Toth IbolyaSziasztok „Oda megyek ahova és akihez tartozom”. „A vihar verte Zsoltimhoz." Ezt írtam 2o22.o9.27- én. Igen, a vihar verte Zsoltimhoz. A kép ami bennem élt hosszú évekig egy férfiról és akire vártam ,kerestem, sóvárogtam nem az volt külsőleg ahogy Zsoltim kinézett , de belsőleg amit ő mutatott találkozásunk napján az mind valahol bennem élt egy férfi aki emberséges. Erre vártam 53 évig. Ez fogott meg, ahogy kinyitottam neki lakásom ajtaját. Istenem egy ember jött hozzám aki az első percben is önzetlenül önmagát adta úgy az élet viharai által összeverve állt előttem. Átöleltem ez volt az első reakcióm rá. Hirtelen megijedtem. Ibi te mit csinálsz mondtam magamnak. Így kezdődött közös MI életünk. Amit akkor már éreztem ez valami más ezt a férfit egy hatalmasabb erő, Isten küldte számomra. Megkérdezve Zsoltim később honnan tudtad hogy én vagyok az akit eddig kerestél azt válaszolta „mikor a fényképedet megláttam már akkor tudtam, de amikor a lakás ajtót kinyitottad tudtam hogy a feleségem leszel.“ Ma boldog házasok vagyunk . Napjaink szeretettben, békében, nyugalomban és egymás tiszteletében teljesedik ki. Közös életünk megpróbáltatások sorozatán ment , megy keresztül amit már MI oldunk meg.
3Barbara Mitter
Viszonylag hamar ébredtem a minták által meghatározott életből. Annál tovább tartott Amazon/Istennő korszakom. Nem voltam rest bármit és mindent is kipróbálni. Aki kellett, azt megszereztem, az ujjaim köré csavartam, hazavittem. Bármilyen nemzet "gyermekét". Miközben valójában mindig is a szerelmet, az igaz társat kerestem. Benéztem érte minden bokorba. Kipróbáltam valamennyi férfitípust. Sorban ettem őket reggelire. Persze volt, aki rajtam fogott ki. 30 évesen aztán erősen traumatizált az egyik nagyszabású kaland. Néztem magam kívülről és borzasztó volt a látvány. Akkor ott megfogadtam, hogy ennek vége. Sem gyenge hódolókra nincs többé szükségem, sem a szekszi, érzelmileg elérhetetlen vadkanokra. Megcsömörlöttem. Meghalt és egyben megszületett bennem ott és akkor valami. Egy életre jóllaktam a pasikkal. Nem volt több kaland. Rá pár hónapra megismertem a Társam.
3
Paksi AnnaAmikor az ember lánya először találkozik egy olyan férfival aki igazán lelkesíti, az maradandó élmény. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne, de soha ilyen rajongást nem éreztem senki iránt ezelőtt. Ő azonban nem akarta a kapcsolatot velem. Érte először tettem félre a büszkeségem, mert láttam/tudtam, hogy mik lehettünk volna együtt. Megpróbáltam annyira szeretni, hogy hátha ő is meglátja, amit én láttam benne. Végül ő nem így döntött, és életem egyik legnehezebb élménye volt ezt elfogadni. De ha menni akar, akkor hagyni kell menni.
2
Cziráki Orsolya Boglárka33 évig azt hittem, hogy számomra egyértelmű, hogy képes vagyok elköteleződni valaki mellett, hiszen házasságban éltem az első férjemmel, de valójában ez nem szerelem volt és nem is elköteleződés, csak egy görcsös kapaszkodás és birtoklás volt részemről a biztonság látszatába és nem értettem, hogy ő miért menekül előlem folyton , miért tart érzelmi távolságot , miért akar folyton mások társaságában is lenni , miért nem vagyok én elég neki, mikor mindent megadok neki erőmön felül. Csak akkor éreztem magam biztonságban érzelmileg , ha kettesben voltunk , egyébként meg tele voltam féltékenységgel és bizonytalansággal. Aztán elváltunk és az ezt követő 8 évben megélhettem a független és szabad nő létállapotát ,megtapasztalhattam annak minden előnyét és hátrányát, de rettenetesen élveztem, imádtam egyedül lenni, mert végre azt tehettem, amit csak akartam, nem voltam féltékeny senkire , kivirágoztam és legnagyobb döbbenetemre minden férfi el akart köteleződni mellettem :) de én már nem akartam. Ebben az időben szembesültem azzal, hogy valójában bennem is ott volt az a fajta elköteleződéstől való félelem és az elköteleződésre való képtelenség , amit én addig a volt férjemre vetítettem ki, és hogy valójában ő 10 éven át azt a fajta kötetlenséget, életszeretetet, a földi