ZsuzsaNekem is volt fél oldali arcbénulásom. Akkor amikor lwlkileg nehézségeim voltak. De engem már nem is tudott érdekelni az sem, hogy lebénult az arcom. A igaz csak 15-16 éves voltam. Nem törődtem én az arcommal sem. Kilátástalannak láttam az életem. Helyrejött nagyjából de amikor fáradt vagyok látszik. És ha mosolygok akkor egyik szemem jobban csukódik be. Ennek ellenére a férfiakat nem zavarja. Vagyis nem látszik ha rámnéz senki. Engem most kezdett zavarni kozel 20 év után mert latom a fenyképeken ha mosolygok. Azóta sokmindent történt. 3 éve elvesztettem apukamat hirtelen. Anyukámról tavaly kiderült h rákos. 1 évet küzdöttünk. S most azt mondják pár hete van hátra..ő élni akart végig és meggyógyulni. S en is erre vágyom a legjobban. Szar gyerekkorom volt. Túlsúlyos voltam és zárkózott. Aztan lefogytam lett pár jó évem amikor azt hittem h na érdemes élni mert látható vagyok végre. De utána jött a küzdelem a jó munkáért karrierért. S még csak nem is élvezhettwm ki mert a szüleim elmentek. Egyedül vagyok. Van 1 távkapcsolatom de az illetőnek nincsenek tettei csak szavai. Akkor sem jott haza h velem legyen amikor anyukam élet halál közt volt. Sőt szakított és lelépett 1 másik nővel. (Kiderült h elmebeteg a csaj és szakítottak. Kibékültünk de ..) Szóval h harmonikus boldog élet meg ilyenek? Én szerintem van egy par jó éve az embernek amíg van akire számitha vahy esetleg teljesül 1-2 dolog az életében amiért küzd, aztan annyi. Tüz ki célokat és próbáld meg elérni. Mert boldogság nincs. Olyan van h tereled a figyelmedet a szarságokról. Én élvezni akartam az eletemet és volt is amikor élveztem de nem sok jutott belőle. Kell 1 szép test és kell 1 jó munka. Ez az alap. De után mi van?..
0
Velkei OttóAz első komoly szakításom óta folyamatosan van valami betegségem/fóbiám és nem tudom hogyan érezhetném újra jól magam a bőrömben. Már 5 éve tart ez és azt érzem csak egyre rosszabb. Pont covidkor szakítottunk, így teljesen egyedül maradtam és bulizni sem lehetett, ezért a féktelen otthoni, egyedül füvezés lett a megoldásom, amitől hamar napi szintű pánikrohamaim lettek és agorafóbiám is, azaz hetekig nem mertem kimenni a lakásból, rettegtem a külvilágtól. Eközben sikerült elrepesztenem a bordám egy külföldi úton pont a szívem mellett, amitől hetekig totál kivoltam és rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem. Ekkor találkoztam először a halállal, nagymamám elhunyt és rájöttem, hogy eddig egyáltalán nem vettem tudomást arról, hogy egyszer meg fogok halni. Belül totál szét voltam csúszva, de épp úgy hozta az élet, hogy pár hónap alatt sikerült felhúznom egy sikeres marketingcéget, lett egy csomó pénzem, csapatom, stb. így kifelé azt mutattam, hogy minden happy. Volt egy pont, ahol egy nyaralásból visszatértem dolgozni és akkora stresszt éltem meg, hogy másnap félig lebénult arccal keltem. Amúgy is benne voltam egy gyász folyamatban és mit ad Isten, nagymamám halálos betegségének az egyik kísérő tünete volt a féloldali arcideg bénulás. Pont az, ami nekem is volt. Egy hónapig azt hittem meg fogok halni (a nyugati orvoslás nem tudott semmi megnyugtatót mondani), ami szépen lassan az őrületbe kergetett, így elkezdtek depresszióval gyógyszeresen kezelni, ami szintén maga a pokol. Szinte megbolondított amikor elkezdtem, majd hónapokon keresztül nem tudtam megélni érzelmeket, majd mikor elhagytam rendszeresen jelentkezett egy brainzap nevű elvonási tünet, ami lényegében olyan, mintha az agyadban megrázna az áram. Napi többször, éjjel is alvás közben, szörnyű. Meggyógyult az arcom és nagyjából ezzel párhuzamosan megjelent egy erős migrén, ami miatt a hétköznapi hangoktól rendszeresen kirázott