Megosztások

Imre Orcsik

Kapcsolat függés nagyon sokáig elkísért. Mindig és mindenhol próbáltam megfelelni, alkalmazkodni egy kis szeretetért cserébe. Persze nem kaptam csak egy ideig vagy csak módjával. A szokásos módon ilyenkor feljebb tekertem a lángot. Még jobban igyekeztem. Ez sem volt elég természetesen. Így még jobban. Valójában a megmentő szerepet üzemeltettem vezeklés képpen. Hogy miért vagy ki miatt nem tudtam. De mindig mindenkit meg akartam menteni. Mikor ezt letettem szűnt meg azt hiszem a kapcsolatfüggéségem és akkor lettem fontos magamnak.

Bertalan Balogh

Közel két évtizeden át éreztem magam annyira magányosnak, hogy képtelen voltam egyedül lenni. Nem hogy éveket vagy hónapokat, hetek de napokat sem bírtam ki úgy, hogy ne csináljak, szervezzek, kerresek meg valamit vagy valakit. Pedig az a tapasztalatom, hogy a magány nagy tanítómester, de ha figyelmen kívül hagyom,nem tudja megmutatni a jószándékát. Mint egy koldus aki folyton kéreget és mikor vegül megállok neki, akkor Ő ad. De nem azt amire vágyom, hanem azt amit már régen látnom kellene. Nem mertem egyedül lenni. Talán mert ismeretlen volt, vagy rondának tűnt, félelmetesnek, vagy "milyen má' hogy mindenki, én meg nem". Megszámlálhatatlan kapcsolódás, párkapcsolat, munkahely, barátságok melyekről kiderültek, hogy nem őszinték. Imadtam hibaztatni: ha látná ki vagyok, ha látnák mennyit dolgozom, ha látnák mennyi áldozatot hozok...stb. De hogyan is láthatták volna ha rejtegettem, ha nem voltam őszinte. Amikor annyira féltem. Hogy pontosan mitől? Aladin meséjeben egy vásári forgatagban találkozunk először a főhőssel, aki menekül. Egy eldugott nyugodt helyet vágyik ahol végre megpihenhet, élvezheti amit elvett és senki sem bukkan rá és senki sem ismeri fel. Majd elfogják és egy tömlöcben leli magát ahol az árnyékban meghúzódó, taszító koldus kivezeti az éjszakai sivatag közepére. Itt a végtelen, kietlen kopárságból kinövő hatalmas szörny, fölé tornyosul, csiszolatlan gyémántot ígér és amikor a főhős újra hazudik, elnyeli. Engem is így nyelt el a magány. A rajzfilmben lefestett kép hibatlanul ábrazolja, hogyan menekültem egész eddigi életemben és féltem, rettegtem szembenézni azzal ami legbelsőmben lakozik. Nincs egzakt megokdókulcsom a magányra. A megélésem, hogy nem elkerülhető és jó fájdalomcsillapító az egyedüllét. De egyaltalán nem mindegy, hogy MAG-am(ban) vagyok vagy MAG-(hi)ányos. Van az az erzés mikor egy szobában akkora a csend, hogy szinte sípol, már-már hangos. Nekem ez irja le azt a belső állapotot ahol először elkezdtem figyelni. Megfigyelni! Már nem érzelemből. Mi történt, mit tettem eddig és mi más lehetséges. De mozdulni még sokáig nem mertem. Bátorság-őszinteség-igazság-szeretet. Szamomra ez Igaz, ebben a sorrendben. Ez a fajta magány pedig az őszinteség és az igazság közti állapotnak tűnik. Tisztító tűz, purgatórium, karma vagy a 'rosseb' tudja. Jó szar, jó hosszú.

