Tapasztalatok

• 

  Az Átalakuló

  12 év közszolgálat után volt az első, majd arra rá 6 évre a második. A harmadik meg 3 évre a második után? Nem, annak már nem adok esélyt! Ha kíváncsi vagy rá, elmondom, hogy mit éreztem; mikre és kikre számíthattam, és kikre nem. És persze, kérlek, te is mondj el mindent, ami csak jól esik.

  #Kiégés

  Tovább

  4
• 

  Toók Eszter

  Az elmúlt nagyjából 10 évben a munkahelyemen a szabadságaimat arra használtam, hogy fejlesszem magam. Ha voltak is "pihenős" programok, akkor azok kimerültek egy-két hosszú hétvégében és azok is inkább kirándulós programok voltak. Folyamatosan úgy éreztem rossz helyen is vagyok, elkezdtem valamit, ami majd jól feltölt, aztán csak még jobban kivett belőlem. Tipikusan tagadtam mindent, nem akartam látni a valóságot. De gondoltam én "Áááá Velem ilyen nem történhet stb, hisz foglalkozom magammal, csak tudom mi a jó Nekem és, hogy mit akarok csinálni...." Nos, én azt tapasztaltam, hogy ebben égtem ki, hogy tagadásban voltam.... A folyamatos harcban, a folyamatos szétszakítottság érzésben... Semmi inger nem tudott megérinteni, falakat húztam, utáltam magam, a munkát és megutáltam az embereket is... Én, aki mindig csináltam valamit, imádtam az embereket, sosem gondoltam volna, hogy a legjobb tevékenységem az lesz, amikor bezárom magam mögött a bejárati ajtót belülről. A csendben, elkezdtem megengedni magamnak, hogy az legyen, ami VAN. Ha jókedv, akkor jókedv, ha rosszkedv, akkor az. És ha már "remete élet", akkor az... :) Mindegy... Nem harcolok tovább magammal. Élvezettel teszem azt, hogy újra tudok kapcsolódni. Bátorság kellett hozzá, hogy tudjak nemet mondani. Nem is mindig megy, viszont akkor dolgozom azzal, ami van és feljön. És ebben a megengedésben tud tisztán feljönni, hogy kit, s mit is akarok az Életemben.

  #Kiégés
• 

  Berni

  Több, mint 4 éves vezetői munkakör lelkileg kimerített. Valószínű, nem ismertem fel a rám negatívan ható belső programjaimat, s így nem is tudtam megfelelően kezelni. Mindenesetre az ELFOGADÁS mindig lelki segítséget ad. Elfogadni, hogy a lélek mutatja a helyes utat, még akkor is, ha kilátástalan. S HINNI az életben, s abban, hogy minden fejleszt, s a fejlődéssel minőségibb, könnyedebb életben lehet részünk. Tehát, csak előre. Nekünk semmit nem kell kiagyalni, az érzés a lélek irányít a helyes utunkra…. Én a lelkemre hallgatva az ismeretlent választottam, s imádom. Meggyőződésem, hogy azt tovább folytatva belebetegedtem volna.

  #Kiégés

  Tovább
• 
• 

  Zsolt Gazda

  22 év multinál eltöltött munkaviszony után éreztem, hogy elég volt a “kalitkába zárt madár életből”. A kalitka ajtaja reggel 8- kor kinyílt aztán berepültem az ajtó bezárult majd 4-kor újra kinyílt és kirepülhetem. 2023. Június végétől nem repültek be többé a kalitkába. Ezután jött egy olyan munkalehetőség (portás) ahol teljesen egyedül lehettem az elmúlt egy évben itt elkezdődött a lelki regenerálódás folyamata,sok pszichológiai és hitéleti előadást néztem a YouTube -on, ezek által sokat “gyógyult” a lelkem.Teljesen megváltozott az gondolkodásmódom sok területen. Mindig is érdekeltek az emberek problémái, kapcsolatorientált típus vagyok és ha emberekkel beszélgethetek ill. tanácsot adhatok nekik ez mindig feltölt.Ezzel szeretnék foglalkozni.

  #Kiégés

  Tovább
• 

  Gergő Guba

  Elég korán megtaláltam azt a dolgot az életemben, ami egyben kikapcsol, éltet és hivatás is egyben. Ennek hatására többször sikerült úgy túltolnom dolgokat, melynek kiégések sorozata lett a vége. Sokszor szembejött a gyorsvonat, én pedig egóból megmagyaráztam a dolgokat. Jó pár év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha valahonnan elveszek az később visszaüt.