a hideg és folyton fájt a fejem. Abbahagytam az antidepresszáns szedését, gondoltam attól van, de a tünetek megmaradtak. Azt mondták reflux (ne keresd a logikát) és elküldtek 25 évesen gyomortükrözésre, aminél kevés rosszabb földi élményt tudok elképzelni. Megmondták, hogy makk egészséges vagyok. Azóta 1,5 éve havi legalább 1 hetet betegen, influenza szerű tünetekkel ágyban fekszem és havonta csak pár olyan nap van, amikor nem fáj folyamatosan a fejem. Voltam mindenféle menedzserszűréseken, mindenhol azt mondták hogy kutya bajom. Egy orvos volt, aki azt mondta orrsövényferdülés, de azzal pont nem lehet mit kezdeni, mert a műtét után esélyes, hogy csak rosszabb lesz. Rengeteg stresszt és dühöt élek meg ezektől a tünetektől és valahogy úgy érzem, hogy pont az a sok stressz okozza. Ördögi körnek érzem és nem tudom hogyan léphetnék ki belőle. A cégemet már otthagytam, nagyon kevés stresszhatás ér, eleget alszom és eszem, sokat sportolok... Mindemellett folyamatosan keresem az élet értelmét és a logikát a világban, hogy útmutatásra leljek, de sorra ellentmondásokra jutok és ez nagyon feszít belülről. Mintha az egész világ úgy működne, hogy az ember annyit szenvedjen amennyit csak lehet és a cél, hogy valahogyan ezt kibírjuk/elfogadjuk/megmagyarázzuk magunknak. Azt érzem ha megtalálnám az utam és a világképem szebbek lennének a mindennapjaim és talán kevesebbet is lennék beteg. Elsősorban olyanokhoz szólna a kérdésem, akiknek már omlott össze a világképe és utána a helyére került: merre érdemes elindulni? honnan tudtátok, hogy na igen, én tényleg ez vagyok és ezt szeretném csinálni? egy kellemes helynek látjátok a világot, ahol harmónia van?
NóraHöss Nóra vagyok, 1996 óta élek együtt súlyos atópiás dermatitisz betegséggel. Most, 33 éves koromra az egész testem érintetté vált. Tudom, milyen az, amikor a szégyen érzése elválaszt a világtól – és néha saját magunktól is. Egy ponton ráébredtem, hogy soha nem lehettek határaim és szükségleteim. Tudatosult bennem, hogy a bőr egy határszerv és változásra van szükségem. Radikális határhúzásokba kezdtem, most ez a központi téma az életemben.
Katicza BogarkaA Karizmán láttam ma ezt a podcastot és egyből megérintett, mert nekem is a lét elemem az őszinteség. Néztem a témákat, de egyenlőre mentális betegségről nem láttam, így az egyéb betegség menü pont alá szeretném megosztani a tapasztalataimat. Főleg a Covid utáni időszakban kezdődött nálam a kálvária, ami már lassan 5 éve tart. Ez fizika és mentális változások az életemben, amik jelentősen kihatottak a női szerepem megélésére és az Istennel való kapcsolatomra is. Jelenleg ott tartok, hogy figyelemzavaros ADHD diagnózist kaptam, ami szerintem nem teljesen fedi a valóságot, de a tüneteimet megmagyarázza. István szerint van ez az amazon időszak és szerintem nekem ez az új állapot vagy élethelyzet kezdett kimozgatni ebből és éppen a magányos időszakba léptem, ahol egyedül küzdök meg a nehézségekkel. Ennél a pontnál jól be is magyaráztam magamnak, hogy "nyomi" nő nem kell senkinek. Most jelenleg itt tartok, hogy ebből evickélek kifelé, hogy ezt a bélyeget, amit én nyomtam magamra, valahogy eltávolításam. Talán maga az alázat gyakorlása segít ebben meg hogy ketyeg a biológiai órám. 41 évesen már késő gyereket vállalni, pláne ha előtte még egy potenciális pasast is fel kéne hajtani, de közben meg mégis reménykedek. Ez a fura az egészben hogy a racionális agyam pontosan tudja hogy el kell engednem ezt, a többi részemet nem érdekli. Igenis hajtó erő egy nőnek a család és az otthon teremtése. Gondoltam megosztom röviden a gondolataimat, hátha van valaki hasonló helyzetben és tud kapcsolódni. Köszi a meghallgatást.
