Szőcs Balassa TeodóraÚgy érzem újra egyre közelebb kerülök Istenhez, Jézushoz pedig én is bejártam az egyház sebem útját. 19 éves koromig kb. minden vasárnap a templomba voltam. Soha nem felejtem el, mikor egy szeretkezésem másnapján, teljes nyugalommal mentem meggyónni, hogy paráználkodtam, az akkori ateista párom pedig dühöngött, és értetlenkedett, hogy minek gyónom meg, ez miért lenne bűn... De a mintám nagyon erős volt... Aztán jött a minták csődje számomra, és kb ateistának neveztem magam, igaz csak max fél évig, aztán a spirituális fejlődésem útján már a teremtő, univerzumban hittem, és erősödött meg benne a hitem. Aztán mindent is csináltam jóga, mantra, guru, meditáció csak imádkozni ne kelljen, csak Jézust hanyagoljuk inkább. Számomra az antropozófia hozta vissza a képbe Jézust, mint a legnagyobb tanítót az életembe, 3 év heti antropozófus estek után már tudtam Jézust látni az egyház nélkül, ami felszabadító volt számomra. Most pedig ott tartok, hogy az apáca nagynénim, aki már a túlvilágon van, rengeteget jár az eszembe kérem a segítségét, és olvasó fűzérét, karóráját örökölve kapcsolódok újra, Istennel, Jézussal, az ima erejét fedezem fel újra, és napokban kaptam egy bibliát... Istvánnak is köszönhetem, hogy segített jobban rálátni Jézus fontosságára. A Chosen sorozat is nagyon sokat segít még közelibbnek érezni! Hála!
4
Anna SándorJogásznak tanultam szülői ösztönzésre, és az egyetem után kb 14 évet el is töltöttem benne. Amint elvégeztem a jogot, utam a Sotéra vezetett, mentálhigiénét tanultam, és azonnal lenyűgözött az emberi lélek megközelítésének sokszínűsége, mélysége. Először a pszichodráma színpada, majd a családállítás és az EMK talált rám, és fokozatosan, 8 év alatt teljesen áteveztem a(z elsősorban) versengésben és kiskapuzásban segítő jog terepéről az önmagunkkal és másokkal harmonikusan együttműködni segítő önismeret világába.
4
Pallér ZsuzsannaMiért volt mindig annyira fontos a szabadság? Miért kerestem azt, akivel biztonságban érzem magam? És hogy nem vettem észre sokáig, hogy ez a kettő mennyire kizárja egymást? Nemrég megtaláltam a gyerekkori naplómat. Azt a vágyódást, amit akkoriban műveltem! Érett fejjel felismerem, hogy kötődési zavar volt ez a javából, sőt egymásnak ellent mondó vágyak csapdája. Érdekes módon a házasságommal béke volt bennem. 7 év együttjárás után esküdtünk meg és nagyon szerettem feleség lenni. Mindent, ami azzal járt. A közös teremtést és azt, hogy haladunk. Aztán a gyerekek születésével nem vettem észre, hogy nem tudtam megfelelően elköteleződni az új szerephez. 7 év anyaság öröme, vívódása után végül beláttam, hogy összenyomnak a keretek. Vagyis amit arról gondoltam, mi az anya dolga, kötelessége és mik a lehetőségei anélkül, hogy a család hiányt szenvedne. És fix elképzelésem volt arról, mi lenne az apa dolga, felelőssége. Neki mindent lehet.ó és én vagyok az elszenvedője- gondoltam. Mekkora áldozati szerep? Egyre jobban hívott a szabadulási vágy, miközben mélyen elkötelezett is voltam. Beteg lettem. Ma már tudom, hogy ez masszív kognitív disszonancia volt, ami rengeteg szomatikus problémát okozott. Az életem több területén is ellentmondásba keveredtem saját magam elvei és vágyai tekintetében. Feladtam és elkezdtem felgöngyölíteni a saját elmém korlátait. 10 év alatt elég jól bebarangoltam önmagam és a legrejtetteb zugokba is benéztem. Megérte, mégha néha azt hittem belehalok. Azt érzem most már, hogy késznek lenni elköteleződni teljes önszántamból lemondani a szabadságomról: a legnagyobb szabadság. Már nem félelmetes. Már nem szükség. Már nem várok el. Van én határom és nem adom fel, nem veszítem el magamat szeretetmorzsáért. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!