  #Kiégés

  Tovább

  3
• 

  Anzelm

  A gyerekkori trauma évtizedekkel később vezetett totális kiégéshez... Felmenőim elválása után a legszorgalmasabb, ultra érdeklődő gyerekből egy érdektelen, csalódott kissrác lettem. Aki előtte nem csak a házi feladatot csinálta meg, de még a következő tananyagot is előre megnézte, hirtelen képtelenné vált a tanulásra. Ez nem lustaság volt - egyszerűen nem tudtam már ott lenni fejben. Az érettségi után évekkel később, Németországban szembesültem azzal, hogy papír nélkül mennyire beszűkülnek a lehetőségeim. Így kezdtem el megkésve a hotelszakember képzést, ami életem egyik legbrutálisabb szakasza lett. Superior hotelben, kevés nyelvtudással, megalázó körülmények között dolgoztam alamizsnáért - a havi fizetésemből más egyetlen éjszakára kapott szobát. "Azubi"-ként (kisdiák) csúfoltak, nem a nevemen szólítottak. Az arrogáns, igazságtalan elvárások és a szigorú szabályozások idővel olyan mértékű kiüresedéshez vezettek, hogy az utolsó napokban már fizikai rosszulléttel küzdöttem munkába menet. Csak az önértékelésem miatt nem adtam fel. A fegyelem, amit ezekben az időkben tanultam, példátlan - de azt is megtanultam, hogyan tudsz magaddal előre kicseszni, ha nem gondolod át döntéseid hosszútávú következményeit. Ma már tudom: a kiégéssel is jobb szembenézni időben, mint megvárni, míg teljesen felemészt. Ha pedig már benne vagy, merd belátni és kérj segítséget - bízom abban, hogy épp itt, a Humanian vagy a legjobb helyen ehhez!

  #Kiégés
• 

  Paulics Tamás

  Elvált vagyok, egy gyönyörű kislány édesapja. Több sikertelen kapcsolat után 6 éve boldog párkapcsolatban. Több év egyéni és párterápia áll mögöttem kliensként. 25 év tapasztalat cégvezetésben közgazdászként. Kereskekedelmi területen több sikeres karrierváltás tapasztalatával. A legutolsó karrierváltás a segítői szakma felé történt, teljesen új területen, új tudásanyag megszerzésével. Sok éves drog és alkoholfüggés után hét éve teljes absztinenciában és ami fontosabb folyamatos felépülésben. Segítői munka először önkéntesként (nyírő Gyula Kórház Addiktológia) és ma már főállásban (Boldog Gellért Szakkórház). Képzett coach és tapasztalati szakértő vagyok több év csoporttartási és egyéni mentorálási tapasztalattal. A függőségek különböző területein rendelkezem tapasztalattal segítőként is.

  #Kiégés
• 
• 

  Dániel Szőke

  Kiégni nehéz…legalább is nekem nehéz volt eljutni idáig. Diktátor munkakerülő Apa, önsajnáltató és munkamániás anya, 3 testvér. Szinte vak bal szem, kövérség, töménytelen kiközösítés, bántás, megalázás 7. Osztályos koromig. A gyerekkorom önmagamban boldog volt, de sose értettem a világnak mi baja velem, miért bánt?! Aztán jöttek az emésztési gondok (mai napig 33 éves vagyok), egy erős 15-20 évnyi pánik roham periódus különböző felvonásokban stb. A középiskola még keményebb volt, verekedések, maffia, túlélés, éberen alvás stb. Kemény játék egy gyereknek, de túléltem. Igaz, a kollégiumban nem mertem elmenni wc-re, miután egyszer rám rugták az ajtót és elvették a wc papírt, mert nekik ez vicces volt. Igen, 5 nap wc megvonás minden héten! Minden áron túléltem, nem törtek meg soha, a jószívűségem és kedvességem, kapcsolódni vágyásom nem tört meg. Alig vártam hogy kiszabaduljak az iskola karmaiból, ahol az a rengeteg sérült ember és tanár volt. Bántottak, de magukat is bántották! Lett egy barátnőm aki már feleségem és 15 éve vagyunk együtt :) Ő a mindenem, nélküle lehet nem éltem volna túl, pont jókor érkezett. A munka világában ambíciózus, motivált voltam, sok szakmát megtanultam, sok helyre költöztem, egy lehetőséget se hagytam ki. Mindig rettegtem, de a bátorságom mindig erőt adott. Tanultam, dolgoztam, tanultam, dolgoztam, költöztük stb. Aztán volt egy űr bennem, ami teret nyert. Mire jobb lett a pánik betegségem, visszatért ismét. A jóga és meditáció segített, meg egy 5-6 év önfejlesztés, minden formáját faltam a témának. Lett egy gyerekünk, okos, gyönyörű gyerek, már 8 éves, ez szüntette meg az űrt! Viszont az apai minőség keményebb lett mint az iskolás éveim…túl sok a felelősség, túl nehéz. A munkák amik szembe jöttek - munka, vállalkozás, napi 12-14 óra munka, kft, még több munka és egyre nehezebb fennmaradni a felszínen. Sok költözés, sok szakma, sok újrakezdés, rengeteg megfelelés…A piac szűkül, a szakemberre kevesebb az igény, nagy a verseny, az adóterhek több mint 10*-ére duzzadtak időközben. Hiába dupláztam 4* a fizetésem, alig éltünk jobban. Na ez tört meg, itt égtem ki. Eddig bírtam. Elbuktam az iskolában, önérvényesítésben, a munka világában is, vagyont sem tudtam szeretni sehogyan, apaként is keveset vagyok a gyermekemmel. Az egészségem romlik évről évre, nem látom a kiutat, de szeretem az életem nagyon, meg az embereket is. A feleségemmel viszont megújultunk sokszor, a legértékesebb kincs az életemben a mai napig! Igaz, a kapcsolatunkban is vannak extrém dolgok, de ezeket nem itt és nem most! Kapcsolódni imádok, de akik körülöttem vannak erre nem képesek. A meditáció, jóga, önfejlesztés és tudatalatti módszerek nem hoznak áttörő eredményeket a ráfordított energia és pénz ellenére sem. A munka megvan, megélünk, de ennyi. Nem találom a 10 éve keresett hivatásom, hiába kérem. Kiégtem, átadom magam az életnek és lemondok a vágyaimról, ambíciómról, azt mondom hogy kapja be mindenki! Csak békét akarok, semmi mást, csak békét! Azt érzem az egész életnek ez volt a célja, hogy megtörjön, akkor legyen boldog vele. Tudom, hogy küzdöttem, nem adom fel amíg élek. De bölcsebben cselekszem mindenben az életben. Ez nyilván a történet egy apró szelete, amelyet kezdésnek osztok meg ezzel a közösséggel, de jó lenne előbb-utóbb a teljes képet átadni. Hogy miért? Megtudni, vajon hol hibázhattam? Vagy hogy van e értelme hibát keresni egyáltalán?! A hitem ami többször változott életem során mind darabokban van. Nem is érdekel tovább, csak béke kell. Nem pénz, nem egészség (mert belefáradtam az egészség keresésébe), nem siker, csak béke, a családommal! Hogy megélhessem a kapcsolódást, az időtlenséget. 33 éves vagyok, de azt érzem, mintha 60 év belement volna már az életembe, mint tapasztalás. gyerek korom óta félek, szinte minden nap, alig vannak olyan napok, mikor nem szorongok a félelemtől. Az oka, a haláltól való félelem. Ez mindent felülír. A pánikrohamaim is innen vannak. Igaz, ezek már nagyon ritkák és akkor is pár másodperc alatt elmúlnak. Lehet, hogy épp ez az oka a kiégésnek, nem is a fent említett többi ok, meg amiket le se írok ide. Ki tudja?! Akárhogy is, békére vágyom, semmi másra! Köszönöm, hogy megoszthattam! Dani