örömökben való tobzódást próbálta tanítani nekem, amit én akkor még tagadtam, hiszen akkor még csak fekete-fehérben láttam a világot és főleg az érzelmek terén nem tudtam értelmezni a "talán" választ. Számomra érzelmi dolgokban csak igen vagy nem van és egyébként ez így is maradt , de a 8 évnyi tapasztalás eredményeképp felismertem , hogy a világ sokkal színesebb, komplexebb, ellentmondásosabb, mint amit korábban be tudtam engedni. Ebben a 8 évben egyáltalán nem akartam elköteleződni senki mellett, nem akartam hagyományos értelemben vett kapcsolatot , egy szabály volt csak, hogy a szeretője sem leszek senkinek. Nagyon különleges és intenzív találkozásaim voltak ebben az időben és minden férfinak hálás vagyok, akikkel ebben az időszakban találkozhattam, mert a férfi-nő kapcsolódásnak nagyon sok mélységét, magasságát és fokozatát megismerhettem és ráláthattam arra, hogy számomra mit jelent a szerelem, hogyan védem magam a valódi érzésektől, hogyan játszmázunk egymással, de hogyha van hozzá megfelelően tudatos partner , akkor ez lehet gyógyító is, mennyi páncélt hordok , minek és kinek a hatására tudom letenni, ha csak egy pillanatra is, mit jelent az önátadás nekem, mennyire vágyom rá, mégis milyen nehéz, aztán meg milyen könnyű, amikor tényleg ott van az, akinek lehet, és hogy a szexuális energiát gyógyításra is lehet használni, ha az ember megéli az igazi mélységeit. Azzal is szembesített az élet, hogy olyan is van , hogy az ember lánya egyszerre két férfit is szerethet teljes szívéből és őt is szeretheti mind a kettő. Ez volt az életem legfájdalmasabb helyzete, mert akkor még csak a Vagy-Vagy-ban tudtam gondolkodni és mindenképp választani akartam. De nem tudtam választani, mert nem tudtam eldönteni, hogy a jobb vagy a bal karomat vágják e le, MIND A KETTŐ ÉN VOLTAM , a saját belső kettősségemnek a kivetülése , és az élet ezáltal rombolta le az addigi fekete-fehér világomat és tanította meg, hogy vannak helyzetek, amikor nincs jó megoldás, amikor mindenképp fájdalmat fogunk okozni bárhogy is döntünk. Elköszöntem mind a kettőtől, mert mind a ketten vágytak a családra, én viszont tudtam, hogy nem akarok már több gyereket. Most már tudom, hogy nem az volt a feladatom, hogy válasszak, hanem hogy önmagamban egyesítsem a kettősségemet, hogy felismerjem és elfogadjam az ambivalenciámat, mert csak így találhattam meg kívül is a világban azt a Férfit, akiben mind a két véglet megvan és ugyanolyan ambivalens, mint én, egyszerre tudatos és nagyon érzelmes, végtelenül racionális és irracionális. Ezzel gyakorlatilag az anyai és apai részemet egyesítettem és elfogadtam végre az örökségemet. Magyarul önmagam mellett kellett végre elköteleződnöm , a saját sorsom mellett , mert csak így tapasztalhattam meg, hogy milyen a valódi elköteleződés egy másik emberrel. Akkor ismertem fel, hogy korábban mindig valami vagy valaki mellett köteleződtem el , de közben mindig feladtam és háttérbe szorítottam magamat , de eljött az ideje, hogy elsősorban önmagamat válasszam és engedjem, hogy ehhez a teljesen felvállalt önmagamhoz érkezzen meg az, aki ehhez tud kapcsolódni. És meg is érkezett 8 évvel a válásom után a Társam jóban-rosszban, akivel már 7 éve vándorlunk a közös utunkon és akivel hasonlóan intenzív önismereti túrán veszünk részt együtt , mint korábban egyedül. Felismertem, hogy nem csak az a feladatom, hogy végre megéljem szabadon a kötetlenséget úgy, hogy lezárom magam érzelmileg, mert úgy könnyű, hanem hogy úgy maradjak kötetlen és felszabadult, hogy közben valóban elköteleződök, azaz újra bevállalom a sebezhetőséget, újra merek bízni egy férfiban és át merem adni magam sokkal jobban és mélyebben, mint eddig bármikor.
2Zsuzsa
Egy sok éven át tartó kapcsolatom ment tönkre, ahol gyermekvállalás előtt álltunk. A párom nem érezte saját magát alkalmasnak erre vagy hozzám, pedig én biztos voltam benne, hogy alkalmas, biztos voltam benne is. Mondtam is neki többször. A szülei véleményére többet adott, miközben mi jól kijöttünk egymással.
