Szántó KittiNem tudok mindenkit megmenteni, de ha megmentem magamat magamtól, megmentem a világot.
1
Csontos Tamás PéterMilyen helyzetben szükséges a múlt feldolgozása? Én nem tudtam szabadulni a szerelem érzésétől. Húsz hosszú évembe került mire minden kapcsolódó emlék kellemes nosztalgiává szelídült. Addig kapcsolatról kapcsolatra kísértett hol érzés, hol mérlegelések formájában. A bibi ebben csak az, hogy igazán teljesen szívvel lélekkel beleengedni magam nem tudtam egy párkapcsolatba, pedig vágytam rá, arra az érzésre arra a tudatra. Mintha kiűzettem volna a paradicsomból. Egy fontos mérföldkő ezen az úton az volt, hogy hálás tudtam lenni ezért az élményért, hogy van ilyen élményem. Elfogadni magam. Éppen ilyennek, amilyen vagyok. Ez a gyakorlat az önkép feladás. De mi lehet helyette? Hogyan csinálhatod meg? Milyen tudatformákkal, érzelmi állapotokkal jár? Tengernyi kérdést vethet egy ilyen helyzet. Amennyiben hinni és bízni tudunk egymásban elkísérhetlek a saját magad felszabadításának ezen útszakaszán. Mert ezt a munkát sem csinálhatja meg más helyetted.
1- Csontos Tamás Péter
Harminc éves koromig nem is ismertem más tudatformát mint a vágyak megélését és a vágytalan helyzetek elkerülését. Szenvedéllyel habzsoltam az életet ami jó nekem az önzés magas iskolája volt. Kitűnő képességre tettem szert abban, hogy megmagyarázzam magamnak és mással is elhitessem miért ésszerű mindaz amit teszek. Akinek nem tetszett az mehetett, erős személyiségnek láttam magam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. És amikor nyeregben éreztem magam, mint menő sikeres pénzügyi tanácsadó, mérhetetlen magányban és elzártságban találtam a pszichém. Nagyon fontos erőforrás a vágy. Azt kívánom neked legyen annyira, de annyira igazad, mint nekem volt, mert az ezzel járó lelki üresség nagy tanító és továbbvihet az önazonosságod felé. Amit nem engedtem meg magamnak az a bizalom. Nem bíztam senkiben csak magamban. Ma visszatekintve tisztán látom miből alakult ki ez az önvédelmi mechanizmus. Ezt egyedül nem egyszerű transzformálni, többek között azért, mert a világ rútul visszaél a segítőkészséggel. Csökönyös makacságom ez esetben is ellenem dolgozott. A megcsalatástól és elárultságtól való elfojtott félelmemért évekkel fizettem. Amennyiben ismered ezt a poklot, segíthetek megtalálni a kivezető utat benned.
1 
Ma Ga2005. tavaszán 2 diplomás, “sikeres” karrier alkalmazottként szakítottam 5 év után a párommal, összetörtem a kocsimat, eladtam a lakásom és végül kirugtak a munkahelyemről egy tanácsadó cégtől. Akkor eldöntöttem, hogy elindulok és megtalálom amit szeretek csinálni - ami belőlem természetesen jön, a helyemet, a hivatásomat, a páromat a világban… Azóta nagyon sokmindent csináltam, mentem keresztül, tapasztaltam meg. És éltem különböző helyeken. (Ökofalvak, vallási közösségek Magyarországon és a világban. Sikeres majd bukott befektető, ökofalu tervező, permakultúrás kertész, aktivista, ketész, temetői kertész (még sírásó és krematórium operátor is), meditációs “szekta” tag majd 12 évig Ausztráliában. Önellátó kertész és család”fő” Azori-szigeteken. )
1- Ma Ga
Személyes rossztapasztalataim, traumás csomagom miatt sokáig úgygondoltam, hogy túl nagy felelősség a gyermekválalás, mert túl sok kárt okozhatunk a gyermekünknek. Sajnos végül reakciósan az erősen negatív és depressziós anyamintámra egy mindenben az anyám jellemzőivel gyökeresen ellentétes párt választottam anyaként a gyermekemnek. Ebben nagyon felszínesnek és hirtelennek bizonyultam és az anyagilag függetel, szabadnak, bölcsnek, egészségesnek, vidámnak és tudatosnak tűnő páromról kiderült, hogy jelentős személyiségi problémái vannak, gyerekkori traumákkal amiket egy nehéz és komplikált szülés (felnőtt életem legnehezebb napja volt, pedig nem is én szültem) oly intenzíven felkavart, hogy azzal már végkép képtelen volt szembenézni. Ez végül ahhoz vezetett, hogy engem teljesen a saját családját pedig nagyrészt elutasította. A gyermekkel pedig egy számomra elérhetetlen helyre költözött. Utólag kiderült, hogy igazából mániásan gyereket akart, de a gyereknek funkcionális apát aki ott van az életében azt nem.
