Megosztások

Horváth Tamás

Az elmúlt időben folyamatosan kudarcba mentek kapcsolataim. Nagy részben az én működésem miatt, illetve a "párok" hasonló mintát képviseltek. Ezeket a mintákat most már igen gyorsan felismerem egy ismerkedésnél, és nem haladok tovább velük, "mivel ugyanaz lesz, mint eddig". Kérdés/dilemma: a korszakos rendszer alapján 1. ez a "felismerés és nem továbbmenés" helyes működés részemről? 2. Mit kell tennem, hogy ne ugyanolyan működésű nők érkezzenek körém? Spiri oldalról tudom a választ... Köszi a meglátásokat :)

Emese Dóra

Mai dilemma a szokásos. Hogyan lehet kiválasztani a rengeteg teendőből azt amivel épp ma foglalkozzam? Mi az, hogy in alignment with my purpose, mármint a szavakat értem, de nem is találok rá igazán megfelelő magyar verziót, de maga a jelentés az micsoda. Krishnamurti beszél sokat, hogy a szavak mennyire absztrakt dolgok és, hogy az adott valami amire gondolok az nem maga a szó, vagy hát kérdezi, hogy a dolog amit gondolok a szóbeli megfelelője nélkül is létezik-e. Szóval valahogy keresgélem az életcélomat/ utamat, nem tudom. Most már nem tölti ki a mindennapjaimat a másoknak megfelelés és először van tér nézelődni, hogy ezzel az adott intervallummal, amíg én ebben a fizikai testben lakom mihez kezdjek. Persze emellett van egy csomó egzisztenciális kérdés is, amit a fizikai testem életbentartásához abszolválnom kéne jobban. Aztán van a kis egom mindenféle élménye, félelme stb, ezeknek megértő teret adni és segíteni, magamon belül ezeknek fejlődni. Békében lenni azzal, hogy lehet örökre egyedül maradok és alapvetően váltakozik, hogy vágyom-e másra. De ha se társ, se család, se gyerek, csak én, akkor mi az értelme? Olyan mintha ezer meg ezer rétege lenne a létezésnek és, amit most írok az az egyik réteg, a másik rétegben fájok és magányos vagyok, a harmadik rétegben minden rendben van úgy, ahogy van és béke és nyugalom van, a negyedik rétegben küzdök és nagyon jó ember akarok lenni,. az ötödikben még sikert is szeretnék, aztán van az a réteg, aki félholt és várja saját magát, hogy önmagamhoz odaforduljak, de helyette azt ismétlem amit kaptam ,minden erőfeszítésem ellenére, mert valahogy a metódus vagy dinamika a hibás nem az eszközök, önismerettel is tökre ügyesen tudom magam ostorozni, mert valahol folyamatosan menekülök és támadom magamat. Van az a réteg amiben nem jól vagyok és sok dolog nyilván a saját erőhiányom miatti alulfunkcionálás következménye, de az erőhiányom sokszor a dologi síkon lévő nem jó körülmények miatt vannak és minden réteg valahogy egymást katalizálja. Tökre szívesen kiszállnék a mókuskerékből, de akkor meg mi van? Ha nem aggódok és vagyok dühös magamra, mert pl. a lakás maga a purgatórium perpill, akkor mit csinálok? Miért lehet fenyegető a rend és nyugalom? Hogy tudom engedni meghalni azt aki eddig voltam? És mindeközben hogy tudom ellátni az alapfunkciókat,amik a biológiai életbenmaradáshoz kellenek? Hogyan tudom máshogy érezni magam a bőrömben az életemben? Az a hegynyi dolog, amin változtatni akarok, hogyan tud nem minden reggel rálépni a torkomra? Hogy lehet egy pici dolgot kiválasztani? Hogy jutok egyről a kettőre így? Vagy már az egyről a kettőre jutás vágyának érzése is egy képzavar? Téves út? És a végén ott vagyok ahol oly sokszor, elfáradok ebben a cunamiban ami az agyamban tombol és végül nem mozdulok és újra csalódok magamban, megint nem sikerült megugrani önmagamat / elengdni magamból azt, ami már nem él, cserébe elmosogatni se mosogatott el senki..

