Tapasztalatok

Joós István

Majdnem lekéstem, hogy gyermekem lehessen egyáltalán. És a döbbenetes, hogy ezzel én rendben voltam... mert a gyerek "kötelező mivoltát" a mintáimmal azonosítottam. Kiderült, hogy nem az. Hanem Áldás. A legnagyobbak egyike. Számíthatsz rám, ha ha nem tudod akarsz-e gyereket és/vagy a párod nem tudja.

Brigitta Fessel

17 évesen a nőgyógyász megállapította, hogy nem lehet gyerekem. 30 évesen, meddőségi kezelések közben (spontán) teherbe estem. 36 évesen új férj 1+2 lombik baba. Karrier a kukába, hamarosan a nő is a kukába landolt. 20 év után második válás. Sok év munka a megfejtésért...hogy is történt... és miért?

Dóka Viktor

26 évesen lettem apa először. Vagyis Apa nem lettem. Apa vagyok mélyen valahol a zsigereimben, szerintem így születettem, hogy ez kódolva van. Valójában nem tudom. Mert bár van elképzelésem helyzetekről és lehetséges megoldásokról is, mégis ez (még) valahogy semmit sem ér az adott helyzet, nehézség vagy öröm megtapasztalása nélkül. Talán inkább tapasztalatom úgy, hogy apa leszek újra és újra. És nem csak a gyermekeim születése által. Sokkal inkább azáltal, hogy (sokszor felfoghatatlan méretű) kihívások vagy katartikus örömök és rácsodálkozások jönnek. És persze jön a félelem, hogy helytállok-e egy helyzetben, amiben még nem voltam. Felnevelni egy gyermeket. Vagy aztán kettőt, hármat, négyet. Inkább nevelnek ők engem. Tanítanak elfogadni, szeretni, meghallgatni. Ha képes vagyok kiadni a gyeplőt a kezemből, egészen csodálatos, addig ismeretlen helyekre vezetnek. És ezt nem csak képletesen értem. Egyszer megálltunk egy erdőszéli helyen. Amíg én kerestem a tovább vezető utat, addig ők néhány perc alatt egy hatalmas kidőlt fát vettek birtokba. Bogarastul, csalánostul, mindenestül játszótér, kutatólabor és akadálypálya lett belőle. Szóval azt tapasztalom, hogy sokkal inkább vállaltak és vállalnak ők engem, hogy tanítanak, hogy életre nevelnek.

Joós Dóra

Ha nem érkezik a baba Mindig is rajongásig szerettem a gyerekeket. Tisztán emlékszem rá, hogy egész kislány korom óta készültem arra, hogy anyuka leszek, és sok-sok gyerek vesz körül. De másként alakult az életem. Mire a Társ megérkezett és a közös baba gondolata is, akkora már 42 éves voltam, sok mindennel a hátam mögött. És várva-várt baba évekig nem jött. Versenyben az idővel megadni magamat a valóságnak, hogy 1% esélyem van arra, hogy várandós legyek, hogy látni ebben az 1% -ban a mindent, a végtelent, hiszen VAN lehetőségem. Bízni az orvostudományban és használni. Összekapaszkodni a szeretett Férfival egymást erősíteni, mélyülni. Közben fel-adni, hinni, nem akarni, nem görcsölni. Csak lenni, elfogadni, befogadni, szeretni, áramlani. Hosszú út vezetett odáig, hogy megszülessen kislányunk, Anna. De ma itt van velünk, egészséges és gyönyörű. Nélküle elképzelhetetlen lenne az élet.

Beáta Sebes

Házasság után (mert ugye azt úgy illik ;) ) hozzáfogtunk párommal a "gyerek projektnek". Pár hónap hiábavaló próbálkozás után rájöttünk kell majd hozzá segítség. Annak idején (2009-et írunk) létezett egy OGYEI (Országos Gyermek-egészségügyi Intézet) nevezetű intézet ahová nagy reményekkel jelentkeztünk és különféle vizsgálatokon és egy sikertelen inszemináción estünk át. Fizikai okot a sikertelenségre nem találtak. Aztán sorra következtek a CIRIS, BMC, Mens Mentis, Kaáli intézetek ahol 2011 és 2017 között konzultációk, kivizsgálások, beavatkozások hada következett : méktükrözés, 2 inszemináció, méhsövény eltávolítás, genetikai kivizsgálás, alloimmun kivizsgálás, sperma dns fragmentáció és 6 lombik (rengeteg hormon injekció után 10 embrió). Röviden összefoglalva: 9 év házasság, 6 lombik, 10 embrió és 0 gyerek, ez az egyik tapasztalatom. Ehhez kapcsolódik a következő tapasztalat 2018-ban, a VÁLÁS. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)

Anita Weiss

Nagyon szivesen segítek anyukáknak akik a gyerekvállalás sikertelenségeivel küzdenek. 2 lélek elvesztése után úgy gondolom, hogy a környezetemben lévő nehézségekkel küzdő kismamáknak is segítettem. Nagyon sokmindent átértékeltem amikor a halállal szembetalálkoztam a kisbabáim által.

