Bertalan Balogh"Én teljesen jól vagyok, csak ez a rohadt viszketés egyre erősebb. Már aludni sem tudok tőle" Emlékszem, így mutatkoztam be az első terápiás ülésemen. Sikeresnek mondható tanulmányok, felfelé ívelő karrier, anyagi sikerek, emberi kapcsolatok garmadája, nagyratörő tervek. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Valami viszont belül fojtogatott. De beismerni sem tudtam magamnak, nemhogy megfogalmazni, mi lehet az.
4
Joós DóraVáltoztatnom kellet 12 évig dolgoztam egy multinál, az első igazi munkahelyem volt. Végigmentem minden stádiumon. Eleinte olyan lelkes voltam, hogy sokszor éjszakáig bent maradtam az irodában dolgozni, szerettem a munkámat, szerettem az ott dolgozó embereket, szerettem hogy sok pénzt keresek. Büszke voltam magamra. Aztán hosszú évek teltek el és kezdett nagyon szűk lenni ez a kabát. Zavart az érezés, hogy nem hasznosulok, hogy nem szolgálok jó ügyet, csak egy pénzcsináló gépezet része vagyok. Olyan mértékig kezdtem rosszul lenni attól ami körülvesz, hogy napi szinten voltak a belső ellenállásomnak fizikai tünetei. Nem tudtam mi vár ezt követően, csak azt tudtam, hogy valami teljesen más.
4
Bajkó GáborEleinte lenéztem, megvetettem a szüleimet, lúzerek, akiknek a mintáit messziről el kell kerülni. Persze közben szépen megvalósítottam ezeket a mintákat, mert az volt az ismert, komfortos, kényelmes. Össze is dőlt minden az életemben. Ekkor tudatosabban elkezdtem ránézni a saját működésemre, a mintákra, a belső gyermekemre, aminek folyományaként, mély beszélgetéseket folytattam a szüleimmel, nem vádaskodás, hibáztatás jelleggel, hanem az ő kihívásaikat, életük nehézségeit, korlátait megértve. Persze ezek után azt is megértve, hogy ezeket nekem már nem szükséges tovább vinni, megismételni. Sőt, megengedik, hogy én már csinálhatom jobban is, de anno az adott körülmények közt ők így tudták adni. Felszabadító élmény volt.
4- Bajkó Gábor
Miért is tepertem, kapartam mindig az elismerésért, a párkapcsolati szeretetért. A szüleimtől megkaptam, hogy nekem mindig kitűnőtanulónak kell lennem, még az egyetemi diplomám is ötös lett (de minek), a munkában is mindig a sikerekre hajtottam, hogy begyűjthessem az elismerést, a szeretet morzsákat, hogy végre ismét külső megerősítések által értékesnek és szerethetőnek érezzem magam. A párkapcsolataimban is eleinte lestem a másik kívánságait, rezdüléseit, hogy onnan is a szerethetőségemet meg tudjam erősíteni. Aztán mivel az elhagyatottság-séma volt a komfortos, egy idő után távolodni kezdtem, mert nem tudtam nagy mennyiségben befogadni a szerethetőséget. Párkapcsolati és munkahelyi összeomlások után – több módszerrel, hónapokon keresztül - sikerült a végére járni összességében három olyan gyerekkori elhagyási traumának, amik a fentiekhez vezettek. Remélhetőleg a gyógyulás is megtörtént, így mondhatom, hogy – séma szinten mindenképpen – újjászülettem. Illetve már tudatosan van rá szemem, ha ismét a korábbi séma szerint kezdenék működni.
