Tapasztalatok

Stella

Női utam eddig: A mintáim csődje 2014- ben volt. 26 évesen ott álltam a kezemben a mester diplomámmal és jött a kérdés bennem, hogy akkor most mi lesz? Úgy képzeltem el,hogy eddigre már férjnél leszek, esetleg dolgozok a szakmámban és lassan jönnek a gyerekek. Ebből semmi nem volt meg. Irigyeltem a bárátnőimet akik kapcsolatban voltak. Nekem az egyetem alatt 1 próbálkozásom volt, ami csalódással végződött és utána depresszióba süllyedtem, emiatt nem is próbálkoztam tovább, inkább a tanulásba fektettem energiát, mert az jól ment. Párkapcsolatban nem volt előttem jó minta, szüleim funkcionális kapcsolatban voltak, majd válást követően én lettem köztük a villámhárító. Azóta újból együtt vannak kb ott folytatva ahol abbahagyták. A női utam itt indult, mert annyira hiányzott az hogy párkapcsolatom legyen,hogy belevetettem magam az ismerkedésekbe. Önbizalomhiányból és mély depresszióból visszatekinteve ez jól ment....csak éppen nem azt az eredményt hozta amit szerettem volna. Kapásból belefutottam a Csodaszarvasomba, aki pár alkalom alatt olyan érzéseket/ vágyakat szabadított fel bennem, hogy az ismeretség megszakadása után ezeket a vágyakat kergettem a további ismeretségeimben. Tapasztaltabb akartam lenni, érezni akartam azt a Nőt, akit mellette tapasztaltam. Nem hittem el, hogy lendülő Istennő lennék, holott ebben az állapotomban elég jól ment a kezdeményezés, amire javában pozitív visszajelzéseket kaptam, nyilván ezekből az ismeretségekből kapcsolatok nem születtek, mert a partnerek lazábban gondolkodtak. Emiatt habár változatos élményeket kaptam, mégis csalódások sora ért. Majd jöttek a szeretői kapcsolatok: Egyikben megtapasztaltam milyen amikor akarnak velem időt tölteni, szerveznek velem programokat, de nincs fizikai kontaktus,mert ott a barátnő. Ennek akkor lett vége,amikor én már többet akartam. A másikba először nem akartam belemenni, mert idősebb is volt a partner és tudtam, hogy mindenkinél bepróbálkozik, azonban annyira sokat bókolt, legyezgette az egómat és volt benne valami ősi férfi/ macsó "erő", hogy végül mégis belementem. Itt kaptam olyan visszajelzést, hogy azóta oldódtak meg lelki problémái, amióta engem ismer. Ezt is én zártam le mert úgy éreztem, a régi kapcsolatából jönne velem egy olyan kapcsolatba, ahol nincsenek alapok, csak folytassuk ott ahol a másikkal abbahagyta. Ezek után én nem akartam több szeretői viszonyt mert még mindig úgy éreztem én csak pótlék vagyok, nem vagyok elég jó. Párhuzamosan majd a 2 szeretői viszony után belemélyedtem az önismeretbe, mert nagyon akartam párkapcsolatot és addig mentem amíg ki nem derítettem miért nem működik ez nekem. A változások: első nagy felismerésem a Csodaszarvasommal volt, vele az évek alatt párszor kereszteztük egymás útját. Vele az utolsó alkalommal azt tapasztaltam, hogy lekerült az addigi piedesztálról és végre egyenrangúak lettünk, ott jött bennem az újabb kérdés,hogy akkor most mi van? Erre a kérdésre még keresem a választ,holott évekkel ezelőtt volt. A következő élményem hosszú ismerkedés mentes utáni randin volt, amikor azt tapasztaltam, hogy végre jól érzem magam, nem vagyok ideges, érdekel a másik, élvezem a beszélgetést, és meglepett amikor a partnerem mondta, hogy ő izgul a társaságomba. Eddig mindig én voltam aki izgult. A legutolsó pedig amikor egy itt megismert társam elkezdett mesélni arról, hogy mi lehet az ügye, itt megtapasztaltam egy pillanatra milyen lehet egy lelkesítő férfi. Nem érzem,hogy végeztem volna az amazonsággal, így ez az élmény is kérdőjel maradt bennem. Ami jelenleg bennem van: Jól érzem magam a bőrömben. Jó érzés Nőnek lenni ( ezzel nagyon sokáig küzdöttem, mert inkább fiús voltam). Ami kimaradt és most jönne, de úgy érzem nehéz mert nem találok motivációt, hogy végre megmutassam magam és Nőként hassak a másik nemre. Eddigi próbálkozásaim inkább pofonok voltak, bár úgy érzem túlságosan férfi energiából működtem, mert általában harcos társat láttak bennem, aki amúgy mindig felülkerekedett. Nehéz mert nem erre vágyom. Nehéz azért is mert kapcsolódni vágyom, már nem szórakozni. Jelenleg nem igazán látok magam körül olyan jelöltet akinek megmutatnám magam. Aki körülöttem van az stabil kapcsolatban van és nem is vonz. Kezdek beletörődni, hogy nem kész férfit fogok kapni bár jelenleg olyat sem látok aki éppen születőben lenne. Küzdök azzal, hogy most mivel van dolgom.

