Tapasztalatok

Az Átalakuló

Külföldön keresnél munkát? Pontosan tudod, hogy ott mit szeretnél vagy épp ellenkezőleg, csak azt tudod, hogy mennél? Több mint 20 éve dolgozom külföldön. Ismerem Franciaországot, Luxemburgot és Németországot is. (nem kicsit) - Más az élet errefelé? Igen! - Jobb? Nem tudom. De azt tudom, hogy szívesen tájékoztatlak a témában.

Beáta Sebes

Házasság után (mert ugye azt úgy illik ;) ) hozzáfogtunk párommal a "gyerek projektnek". Pár hónap hiábavaló próbálkozás után rájöttünk kell majd hozzá segítség. Annak idején (2009-et írunk) létezett egy OGYEI (Országos Gyermek-egészségügyi Intézet) nevezetű intézet ahová nagy reményekkel jelentkeztünk és különféle vizsgálatokon és egy sikertelen inszemináción estünk át. Fizikai okot a sikertelenségre nem találtak. Aztán sorra következtek a CIRIS, BMC, Mens Mentis, Kaáli intézetek ahol 2011 és 2017 között konzultációk, kivizsgálások, beavatkozások hada következett : méktükrözés, 2 inszemináció, méhsövény eltávolítás, genetikai kivizsgálás, alloimmun kivizsgálás, sperma dns fragmentáció és 6 lombik (rengeteg hormon injekció után 10 embrió). Röviden összefoglalva: 9 év házasság, 6 lombik, 10 embrió és 0 gyerek, ez az egyik tapasztalatom. Ehhez kapcsolódik a következő tapasztalat 2018-ban, a VÁLÁS. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)

Paksi Anna

Sokáig nem éreztem eléggé nőnek magam. Nagyon határozott, karakán, "erős" személyiségjegyeket hoztam, és mindent csak úgy volt jó, ahogy azt én gondoltam. Utólag nem is csodálkozom azon, hogy milyen kapcsolataim voltak. Miután erre ráláttam, elkezdtem bántani magam, hogy nem vagyok elég jól nő, és még kevésbé tudtam ezt kifejezni. Amikor angolt tanítottam minden diákhoz úgy viszonyultam, hogy ő már tud angolul, csak nem tud róla. Én csak azért vagyok ott, hogy megmutassam neki, hogy tud angolul. Ezen módon kezdtem a saját nőiességemre is tekinteni. Hogy már tudom, bennem van minden amire szükségem lehet a kibontakozásra. Te mit gondolsz erről? :)

Kabai Barbara

Egyszer csak elfáradtam.. Már nem akartam megfelelni tovább annak a világnak, ahol "jókislányként" háziasszonyt játszom. 3 éve váltam el, már nem akartam helyrehozni, évekig jártunk párterápiára, de nem ment. Emlékszem, felhívott a volt apósom és azt mondta: "Barbi, ez mindig a nőn múlik.. ha te helyre akarod hozni, akkor működni fog." De nem akartam már helyrehozni. Vége volt. 14 év az életemből. Már mást akartam. Más tapasztalásokat, más férfiakat, más élményeket. Valakit, aki végre engem lát. Hálás vagyok azért, hogy megléptem, mert úgy érzem, hogy azóta élek. És bár az élet sokszor szívszorítóan tud fájni, de megpusztultam volna attól a felszínességtől, gyávaságtól, tétlenségtől és állóvíztől, ami ott volt. Már nagyon régen nem láttuk egymást, talán soha nem is láttuk egymást igazán. Soha nem tudtam volna őszintén a tükörbe nézni, ha visszamegyek. És azóta is sokszor vagyok magányos - nem csak a házasságomban voltam az.. De ez így mennyivel igazabb...

