
Szia ! Padlón lenni áldás. Persze amikor totálisan benne vagyok akkor nem, de meg lehet szokni, s màr tudni is lehet, valami változni fog. Az új élet. Szerintem az új èlet van, lehetsèges. De valamit àldozni kell érte. A régi életed. Vagyis azt, ami most nem tetszik. Hogyan tudod ezt megtenni ? Szerintem totálisan szarul kell lenni, hogy eleged legyen ebből a szarul levésből. Hogy már tènyleg ne azt akard. És akkor valahogy magától elkezdesz arra figyelni, higy mit is szeretnél. El kezded élni most. Körülményektől függetlenül. Megelőlegezed magadnak azt, hogy te màr azt az èletet éled. S akkor a valósàg nem tud màst tenni, ehhez fog alakulni. Tudd, mi az, ami neked jó, aztàn csináld tovàbb a hétköznapokat. Ne akarj ! Ne vàrj ! Élj ! Nem az működik szerintem, hogy hiszem, ha látom. Hanem az, hogy előre látom, mert hittem.

Pozitív, nyitott és megbízható embernek tartom magam. Szeretek mozogni, kirándulni, új helyeket felfedezni, de egy jó beszélgetés vagy egy közös vacsora is ugyanúgy feltölt. Hiszek abban, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, a kölcsönös tisztelet és az, hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Olyan társat keresek, aki vidám, intelligens, és akivel nemcsak a hétköznapokat, hanem az élményeket és a jövő terveit is szívesen megoszthatom.

Továbbkattintós világ Egy olyan korban élünk, ahol egyetlen mozdulat döntéseket hoz. Jobbra, balra, tovább. Egy fotó, néhány sor, egy benyomás – és máris ítélet születik. Az online társkeresés egyszerre csodálatos lehetőség és furcsa útvesztő. A jó oldala? Olyan emberekkel is találkozhatunk, akikkel a hétköznapokban talán soha nem futnánk össze. Esélyt ad új történetekre, új reményekre, arra, hogy két, egymást kereső ember végre egymásra találjon. A nehezebb része pedig az, hogy sokszor minden túl gyors. Könnyű kapcsolatot kezdeni, még könnyebb megszakítani. Egy elmaradt üzenet, egy eltűnt profil, egy újabb "talán jobb lesz a következő". Mintha néha nem embereket, hanem lehetőségeket gyűjtenénk, és a következő kattintás mindig ígéretesebbnek tűnne az előzőnél. Én mégis hiszek abban, hogy a valódi kapcsolatok nem egyetlen fényképen vagy néhány mondaton múlnak. Hanem a kíváncsiságon, a figyelmen, a beszélgetéseken, a nevetéseken és azon, hogy valaki nem továbbkattint, hanem marad. Nem a tökéletest keresem. Egy valódi embert keresek, aki tudja, hogy minden kapcsolat időt, türelmet és egymás felé fordulást igényel. Aki nem a következő profilt várja, hanem kíváncsi arra, ki rejtőzik e sorok mögött. Ha idáig eljutottál, talán te sem csak továbbkattintani szeretnél. Talán még mindig vannak, akik hisznek abban, hogy a legjobb történetek nem egy kattintással kezdődnek – hanem azzal, hogy végre valaki azt mondja: "Veled szeretném folytatni."

Köszönöm. A türelmet biztosan tanulnom kell, mert már azonnal ott akarok tartani, ahol szerintem kellene... a közösség erejét próbálom most megismerni, bátorságot gyűjteni, hogy nekik megnyíljak, hiszen a környezetemben élők olyanok, mintha nem is értenék, hogy miről beszélek... A videót sajnos nem tudom megnézni. Előfizettem, de hibát ír ki. Ebben kérnék egy kis segítséget. Köszönöm :)

Nekem a fokozatosság a legfontosabb tapasztalatom vágyak megléte / önbizalom témában. Nem egyben vágni a fát, hanem kisebb tettek által magabiztosságot nyerni... fokozatosan. ÉS másrészt. a Közösség! Vezető-Guru-Példa, aki inspirál, ÉS társak, akik megtartanak az Úton. Csináltam videó választ is: https://humania.io/challenges/videotar-1

