Tapasztalatok

Nóra

Höss Nóra vagyok, 1996 óta élek együtt súlyos atópiás dermatitisz betegséggel. Most, 33 éves koromra az egész testem érintetté vált. Tudom, milyen az, amikor a szégyen érzése elválaszt a világtól – és néha saját magunktól is. Egy ponton ráébredtem, hogy soha nem lehettek határaim és szükségleteim. Tudatosult bennem, hogy a bőr egy határszerv és változásra van szükségem. Radikális határhúzásokba kezdtem, most ez a központi téma az életemben.

Katicza Bogarka

A Karizmán láttam ma ezt a podcastot és egyből megérintett, mert nekem is a lét elemem az őszinteség. Néztem a témákat, de egyenlőre mentális betegségről nem láttam, így az egyéb betegség menü pont alá szeretném megosztani a tapasztalataimat. Főleg a Covid utáni időszakban kezdődött nálam a kálvária, ami már lassan 5 éve tart. Ez fizika és mentális változások az életemben, amik jelentősen kihatottak a női szerepem megélésére és az Istennel való kapcsolatomra is. Jelenleg ott tartok, hogy figyelemzavaros ADHD diagnózist kaptam, ami szerintem nem teljesen fedi a valóságot, de a tüneteimet megmagyarázza. István szerint van ez az amazon időszak és szerintem nekem ez az új állapot vagy élethelyzet kezdett kimozgatni ebből és éppen a magányos időszakba léptem, ahol egyedül küzdök meg a nehézségekkel. Ennél a pontnál jól be is magyaráztam magamnak, hogy "nyomi" nő nem kell senkinek. Most jelenleg itt tartok, hogy ebből evickélek kifelé, hogy ezt a bélyeget, amit én nyomtam magamra, valahogy eltávolításam. Talán maga az alázat gyakorlása segít ebben meg hogy ketyeg a biológiai órám. 41 évesen már késő gyereket vállalni, pláne ha előtte még egy potenciális pasast is fel kéne hajtani, de közben meg mégis reménykedek. Ez a fura az egészben hogy a racionális agyam pontosan tudja hogy el kell engednem ezt, a többi részemet nem érdekli. Igenis hajtó erő egy nőnek a család és az otthon teremtése. Gondoltam megosztom röviden a gondolataimat, hátha van valaki hasonló helyzetben és tud kapcsolódni. Köszi a meghallgatást.

Szecskó Zsolt

A betegség tanító, a lelkünkből szól Örökletes vesebetegséggel élem mindennapjaim, dialízisre járok, ha valaki tudja, mi az. Egy folyamatos befelé fordulást hozott, ahogy egyre jobban korlátozódtak a dolgaim, a kapcsolódásaim, a tevékenységeim, próbára tesz, mi számít igazán, mire adok energiát, ha nincs annyi, hogy találok belül erőt, ha edzésben nem tudom megélni, hogyan kapcsolódom, ha nem tudok sok helyen, helyzetben ott lenni. Hogyan szeretem a testem, ha nem úgy működik, nem úgy néz ki, ahogy szeretném. Ki vagyok én? Egy ember, akiről le lehet mondani? Egy férfi aki nem tud ott lenni? Most abban vagyok, hogy legyen ami van. Tagadni, rejteni már nem tudom. Ma már nyugalmam van vele. Kezdem megszeretni mint részemet, mint barátomat, mint tanítómat. Megmutatja, hogy az erő belülről (vagy felülről) jön, ha abbahagyom az ellenfeszülést azzal ami már van. Megmutatja, milyen az, szeretni, a feltételektől függetlenül. A betegség szeretni tanít. Talán ezért vagyunk itt, hogy megtanuljunk szeretni.

AZ ÜGY*ek felesége

Még nem is volt szó az oltáskárosultakról, autizmusról oly mértékben hazánkban, mint most, amikor gyanítottam, hogy az oltásoktól lettem epilepsziás csecsemőként. Igaz, hogy 2 év alatt elnőttem, viszont maradványként erős migrénes fejfájások kínoztak egészen addig, amíg 2008-ban eljutottam az Isteni ÉN meditációra. Az orvosok nem tudtak segíteni, egyetlen gyógyszer sem használt. Isteni ÉN meditációval pár év alatt egyre ritkábban és egyre gyengébben jött a fejfájás. Mostanra márcsak a múlt. Meggyógyítottam magamat. Képzeld el, hogy az országnak van jobb és bal agyféltekéje. A bal a racionális, ami inkább a férfias oldal, a jobb pedig a kreatív, ami a női oldal lenne. A politikára értelmezve két férfias erő osztja meg az ország kollektív agyát. A jobboldalra és baloldalra. Ugyanez van kivetítve a világra is. Normális? Van dolgunk, szerintem, ami nincs megoldva: A Jézus által ígért Isten Országában harmóniába, egyensúlyba hozni a férfi és a női gondolkodást. „Teremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." Bizonyos vagyok benne, hogy mivel saját magamban harmonizáltam a jobb és bal agyféltekémet, ezt ki tudom vetíteni az országra, világra. Itt, Humániában találok társteremtőket? Jelezd egy ❤️-el, ha igent mondasz.