• 1
• 2
• 3

Egy szimpla pánikbetegséggel kezdődött 1,5 éve, mely burnoutba, depresszióba torkollott. Még nem érzem magam teljesen kint a gödörből, de sok mindent tanultam. Ha van bármillyen további ötleted, neked mi segített, örömmel veszem és szívesen megosztom az én tapasztalataimat ha segít.

Nem sokkal utána történt, hogy vezető pozícióból hirtelen a munkanélküliség világában voltam. 3 hónapig otthon, kerestem az utam, mit hogyan csinálnék másként. Kiégtem, megtörtem, bátortalan lettem. Mindent kipróbáltam, kerestem mi tesz boldoggá és ez egy hosszú év volt számomra, hiába találtam 4 hónapon belül új munkahelyet. Viszont eldöntöttem, hogy egy teljesen más irányt veszek. Ezalatt az út alatt megtapasztaltam, hogy a régi bántásokat, hogyan kompenzáltam. Utána hogyan lettem ebben is tudatosabb és fogadtam el a testi adottságaimat. A nőiesség felfedezése és a felismerés, hogy megtörtem, bátortalan lettem, a külső elvárásokban kerestem visszaigazolásokat, pedig mindig is itt voltam magamnak, csak a belső nyugalmamat nem találtam, nem tanúsítottam türelmet magammal szemben. Éreztem, hogy annyi a teendőm egy napban, hétben, hónapban, hogy képtelenség teljesíteni, és mindig teleírtam a határidő naptáramat. „…Hogy nehogy lemaradjak érzéssel” éltem, és szerettem volna megfelelni másoknak, hogy ott vagyok, találkozunk. Közben nem is töltött fel az az találkozás. Ez alól feloldoztam magam, hogy legyen magamra időm, egyedül, zaj nélkül, és olyan emberekkel töltsem az időm, akik feltöltenek, észrevétlenül adnak. Szerettem egyedül beülni egy kávézóba, élvezni a kávémat és csak nézni ki az ablakon. Ahogy változtattam, sokszor éreztem, hogy már nem szorongok belülről, nem feszített egy érzés. Megkönnyebbülés volt. Nem egy gyors megoldást találtam, hanem egy folyamatot, egy életstílust, amit lépésről lépésre, napról napra tudtam beépíteni a mindennapokba. Együtt kell élni azzal, hogy a gyógyulás egy lassú folyamat, viszont a jóga ezt az érzést adta meg nekem, hogy lassuljak le, bárhol, bármikor, anélkül, hogy feszélyez a környezet a nyomással, és összeomlanék, vagy kiégnék.