Szecskó ZsoltA betegség tanító, a lelkünkből szól Örökletes vesebetegséggel élem mindennapjaim, dialízisre járok, ha valaki tudja, mi az. Egy folyamatos befelé fordulást hozott, ahogy egyre jobban korlátozódtak a dolgaim, a kapcsolódásaim, a tevékenységeim, próbára tesz, mi számít igazán, mire adok energiát, ha nincs annyi, hogy találok belül erőt, ha edzésben nem tudom megélni, hogyan kapcsolódom, ha nem tudok sok helyen, helyzetben ott lenni. Hogyan szeretem a testem, ha nem úgy működik, nem úgy néz ki, ahogy szeretném. Ki vagyok én? Egy ember, akiről le lehet mondani? Egy férfi aki nem tud ott lenni? Most abban vagyok, hogy legyen ami van. Tagadni, rejteni már nem tudom. Ma már nyugalmam van vele. Kezdem megszeretni mint részemet, mint barátomat, mint tanítómat. Megmutatja, hogy az erő belülről (vagy felülről) jön, ha abbahagyom az ellenfeszülést azzal ami már van. Megmutatja, milyen az, szeretni, a feltételektől függetlenül. A betegség szeretni tanít. Talán ezért vagyunk itt, hogy megtanuljunk szeretni.
AZ ÜGY*ek feleségeMég nem is volt szó az oltáskárosultakról, autizmusról oly mértékben hazánkban, mint most, amikor gyanítottam, hogy az oltásoktól lettem epilepsziás csecsemőként. Igaz, hogy 2 év alatt elnőttem, viszont maradványként erős migrénes fejfájások kínoztak egészen addig, amíg 2008-ban eljutottam az Isteni ÉN meditációra. Az orvosok nem tudtak segíteni, egyetlen gyógyszer sem használt. Isteni ÉN meditációval pár év alatt egyre ritkábban és egyre gyengébben jött a fejfájás. Mostanra márcsak a múlt. Meggyógyítottam magamat. Képzeld el, hogy az országnak van jobb és bal agyféltekéje. A bal a racionális, ami inkább a férfias oldal, a jobb pedig a kreatív, ami a női oldal lenne. A politikára értelmezve két férfias erő osztja meg az ország kollektív agyát. A jobboldalra és baloldalra. Ugyanez van kivetítve a világra is. Normális? Van dolgunk, szerintem, ami nincs megoldva: A Jézus által ígért Isten Országában harmóniába, egyensúlyba hozni a férfi és a női gondolkodást. „Teremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." Bizonyos vagyok benne, hogy mivel saját magamban harmonizáltam a jobb és bal agyféltekémet, ezt ki tudom vetíteni az országra, világra. Itt, Humániában találok társteremtőket? Jelezd egy ❤️-el, ha igent mondasz.
- ZZita
Apukám betegségét, 12 hasi műtétét (ebből 2 életmentő) asszisztáltam végig fiatal felnőttként 8 éven át. Aggódás, tehetetlenség érzés, végeláthatatlan várakozás és bizakodás egy apró javulásra. Mikor már úgy mész a kórházba, mintha haza mennél... Hinni a Gondviselésben és az ő élni akarásában. Gyerekként erősnek maradni, lelket tartani anyukámban is, segíteni, ápolni otthon és türelmesnek lenni a beteggel. Hozzátartozóként kívülről látni a szenvedését nyilván nem ugyanaz, mint magát a betegséget átélni, mégis megviselt bennünket is. Többször anyukám helyett is én tartottam a frontot. Átértékelődtek dolgok huszonévesen. Azóta pedig egy megváltozott életmódhoz igazodunk és örülünk, hogy még köztünk van!
2 
Eszter FarkasKét éve pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak nálam. A pajzsmirigy nem megfelelő működése egyre többeket érintő probléma. Azóta sokat foglalkozom azzal, hogy lehet a pajzsmirigy működését segíteni, normalizálni. Ebben a kérdésben még én is úton vagyok, nem értem el a végső célt, de sokat tudok segíteni azoknak, akik még csak most léptek rá erre az útra, és keresik a megoldásokat. Ayurveda mentorként nagyon sokféle életmódbeli javaslatot ismerek erre (is), amit szívesen megosztok másokkal. Az Ayurveda egy holisztikus természetgyógyászati rendszer (indiai), szószerinti fordításban maga az élet. Az Ayurveda szerint az élet nemcsak a létezésről, hanem a teljes és boldog élet megteremtéséről szól! Én ebben találtam meg magam, tavalyi évben teljesült egy nagy álmom, Ayurveda mentor lettem, és továbbra is folyamatosan tanulom. Úgy gondolom, hogy helyes életmóddal nagyon sok betegségtől meg tudunk szabadulni és "gyógyszermentessé" válni.