Apukám betegségét, 12 hasi műtétét (ebből 2 életmentő) asszisztáltam végig fiatal felnőttként 8 éven át. Aggódás, tehetetlenség érzés, végeláthatatlan várakozás és bizakodás egy apró javulásra. Mikor már úgy mész a kórházba, mintha haza mennél... Hinni a Gondviselésben és az ő élni akarásában. Gyerekként erősnek maradni, lelket tartani anyukámban is, segíteni, ápolni otthon és türelmesnek lenni a beteggel. Hozzátartozóként kívülről látni a szenvedését nyilván nem ugyanaz, mint magát a betegséget átélni, mégis megviselt bennünket is. Többször anyukám helyett is én tartottam a frontot. Átértékelődtek dolgok huszonévesen. Azóta pedig egy megváltozott életmódhoz igazodunk és örülünk, hogy még köztünk van!

Eszter Farkas

Két éve pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak nálam. A pajzsmirigy nem megfelelő működése egyre többeket érintő probléma. Azóta sokat foglalkozom azzal, hogy lehet a pajzsmirigy működését segíteni, normalizálni. Ebben a kérdésben még én is úton vagyok, nem értem el a végső célt, de sokat tudok segíteni azoknak, akik még csak most léptek rá erre az útra, és keresik a megoldásokat. Ayurveda mentorként nagyon sokféle életmódbeli javaslatot ismerek erre (is), amit szívesen megosztok másokkal. Az Ayurveda egy holisztikus természetgyógyászati rendszer (indiai), szószerinti fordításban maga az élet. Az Ayurveda szerint az élet nemcsak a létezésről, hanem a teljes és boldog élet megteremtéséről szól! Én ebben találtam meg magam, tavalyi évben teljesült egy nagy álmom, Ayurveda mentor lettem, és továbbra is folyamatosan tanulom. Úgy gondolom, hogy helyes életmóddal nagyon sok betegségtől meg tudunk szabadulni és "gyógyszermentessé" válni.

Bertalan Balogh

"Én teljesen jól vagyok, csak ez a rohadt viszketés egyre erősebb. Már aludni sem tudok tőle" Emlékszem, így mutatkoztam be az első terápiás ülésemen. Sikeresnek mondható tanulmányok, felfelé ívelő karrier, anyagi sikerek, emberi kapcsolatok garmadája, nagyratörő tervek. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Valami viszont belül fojtogatott. De beismerni sem tudtam magamnak, nemhogy megfogalmazni, mi lehet az.

Bene Ildikó

Azt éreztem, hogy a testemben egy másik ember lakik. Ki ez? Ki ez, aki belém költözött? Ezt kérdezgettem magamtól. Ez nem én vagyok.. Elmondhatatlanul és sürgetően epekedtem, hogy újra megtapasztaljam saját régi önmagamat. Őrülten vágytam arra, hogy visszakapjam azt a régi én-t, azt a régi Ildit aki a testemben lakott… Tisztában voltam azzal, hogy nagy a baj. Ekkor már 9 hónapja vergődtem. Alvászavarok, álmatlanság, láttam a saját temetésem, közöny, testi fájdalmak, pánikszerű tünetek, folyamatos bizsergések test szerte. Örömtelenség, szűnni nem akaró, fékezhetetlen negatív gondolati spirál, temérdek orvosi vizsgálat, diagnóziskeresés, hogy mi lehet a bajom…. Persze semmi szervi bajom nem volt… Eközben próbáltam tenni és tettem is magamért. De ez nem tudott elég lenni, már túlságosan mélyen voltam. 9 hónap telt el így, aztán amikor már nagy volt a nyomás, hogy romba döntöm magam, elvesztem a kapcsolatot a gyerekeimmel, szeretteimmel, külvilággal,... döntöttem. Patakokban folyó könnyekkel állítottam be a pszichiáterhez, hogy azért jöttem, hogy írjon fel valami gyógyszert, mert ezt én már nem bírom ki. Eddig halogattam ezt a lépést. Halogattam, mert próbálkoztam saját erőből kijönni és végtelenül utáltam magam, hogy ez nekem nem sikerül, pedig biztos sokan képesek erre, csak én vagyok ilyen gyenge. Az antidepresszánst elejétől a teljes elhagyásig 1 éven át szedtem. És utólag nagyon sajnáltam, hogy nem kezdtem el már hamarabb. Bár az is lehet, hogy kellett ennyi szenvedés, hogy igazán fájjon. Fájjon annyira, hogy megtanuljam a leckét. Rengeteg negatív véleményt lehet olvasni, hallani az antidepresszánsokról és tisztában vagyok vele, hogy ennek van alapja. Kiváltképp, amikor ész és stratégia nélkül használják. De amikor már olyan mélyre süllyedtem, hogy onnan saját erőmből visszajönni olyan lehetetlennek láttam, mint nyitott szájjal kimondani az „m” betűt, akkor éltem vele. És nagyon jól tettem. Ezt a tapasztalatomat azért osztom meg itt, mert rengetegen túlzó mértékben idegenkednek a gyógyszeres kezeléstől hasonló helyzetekben és inkább végeláthatatlanul szenvednek. Az én esetem egy nagyon pozitív példa, hogy hogyan lehet a gyógyszeres terápiát egy felépülési, megújulási stratégia egyik, DE KÖZEL SEM EGYEDÜLI eszközeként, nagy körültekintéssel alkalmazni. Hogy hogyan lehet ez eszköz, de koránt sem megoldás. Ha hasonló helyzetben vagy, akkor szívesen megosztom Veled az én gyógyulásommal, megújulásommal kapcsolatos tapasztalataimat. Nemcsak gyógyszer vonatkozásban. Ja, igen. És most köszönöm, jól vagyok a bőrömben. Jobban, mint előtte 😊

