Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Korábban alkalmazottként és nemrég vállalkozóként is megtapasztaltam, hogy milyen a kiégés. Hogy milyen totálisan kimerülni abban, ami előtte mérhetetlenül lelkesített. Majd rájöttem, hogy a kiégés is csak egy tünet. Aminek az oka nem az, amit csinálok, hanem a mód, ahogy csinálom. Amint sikerült magamnak megengedni az új, időszerű működési módot, a változás szinte magától ment végbe és tért vissza az erőm. Ha segítségre van szükséged ahhoz, hogy feltárd és meghaladd annak okát, amiért most kilátástalannak érzed a helyzeted, keress bátran!
Sikeres cégem volt, és... nem jártam be. Mert nem érdekelt. Mert otthon akartam inkább ülni a kádban, és önismereti könyveket olvastam, vagy az erdőt jártam. Nagy sikerből nagy bukás lett így – ami persze, utólag, nem csoda. Szívesen segítek, ha nem akarsz a sorsomra jutni. :)
A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.
Eleinte úgy gondoltam, hogy csupán fáradt vagyok, és hogy majd kipihenem magam. De ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, hogy a fáradtság mélyebb okokra vezethető vissza. Egyre kevesebb örömöt találtam abban, amit valaha szenvedéllyel csináltam. A napjaim szürkévé váltak, és a feladatok egyre nehezebbek lettek. Rájöttem, hogy nem egyszerűen fáradt vagyok, hanem teljesen kiüresedtem. Valójában csak halogatásban voltam, amint az időszerű változást meg tudtam engedni, azzal arányban lettem egyre jobban. Ha úgy érzed, hogy támogatásra van szükséged, hogy ráláss arra, ami miatt most reménytelennek látod a helyzetedet, keress bátran.
Munkamánia. Ettől majd megbecsült ember leszek és lehet bármilyen cuccom, amit csak kirakok az asztalra és jön rá mindenki, mint a darazsak a mézre, nekem majd csak válogatnom kell. De nem ez az igazság. Az igazság az, hogy az elején gatyában, aztán térdig letolva, aztán bokáig letolva kuncsorogtam az "apróért", amit felnagyítva mutathattam. De minek... Aki amiatt szeretett, az nem engem szeretett, hanem azt amit mutattam. Nehéz ezt felismerni és megbékélni vele. Át akartam baszni a világot. Nem sikerült. Újra meg újra nem és nem, de a fal nem volt elég kemény amibe a fejemet vertem. Eleinte. Aztán kemény lett. Aztán fájt is, de nem ismertem más utat a "boldogsághoz", ígyhát folytattam. Belebuktam, darabokra esett a mázas álom és az annak bemutatott "élet". Győzködtem magam, hogy hasznos amit csinálok, mert ilyen jól senki nem fűrészel fingot mint én... Lehet, hogy így van, de ezzel semmi olyat nem tudok alkotni, amire büszke lehetek vagy bármit is hozzátesz bármi értelmes dologhoz, csak mennek a nullák egyik számláról a másikra meg a 100 oldalas értelmetlen dokumentumok. Ezzel kezdődött talán a csillámpoköd-mentes barangolás... Közben előkerült a pia. Sohasem okozott problémát vállalhatatlan inni magamat, de ez fel sem tűnt. Megérdeméltem, sokat fűrészeltem hétről hétre és hát jár a kikapcsolódás. Minden héten legalább egyszer, de ha módom volt rá, akkor többször is. Így vagy azért nem érdekelt az összeomló világom, mert lebénítottam az idegrendszerem vagy azért, mert a túlélésért küzdöttem a forgó szobával.
Lelkesedés, túlcsinálás, összeomlás → Amikor eljutsz oda, hogy nem tudod mi az amiért lenne kedved felkelni másnap. Pedig előtte évekig este jártam haza a munkahelyemről. A projektem amin éveket dolgoztam a kukában végezte, egy tollvonással kinyírták. Eddig háromszor rúgtak ki a munkahelyről, mert elfogytak a feladatok. Próbáltam közösséget építeni, de nem szállt fel. Adtam ingyen a szolgáltatásaimat, de nem becsülték meg. Sokféle módon égettem már ki magam. Mostanában egész jól tudok már figyelni az egyensúlyra. Szivesen mesélek ezekről, a folyamatról, arról, hogy mis segített túllendülni, vagy csak meghallgatom te hol jársz a folyamatban.