Bertalan Balogh"Én teljesen jól vagyok, csak ez a rohadt viszketés egyre erősebb. Már aludni sem tudok tőle" Emlékszem, így mutatkoztam be az első terápiás ülésemen. Sikeresnek mondható tanulmányok, felfelé ívelő karrier, anyagi sikerek, emberi kapcsolatok garmadája, nagyratörő tervek. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Valami viszont belül fojtogatott. De beismerni sem tudtam magamnak, nemhogy megfogalmazni, mi lehet az.
.jpg-medium)
Bene IldikóAzt éreztem, hogy a testemben egy másik ember lakik. Ki ez? Ki ez, aki belém költözött? Ezt kérdezgettem magamtól. Ez nem én vagyok.. Elmondhatatlanul és sürgetően epekedtem, hogy újra megtapasztaljam saját régi önmagamat. Őrülten vágytam arra, hogy visszakapjam azt a régi én-t, azt a régi Ildit aki a testemben lakott… Tisztában voltam azzal, hogy nagy a baj. Ekkor már 9 hónapja vergődtem. Alvászavarok, álmatlanság, láttam a saját temetésem, közöny, testi fájdalmak, pánikszerű tünetek, folyamatos bizsergések test szerte. Örömtelenség, szűnni nem akaró, fékezhetetlen negatív gondolati spirál, temérdek orvosi vizsgálat, diagnóziskeresés, hogy mi lehet a bajom…. Persze semmi szervi bajom nem volt… Eközben próbáltam tenni és tettem is magamért. De ez nem tudott elég lenni, már túlságosan mélyen voltam. 9 hónap telt el így, aztán amikor már nagy volt a nyomás, hogy romba döntöm magam, elvesztem a kapcsolatot a gyerekeimmel, szeretteimmel, külvilággal,... döntöttem. Patakokban folyó könnyekkel állítottam be a pszichiáterhez, hogy azért jöttem, hogy írjon fel valami gyógyszert, mert ezt én már nem bírom ki. Eddig halogattam ezt a lépést. Halogattam, mert próbálkoztam saját erőből kijönni és végtelenül utáltam magam, hogy ez nekem nem sikerül, pedig biztos sokan képesek erre, csak én vagyok ilyen gyenge. Az antidepresszánst elejétől a teljes elhagyásig 1 éven át szedtem. És utólag nagyon sajnáltam, hogy nem kezdtem el már hamarabb. Bár az is lehet, hogy kellett ennyi szenvedés, hogy igazán fájjon. Fájjon annyira, hogy megtanuljam a leckét. Rengeteg negatív véleményt lehet olvasni, hallani az antidepresszánsokról és tisztában vagyok vele, hogy ennek van alapja. Kiváltképp, amikor ész és stratégia nélkül használják. De amikor már olyan mélyre süllyedtem, hogy onnan saját erőmből visszajönni olyan lehetetlennek láttam, mint nyitott szájjal kimondani az „m” betűt, akkor éltem vele. És nagyon jól tettem. Ezt a tapasztalatomat azért osztom meg itt, mert rengetegen túlzó mértékben idegenkednek a gyógyszeres kezeléstől hasonló helyzetekben és inkább végeláthatatlanul szenvednek. Az én esetem egy nagyon pozitív példa, hogy hogyan lehet a gyógyszeres terápiát egy felépülési, megújulási stratégia egyik, DE KÖZEL SEM EGYEDÜLI eszközeként, nagy körültekintéssel alkalmazni. Hogy hogyan lehet ez eszköz, de koránt sem megoldás. Ha hasonló helyzetben vagy, akkor szívesen megosztom Veled az én gyógyulásommal, megújulásommal kapcsolatos tapasztalataimat. Nemcsak gyógyszer vonatkozásban. Ja, igen. És most köszönöm, jól vagyok a bőrömben. Jobban, mint előtte 😊