- Pallér Zsuzsanna
Nem álmodoztam vállalkozásról. Nagyon szuper munkám volt. Egy jól felépített életpálya következményeként. Azonban egyre többet voltak stressz alapú tüneteim. Elkezdtem alternatív módszerekkel foglalkozni, de csak átmenetileg volt jobb az állapotom. Szerettem a munkám és eredményes voltam benne, azonban egyre nehezebben tudtam elvégezni a feladataimat. Be kellett látnom, hogy valahol mélyen 2 gyermek és az férjemmel kialakított vidéki élet mellett mellett ez a munka tempó már sok lehet a testemnek. Be kellett látnom, hogy rengeteg minden változott 10 év alatt, azóta, hogy elhelyezkedtem. A munka nem lett kevesebb és emellé fiatal pályakezdő diplomásból családos emberré váltam. Az a bizonyos béka a fazékban észrevétlenül főtt meg. Ki kellett ugorjon. Így történt, hogy nem csak a házasságból, hanem az alkalmazotti létből is kiugrottam és kialakítottam egy önazonosabb életvitelt. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!
Orsolya DemeterNagyon korán, 19 évesen mentem férjhez. Ezzel sok minden megváltozott, például, hogy 20 évesen anya lettem. De ebben az időben kezdődött, hogy megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni velem. Szüleim ateisták és realisták voltak, templomba csak kirándulás közben jártunk, mert Apa nagy történelem mágus volt és szerette ezeket az épületeket csodálni velünk. De sem Isten, sem ima, sem hit nem jött szóba gyerekkoromban soha. Mégis, bennem valami kinyílt. Először csak alakokat láttam az ágyam végében néha. Majd füstszerű alakokat az ajtóban állva. Egyre többször. Aztán több füstszerű alak, majd rengeteg... Kezdetben azt hittem, álmodom. Mikor rájöttem, hogy nem, akkor sokáig nagyon féltem tőlük... De mivel soha nem jöttek közelebb és semmi ártó szándékot nem éreztem, megszoktam, hogy látom őket. Majd már eseményeket is láttam... Az ágyunk végére ráboruló nőalakot, aki megijedt mikor felemelte a fejét és látta, hogy látom... Kicsi apró kedves alakokat, akik csillagot hoztak a fejünkhöz és feltették a falra... Fekete búvár ruhához hasonló szoros öltözéket viselő magas férfit, aki tudta, hogy látom, és rám mosolygott... Legintenzívebb élményem az volt, mikor az ágyban fekve éjjel azt láttam, hogy több (5? 10?) csuklyás alak áll a fal mellett és tudtam, hogy azon gondolkodnak, mit csináljanak velem... Mármint nem fizikálisan, nem bántóan, inkább, hogy mitévőek legyenek velem... Rettenetesen megijedtem, és utólag vicces, de a fejemre rántottam a takarómat rémületemben. Édesapám akkor volt rákos beteg, én borzasztóan aggódtam érte és akkor azon az estén; lehet, a csuklyások segítségével, nem tudom, de egy nagyon erős energia nyalábot küldtem neki, ami a lábamtól indult, végigömlött a testemen a fejemig, onnan pedig egy hatalmas erővel "kilőtt"... Nem tudtam mi történt, mi volt ez... De Apa meggyógyult... Eltűnt a testéből a daganatos nyirokcsomó és minden lelete negatív lett... Ezután még 20 évig velünk volt... Mindig azt mondta, hogy én gyógyítottam meg. Utána bármikor próbáltam ezt megismételni, nem sikerült. Végezetül, úgy 40 éves korom körül kezdtem nem jókat látni, félelmetes fekete magas köpenyes alakot a szekrényünknél... Majd egy kifejezetten ellenséges valamit, ami a a fejembe akart ugrani... Sikítva ültem fel, halálra rémültem... És azóta nem látok semmi ilyesmit. Tudattalanul bezártam azt, ami addig nyitva volt. Ezt nem nagyon meséltem el eddig sehol, magyarázatot sem kaptam rá, ha valakinek említettem, bolondnak néztek, vagy legyintettek, hogy álmodtam... Úgyhogy inkább megtartottam magamnak. De azóta is hiszek abban, hogy nem vagyok egyedül, soha, és olyan segítők vesznek körül, akikre mindig számíthatok, akik a legmélyebb gödörbe is tudnak reménysugarat küldeni.. Hiszek a gondviselésben, a szeretetben, a jóban.. Segíteni másokon, ez végig kíséri az életem, legyen az éhes kisgyerek, kóbor kutyus, vagy beteg cica... A munkám is ezzel kapcsolatos, az egészségügyben dolgozom, radiológián. Hiszek a megérzésben, hiszem, hogy véletlenek nincsenek, az energiákban, az emberi elme gyógyító és teremtő erejében. Hiszek magamban... Hiszem, hogy okkal vagyok itt a Földön és okkal találkozom bizonyos emberekkel vagy szituációkkal. Minden nehézség tanulás is egyben, alkalom a fejlődésre. Sokan mondják, hogy naív és kihasználható ember vagyok, de én nem tudok más lenni. Nem tudok hazudni, becsapni másokat, vagy olyat tenni, ami másnak kárt vagy szomorúságot okoz. Kíváncsi lennék, hogy van -e köztünk olyan, aki tapasztalt hasonlót... Vagy esetleg magyarázatot tudna adni ezekre a dolgokra... Nagyon szívesen beszélgetnék erről...