4 
András KardosSokáig áltattam magam azzal, hogy mindig van feljebb, mindig van következő cél a munkahelyemen. Lépkedtem feljebb a céges ranglétrán, betartva az előírásokat, hozva az elvárásokat. Az emberek nem láttak engem, mint személyt, csak úgy mint jó kollégát. Mindig jó volt velem együtt dolgozni, gyorsan, hatékonyan intézem az ügyeket, mindenki tőlem kérdez és várja is a segítséget. Minden főnököm elégedett volt velem, így az előléptetés sosem volt gond. Közben munkaváltás volt, de a szerep maradt. Lépkedtem tovább, közben felépítettünk egy vevőszolgálatot a semmiből. Végül többet kerestem mint valaha, de ennek az ára a nagyobb felelősség, nagyobb teher lett. Az utóbbi két évben rengetegszer vállaltam túlórát, feláldozva a saját testi és lelki egészségemet. Teljesen kiégettem magam, a munka után pedig többnyire csak a pihenésre maradt idő. Vagy egy tucatszor volt ínhüvelygyulladásom, a testem jelzett, nem jó ez így. Lelkileg pedig abszolút tropán voltam. Belehajszoltam magam újabb és újabb célok elérésébe, és mikor megszűntek a célok, napi szinten már nem lett annyi a munka, megijedtem a nagy ürességtől, kilátástalanná vált a történet. Utolsó nagy kétségbeesett próbálkozásommal átkértem magam egy sokkal nehezebb csapatba, ahol újból belekerültem volna a túlóra örökké forgó mókuskerekébe. Fizetésemelést kértem, viszont nemet mondtak rá. Ez utólag visszanézve isteni ajándék volt, mert akár még évekig is ebbe beleszorulva éltem volna, ha megkapom az emelést. Három hónapja minden megváltozott. A munkahelyi kiégésre adott válaszom a csapatépítés, a minták válságára adott válaszom a lázadás lett. Mostanra megtaláltam a helyem a jelenlegi csapatomban, ahol többnyire támogató szerepem lett. A csapat átalakult, támogató, jó fej emberek jöttek, akikkel napi szinten beszélünk személyes témákról. Ez nem mindenkinek tetszik és folyamatos a konfliktus, jogtalanul. Most vívom a harcom, védem a csapatom, támogatom, istápolom, mentorálom őket és kiállok az emberekért, amiből rengeteg energiám van. Rá kellett jönnöm, hogy évekig halogattam a saját fejlődésem és hogy nagyobb szükség van rám emberként, mint munkaerőként.
4
Krisztina dr. TeubelHarmonikus gyerekkorom volt. Mondhatni idilli. Mégis, a saját családi örökségemmel nekem is akadt dolgom. Nem is kevés, nem is könnyű. Annak ideája tört bennem össze a legmeghatározóbban, hogy a tökéletes (vagy a "tökeletes?") nem minden, sőt, semmire nem jelent garanciát. Ahogy egyre beljebb jutottam, ástam, kutattam, magamban és a családi múltban, úgy jöttem ki belőle, vagyis a kiút befelé vezetett. Az erős alapok és a családi összetartás sokat segítenek mind a mai napig, és ehhez a saját erőmet maximálisan használom. Szívesen mesélek erről, támogatlak a továbblépésben, akár hasonló, akár nehezebb batyut cipelsz.
4
Imre OrcsikKapcsolat függés nagyon sokáig elkísért. Mindig és mindenhol próbáltam megfelelni, alkalmazkodni egy kis szeretetért cserébe. Persze nem kaptam csak egy ideig vagy csak módjával. A szokásos módon ilyenkor feljebb tekertem a lángot. Még jobban igyekeztem. Ez sem volt elég természetesen. Így még jobban. Valójában a megmentő szerepet üzemeltettem vezeklés képpen. Hogy miért vagy ki miatt nem tudtam. De mindig mindenkit meg akartam menteni. Mikor ezt letettem szűnt meg azt hiszem a kapcsolatfüggéségem és akkor lettem fontos magamnak.
4
Balogh MariannA hozott mintáim, a társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer mind-mind abba az irányba tereltek, hogy „be kell állni a sorba", ez a feladat, mindenkinek így kell csinálni. Az utam egyértelműen ki volt jelölve, és ezt egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg, tettem, amit tennem kellett, amit elvártak tőlem, és ez annyira természetesnek tűnt akkor! Saját utamként éltem meg, és élveztem is. Egészen addig, míg mindent elérve, valahogyan mégsem volt rendben az életem. Úgy éreztem, az nem lehet, hogy csak ennyi az élet, ami valójában nem rossz, de valahogyan mégsem igazán jó. Ekkor a válaszok keresése során bennem is megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon tényleg ennyi az élet? Dolgozni, háztatást vezetni, gyereket nevelni? Egyre jobban szenvedtem. Majd egy előadás felvételét nézve azt hallottam, hogy mindenki szabadon dönt a sorsáról és életéről és mindenki a saját sorsát alakítja, az akár rossz, akár jó számára. Döbbenetes élmény volt. És ekkor döntöttem. Egy olyan átváltozáson mentem keresztül, aminek hatására a mintákat kinőttem , és helyükre saját életet építettem, amiben már nincs több megfelelés. Önmagam ura lettem.