Molnar Anna

Eléggé eltökéltem, hogy szülni, na, azt én tuti nem fogok. Aztán jött valaki, akivel gondoltam, kipróbáljuk ezt az őrültséget is. És rákaptam az ízére. A beavatás egy formáját tapasztaltam meg, élet és halál táncát, amiben minden családi normát és társadalmi szabályt felülírtam. A kórházi autoriter rendszerből a teljes illegalitásba vonulva lépésről lépésre, mesterien kihasználva minden kiskaput, megtapasztaltam a női őserőt, a szégyentelen, orgazmikus önátadást és megnyílást. És mi volt a legnagyobb támogatás ehhez? Azok a nők, akik előttem jártak, akik szintén mertek, akik a szemembe néztek, és azt mondták, amit hittem: "képes vagy rá"!

Szőcs Balassa Teodóra

Anyukám amióta az eszemet tudom, azt hajtja, csak be ne kapd a legyet… szóval ne legyek véletlen terhes. Szüleim konzervatív, katolikus egyház szabályok megtartására törekvő emberek, és szerették volna ha a gyermekeik is ezt a példát mutassák. 23 éves voltam mikor egy 9 hónapos önismereti csoportban eljutottam egy izzasztó kunyhó által hogy a legnagyobb félelmem, hogy kismama legyek esküvő előtt. Nagy felszabadulásnak éltem ezt meg. Rá 2 hónapra teljes testel, lélekkel azt éreztük a párommal, hogy le akar valaki születni hozzánk, és hagytuk neki, azonnal megfogantam. És már félelmek nélkül vállaltam azt ami a családban az egyik legnagyobb bűnnek számított. Én már elég erős voltam, hogy ez ne rendítsen meg, majd kismama koromban megéltem az Istennő korszakot, otthonszültem és később dúla lettem.