Renata Vad4 éve váltam el, én kezdeményeztem. Az utolsó két évünk nem volt szép. És bár sok mindenre rájöttem az alatt a két év alatt azt is tudom hogy én ugyan úgy vétkes voltam a dolgokban mint a másik fél. Rájöttem hogy a szeretetért nagyon megalkudtam. Ezt a gyerekkoromból jövő traumák miatt tettem. És bár nagyon szerettem a volt férjem a kapcsolatunk első 10 évében, nagyon sok dologra ez miatt nem került fény. Próbáltam eltusolni hogy ő nem olyan, pedig utólag rájöttem hogy bele sem kellett volna mennem a kapcsolatba. Az előre tekintésemet sokban segíti az önismeret, aminek rögös útjait már 7-8 éve járom. Sok féle technikát már kipróbáltam, van amit évek óta csinálok és az a családállítás. Ha érdekel a téma szívesen mesélek róla. Engem egy barátnőm hívott el először és minél jobban beleástam magam a témába annál több dolog jött fel és jöttem rá önmagam hibáira.
Sándor Attila25+ év. Ebből vajon mennyi a szerelem? Mennyi a szeretet és mennyi a szobatársi viszony? Érdekes ez. Teli vagyok kérdésekkel, ami jó. Van még bennem élet, ami élni, tapasztalni akar. Egy adott életszakasznak, egy adott kapcsolatnak mik a releváns halmazai? Mindkét félben elérhetőek ezek a halmazok? Lefedik egymást? Ki kinek a halmazába fér bele? Kinek melyik halmaz a fontos? Ezek a kapcsolódások az időben előrehaladva milyen dinamikát mutatnak? Mindig azok a halmazok a fontosak? Egyáltalán, mi fontos az életben? Az egyén lelki fejlődése? A társas kapcsolat szeretet alapú fejlődése? A mindenhez történő kapcsolódás megélése? Mit kell az egyénnek meghaladnia? Kell-e valamit is meghaladnia, vagy csak felismernie, tapasztalnia? Nálam, a mérleg nyelve jelenleg - egy aranycsöppet-, a saját megélésem felé billen, azzal a feszüléssel, hogy szeretném ismét az életet szolgálni, szeretettel a nagy egész átölelésében. Úton vagyok, célt nem látok, támogatásom nincsen csak segítő ráhagyatottságom. Ez így nem visz előre. Ezt élem meg kapcsolati válságként.
- Orsolya Demeter
A válság lassan jön. Először észre sem veszed, csak bekúszik minden vitával, minden ajtócsapkodással közétek. Azt hiszed, természetes, hogy ott a másik. Észre sem veszed, hogy nélküle levegőt sem kapnál. Nem veszed észre, mert haragszol, ő meg ugyanezen oknál fogva szintén. Nem értékelitek egymást. És mikor vége, mikor már nincs több veszekedés, akkor jön a nagy felismerés, hogy sok minden érték volt, amit észre sem vettetek.... Kommunikáció... Nagyon fontos. Elmondani, meghallgatni és nézőpontot váltva átgondolni. Nem kell mindig igazam legyen. Nem kell veszekedni. Vita az legyen, de tisztelettel. Sok hibát elkövettem forró fejjel. Máshogy csinálnék már sok mindent. Talán ez a sok hibázáson alapuló tapasztalat jó lesz arra, hogy egy új kapcsolatban már ne kövessem el.
Battyányi CsabaTapasztalatom szerint a figyelem állapota az, amikor nem azzal azonosolsz, akit magadnak gondolsz, hanem a végtelen valóságban "jársz". A jelent éled. Az EGO eltűnik (van, csak máshol). Többen gyakorolják ennek az állapotnak az elérését, ugyanakkor akarattal nem lehet elérni. Ezt az állapotot bizonyos helyeken megvilágosodásnak nevezik. Nekem ez a béke és a derű állapota. Néha hatalmas öröm és hála is megjelenik, hiszen valóban élem a létezést. Ez a végtelen kreativitás és az intuíció otthona is. Ha végtelen valóság bővebben érdekel, akkor A.J.Crhistian előadásai részben erről szólnak. A Youtube-n megtalálod.