Szintia Sárkány

3 kislány 4 év alatt és nincsenek ikrek. Elképesztően nehéz volt az eleje! Traumatikus szülésélménnyel a harmadik szülésem után, kemény egy év padlón levés hozta meg bennem a "Változtatni akarok" erőt! Letettem a cigit, feldolgoztam csoportban a szülésélményemet, egy éves önismereti csoportba köteleződtem el(azóta folyton önismeretbe járok, bár ez nagyon nehéz is) és a legfontosabb: megtettem egy nulladik lépést a pályamódosítás felé. Tanítóként azt fontolgattam dobom a kukába a diplomáim és újra egyetemre megyek és megcsinálom az alapképzést szülésznői szakon, majd bába leszek és bábapraxist nyitok, hogy majd lehessen a lányaimnak is meg a vajdasági nőknek méltón szülni és a gyermekeiknek pedig méltón megszületni. Ez a bizonyos nulladik lépés egy dúlaképzés volt, amely az asszonytársi segítő szerepre készített fel. Itt hozott össze a sors azokkal a nőkkel, akikkel most éppen Waldorf intézményeket alapítunk. Mégsem ment a kukába a diplomám, inkább kiegészítettem még eggyel, még 3 évet tanultam, hogy Waldorf osztálytanító lehessek. 2024 szeptembrében kezdtem el a munkát az elsőseimmel. Nagyon szeretem amit csinálok, de azt is tudom, hogy a 20 éves tervben benne van a bábaság. Gyereknevelés témát választottam azért, mert rengeteget segített a hétköznapok könnyebb, egészségesebb és gyermekközpontúbb megélésében az, hogy egyszerűsítettem a gyerekek környezetét(nagyon kevés játékot hagytam meg a szobájukban és azok is inkább nyílt végűek), mindennapi tényleges ritmusát(ugyanúgy indulnak a reggelek, megvan mindennek a sorrendje amihez mindig tartjuk magunkat ezért végre nem kell könyörögni, hanem szépen megy minden a maga rendje szerint) és leszoktattam őket a képernyőzésről(ezért tudnak végre figyelni arra amit mondok nekik és sokkal, de sokkal nyugodtabbak)! Bár még így is van sok nehézség, inkább az én fáradtságomból kifolyólag, de klasszisokkal könnyebb így az élet, hogy tudom mi jó nekik és mi nem(csak a társadalom akarja elhitetni velem) innentől kezdve tudok felelőségteljes és biztonságérzetet adó szülő lenni nekik. Fontolgatok valami szülők iskolája dolgot, amivel lehetne segíteni azoknak, akiknek még mindig nagyon nehéz a szülőség, de keresem hozzá a megfelelő társakat.

Fanni Koósz

Akinek van gyereke, az tudja igazán, hogy a gyereket nem lehet nevelni. A szó soha nem elég, ha nincs összhangban vele a tett. Az első gyerekemet 28 évesen szültem, nagyban benne egy pánikbetegségnek titulált pszichés nehézségben, ami mentén a segítség tablettákon keresztül érkezett, s vezetett egyfajta állandósult éber kómához...Szóval nem igazán voltam tudatos magamra úgy, ahogy most..meg ugyebár 14 évvel fiatalabban, s kevesebb tapasztalattal még abszolút a külső tekintélyre támaszkodtam anyaként. Semennyire nem tudva azokat, amiket aztán pont a lányom miatt elkezdtem felfedezni, s alakított ki egy egészen más látásmódot az élettel kapcsolatban. A kisebbik lányommal sokkal tudatosabb voltam, viszont érzelmileg életem mélypontját élve, neki is adtam csomagot, ami összességében elég nehéz, hogy tudom, mivel indítottam őket az életbe. Viszont tisztában vagyok vele immár, mi az, amivel tudok számukra segítség lenni. Látni Őket. S látni bennük magam, s ezt leválasztani. Hogy saját maguk élhessék. S a másik, amit nagyon fontosnak érzek a gyerekkel kapcsolatban, hogy ha megengedem magamnak, hogy boldog, örömteli legyek, akkor megengedik maguknak Ők is. Ezzel nagyon sokat adhatok szerintem Nekik. Valakik mentén létre jövünk, s ahová születünk, dolgunk van azzal, ebben hiszek, s ez ad számomra megnyugvást bűntudat helyett, amiért nem voltam az a tökéletes anya, aki nem ejt anyasebet gyermekein. Azt tapasztalom, a gyermek az, aki nagyon nagy motiváció ahhoz, hogy az ember saját minpségét emelje, mert ennek fényében nő a gyermek, ha hagyják, s bont virágot az, amit elültetett magjában erre az életre. Én nagyon figyelem a gyerekeim minőségét, hogy ne azt adjam, ami szerintem nekik kéne, hanem azt, ami számukra fontos, ami hozzájuk illik, nekik való... Nem vagyok jó anya. Időnként magát az anya szerepet se szeretem hangsúlyozni, mert olykor úgy érzem, ezt a szerepet túltoltuk, belekapaszkodtunk, s ennek fényében feredünk mi nők, s ezáltal ragasztjuk magunkhoz azokat, akik gyermekünkként jöttek ugyan világra, de azért, hogy megéljék saját magunk. A nagyobbik gyermekemmel időnként nagyon elcsúszik közöttünk az összhang. Kiskora óta. Csodás gyerek, okos, szép, nem deviáns, csupán nem vagyunk egy hullámhosszon, vagy épp túl sokmindenben mutat engem, amit szeretném, ha nem ismételne, immár tudva, nem lesz jó neki. De nem vehetem el tőle a tapasztalás jogát. Annyit tudok tenni, hogy nem állok ellent, s ott vagyok, ha kéri, ha kellek. A kicsivel ketten voltunk sokáig, abszolút közel állunk egymáshoz, mintha kis matrica lenne. Ám Ő nagyon erőteljesen mutatja meg nekem azon dolgokat, amivel nem vagyok meg magamban könnyen. S én érte, által meglépem. Ő tanít engem. Nem hiszek a gyermekek nevelésében. Irányadó lehetek. Háttér. Korlát, mi megtart, véd, ha kell. Kiindulás és megérkezés. A család a legjobb gyakorló terep, de ha kötelezettség, elveszíti lényegét. Szerintem.

