Balogh MariannIgazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.
6- Anita Török
Egy másfél éves fiúgyermek elvesztését még ketten gyászoltuk a férjemmel, de amikor a kisebb fiunk 5 és fél éves lett, a férjem elköltözött tőlünk. Pedig még kuglófot is sütöttem a szeretőjének. Kevés volt, vagy lehet, hogy túl sok.... Inkább az utóbbi. Ma pedig újra vele élek és a szeretőnek nyoma sincs, ellenben van békesség és nyugalom. Az alatt a 10 év alatt míg ketten voltunk a fiammal nagyon sok mindent tapasztaltam és ebből a legfontosabb az, amit tanultam tőle. Nem kell az életet komolyan venni, mert játék az egész.
Viktor GyollaiElszállt amit írtam, mert mobilon írtam és vissza akartam térni oda, ahol egyben látom a szöveget és nem takarja el a képernyő alsó felét a billentyűzet, hogy így könnyebben átolvashassam publikálás előtt, de ehelyett teljesen visszalépett és eltűnt, amit addig írtam. Jócskán hozott fel bennem dühöt a "veszteség", de aztán arra gondoltam, hogy talán nem véletlen, és most újra kezdtem, ezúttal jegyzetként, hogy nehogy úgy járjak, mint az előbb. Szóval ez most nagyon más lesz. Jobb is így. A válás az egyik legnagyobb szívás, ami történhet bárkivel - és ne felejtsük el, hogy a válás a házassággal kezdődik! Hogy értem? Hát úgy, hogy jól kell tudni választani, és akkor odaállni, amikor tudjuk biztosan, hogy "ő az igazi". Az én esetemben a kapcsolatunk rövid előzménye, a túl fiatal korom, és az egyházi ráhatás miatt ez sérült. Mármint a megfontolt döntés. Nagyon kellett volna vagy 15 év plusz élettapasztalat... A válás tényleg olyan, mintha meghalnál, különösen, ha nagyon az "együtt"-ként értelmezted magadat, vagy legalábbis főleg férjként (vagy nőknél feleségként). Gyakorlatilag nulláról kell felépíteni magadat, különösen ha még szinte gyerek voltál, amikor a kapcsolatotok elkezdődött. Nálam ez volt. Nekünk két gyerekünk született, és miattuk különösen nehéz volt a válás után az élet. Nekem legalábbis. Valahogy nem találtam az egyensúlyt, hogy hogy tud ez úgy működni, hogy ne fájjon. Erre csak rájön az, hogy a gyerekek miatt a volt feleségemmel nagyon sok konfliktusunk volt. Pedig amúgy nem volt sok, de az a nem sok, az amúgy nagyon sok volt valójában. Nevelésbeli és világnézeti különbségek miatt, pénzügyek miatt, csak hogy azokat említsem, ami legelőször eszembe jut. Bennem a válás olyan szempontból is mély nyomot hagyott, hogy nagyon-nagyon sokáig nem voltam képes igazán beleengedni magamat az újabb párkapcsolataimba. Ez nekem nagyon sok időbe telt. Talán amiatt is, hogy igazából nekem a házasság volt az első párkapcsolatom. Mondjuk ez azért ritka... De nálam így volt. És mi a jó a válásban? Hát az, hogy nem kell színlelni, vagy ha őszinték vagyunk, akkor nem kell azt látni a gyerekeknek, hogy a párkapcsolat egy szörnyűség, ahol nehéz az együttműködés és csak konfliktusok vannak szinte mindenen. És a fő érzelem a düh. Igazából nálunk az is jól alakult, hogy lett hamar új kapcsolata a volt feleségemnek, és a gyerekek jó (jobb) példát láttak a párkapcsolatról. Szívesen beszélgetek erről a témáról, ha neked segít, mert éppen ebben vagy. Írj bátran!