Nagyon sokáig abban a hitben éltem , hogy szabad akkor vagyok , ha a helyzet kényelmetlenségéből kilépek.Amikor a helyzet már szorongatóvá vált és a konfliktusokat már nem lehetett kicselezni , akkor léptem.Kiléptem , felmondtam.Ezt pedig szabadságként éltem meg.Mert ha benne maradok abban a helyzetben , ahol magamat fel kell adnom olyan szinten ami már fáj azért hogy ne legyen feszültség , akkor ott áldozatként viselkedem.Ezért nem vártam ezt meg , hanem amikor láttam ennek jeleit és hogy ez közeleg akkor eljöttem onnan. De vajon ez tényleg szabadság? A válasz az , hogy nem.Ez az áldozatiság másik oldala.Mert elmenekültem.Nem vállaltam magam , nem a saját hangommal szóltam , nem a saját lényemmel voltam jelen.Mert nem tudtam megtenni , mert áldozat voltam és nem szabad. Amit most teszek , hogy maradok.A helyzetet nem akadálynak élem , hanem lehetőségnek.Az idióta embereket nem okolom , mert pontosan értem már , hogy ők az én részeimhez rendelődtek , azokhoz a részeimhez , amiknek nem voltam tudatában.Minden tükröződés.Így élem az életem innentől.

Hogyan vállaljam fel magam? Talán ez valakinek könnyű , de nekem nem. Ez az aminek a küszöbén állok. Mikor elkezd az ember magához térni , belát azok mögé a szerepek mögé amivel védte magát , ami behatárolta és meghatározta őt és skatulyákba dugta , akkor a szerepek által megálmodott világban találja magát. Már érzi , hogy ez nem igazán az ő valósága. Küzd ellene , próbálja megoldani , kompromisszumokat köt , keresi a kiutat az őrlődésből hogy ő maga és a külső valósága között egy áthatolhatatlan szakadék van. A régi világában élő emberek nem érthetik meg , de az új világa szerinti emberek nincsenek jelen.A régi világát hiány , félelem és kontroll uralja , míg ő már érzi hogy könnyedebb és lazább életnek kellene tükröződni már. Egyedül és láthatatlanul éltem.A saját valóságom börtönében , mert én tettem azzá. Egy rab vagyok , aki holnap szabadul. Azért , mert megértettem hogy szabad vagyok és független.De nem csak megértettem , hanem aszerint kezdek élni.Most először. Nem áldozatként többé lehajtott fejjel és behúzott farokkal , nem tartva a hátam hogy üssenek , de nem is az elfojtásból kirobbanó dühvel.Nem menekülve és bújkálva , de nem is alávetve és behódolva. Csak szabadon. Tapasztalatként kellene talán írnom ide , de nem írhatom mert nem az.De ez az amit megélek.Ez ami most van.Ez az ami igaz. Rab vagyok még , mert a börtön körülvesz és egy rab hogyan beszélhet szabadságról?Hogyan vállaljam fel , hogy tudom hogy szabaddá válok most?Ez az amit most tenni akarok.Nem itt ezeket írva, hanem a való életemben.Ez az én valóságom.Valahol a két világ között , a múló-és jövendő valóság között.Akárcsak a születés , az anyaméhből egy új valóságba cseppenés.