Gere Orsi

Sziasztok! Én az elmúlt néhány évemet mesélem el dióhéjban. Hogy álltam dolgokhoz és most hogy állok. Nem vagyok szakember, csak egy magánember, aki értékeli, hogy gondolatainak felvállalásával lehet egy közösség rész. 3 éve, hogy nincs már komoly kapcsolatom. Addig mindig függésekbe estem. Ez úgy értésétek, hogy vagy én támaszkodtam, vagy rám támaszkodtak, vagy én kéregettem szeretetmorzsát vagy ők tőlem. Sok időt töltök pszichológia, társkeresés témákról könyvek podcastok hallgatásával, amik azért persze csak formáltak. Hónapról hónapra több mindent értettem meg ezügyben. Nyílt a szemem pl önelfogadás témakörben.. de ez egy állandó úton levés. Régen sokkal tudattalanabb voltam abban, hogy milyen kapcsolatba sodródok bele, azon belül támaszkodok e vagy nem. 3 éven belül pedig akárhogy is vágytam tartalmas kapcsolatra, főleg lelki jellegűre, nem találkoztam megfelelő férfival. Többről derült ki, hogy csak időtöltés vagyok, csak testiség és ezeket már akkor szívfájdalom nélkül tudtam lezárni. Onnan tudtam, hogy tényleg nem kár lezárni, mert nem harcoltak azért hogy folytassuk. Nem akartak lehetőséget se adni, hogy mentsük. Nem viselt meg úgy, mert tudatosabb voltam a témán belül. Jobban ismertem már a határaimat, hogy meddig önazonos és honnantól nem közös az utam a másik féllel. Nem ragaszkodok olyan férfihez, aki nem akarja az elakadásainkat megoldani, nem dolgozik össze velem a kapcsolat fejlesztése miatt. Több önismereti könyvet, szakembert hallgattam önazonosság témában, rajtuk keresztül gondolom át én mit is keresek, mi fér bele egészséges kapcsolódásba és mi nem. Tavaly nyáron éreztem egy változást. Éreztem, hogy egy változás végbement a lelkemben. A hozzállásom változott ahhoz, hogy magányosnak vagy egyedül jól ellevőnek érzem magam. Már utóbbi. Az előtt én is görcsösebben kerestem a megfelelőt magam mellé. Most jobban érzek nyugalmat, türelmet, nem érzem a görcsös keresést nyár óta. Nagyon érzem azt, hogy meg kell érni erre, hogy ne görccsel ismerkedjen az ember. Lefoglalom magam önfejlesztéssel, kimozdulással a szabadba, filmezéssel, tanulással (mivel én most épp új szakmát tanulok) És ha már nem Akarom úgy a társ megtalálását, akkor a tartás is más, és sokkal tudatosabban válogatok. Figyelem, hogy az ismerkedéses beszélgetésnél mit hogyan fogalmaznak meg a férfiak, hogy mit keresnek. A saját tapasztalataim alapján az ő szavaik hatására létrejön bennem egy érzés, hogy mennyire közvetlen, jön egy intuíció, hogy engedhetem e a lelkem fele, mert én valóban Társra vágynék. Nem csak testire, hanem lelkire is. Ez utóbbihoz viszont a lelkednek kell a másikat "ismerösnek" éreznie. Most nem gond már, ha jön egy férfi, kiderül, hogy nem egymást keressük. Ha olyan értékeket fedezek fel benne, ami nem passzol az enyémekkel, engedem hadd menjen. Nem egymást keressük. Tudatosan állok már úgy hozzá, hogy nem akarok senkit megváltoztatni. Tudjuk, hogy ez a nőknek egy nagy hibája. Reménykednek, hogy majd mellettük másmilyenné válik a másik fél. Tudjátok mit figyelek már ismerkedés során? Hogyan teremt nekem helyet az életében, hogyan rendezi át a szabadidejét, hogy beleférjek, tudjunk találkozni. Tiszteletben tartja e a személyiségemet, hogy mik fontosak nekem az életben és a párkeresésben milyen társat érzek passzolónak. Folytatás később..

