Tapasztalatok

Joós István

Sokan hiszik, hogy létezik egyensúly munka és magánélet között... nekem nem ez az élményem. Az én élményem, hogy munka és magánélet vagy egység vagy háború – és nem is lehet más.

Szitás Anita

Sohasem felejtem el a kislányom kétségbeesett sírását és a bénító tehetetlenséget. Nem szeretek főzni. És sietni sem. De ekkor főztem is, és siettem is. Kapkodtam, hogy utána mehessek dolgozni. Dolgozni, hogy megmutassam „majd én eltartom a családot”. Egy pillanatra láttam, ahogy a gáztűzhely lenyitott ajtaja felé nyúl, de főztem tovább. Mert siettem. Hogy megmutassam. Bebizonyítsam. A következő pillanatban már dőlt a tűzhely, és vele a forró leves. Nem volt több pillanat, hogy főzzek tovább. És hogy siessek. A testi sérülés gyógyul, a lelki csak beforr. Velem maradt a szégyen és a bűntudat. Hogy nem azzal foglalkoztam, amivel igazán kellett volna. Csak főztem. Dolgoztam. És siettem.

Pallér Zsuzsanna

Sokáig vívódtam, hogyan legyek egyszerre fejlődő alkalmazott, gondoskodó anya, figyelmes társ, háztartást vezető és kertet gondozó nő. 25 évesen mentem férjhez, tele energiával, és úgy éreztem, mindenre képes vagyok. De amikor a második gyermekem is megszületett, már nem volt elég a 24 óra és az az életenergia, amit újra és újra vissza kellett töltenem – egyre kevesebb alvással. Egy váláson és egy kiégésen is túl voltam már, amikor elindítottam a vállalkozásomat. Újra a saját utamat jártam, mégis éreztem, hogy ismét kimerülök, szétszóródok. Ekkor édesapám elvesztése ráébresztett valamire, amit addig nem vettem észre. A temetésén három különböző beszéd hangzott el: egyet a felesége mondott, egyet a gyermekkori barátja, és egyet az egyik kollégája. Három különböző emberről meséltek, mintha nem is ugyanarról az életről beszélnének. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, miért éreztem magam annyira szétszakadva. Ha otthon voltam, bántott, hogy a munkahelyi feladatok állnak. Ha dolgoztam, fájt, hogy a gyerekeim hiányolnak. Ha magammal vagy a barátaimmal foglalkoztam, bűntudat gyötört, mert nem tűnt „hasznosnak”. A szerepeim széttagoztak, és azok váltak az identitásommá. Úgy éreztem magam, mint a tányérpörgető bohóc, aki egyszerre próbál mindent mozgásban tartani. De ez nem volt fenntartható. Le kellett vennem a szerepeket, és önmagammá kellett válnom. Megértettem, hogy nem a dolgok vannak az életem középpontjában – én vagyok az. Minden belőlem indul ki, és belőlem bontakozik ki. Ma már tudom, hogyan álljak stabilan, és mindig azzal foglalkozzak, ami éppen időszerű. Nem rohanok, nem zsonglőrködöm kétségbeesetten – helyette szabad vagyok és önazonos. Ez az, amit az élet megtanított nekem: ha magamat helyezem a középpontba, minden más a helyére kerül. 🌿

Sheila Boateng

Nem tudtam összeegyeztetni. Pedig a család csak a férjem volt. Hazamentem a munkámból, ahol vezetnem kellett. Talicskáztam haza a pénzt, élveztem a sikert,a hírnevet, a haladást. Küldetésem volt és imádtam. Otthon nem tudtam kikapcsolni ezt a módot. Egy harapós harcos nő voltam. Késsel a bugyimban aludtam, sosem tudtam lazítani. Nem csoda, hogy egy idő után nem akart oda benyúlni. Őt okoltam. Azt hittem, én mindent jól csinálok, és amit ő rosszul, azt is nekem kell kijavítani, megcsinálni, felelősséget vállalni érte. Nekem sajnos kellett hozzá a válás, hogy ez a hipererős páncél megrepedjen. És tette. És de jó, hogy ez így történt. Mára már nőként élek, nem egy női bőrben lévő férfiként. And I love it! 💜