Emese Dóra

Na az előző 2 kártyát valószínű rosszul determináltam :D Mert nem tapasztalat volt egy az egyben, még szokom ezt a felületet. Tapasztalatnak élem meg, de javítsatok ki ha nem, mondjuk effejtíve segítő dolgot, eszközt nem fogok írni, de majd belejövök abba, hogy ide milyen mindsettel kell írni, hogy ne csak ventiállálás legyen.. Volt egy elég terhelt gyerekkorom, amiben mind fizikailag, mind pszichikailag és érzelmileg is bántva voltam, emellett elhanyagolva és sorolhatnám, kifele pedig egy jól szituált vállalkozó család legkisebb gyereke voltam, iskoláim kezdetén még magániskolában, különtanároknál, szóval a bántva levés dolgot relatíve nehezen validáltam /lom saját magam számára is,meg természetesen a környezet is hasonlóan sőt... Az egyik nagyon erős pillanat a múltban, ami kezdi mutatni a teljes képet, egy képzőművészeti kiállítás volt a Ludwig Múzeumban, ahol állami gondozott gyerekekkel kooperáltak művészek és egyrészt megosztották a gyerekek gondolatait, megéléseit, mindennapi küzdelmeiket és ijesztően azonos érzetekről számoltak be, mint amikkel én is küzdök és ez hidegzuhanyként ért, mert azt hiszem elképesztő erősen színezek, mert úgy éltem túl mindig, hogy szépre láttam a dolgokat.. Szóval nagyon erős kognitív disszonanciában nevelkedtem és vagyok azóta is ebben, mert mindig onnan jön a fekete leves, ahonnan szeretet, őszinteséget kéne kapni. De ott azon a kiállításon több órán át zokogtam,mert addig csak kognitív szinten tudtam, hogy nem volt egyszerű, de ott hirtelen megéreztem a súlyt és először életemben együttéreztem magammal. Mostanában nagyon magányos érzésem is van, mert ez egy hosszú halál amiben vagyok, mert sokkal emberebbnek látom az embereket, ami valahol kicsit kiábrándító is, de egyúttal sokkal elérhetőbb is, fura képzavar. Sokkal kevésbé akarom, hogy bárki engem idealizáljon inkább taszít ez az érzés nem kérem a shared fantasy buborékot, szeretnék önmagammá válni vagy kiengedni legbelülről azt aki bebarikádozta magát... Szóval egy pszichológiai sötétzárkából van kint a lelkem egy része, csak nagyon sok a fény és az idegrendszerem ki van tőle, meg túl nagy a tér nem tudom mit csináljak vele, szóval összegubózom picire és várok, néha megmozdulok, de egyelőre emiatt van teljesen újszülött és haldokló ember érzésem egyszerre, egyszerre valaki aki kapcsolódik valami nagyobbhoz, egyszerre a valami nagy amihez kapcsolódok, sokszor hatalmas hála, ami érdekesen leginkább akkor jön amikor épp megpusztulok, mert végre valódi, saját tapasztalások, szabadon, sok fájdalom de a fájdalom mozdít is és így nagyon lassan, de az erőmet is kezdem megtalálni, mert mert a hozzámcsatlakoztatott kanülöket már kiszedtem vagy más kitépte és nem fogy folyamatosan a lélekvérem. Jó ez az írás dolgo tényleg jó köszi! Blogon gondolkoztam de valahogy nem tudtam nekiállni, itt ez jobban tud " feladat" lenni, én meg egyelőre még magamra nyomást pakolok és úgy működök anélkül nem tudom mi van.