1 
István ViroveczEgy beszélgetés kapcsán merült fel bennem egy fontos téma, ami az alapvető működési mechanizmusaink megértéséhez rendkívül sokat segít. Az én megélésemben az önfejlesztésben nagyon sokat segített a családfakutatás, ahol számos történetet tártam fel az őseim kapcsán. Ezek az elbeszélések segítettek jobban rálátni a saját működésemre és megérteni azt, hogy bizonyos élethelyzetekben mi a válaszreakcióm és miért abban formában nyilvánulok meg, miért az a megküzdési stratégiám? Ebben a bizonyos beszélgetésben felmerült, hogy számos félelem adódik abból fakadóan, hogy milyen tények kerülnének a felszínre és az aggály, az ezekkel való szembesülés kapcsán. Hogyan kezdjünk neki? Vajon képesek vagyunk-e befogadni, feldolgozni, elfogadni a történteket és az milyen hatással lehet az életünkre, létezésünkre és megéléseinkre? “Ahogy a fehérre meszelt falakon pernyeként peregnek le a rétegek és felfeslik alatta a múlt.” Az én tapasztalatom az, hogy valóban félelmetes, de az intenzív változás nem következett volna be nálam, ha ezeket nem tárom fel. Számos platform ma már a segítségünkre van és megannyi levéltárat digitalizáltak. Kellő kitartással, kutatással és erőforrások megmozgatásával messzire lehet jutni. Mindamellett vannak erre szakosodott szakemberek is, így valóban sok választási lehetőség adódik, hogy milyen eszközhöz nyúlunk. Én úgy gondoltam, hogy a saját kezembe veszem és magam kutatom fel ezeket, mert én szeretnék lenni az első, aki ezekkel találkozik. Az első lépésnek, ha javaslatot kellene tennem, az az, hogy forduljunk a szüleinkhez első sorban. Kérdezzünk és ösztönözzük arra őket, hogy őszintén és nyíltan meséljenek a gyerekkorukról. Milyen emlékeik vannak, milyen megéléseik, mit éreztek az adott helyzetben? Ha tudnak, meséljenek a nagyszülőkről, akár dédszülőkről. Ez egy hosszú folyamat és komfortzónán kívüli, hiszen a saját megélésem az, hogy ezekkel máig nehezen mernek szembenézni, vagy egyáltalán elbeszélni a történteket, mert mélyen elnyomták magukban. Itt lehet düh, harag, bűntudat, szégyen érzet és megannyi trauma, amivel nem szívesen néz szembe az ember. Ezért nagyon sok türelemre van szükség. Persze nehezítő tényező lehet, ha már nem élnek a szüleink. Az elvarratlan szálak miatt ez jóval nagyobb kihívássá válik. Az esetemben édesapám már nem élt, mikor ebbe belekezdtem. Így a még élőkhöz fordultam első sorban és az ő perspektívájukból igyekeztem összerakni a mozaik darabokat. Mindamellett számos megírt levél is a rendelkezésemre állt szerencsére és az interneten való kutatás is sok történettel egészítette ki. Amennyiben már nincs lehetőség a szülőkkel való kapcsolódásra, mert már nincsenek köztünk vagy egyéb akadályozó tényezők vannak, akkor erre is több lehetőség adódik, amik a segítségünkre lehetnek. Ez persze hit és akarat kérdése, mindamellett kellő bátorság. Azt azonban nem csak a saját megélésemben, de az elbeszélések is megerősítettek abban, hogy nagyban hozzájárult a magammal és másokkal szembeni megbocsátásra, együttérzésre és empátiára. Mert már nem haraggal tudtam gondolni a felmenőimre, hanem együttérzéssel és átláttam az ő