Automatizmusok mozgatnak.A hatalom az , amikor erre ráébredek és felülírom. A félelem olyan , hogy mindig attól félek ami még nem történt meg , de gondolat azt üzeni hogy megtörténhet és ha megtörténik akkor az nagy baj lehet.Erre válaszul én , elkezdek gondolkodni és elemezni , hogy mi lenne a legjobb hogy azt a lehetséges problémát elkerüljem vagy minimalizáljam hogy megtörténjen. Hozok egy döntést és megoldottam a problémát vele. Racionálisnak tűnik. Csak az élet azt mutatja , hogy hatástalan.Mert talán azt a problémát elkerültem ami megtörténhetett volna , de szinte biztos hogy jön egy újabb.A végtelenségig. Ez az élet , az erre az adott válasz.Beletörődés izű elfogadás. Észrevenni azt a gondolatot ami azt üzeni hogy baj lehet és annak mentén visszakúszva a félelem érzéséig és még azon túl is annak gyökeréig ott rejlenek az igaz kincsek , amikkel formálni lehet az életet.

Azt mondtam szabad vagyok , mert azt hittem szabad vagyok.Erős embert mutattam , mert erősnek tartottam magam.Szellemi úton járó embernek tartottam magam , mert érdekeltek a szellemi tanítások , az emberen túli világ.Nem hobbi volt nekem ,hanem ennek éltem. Tartottam magam előtt ezt a képet magamról és tényleg elhittem hogy ez vagyok. Azt mondtam , az emberek hazudnak másoknak és hazudnak saját maguknak.A leghalványabb fogalmam sem volt , hogy nagyobbat hazudok magamnak mint bárki akit ismertem. Egy képet tartottam magam előtt nem tudatosan , hogy mutassak kifelé egy embert és magam is elhittem hogy ez az ember én vagyok. Ahogy magam jellemezni tudom: Félelem , alárendeltség , szégyen , vezeklés , kóros megfelelés , önszabotálás , öngyűlölés , rettegés , kudarc tudatú , önsanyargató , önnyomorító.Egy igazi szerencsétlen nyomorult lény , aki egy sötét mély rideg helyiség egyik sarkában sínylődik. Sokkolt a felismerés.Nem is ment egyszerre ,több hullámban történt és történik. Ha valaki más mondta volna ezt rólam , nem hittem volna el , mert annyira nem igaz ez rám.Szinte félelmetes amúgy. Mikor ezt először felismertem , minden értelmet nyert , mindent abban a pillanatban tisztán láttam a múltamból , hogy miért történt úgy , hogy miért mondtam azt , hogy miért nem sikerült amaz.Minden egyes mozzanat megvilágosodott , ez hökkentett meg igazán és ezért tudtam hogy ez bizony igaz. Ez a saját tapasztalat mutatta meg nekem , hogy ténylegesen egy tükörvalóságban élünk.Mert minden apró mozzanat a helyére került és most is mindent torzítás mentesen mutat.Ez miatt imádom a valóságot , mert annyira tűpontos és tökéletes.Semmi sincs ok nélkül , egy látszólag kósza gondolat sem , egy találkozás valakivel , egy seggfej munkatárs...Semmi.Ez nem enged már mást és másokat okolni , mert értem hogy miért van és teljes felelősség vállalást vált ki belőlem. Minden más feladat elhalványul amellett , hogy a valóságomat énmagamként tükrözzem.Mert csakis itt lehet változtatni , minden más csak toldozgatás és foltozgatás.