Erő. Magabiztosság. Kisugárzás. Hét éve pont egyszerre dőlt össze minden. Válás, munkahelyi válsàg, anyagi csőd. Két kétèves gyermekemmel egyedül maradtam egy albérletben. Ott volt az alja a gödörnek. De jó volt, hogy leértem, mert onnan lehet szuperül felfele èpítkezni. 5-6 évig csak erőt gyűjtöttem. Idővel jött a magabiztossàg, az elismerès, önfejlesztès, kisugárzás. Kis kitartó lépèsek. És nem haltam bele ( pedig akkor ott lent úgy tűnt). Sőt, az út mindent sebet begyógyított, és a túloldalon sokkal erősebben jöttem ki. Most már tudok másnak is erőt adni. Ti hogy gyűjtitek az erőt magatokban?
Sokáig nem éreztem eléggé nőnek magam. Nagyon határozott, karakán, "erős" személyiségjegyeket hoztam, és mindent csak úgy volt jó, ahogy azt én gondoltam. Utólag nem is csodálkozom azon, hogy milyen kapcsolataim voltak. Miután erre ráláttam, elkezdtem bántani magam, hogy nem vagyok elég jól nő, és még kevésbé tudtam ezt kifejezni. Amikor angolt tanítottam minden diákhoz úgy viszonyultam, hogy ő már tud angolul, csak nem tud róla. Én csak azért vagyok ott, hogy megmutassam neki, hogy tud angolul. Ezen módon kezdtem a saját nőiességemre is tekinteni. Hogy már tudom, bennem van minden amire szükségem lehet a kibontakozásra. Te mit gondolsz erről? :)
Éppen egy elég nehéz időszakon megyek keresztül. 10-éves kapcsolat után egyedül kezdek előlről mindent. Eddig mindig más volt a fontos, azt hittem boldoggá tudom tenni a családom ha megteszek értük minden tőlem telhetőt, de úgy tűnik ez kevés volt. Most itt az ideje ,hogy vállalva ami nekem fontos, ami az én feladatom, rendet tegyek magam körül.
Felmondások és felismerés Az elmúlt 3 évben 4 munkahelyem volt. Az első nem az én asztalom volt, bátran mondtam nemet a próbaidő végén, már vártak az új helyen. Itt 1,5 évig voltam. Bő fél évig dolgoztam azután, hogy felismertem, hogy nem érzem jól magam. Kipróbáltam, hogy elmegyek a falig, és megvárom, amíg megválnak tőlem. Nem volt jó érzés. Hiába vártam és közben munkát kerestem. Akkor is ők kezdeményezték a közöst, amit "boldogan" elfogadtam. Annyi előnye a továbbmaradásnak mégis volt, hogy egy "Mindset change" (growth mindset, fixed mindset) workshop sorozaton vettem részt. Ez meghatározó volt számomra, mert újra önismerettel kezdtem foglalkozni kb. 20 év után. Végül így visszagondolva nagyon sokat köszönhetek ennek a tapasztalatnak. Például azt, hogy ha nem érzem jól magam a munkahelyen, ne várjak túl sokat, mert lelkileg nehéz lesz kimászni belőle később. A következő munkahelyem ezért 9 hónapig dolgoztam, és leléptem, amikor kiderült, hogy ugyanolyan a főnököm, mint az előző, és mint a férjem otthon (antiszociális, negatív, nárcisztikus vonásokkal, stb.) ekkor jöttem rá, hogy milyen tükröt mutatott nekem mindegyik munkahelyem, hogy otthon kell elsősorban szembe néznem azzal, hogy nem érzem jól magam, hogy nem fogadnak el, hogy nem lehetek önmagam. Nálam ez a kettő szorosan összefüggött. 9 hónapig gondolkoztam, hogy adjak-e "századik" esélyt a házasságomnak. Végül úgy döntöttem, hogy nem. Most már eléggé szeretem magam ahhoz, hogy bátran kiálljak magam mellett, és hogy új életet kezdjek.
Én sosem vagyok kész a rendrakással. Emellett a világban rend van. Erre a paradoxonra nehezen varrtam gombot. Nekem hosszú időkön keresztül mindig a technika kellett, amennyiben láttam vagy elhittem, hogy valaki eredményes. Hosszú éveket áldoztam helyesnek gondolt világképek mentális strukútrák, technikák megismerésére. Ennek egy óriási hátrányát tapasztaltam az évek során. Ezeket a mintázatokat szeretném megtapasztalni és ezzel elvágom magam a közvetlen tapasztalástól. Miért? Nézz egy három éves gyermeket vagy idézz fel gyermekkori emlékeket, az a kíváncsiság ahogy a világban tekint egy gyermek, pont ez vész el. Pont ez a kíváncsiság ami felnőttként felszabadíthat. Miért lehet fontos ez? Máté 18:3-5 "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába". Nekünk embereknek már jó rég óta "csak" ennyire fontos a belső rend... Ez egy folyamatos belső munka. Miben segíthetek?