Zsuzsanna Vadász

Lassan tanultam meg az erőmet jól beosztani. Hosszú évekig figyelmem és energiáim fő fókusza önmagamon kívűl sokmindenen máson volt. A nem jól segítés tipikus példáját gyakoroltam. A gyermekem segített megérteni, hogy az ilyen segítség azért nem jó, mert nem segítséget ad az önállóság megszületéséhez, hanem függőséget okoz. Csak akkor tudok jól segíteni, ha elfogadom, hogy szeretteimnek is joguk van saját "gödreik" megtapasztalásához és nem akarom őket mindenáron megmenteni. Ma már tudom fontos a "gödör" megjárása, mert ott születik meg a saját erő, ami a fejlődéshez szükséges.

Krisztina dr. Teubel

Közel 3 éve dolgoztam az álomállásomban, helyettesként, amikor a Főnök a ritka alkalmak egyikeként irodai értekezletet írt ki délutánra. 7-en voltunk vele együtt. Néhány csontig hatoló mondat hangzott csak el tőle, aztán magunkba szálltunk, mert felajánlotta a távozás lehetőségét mindenkinek. A válaszainkat a következő napon várta. Én persze sírtam, mert tudtam, hogy számomra ez valaminek a véget fogja jelenteni. A gondolat ugyanis hetek óta motoszkált a fejemben arról, hogy felmondok. Pedig a Főnök szuper volt, a munka szuper volt, a fizetés szuper volt, a munkatársak szuperek voltak. Gondoltam, bírom én! Egyensúlyoztam, erőből. Csak aztán... az érzés, amit kaptam, már nem volt szuper. Egy idő után inkább hazárdíroztam az erőmmel, egyensúly meg sehol sem volt. A gyerekeim, a család és a barátok hiányoltak, sőt, én is hiányoltam magamat. A saját életemből. Megtettem. Másnap felmondtam. A válóperem közepén, 3 kisgyerekkel a semmibe ugrottam és fohászkodtam, hogy kinyíljanak az amazonként megerősött szárnyaim. És azok kinyíltak, így nem csattantam a gödör alján, csak alászálltam valami ismeretlen sötétségbe. A Főnök pedig szuper volt velem ebben a helyzetben is. 6-an maradtak vele együtt.

Molnár Anita

Az anyaszerep mellett, a dolgozó anya szerep ami még kiemelkedően a szívügyem. 4 hónapos volt a kisfiam, amikor home officeból újra elkezdtem dolgozni, 11 hónapos, amikor már hibridben 8 órában és 14 hónapos, amikor bölcsis lett és on-site visszamentem a munkahelyemre. Persze az első időszakban sokat betegeskedett, így sokat dolgoztam továbbra is otthonról, ami valljuk be, beteg gyerek mellett nem egy leány álom. Viszont én akartam így és a munkám rengeteget segített, hogy ne égjek ki olyan gyorsan az anyaságban. Végül annyira túlhajtottam magam, hogy mindkettőben kiégtem :) Ha visszamehetnék másképp csinálnám-e? Egyértelműen nem! Rengeteget tanultam és fejlődtem ezáltal a tapasztalás által és továbbra is nagyon fontos számomra a munkám, természetesen csak a kisfiam után, aki pont azért, mert a világmindenséget jelenti számomra, nagyon átrendezte a prioritást, de a karrieremben való kiteljesedésről nem tettem le és mivel tudom milyen nehéz összeegyeztetni a két szerepet, nagyon szeretnék másoknak is segíteni.

Szántó Kitti

A sok munka nem pótcselekvés? Vmi hiány elfedése? Ha igen, akkor lépni kell, fontos a munka és a magánéleti egyensúly.