Lamo

Az egyedüllétet tanulom. Mert annyira kimaradt ez az élettapasztalat. De nem direkt csinálom, hanem mert muszáj, belülről jön kényszerűen. Van az a szint, hogy nincs párom. Ezen már rég túlléptem. Már nem érdekel. Van a következő szint, hogy nem köt le a mindennapi munka. Nincs kötelező tennivaló. Nincs hétköznapi hasznosság. Ez már keményebb. Van olyan, hogy nincs sok barátom, aki ért. Néha felhív egyikük. És a családtagokat se bírom mindig keresni. Aztán mikor a gyerekeim nyaralnak és velük se lehet semmiben hasznosnak lenni.... Ez a szakadék alja. Sehol senki. Nem kérdezi senki, élek-e. Tavaly ez nagyon depresszív érzés volt. Idén könnyebb. Mindeközben van izgalmas nyaralós program. Néha szuper társasági élet. Olyankor harmónia van. Kipihenem az egyedüllét kihívást. Nagyon kell szabadulni belöle. Egyensúlyozok, mikor megyek a holtpont alá. Mit nem szabad már megengedni. Mikor kell egy séta, vagy egyfajta videó, ami visszahoz. Tudom már, hogy fentről megtartanak. Tavaly történt egy ilyen elképesztő élmény. Mégis kell még ez a tapasztalat, hogy később egészséges mértékben viseljem mások segítsége nélkül. Valamire kell ez nagyon, érzem. Viszont most ez nagyon durva. Kimerítő. Keresem az átbillenést és a visszatérést. Befektetés a normális élethez. Hát, most ez időszerű.

Kata

Sosem gondoltam, hogy a társkeresésre rá lehet függeni… Egészen két hónappal ezelőttig nem tűnt fel, hogy függésbe kerültem. Azonban elegem lett az app-okból, azt éreztem már többet vesz el, mint amit ad. Időt, energiàt, reményt. Töröltem a profiljaimat, merthogy több társkeresőn is fent voltam egyszerre. Hétköznap nem volt gond, a hétvégék csendje ütött meg igazán. Utólag esett le, hogy mennyire addiktív az, hogy megnézett-lájkolt-írt. Hogy jó reggelt kívánt, hogy megkérdezte hogy vagyok… Amikor ez nincs, akkor nagyon hiányzik. Egy ideig legalábbis. Mintha ez adná az értéket. Ezek a soha el nem kezdődött kapcsolódások adták nekem azt az élményt, hogy nem vagyok magányos…

Izsa István

Eleinte nagyon nehéz volt minden, hisz 180 fokos fordulatban voltam épp. A kapcsolati és káros szenvedélyeim által kialakult függőségek felszámolása közepette a munkahely és a lakhelyem is akkoriban megváltozott mintha egy null pontra keveredtem volna. Kibaszott nehéz volt, sokat bőgtem akkoriban felkavart az egész,fájt hogy el kell hagynom a párom és a haveri körünket annak érdekében, hogy életmódot tudjak váltani. Ráadásul ősz vége tél kezdete is volt,befelé húzott minden, hogy magamra figyeljek, egyáltalán nem volt kellemes időszak,de pont ez a nyomás ami rám nehezedett segített elmozdulni önmagam szeretete felé. Felismertem, hogy azért voltam kapcsolatfüggő mert nem szerettem magam. Azért tompítottam az agyam mindenfélével mert nem szerettem magam. Aztán eljött a tavasz és elkezdtem sokat kirándulni egyedül. Volt, hogy egy patakpartján raktam tüzet és aludtam éjszaka a szabad ég alatt. Ez volt az a pont amikor kezdtem azt érezni, hogy szeretek magammal lenni. Kezdett eltűnni az önmagamról ítélkező haragos belső hang, amit felváltott a türelem, a kedvesség és egy egészséges önbecsület hangja. Aztán különböző képzésekre mentem és fesztiválokra ahol rengeteg csoda embert ismertem meg akiknek ha elmeséltem milyen életet éltem addig csodálkozva néztek rám. Így vissza nézve nem gondoltam volna hogy egy életen belül több életet is le lehet élni. Fontos volt meghatározni a szándékot (hogy mai naptól nem bántom magam és egészséges életet fogok élni) és kitartani mellette bármi áron még ha ez a szándék az egész életemet felforgatja, akkor is! 🩵

Szia Imre! Szeretnék reagálni erre a bejegyzésedre! Nem gondoltam volna, hogy férfiban is van aki végig szenved egy-egy hasonló kapcsolatot. Én 2 évet adtam neki, legnehezebb egy ilyenből kimászni! Szívesen olvasnám tovább, neked hogyan sikerült, tanulni szeretnék a megélt méltalan helyzetekből. Erőt meríteni jöttem, és barátkozni, amúgy nem tudom milyen platform ez, de az ismerkedés sem kizárt, gondolom, vagy tévedek? Legyen békés napod! Üdv. Júlia.

Krisztina Adrienn

Kedves István, jó volt olvasni az őszinte megosztásod. Különösen azt, hogy ilyen sebezhetően tetted ezt meg. Osztom gondolataidat, a saját mélység indít el felfelé, ha hajlandó vagy magadat megérteni, szeretni magaddal lenni. Én is ezen az úton járok...