Cziráki Orsolya Boglárka

Kamaszkoromban valahogy megszületett bennem az a meggyőződés, hogy nekem nem lesz saját gyerekem, viszont ettől függetlenül már akkor ott rezgett bennem egy név , Dávid és a bizonyosság , hogy ha mégis lenne, akkor fiam lesz és így fogják hívni. Tudom , hogy ez ellentmondás, de nőből vagyok és amúgy is az ambivalencia a hatóerőm, ugyanolyan erővel tudok valamit akarni , amennyire nem és ez nagyon sokáig alapvetően megnehezítette az életemet :) Az állandó akarás! Az, hogy mindenről megvolt a határozott véleményem és hogy valami jó nekem vagy nem, tetszik vagy nem és azzal a lendülettel már azt is eldöntöttem, hogy be akarom e fogadni, meg tudok e nyílni neki vagy nem és általában a NEM nyert. Ez volt az első szavam is ebben a világban, úgyhogy az ellenállás , mint erő nagyon erősen dolgozott bennem, gyakorlatilag az életem első 33 évét az határozta meg, hogy folyton szembepisiltem a széllel és nagyokat szenvedtem. A gyerekvállalás témában viszont érdekes módon nem abba hergeltem magam bele , hogy akarok, és abba sem hogy nem akarok, hanem hogy nem lehet. Én nem akartam megszületni erre a világra és nem is sikerült túl jól az érkezés ebbe a világba (megindított szülés, koraszülöttség, inkubátor, anyám majdnem belehalt és olyan sok vért vesztett, hogy kómába esett úgyhogy vért kapott, ami viszont fertőzött volt hepatitis B -vel és ebbe is halt bele 55 évesen) úgyhogy valahol a lényem mélyén tudtam, hogy ezt aztán tényleg nem lehet és nem is szabad az egyéni akarat szintjén befolyásolni, hanem rá kell bízni az isteni Akaratra , meg arra a kis Lélekre , hogy akar e jönni illetve hova akar érkezni. Anyám szülésznő volt , úgyhogy rengeteg születés sztorit hallgattam végig gyerekként , köztük a saját borzalmas sztorimat is, így nyilván ez is bennem volt, hogy jobb nem kockáztatni,mert bármi lehet, hiszen ő ráadásul "csókos" volt egészségügyisként , a nagymamám is az volt, és még így is ez lett belőle. Aztán telt múlt az idő, férjhez mentem és a férjemmel meg is beszéltem, ő is benne volt, bár mindig elmondta, hogy nyugodjak meg ő tud nekem sajátot is összehozni, ha akarom. De amíg a nőiesség témát nem tettem rendbe magamban addig igazából a testem sem volt rá alkalmas (össze-vissza volt menstruációm) de mivel elkezdtem vele tudatosan foglalkozni és közben férjhez is mentem (azaz a kapcsolat terén is megszűnt a bizonytalanság, és megszületett az elköteleződés,legalábbis akkor azt hittem) így egyik pillanatról a másikra egyszer csak kiderült, hogy várandós vagyok. Mind a ketten akartuk és boldogok voltunk és mivel pont előtte mondtam fel a munkahelyemen igazából az elkövetkező 9 hónap azzal telt, hogy teljesen rá tudtam hangolódni erre a témára ,mert semmi nem akadályozott benne még én se magamat. Sőt! Igazából én ekkor éltem meg életem első egomentes állapotát (ami nálam elég nagy szó, mert nagyon nagy Ego-val áldott meg az ég) , amikor megtapasztaltam azt, hogy milyen valami nagyobbnak a része lenni, és teljesen átadni magam valaminek, hogy a testem csak eszköz valami sokkal fontosabb és szebb megszületésének, és hogy nekem csak annyi a dolgom, hogy hagyjam rajtam keresztül ezt megszületni! (ezt később a mentori munkámban tudtam újra átélni,mert gyakorlatilag ott is ezt élem meg újra és újra, amikor összekapcsolódok és ráhangolódok egy egy kliensre, hogy érkezik számukra rajtam keresztül az információ és az energia és nekem csak annyi a dolgom, hogy közvetítsek) Ezt a 9 hónapot én arra használtam,hogy a mélyére ássak minden félelmemnek, szorongásnak , amit cipeltem magamban az anyám és kitudja hány női felmenőm által, tudatosan készültem főleg mentálisan és fizikailag az elengedésre (gyógynövényekkel, mozgással, légzéstechnikával) és a természetes szülésre kórházi keretek között (felfogadtam egy dúlát, olyan kórházat kerestem,ahol lehet vízben vajúdni és tudatosan nem fogadtam fel magánorvost, hanem rábíztam magam a sorsra és az ügyeletes dokira) És így lett minden pont jó. Viszont hogy mennyire dolgoznak a minták a szülés előtt pár héttel felfedezték hogy a fiamnak vesemedence tágulata van és a doki aki megvizsgált megpróbált megijeszteni és elérni hogy indítassam be a szülést (pont ,mint ahogy nálam történt) Én nemet mondtam a bűntudatkeltés ellenére, mert éreztem hogy ez egy ismétlődés és az a feladatom, hogy képviseljem magam a tekintéllyel szemben (mert anyám nem tette). Így is történt, a szülésnél minden rendben ment és utána 3 és 6 hónaposan meg kellett műteni, de a doki , aki műtötte elmondta, hogy hiába indították volna meg korábban a szülést , műtétre csak 3 hónaposan került volna sor. Ennek hatására ébredt fel bennem egy új erő , az anyaoroszlán ereje, amit először a fiam érdekében használtam (kórházi helyzetek) később pedig önmagam képviseletére is és az ő betegsége szembesített azzal először, hogy hazudok magamnak (a vese tárolja a kapcsolati szomorúságot, bizonytalanságot, félelmeket) és ez indított el a 3 évvel későbbi válás felé.

#Minták legyőzése témakörben leírtak kiegészítése Sokáig nem érdekeltek a kisbabák, nem csaptam le a lehetőségre, hogy más gyerekét fogjam, gügyögjek neki vagy akár vigyázzak rá. Korábbi kapcsolataimban is már téma volt a gyerekvállalás, de valahogy nem érett meg a gondolat bennem. Férjemet megismerve 30 felett erősödött meg a "neki szívesen szülnék" érzés. Szívem szerint még húztam volna az időt, utólag belátom, nem lett volna jó még jobban kitolni a gyerekvállalást. Anyai ágam 7 generációs egygyerekes hagyományai után erős vágyam volt, hogy nekem kettő legyen. Szerencsésnek érzem magam, egyúttal nem véletlen, hogy van lányom és fiam is. A gyerekvállalás nem a férjem és köztem volt kérdés, hanem az eredeti családommal okozott feszültséget. Nagy tanítás és tapasztalás, hálás vagyok, hogy én már más mintát adhatok át.