyok, de nem telik el egy nap, hogy ne gondolnék arra, hogy sokkal több van itt, és a Lelkem elhivatott valamire. Valami Igazabra.
Talán egy hozzám hasonló csoport v. közösség.
Olivér
Szecskó Zsolt
Veronika
Giber Adrienn
MMária