Tapasztalatok

Morgós Bence

Szkeptikus spirituális kereső vagyok → Gyermekkorom óta foglalkoztatnak az élet nagy kérdései. Katolikus neveltetést kaptam, ciszterci gimnázium. Nagy szerelmi csalódás, befordulás, keleti filozófiák, jóga, tao, buddhizmus. Nyugati tudományok, kvantumfizika, csillagászat, némi asztrológia, filozófia. Ezoterikus dolgok, reiki, szellemgyógyászat, tarot, médiumok üzenetei. önismeret, pszichológia, családállítás, meditáció, tai chi, böjtölés. Sokfelé jártam, sok iskolával megismerkedtem. Mostanra kialakult egy saját istenképem, ami már jó pár éve változatlan. Leginkább az utóbbi időben az érdekel, hogy tudjuk a dolgokat annak látni, amik azok igazából, a helyett, ahogyan szeretnénk látni őket (Radikális realizmus).

Szecskó Zsolt

A szó, amit kerestem, spiritualitás volt, mint kategória, de ez is jó. A mélyebb felé való vonzódásomból az lett, hogy a tibeti buddhizmussal megtaláltuk egymást 2002-ben. Közvetlen tapasztalásból tanulhattam, és lelkemnek otthonosnak találtam. Majd idővel rájöttem, hogy a spirituális részünkkel akkor tudunk igazán kapcsolódni, ha a mindennapokkal kapcsolódunk. Az élet megmutatta, mi az igaz, hol is tartok, ahogy láttam magam a különböző élethelyzetekben, kapcsolódásokban mintákból, félelmekből megnyilvánulni. A kép magamról és amit belül éreztem nagyon távoli volt. Ekkor jöttem rá, hogy akkor tudunk magasba törni, ha mélyek a gyökereink a földben. A lelki fájdalmaink, félelmeink, vágyaink, mintáink az első lépés a valóság mélyebb megismeréséhez. Abban tudok segíteni, hogy kontextust adok, hogy megtaláld a saját spiritualitásodat, többek között tibeti buddhista módozattal. Nem azért mert ez a legjobb és ezt kellene mindenkinek, hanem azért mert nekem ezzel van kapcsolatom, ebben van gyakorlásom. Neked saját utad van.