Beáta Sebes

Válásom után csöppentem a tantra világába. Először tantra randi esteken vettem részt, amiken keresztül izgalmas rövid, hosszabb kapcsolódásokat tudtam megélni, majd egyik ilyen kapcsolódásból született egy tantra jóga kurzus ajánlás. Ennek hatására 5 éve a tantra jógát, 3 éve az ayurveda-t és 2 éve a tantrában a női szerepet tanulmányozom elméleti és gyakorlati szinten. A tantra útja tartogat izgalmas megtapasztalásokat, viszont vannak olyanok is amik kissebb/nagyobb traumákat tudnak okozni egy nő számára. Ha tudok segíteni valamiben ezzel kapcsolatban, szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)

Agee

Hetek óta azon gondolkozom, hogy mi tudna továbblendíteni azon, ahol most vagyok. Olyan, mintha betonba öntötték volna a lábaimat. Az univerzum vonz tovább, de a test tiltakozik, az elme meg nem érti. Nagyon fura állapot ez. Ahelyett, hogy azon agyalnék, amire most nincs jó válaszom, megkerestem, nekem mi hiányzik nagyon. Istvánnak igaza van, a segítő közösség, a közösség élménye hiányzik. Ezért eldöntöttem, kapcsolódó kört hozok létre. És nem elsősorban azért, hogy magamon segítsek, hanem azért, hogy másoknak adjak egy lehetőséget, hogy közösségben kapcsolódjanak. Ettől a gondolattól van jó érzésem. Ezért megcsinálom. A többi meg úgyis alakul.

Vass György

István legutóbbi videójához kapcsolódik ez az élmény, amiben arról beszél, hogy a halogatás legjobb ellenszere, hogy adj el valamit! De tényleg, ez pontosan így van! Engem például régóta foglalkoztat az önazonosság, hogy csak önazonos állapotban és működésmódban tudunk kiteljesedni és boldogok lenni. Mivel vélhetően sok embert érint ez a témakör, arra gondoltam, hogy egy önismereti napot indítok a vállalkozásom keretében, ahol ezt a témakört fogjuk jobban kibontani. Erre 4-6 embert terveztem első körben meghívni. Beszéltem erről a tervemről egy jógás ismerősömmel is, aki örömmel csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, így az eseményt közösen hirdettük meg. Jelenleg már két biztos jelentkezőnk van a programra, melynek ára 40.000 Ft. Tanulság: kell egy valódi elhivatottság, ügy, amivel ki tudok állni és amiben hiszek, innentől a kapcsolatépítés gyerekjáték. Régóta tapasztalatom már ez.