K

A betegségemet át kellett ölelnem és hálát adnom érte. Mert megállásra tanít. Megfigyelésre. Hogy a lelkem védeni akar. Hogy ne hozzak be több dolgot "kintről", ne vállaljak több feladatot, ne akarjak több új dologba belevàgni, mert túl sok van már "benn". Hogy milyen elakadásom van? Mi történt, amiután a betegség történt velem? Mit tettem/tehetnék másként? Miben kell változtatnom? Én túl sok mindent akartam egyszerre. Munka mellett német egyetem, futóversenyek, aztán munka mellett vállalkozás kiépitése..miközben tudattalanul harcoltam a démonaimmal, hogy ez a sok dolog mind azért volt, mert nem éreztem magam "elégnek", elég jónak, és az érzéseim elől pedig a sportba,munkába ,tanulásba menekültem a függőség, végkimerülés határáig.. Miközben nem figyeltem magamra, a határaimra. Az érzéseimmel, az önmagammal való szembenézésre. Hogy a gyógyulás része az elfogadás, hogy már régen "elég" , hogy a kevesebb több nemcsak egy klisé. A gyógyulásom része az önszeretet, a megbocsátás magamnak, másoknak, akik miatt azt hittem,nem vagyok elég; a volt kapcsolatomban, ahol nem kellettem, és ezt magamra húztam, hogy miért nem vagyok "elég jó". De hoztam ezt már otthonról is, hogy magas iskolák, jó munkahelyek, semmi nem elég, mert mindig összehasonlítottak minket a szülők a családban, hogy mikor érek már el annyit, vagy még többet, mint a tesvérem. Nekik az anyagiak a minden. Nekem nem. Elfogadom, hogy akkor nem tudtam másképp tenni, nem láttam akkor még tudatosan, hogy ez nem a jó út, ösztönszerűen menekültem az érzéseim elől. Elfogadom a jelenlegi állapotom, hogy ez mindennek az eredménye. A lelkem elfáradt, a pszichikumom összezuhant. Hiszem, hogy idővel jobb lesz, több önvizsgálattal, közben szeretettel. Megértenem, mi miért történt. Megbocsátanom másoknak az engem ért sérelmekért, megbocsátanom magamnak, hogy én sem vagyok tökéletes. És nem kell annak lennem. Minden napom végén elmondanom, hogy " ne menjen le a nap a te haragoddal" Tanulnom a szeretetről, hogy gyógyító. Magamat, másokat.

Molnar Anna

Hogyan beleztem ki magam? Savászana..lehunyt szemmel, teljes ellazulásban fekszem, mikor elsőszülött kislányom nekifutásból a hasamra ugrik. Következő évben túléli első epilepsziás rohamát és azóta jó párat. Mellette a relaxálásról (is) lemondtam egy időre. A kistesó érkezése után nyilvánvaló lett, hogy a hasizmom szétnyilt, és ezt tornával, diétával nem tudom rendbetenni. Szülés után is jöttek a döbbent kérdések: "csak nem megint babát vársz?" És igen, valahol évek szóltak erről: felpuhultan engedtem át magamon a kis lelkeket, szülés, hordozás, tandem szoptatás, pelankázás, állandósult kismamalét - sérvkötőben. Elfolyattam az életerőm. És már magam előtt sem mutatkoztam meztelenül,a libidóm kihunyt. Illetve..csak elhantoltam a legsötétebb bugyraimba. Mert egy sorsdöntő gyógyító kezelésen Valaki rátapintott a növekvő köldöksérvemre, és bátorított, esetleg kimondhatnám a vágyaimat. Áttört a gát. Kezdtem botrányosan megmutatni,mire, kire vágyom. És igen,teljesen le akartam meztelenedni. Őelőtte is. A szégyenemtől való megtisztulás szamuráj szokás szerint történt: nem halogattam tovább a műtétet, ami esztétikailag és egészségügyileg is indokolttá vált. A harakiri keresztjének függőleges vágását én metszettem lassan az évek során. A sebész ejtette a vízszinteset. Hogy segítsen újrarendeződnöm, immár egyenes derékkal. Alsó és felső emberem összeöltve.