megéléseiket és tapasztalásaikat. Megértettem a hozott mintákat, megküzdési stratégiákat. Meglehet, hogy ezeknek az elszenvedője voltam, de most már értem, hogy a képességeikhez mérten a lehető legjobbat igyekeztek kihozni, és hozzáállni az élethez, nevelni a gyermekeiket. A minták börtönében ragadtak és nem engedték tálentumaikat kibontakoztatni, vagy belső hangjukra hallgatni, mert erősebb volt a félelem. Sok volt a “családi csomagban” és nem érzeték az erőt, hogy szembe nézzenek vele. Ezért senkit sem lehet hibáztatni. Az utazás egy spirál és könnyen lelehet lefelé csúszni, de ki is lehet jutni belőle. Nálam a HIT kérdésében merült ez ki. Hiszek-e magamban annyira, hogy képesnek érzem magamat erre? Meg van-e a hatalmam saját magam és az érzéseim felett? Meg van-e a meggyőződésem, hogy a helyes utat járom és azt cselekszem, amit kell? Meg van a méltóságom, az erőm és a férfiasságom vagy lásd, a nőiességem Önazonosnak lenni és a saját identitásomat élni, kialakítani? Hiszek a dualitásban, mint olyanban és abban, hogy a dolgoknak van maszkulin és feminim oldala. Gondolok itt a teremtő energiákra ezek alatt. A “VAN” és a “LEGYEN” közti különbségekre. A teremtés egy hosszú folyamat és a “jó dolgokhoz idő kell”, amit a saját bőrömön is tapasztalok, de a megélésem az, hogy megéri a befektetett energiát.
1
Kinga CserLassan 3 éve jövök ki egy szakításból. Hálás vagyok ezért a megélésért,sokat tanultam belőle,magamról,a boldogságról!🙏🥰 Egyedül,de nem magányosan (és boldogan)élem mindennapjaim a nagyfiammal!💙
1
Judit M.Ez az a terület, amire igazán büszke vagyok az életemben. Két klassz fiú anyukája vagyok. Jól tudtam velük együtt menni az úton. Nem erőltettem mereven nevelési elveket. Az egész családunk olyan hátteret biztosított nekik, amitől jó útravalót kaptak. Mert a hamuba sült pogácsa bizony nagyon fontos. Két nyelven nőttek fel úgy, hogy a két hazájuk egyikében sem feltételezte senki, hogy nem ott élnek. Saját tapasztalatom alapján pl. abban tudok segíteni,hogy: Hogyan találtam meg a gyereknevelésben a középutat? Hogyan tanultak meg IGÉNYES szókinccsel 2 nyelvet egyszerre a fiaim? Jelenleg távol vannak tőlem. Ennek az én saját döntésem az oka. Nem szeretjük ezt a szituációt, de arra azért jó, hogy a gyerekek látják, hogy próbálom megtalálni a küldetésemet és az otthonomat (mint rák szülött, ez számomra fontos kérdés).
1
OriAmikor dolgozik bennem az egyedüllét és a magány témája, arra következtetek, hogy amikor jóól érzem magam egyedül akkor harmóniában vagyok önmagammal (test, érzelem, gondololatok) és a Lelkemmel. Amikor viszont feljön a magány érzése, akkor ràjövök, ha időben tudatosítom, hogy összedölt a harmónia rendszere, valami elcsúszott, és eltàvolódtam magamtól, zűrzavar keletkezett bennem, a gondolataimban és az érzéseimben. Emiatt megszűnt a kapcsolódásom is a Lelkemmel és elhagyatottnak érzem magam. Minél hamarabb veszem elő a figyelmemet, és teszek rendet önkapcsolódásaimban, annál hamarabb jön vissza a egyedüllét öröme és annál több ember kapcsolódik körém, mert kellemes érzés ebben a társaságban lenni, mintsem a magány kétségbeesett, kontrolláló bugyrában.
1