.jpg-medium)
Bene IldikóKilépés a komfortzónából...? Milyen mértékben lehetséges önszántunkból? Személy szerint a legnagyobb fejlődéseken az élettől kapott legnagyobb pofonok bezsebelése után mentem át. Ebből eddig kettőben volt részem: egy betegség és egy válás alatt/után. Minkét folyamatban a legnagyobb támogatóm többek között az a nézőpontom volt, hogy vajon mit akar az élet tanítani nekem ezzel. Mire akar ez rávilágítani? Mit kell ebből tanulnom? Mire ad ez lehetőséget? A válásom után pedig további konkrét kérdésem volt magamhoz, hogy miben kell nekem magamnak fejlődnöm ahhoz, hogy először is én magam önállóan is boldog legyek, másrészt a jövőben boldog párkapcsolatom lehessen. Én azt tapasztaltam, hogy a komfortzónámból ki tudtam ugyan lépegetni, de igazán csak az élet tudott kitaszítani belőle. (Mint ahogy -20 fokban sem álldogálunk sokáig pólóban odakint szabad akaratunkból, csak pl ha kizáródtunk a lakásból...) Ezért amikor az élet egy hatalmas krízist küld rám, akkor ezután erre már úgy fogok tekinteni, mint egy kivételes továbbfejlődési lehetőségre.
Fekete NikolettAzt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.
Bajkó GáborA családtól való elköltözésem után elindult egy kiszorítósdi a gyerekeim életéből, így végül én indítottam el a válást, ami csúnya büntetőhadjárattá fajult végül. Sajnos utórezgései is voltak, a fél rokonságot is sikerült ellenem fordítani, rágalomhadjárat és különböző feljelentések indultak ellenem – persze mind alaptalanok és lezárultak, de a vegzálásomra alkalmasak voltak. Mindezek fényében, vagy inkább árnyékában a gyerekeimmel is kemény munka volt a normális kapcsolat helyreállítása. Közben megtanultam határt húzni és nem csak tétlenül nézni, ahogy vágják a hátamon a fát.
Ildikó MiklyaMásfél évvel ezelőtt elváltam a páromtól. a kapcsolat 13 évig tartott, amiben egy leány gyermekünk született. A kapcsolatunk válságát egy egy olyan nő okozta, akivel egyébként baráti viszonyban voltam és aki a lányom osztálytársának anyukája is volt egyben. Egy alkalommal meghívtam őt és a családját szalonnasütésre az otthonomba. Hamar kiderült számomra, hogy az ő házasságuk egy rosszul működő házasság, persze azt nem gondoltam, hogy később segítségért nem hozzám, hanem a páromhoz fog fordulni, de így történt. Szerelem szövődött közöttük, ami később kiderült. Mivel a mi kapcsolatunkban is voltak kardinális problémák, aminek az alapja az volt, hogy nagyon mások vagyunk, el kellett gondolkodnom, hogy érdemes-e megmenteni ezt a kapcsolatot. Tettünk rá próbát, már csak azért is mert volt egy erős szeretetkötődés közöttünk, de már közben is éreztem, hogy ez már nem fog így menni. A több éves önismerettel foglalkozás, a sok más emberekkel megélt tapasztalat nem engedte, hogy elaltassam a tudattomat. A végső döntést én hoztam meg és kiléptem a kapcsolatból, ami azért így is nagyon nehéz volt megélni. Mint, ahogy már mondtam volt közöttünk egyfajta szeretet kötés, ezért jó kapcsolatban maradtunk, és ez mai napig így van. A gyászidőszak után jött egy férfi az életembe, akivel jelenleg nagyon boldog vagyok. Nem bántam meg, hogy bíztam a belső megérzéseimben és megtettem ezt a nehéz lépést, még annak ellenére sem, hogy evvel a döntéssel együtt egy szépen felépített környezetet (kertesház, gyönyörű kert, háziállatok, stb.) is magam mögött kellet hagynom. A közös gyerekünket váltottfelügyeletben neveljük azóta.
Renata Vad4 éve váltam el, én kezdeményeztem. Az utolsó két évünk nem volt szép. És bár sok mindenre rájöttem az alatt a két év alatt azt is tudom hogy én ugyan úgy vétkes voltam a dolgokban mint a másik fél. Rájöttem hogy a szeretetért nagyon megalkudtam. Ezt a gyerekkoromból jövő traumák miatt tettem. És bár nagyon szerettem a volt férjem a kapcsolatunk első 10 évében, nagyon sok dologra ez miatt nem került fény. Próbáltam eltusolni hogy ő nem olyan, pedig utólag rájöttem hogy bele sem kellett volna mennem a kapcsolatba. Az előre tekintésemet sokban segíti az önismeret, aminek rögös útjait már 7-8 éve járom. Sok féle technikát már kipróbáltam, van amit évek óta csinálok és az a családállítás. Ha érdekel a téma szívesen mesélek róla. Engem egy barátnőm hívott el először és minél jobban beleástam magam a témába annál több dolog jött fel és jöttem rá önmagam hibáira.
- NNikoletta
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!