Sokat foglalkoztam önismerettel, ami segített ráismerni a mintáim nagy részére. Segített elfogadni és megérteni a szüleimet, s ezáltal letenni az irántuk érzett haragot. Békében vagyok velük. Ez egyben felszabadító érzés, de ugyanakkor egy nagy bizonytalanságot is okoz, mert fogalmam sincs, hogy ki vagyok. Már a régi működés szerinti megfelelést nem akarom és nem is tudom folytatni, de amikor döntés előtt állok, nincs elég bátorságom felvállalni önmagamat, a vágyaimat. Most ott tartok, hogy bármilyen eszközzel, terápiával próbálkozom, nem jutok előrébb. Megakadtam, beragadtam ebbe. Hiába érzem, hogy a régi működésem nem vezet sehová, mégsincs elég bátorságom beleállni az életbe, követni a vágyaimat, választani magamat.
Jó lenne visszakapni a règi identitàsom, mikor mèg termèszetes volt, hogy nem vagyok tökèletes ès nem is szègyenkeztem miatta, mikor lázadtam ès nem a megfelelès irányította minden mozdulatom. ( persze azt is túlzàsba vittem) Amikor mèg nem akartam besimulni, amikor mèg nem nyeltem le a válaszokat, nem kerdōjeleztem meg magam állandóan. ( egyèbkènt megtettem, csak kevesebbet elemeztem) Mikor mèg nem zavart a mosatlan ès bárhol simán, mèlyen aludtam. ( azèrt anyám most büszkèbb lenne) Szeretnèk újra az lenni, akit szemrebbenès nèlkül eldobtam, csak hogy vègre lássanak. ( a nagy huszonèves logika) Jó lenne újra, előlről kezdeni ès sokkal jobban csinálni.
Jajj, hát a türelmet mindannyiunknak tanulni kell. Mostanra viszont az érett meg bennem, hogy még sem. Úgy értem, amikor àt billen a figyelem, akkor már ez sem lesz fontos. Amikor a fejemben lètezem, akkor időben létezem. Amikor időben lètezem, akkor szenvedek is. Amikor ebből ki lèpek az igazságba, ott már az időt sem kell gyakorolni. Ott vanság van. Szeretet. Hála van. S ahogy ma is megfogalmaztam, annyi mindent kapok csak úgy….Mit adhatok én vissza ?
Sziasztok ! Nekem vagy “erős” megèlésem. Az pedig az, hogy a figyelem magától màs fele megy. Mit èrtek ez alatt ? Azt, hogy kettő működés van. Vagy elveszek a fizikai vilàgban, a történèsekben, a körülményekben, vagy az a fontos, az lesz a fontos, amiben történnek a körülmények. Màsképp: nem az a fontos mi törtènik, hanem az, amiben törtènik. Kérni igenis lehet. De mindegy hogyan. Ha szűkölök, szenvedek, abból nem lehet kérni valami màst. Abból lehet kèrni, aki valóban vagyok. Egy csendes erőből. Feszülés, akaràs, könyörgés nélkül. Ez a valódi kérès. Nàlam olyan, mintha a figyelem àt fordult volna. A szenvedésből, a figyelembe. Ezt most így tudom mondani. Azt érzékelem, tök mindegy mi törtènik, èn jól vagyok. Nem a körülményektől indulnak a dolgok. Azok màr egy vàlasz. Vàlasz magamra, magamból.
Változásra várva Amikor kétségbeesetten belekapaszkodsz valamibe, amit láttál, amit csak te láttál, amit csak te éreztel, ami nincs is ott. Amikor annyira akarod az érzést ami annyi éve hiányzik már, hogy lassan nem is tudod hogy tudnád e még érezni. Tudnád együtt érezni valakivel akire vágysz . Görcsösen éled a lapos mindennapokat. A megszokott rutinokat járod végig nap mint nap. És minden nap újrakezded, remélve hogy ma talán átéled azt amit rég elvesztettél. Reméled hogy eszreveszed a szépet, a szelet, a napot, a kis virágot ami integet neked a száraz fű közül. Ennél több van bennem!! Ennél jobbat, a jót érdemled. Próbálkozol, talán megmutatsz egy darabot magadból bár félsz nagyon. Aztán ez a nap is ugyanolyan szürke lesz, ugyanolyan lapos, ugyanaz a spirál, ami másnap kezdődik újra és újra. Már nem akarsz megfelelni, lázadsz. Feszegetted a határokat. Még mindig keresem!