4
Battyányi CsabaNem mondok újat azzal, hogy a világunk – és ezzel együtt a világképünk – leginkább önmagunk tükre. Ahogyan a Mátrix című filmben is elhangzik: „Más ismerni az utat, és más járni rajta.” Megtapasztaltam, hogy a fejemben lévő „problémák” csak azért válnak valósággá, mert annak gondolom és annak hiszem őket. Furcsa felismerni, hogy sokszor magam ások egy gödröt, beleugrom, majd a környezetemet hibáztatom és sajnáltatom magam, mintha az élet igazságtalan lenne. Remélem, te nem is tudod, miről beszélek. Mégis szerencsés vagyok, mert megadatott, hogy megtapasztaljam az élet egy másik oldalát is: azt a tiszta, létezésből fakadó örömöt és hálát, amely mindig ott van bennünk. Az élet egy CSODA. De miért nem ezt éljük nap mint nap? Mert nem figyelünk rá, mert észre sem vesszük, hogy képesek vagyunk erre az állapotra hangolódni. Én sem tudom ezt a nap 24 órájában megélni, de amikor rosszul érzem magam, valahogy mindig vissza tudok térni hozzá. És te is képes vagy rá! Mindenki képes rá, mert ez is része a létezésünknek – éppúgy, mint a düh, a harag, a keserűség vagy az önsajnálat. A kérdés csak az, hogy melyikhez kapcsolódunk inkább.
4
istván ruzsinIgazából leírnám a tapasztalataimat, ahogy nálam történt ,hátha valakinek segítség vagy erőt tud meríteni belőle. Viszonylag elég sok minden történt velem az utóbbi 10 évben . A szüleim betegsége, ápoltam őket , majd eltemettem . Közben elvágtam , elköltözött tőlem a fiam, tönkrement egy vállalkozás, volt egy fantasztikus kutyám, el kellett temetni őt is , nagyon nehéz időszak volt ez . Ami életemben igazán segített átrendülni , azok a barátok , a célok, a sport. És nagyon túl is vállaltam magam . Mindenbe. Az egyik oldalról nehézséget okozott, a másik oldalról nem volt időm gondolkodni, nyalogatni a sebeimet vagy sajnáltatni magamat , hanem mentem az általam kijelölt úton , csak egyenesen csak előre. Mind külső szinten, mind belső szinten. Természetesen nekem is voltak nehéz pillanatok , amikor elkapja az embert a sírás vagy amikor felnéz az égre , hogy miért ?????!!!!!!!!!! Volt egyachilllesz szakadásom , egy kutyatámadásba léptem bele , hogy egy kisgyereket meg óvjak , nagyot ugrottam , rosszul ugrottam, elszakadt az achilleszem, és gipszben befeküdtem . Ott sok mindenre rájöttem, ott az NAGYON kellett. Ott sok mindent megértettema szülői mintákról , hogy tették a szüleim a tőlük telhető a legtöbbet és legjobbat a rendelkezésre álló lehetőségükkel jót akartak mint minden szülő a gyermekének , de az az ő életükbe állta meg a helyét . De rá kellett találjak , hogy nekem mi a jó az én életemben , megtalálni azt ami működik és elhagyni azt ami nem működik, vagy máshogy csinálni. És ezek gondolatok mellett fel kell építeni egy új életet . Sokszor nem olyan gyors ez a váltás , de felszabadító maga a gondolat és az életben van visszacsatolás , hogy van eredmény , hogy jó az irány. Az utóbbi tíz évem nagyon nagy tanító mesterei , hogy bízzak a bizonytalanban és a türelem . // Volt időszak, mikor sokat voltam egyedűl, és volt , amikor a hölgyek jöttek , mentek az életemben . Ezt is ki kellett próbálni. De rájöttem , hogy leginkább a tartalmat keresem, a nőt akivel egyszerűen csak jó akivel tudunk csatlakozni egymáshoz és megvan a mélysége a kapcsolatnak. Tudom, érzem, hogy van olyan , akit mellém rendel az élet, a sors. Teszem a doldom, s kivárom, amikor eljön az idő. Jöjjön amikor eljön az ideje. // Nekem ezeket tanulni kellett és kell is . Hát ez az én rövid történetem . Üdv . Mindenkinek.
4