Előzőleg felvett, karrierrel kapcsolatos tapasztalatimnál leginkább a dolgok szépségét mutattam meg, hogy mennyire szeretem a szakmámat, mennyi aspektusa van és mi mindent tanulhattam általa. Itt van azonban ez a kiégés dolog, amit divatos mostanában hangoztatni elsősorban a munkánk kapcsán, de a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a karrier terén érinthet minket. Megannyi szerepben létezünk az életben, női/férfi szerep, szülő/gyerek szerep, barát, társ...órákig lehetne sorolni. És minden szerepünkben kiéghetünk. A klasszikus munkahelyi kiégés mellett én például megtapasztaltam nőként és anyaként is. Nem könnyű kijönni belőle, de nem is lehetetlen és utána olyan erőket tudunk felfedezni magunkban, amikről korábban nem volt tudomásunk.
12 év közszolgálat után volt az első, majd arra rá 6 évre a második. A harmadik meg 3 évre a második után? Nem, annak már nem adok esélyt! Ha kíváncsi vagy rá, elmondom, hogy mit éreztem; mikre és kikre számíthattam, és kikre nem. És persze, kérlek, te is mondj el mindent, ami csak jól esik.
A gyerekkori trauma évtizedekkel később vezetett totális kiégéshez... Felmenőim elválása után a legszorgalmasabb, ultra érdeklődő gyerekből egy érdektelen, csalódott kissrác lettem. Aki előtte nem csak a házi feladatot csinálta meg, de még a következő tananyagot is előre megnézte, hirtelen képtelenné vált a tanulásra. Ez nem lustaság volt - egyszerűen nem tudtam már ott lenni fejben. Az érettségi után évekkel később, Németországban szembesültem azzal, hogy papír nélkül mennyire beszűkülnek a lehetőségeim. Így kezdtem el megkésve a hotelszakember képzést, ami életem egyik legbrutálisabb szakasza lett. Superior hotelben, kevés nyelvtudással, megalázó körülmények között dolgoztam alamizsnáért - a havi fizetésemből más egyetlen éjszakára kapott szobát. "Azubi"-ként (kisdiák) csúfoltak, nem a nevemen szólítottak. Az arrogáns, igazságtalan elvárások és a szigorú szabályozások idővel olyan mértékű kiüresedéshez vezettek, hogy az utolsó napokban már fizikai rosszulléttel küzdöttem munkába menet. Csak az önértékelésem miatt nem adtam fel. A fegyelem, amit ezekben az időkben tanultam, példátlan - de azt is megtanultam, hogyan tudsz magaddal előre kicseszni, ha nem gondolod át döntéseid hosszútávú következményeit. Ma már tudom: a kiégéssel is jobb szembenézni időben, mint megvárni, míg teljesen felemészt. Ha pedig már benne vagy, merd belátni és kérj segítséget - bízom abban, hogy épp itt, a Humanian vagy a legjobb helyen ehhez!
22 év multinál eltöltött munkaviszony után éreztem, hogy elég volt a “kalitkába zárt madár életből”. A kalitka ajtaja reggel 8- kor kinyílt aztán berepültem az ajtó bezárult majd 4-kor újra kinyílt és kirepülhetem. 2023. Június végétől nem repültek be többé a kalitkába. Ezután jött egy olyan munkalehetőség (portás) ahol teljesen egyedül lehettem az elmúlt egy évben itt elkezdődött a lelki regenerálódás folyamata,sok pszichológiai és hitéleti előadást néztem a YouTube -on, ezek által sokat “gyógyult” a lelkem.Teljesen megváltozott az gondolkodásmódom sok területen. Mindig is érdekeltek az emberek problémái, kapcsolatorientált típus vagyok és ha emberekkel beszélgethetek ill. tanácsot adhatok nekik ez mindig feltölt.Ezzel szeretnék foglalkozni.