Orsolya Demeter

Nagyon korán, 19 évesen mentem férjhez. Ezzel sok minden megváltozott, például, hogy 20 évesen anya lettem. De ebben az időben kezdődött, hogy megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni velem. Szüleim ateisták és realisták voltak, templomba csak kirándulás közben jártunk, mert Apa nagy történelem mágus volt és szerette ezeket az épületeket csodálni velünk. De sem Isten, sem ima, sem hit nem jött szóba gyerekkoromban soha. Mégis, bennem valami kinyílt. Először csak alakokat láttam az ágyam végében néha. Majd füstszerű alakokat az ajtóban állva. Egyre többször. Aztán több füstszerű alak, majd rengeteg... Kezdetben azt hittem, álmodom. Mikor rájöttem, hogy nem, akkor sokáig nagyon féltem tőlük... De mivel soha nem jöttek közelebb és semmi ártó szándékot nem éreztem, megszoktam, hogy látom őket. Majd már eseményeket is láttam... Az ágyunk végére ráboruló nőalakot, aki megijedt mikor felemelte a fejét és látta, hogy látom... Kicsi apró kedves alakokat, akik csillagot hoztak a fejünkhöz és feltették a falra... Fekete búvár ruhához hasonló szoros öltözéket viselő magas férfit, aki tudta, hogy látom, és rám mosolygott... Legintenzívebb élményem az volt, mikor az ágyban fekve éjjel azt láttam, hogy több (5? 10?) csuklyás alak áll a fal mellett és tudtam, hogy azon gondolkodnak, mit csináljanak velem... Mármint nem fizikálisan, nem bántóan, inkább, hogy mitévőek legyenek velem... Rettenetesen megijedtem, és utólag vicces, de a fejemre rántottam a takarómat rémületemben. Édesapám akkor volt rákos beteg, én borzasztóan aggódtam érte és akkor azon az estén; lehet, a csuklyások segítségével, nem tudom, de egy nagyon erős energia nyalábot küldtem neki, ami a lábamtól indult, végigömlött a testemen a fejemig, onnan pedig egy hatalmas erővel "kilőtt"... Nem tudtam mi történt, mi volt ez... De Apa meggyógyult... Eltűnt a testéből a daganatos nyirokcsomó és minden lelete negatív lett... Ezután még 20 évig velünk volt... Mindig azt mondta, hogy én gyógyítottam meg. Utána bármikor próbáltam ezt megismételni, nem sikerült. Végezetül, úgy 40 éves korom körül kezdtem nem jókat látni, félelmetes fekete magas köpenyes alakot a szekrényünknél... Majd egy kifejezetten ellenséges valamit, ami a a fejembe akart ugrani... Sikítva ültem fel, halálra rémültem... És azóta nem látok semmi ilyesmit. Tudattalanul bezártam azt, ami addig nyitva volt. Ezt nem nagyon meséltem el eddig sehol, magyarázatot sem kaptam rá, ha valakinek említettem, bolondnak néztek, vagy legyintettek, hogy álmodtam... Úgyhogy inkább megtartottam magamnak. De azóta is hiszek abban, hogy nem vagyok egyedül, soha, és olyan segítők vesznek körül, akikre mindig számíthatok, akik a legmélyebb gödörbe is tudnak reménysugarat küldeni.. Hiszek a gondviselésben, a szeretetben, a jóban.. Segíteni másokon, ez végig kíséri az életem, legyen az éhes kisgyerek, kóbor kutyus, vagy beteg cica... A munkám is ezzel kapcsolatos, az egészségügyben dolgozom, radiológián. Hiszek a megérzésben, hiszem, hogy véletlenek nincsenek, az energiákban, az emberi elme gyógyító és teremtő erejében. Hiszek magamban... Hiszem, hogy okkal vagyok itt a Földön és okkal találkozom bizonyos emberekkel vagy szituációkkal. Minden nehézség tanulás is egyben, alkalom a fejlődésre. Sokan mondják, hogy naív és kihasználható ember vagyok, de én nem tudok más lenni. Nem tudok hazudni, becsapni másokat, vagy olyat tenni, ami másnak kárt vagy szomorúságot okoz. Kíváncsi lennék, hogy van -e köztünk olyan, aki tapasztalt hasonlót... Vagy esetleg magyarázatot tudna adni ezekre a dolgokra... Nagyon szívesen beszélgetnék erről...

Battyányi Csaba

Nem mondok újat azzal, hogy a világunk – és ezzel együtt a világképünk – leginkább önmagunk tükre. Ahogyan a Mátrix című filmben is elhangzik: „Más ismerni az utat, és más járni rajta.” Megtapasztaltam, hogy a fejemben lévő „problémák” csak azért válnak valósággá, mert annak gondolom és annak hiszem őket. Furcsa felismerni, hogy sokszor magam ások egy gödröt, beleugrom, majd a környezetemet hibáztatom és sajnáltatom magam, mintha az élet igazságtalan lenne. Remélem, te nem is tudod, miről beszélek. Mégis szerencsés vagyok, mert megadatott, hogy megtapasztaljam az élet egy másik oldalát is: azt a tiszta, létezésből fakadó örömöt és hálát, amely mindig ott van bennünk. Az élet egy CSODA. De miért nem ezt éljük nap mint nap? Mert nem figyelünk rá, mert észre sem vesszük, hogy képesek vagyunk erre az állapotra hangolódni. Én sem tudom ezt a nap 24 órájában megélni, de amikor rosszul érzem magam, valahogy mindig vissza tudok térni hozzá. És te is képes vagy rá! Mindenki képes rá, mert ez is része a létezésünknek – éppúgy, mint a düh, a harag, a keserűség vagy az önsajnálat. A kérdés csak az, hogy melyikhez kapcsolódunk inkább.

Fábián Anikó

A változásom spirituális úton kezdődött 2012-ben .Ma sem tudom igaz volt e vagy csak hallucináltam néha. Kellett ez a korszak, de megoldást nem hozott számomra , bár mai napig vannak különleges élményeim, de nemtudom értelmezni őket, és nem is igazán akarom.

Kardos Szilvia

Önismereti úton járok. Párkapcsolati problémáim tereltek erre az útra. Férfi-női minőségek, hozott minták, hitrendszerek, veszteségélmények, kötődési sebek, apai-anyai traumák-voltak az elmúlt évek főbb vonalai-. Egy ilyen vonalú közösségnek vagyok a tagja.Nyitott vagyok kapcsolódni. 🙂