2
Viktor GyollaiMiért ne legyen a következő téma az elköteleződés? Hát lássuk milyen tapasztalatokat adott nekem ebben az élet! Olyan családba születtem, ahol nehéz volt az elköteleződés. Lehetséges, hogy elhagytam volna, ha az is opció lett volna kisgyermekként... Apám ivott, anyám emiatt nagyon dühös volt, ezért mindennaposak voltak köztük a veszekedések, amikben gyakran én játszottam a villámhárító szerepét. Gimnáziumban leginkább a reál tantárgyak felé köteleződtem el, kémiával például minden nap több órát is foglalkoztam, mivel a tanárom hitt benne, hogy van esélyem a legjobbnak lenni. Igaza volt, kétszer is benne voltam az ország legjobb három kémikusában középiskolás szinten, de a másik két évben is ott voltam az országos döntőn. Gimi utolsó évében jött egy újabb (kettős) elköteleződés: egy lány és egy hit. A hit (egész pontosan a lelkészünk) "lökött" minket az elköteleződés egy következő szintjére, ami természetesen a házasság volt, kicsivel több mint 19 éves fejjel. A történet kilenc évvel később válással ért véget, de közben sokat tanultam az elköteleződésről. Két gyermekem felé azóta is elkötelezett vagyok, és ez így is marad, amíg csak élünk. A kémia iránti elkötelezettség még nagyon sokáig megmaradt, emiatt tudtam annyi mindent megtanulni és tapasztalni ebben a tudomány ágban. A párkapcsolati elköteleződés a válás után sokáig nehézséget okozott nekem, olyan is volt, amikor ez hűtlenséghez vezetett. Ami még izgalmas megfigyelés volt saját magammal kapcsolatban jó pár évvel ezelőtt, az az volt, hogy fontos emberek iránt elkötelezett tudok lenni. Például nem dobok ki egy embert a szívemből csak azért, mert a párkapcsolat nem működött vele. Ha volt benne érték számunkra, akkor tudott folytatódni barátságban, ahol mindketten tudtuk, hogy számíthatunk egymásra. A mostani párkapcsolatomban eljutottam az elköteleződés egy fontos szintjére, ami korábban nem volt számomra elérhető. Mondjuk úgy, hogy "megfejlődtem" - vagy hogy szokták mondani? :-) Erről valószínűleg fogok írni külön, ezzel most ezt le is zárom. Kérdezz nyugodtan, ha valami kérdést indít benned!
2
AnzelmA tapasztalatom saját magammal az, ha valaki jobban megismer, nem akar és nem is nagyon tud utána már elengedni. Én személy szerint mindig úgy tartottam tudati szinten a kapcsolatot, hogy ne kötelezzem el magam végérvényesen az illető mellett aki mellett éppen vagyok; egyszerűen tisztában voltam vele, hogy tovább kell még keresnem és az igazi nem jött el. Örökre megmaradt, amikor valahol olvastam az itt álló gondolatot: "Egy nap jön valaki és megmutatja, miért nem működött eddig, senki mással! Ennek tudatában még nem köteleztem el eddig senki mellett sem magam, de már rendkívüli módon vágyom arra, hogy aki nekem rendeltetett, őt is megismerhessem végre.
2
Ilona KovácsElköteleződés...számomra nehéz ügy még mindig. Legutóbbi felismerésem, hogy először magammal "kell" elköteleződnöm, csak aztán megy mással is. Nade, hogy voltam/vagyok én ezzel? Számomra most az életem két területén hangos az elköteleződés. Az egyik a párkapcsolati, a másik pedig a helyem a világban, a küldetésem felé való elköteleződés. Utóbbiról írok most, ami most lett igazán aktuális. Érik már jó pár éve, készültem is rá...először arra kellett rájönnöm, hogy mi is az igazából, majd mikor ez megvolt, megtalálni a megfelelő helyet, ahol képződöm, gyakorlatot szerezni, és elkezdeni azzal foglalkozni, persze közben helyt állni a munkahelyemen és itthon a kislányom mellett, ill. tenni azért a vágyamért is, hogy megtaláljam a társam. De elidultam az úton, ami sokszor nehéz volt. Először tréner végzettséget szereztem, majd beiratkoztam az egyetemre és másoddiplomásként coach lettem... persze azóta még néhány továbbképzés is volt, mert még "nem vagyok elég jó" az elinduláshoz. És persze sok-sok dilemma, de most 15 év nagyvállalati lét után megléptem, felmondtam a cégnél, ahol dolgoztam, és vállalkozásépítésbe/önmegvalósításba kezdtem. Mert egyszerűen már nagyon ezt kívánta a lelkem. Nehéz volt nagyon meglépnem, de büszkeséggel is tölt el, amellett, hogy még mindig félek. Van bennem egzisztenciális szorongás is és bizonytalanság, hogy sikerül-e, képes leszek-e megvalósítani a vágyam... Közben pedig nyugodt is vagyok, mert végre csak azzal foglalkozhatok, amivel igazán értéket képviselek. Mások támogatásával. Megnyugtat, hogy hiteles tudok lenni, hisz magam is végigmentem azon az úton, amiben másokat is támogatok, ez pedig a küldetésük megtalálása. Sokszor voltam egyedül ezen az úton és sokszor voltak segítőim is. Azt tapasztalom, hogy együtt sokkal könnyebb, ezért mostmár tudatos vagyok rá, hogy legyen támogató közösségem folyamatosan. Ha tudsz hozzám kapcsolódni, keress bátran! :-)
2
Orsolya DemeterIgen, egyértelműen igen. Ha választom őt, mindenestül választom. Örömével, keserűségeivel, értékeivel, hülyeségével, céljaival, bukásaival, a múltjával, gyerekeivel, exeivel, sikereivel, rossz szokásaival. Összetartozunk. Összeköt minket egy láthatatlan szerelem-madzag. Csak ő. Nem fér be más.
1