Emese Dóra

Kitöltöttem ezt az élet játéka státusz dolgot, de az igazat megvallva, traumatizált emberként még tördezett a személyiségem és nem minden rész van egy helyen, különféle személyiség "részeim" más és más zónákban járnak az ábra alapján, van Ami sokkal visszább van, ami sokkal előrébb. Szóval próbáltam középre lőni :D Részekben azóta gopndolkozaom, mióta megismerkedtem az IFS ( vagy belső családrendszer modellel, amit most már kezdenek erősebben honosítani nálunk is, ez igazából egy szemlélet, eztc sak azért írtam le, hogy személyiségrészeim nem elkülönült valamik, szóval nincs disszociatív személyiségzavarom :D, csak egyénibe IFS szemléletű terápiára jártam, mostc saládi okokból ő elment hosszabb időre, így van új az más szemlélet, de viszem magammal ezt a részekben gondolkozást, mert sokkal könnyebb a tudatos ömegyüttérzés ennek mentén) Szóval remélem jó sávba raktam magam , de szivem szerint úgy 3-4 et párhuzamosan nyomtam volna :D

Emese Dóra

Sziasztok! Nem tudom pontosan mit várok attól, hogy ide regisztráltam, de jelen pillanatban magamtól sem tudom teljesen tisztán mit szeretnék, nem annyira volt még olyan, hogy ezzel az érzéssel együtt lehettem, van pár cél, de még lehet, hogy túlzottan összenyomott tudat állapotból lövöm a célokat is. Most itt elakadtam az írásban, mert tudom, hogy ezt majd valaki olvasni fogja és nem akarom üres locsogással más idejét lopni :D Ja szóval most így lebegek a semmiben, két éve szétesett az életem ( megcsaltak, elhagytak az amúgy mint utólag rájöttem érzelmileg és pszichológiailag bántalmazó párom, 19 év után.... csak alegjhobb év eim no problemo...) és folyamatos ego deathekben vagyok, már meg tudok állni és figyelni, de nem tudom, hogy tudok önbántalmazó minták nélkül működni, hogyan jutok el célokig. Az élet majdnem összes területén újra / vagy most először fel kell építeni magam és sokszor félelmetes az egész, mert mint mondottam most épp se bántalmazóm nincs, sem magamat nem bántom ( jó ez nem teljesen igaz, mert az elmúlt két évben dohányzom, amit amúgy utálok... stb ), de így meg az üresség van, amivel nem tudom mit csináljak és hogyan jussak el, addig amit már látok. Az egyik, egy teljes életmódváltás kéne, mert egyre több fizikai bajom kezd lenni, meg még sosem éreztem magam jó csajnak, mindig a nyomi a fura, a duci a stb... , szóval van ez, amire pénzem sem igen van, haaa mert második dolog amit szintén építek az anyagi függetlenség. De még a fizikaihoz, az önismereti út irdatlan energiákat vesz ki, fizikailag is, szóval erőm is sokszor leginkább nincsen. Jó lenne, ha létezne ilyen életmódváltó mentor, aki nem kerül egy vagyonba, mert épp egylőre minuszban sikerül zárnom folyamatosan. Szóval van az anyagi függetlenség, ami jó lenne azért valami jobb lét, legyen egészségre, utazásra, stb. A környezetem is folyik szét, kicsit olyan érzés mintha egy elkorhadt csónakban ülnék, amiben betömök egy lyukat de a víznyomás egy új helyen kilukasztaj és ugyanúgy süllyed és ebben asüllyedésben kell nyugodtan ülni, mert ha vergődök szét is barmolom a csónakot nem csak kilyukasztom... de ennek a nyomása meg nagy így ülni és lamentálni, hogy mit cxsináljak a lukakkal. Hát ez most kicsit kaotikus de elsőnek jó lesz :D

Alexandra Wierl

Miért reagálunk úgy, ahogy? Hogyan hat ránk a világ zaja, a túl sok információ, a folyamatos változás? És hogyan lehet ebből mégis tiszta gondolkodás és alkotás. Most egy olyan időszakban vagyok, amikor sok mindent kívülről figyelek, elfáradtam a zajban, nehezebb kapcsolódni Istenhez, homályosabbak az intuícióim és közben próbálom rendszerezni a saját működésemet is. Épp figyelem – a kontrolligényt, a túlterhelődést, a hiperfókuszt –, és azt, hogyan lehet ezekből fejlődési pontokat teremteni. Ki lehet törni a csendes gondolkodó szerepéből és elkezdeni az életet?