két évig voltam a szeretője, 5 év különbség volt közöttünk, egyetemista voltam, ő a tanárom egy házas ember, gyerekekkel. Mély és szenvedélyes viszony volt, minden porcikámmal éreztem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak, tudtam, hogy a család van elől, ezt is mélyen tiszteltem, én a fájdalom ami mellet elköteleződtem lett az útitársam évekig az után is, hogy elbúcsúztam Tőle. Két kislányom született ezek után (másik kapcsolatból) egyik a születésnapján, másik a névnapján. Megtanultam, hogyan is szeretek én, akkor hiányzott a belső erőm, hogy kitartsak és ma egy pár lehessünk. Szeretőnek lenni kivételes helyzet!
Sajnos beleestem ebbe a csapdába... Mindent elsöprő szerelem... Reménytelenség... A vége kudarc és kiábrándultság... Ráadásul becsaptam a társamat, hazudtam... nehéz megbocsájtani önmagamnak. Soha többé.
Volt hogy felháborított, mikor szeretői viszonyokról hallottam. Persze ahogy lenni szokott, az élet megtapasztaltatta velem, milyen is az. Voltam függetlenként nős férfi szeretője és házasként is belekrültem egy ilyen kapcsolatba. Végül engem csaltak meg. Egyik sem könnyű szerep, de teljesen életszerű. Ma már tudom, bárkivel előfordulhat bármelyik szereposztás. És valójában senki sem "bűnös". Mert az élet ilyen. Életszerű. És időszerű. Szívesen elmondom a tapasztalataimat, ha kiváncsi vagy rá.
Annyit gondolkodtam a Miért??? kérdésen, miért vágyunk mindennek ellenére egymásra, miért keressük-, kutatjuk az alkalmat a lopott percekre, órákra, napokra? Aztán egyszer csak, a ráció segítségével rájöttem, hogy ami a Szeretői viszonyomban évek óta megjelent, az egy Minőség, ami leválasztható a személyéről! Igy már sokkal könnyebben helyén tudom kezelni ezt a területet az életemben. Sőt ez a tapasztalat jótékony hatással van minden fókuszterületemre. :-)
"Drága K. Még mindig haragszom… pedig már majdnem 3 éve… és még mindig eszembe jutsz kósza pillanatokban. Ritkán, nagyon ritkán. Mélyen megsebeztél, de meg tudtam bocsátani. Megvetlek a hazudozásaidért, gyávaságodért, tiszteletlenségedért. Hogy lehettél képes így átverni és számtalanszor megalázni?! És nem csak engem… Őt is. A “nem létező”, mégis létező élettársad is. Magadat is. Felfordul a gyomrom. És mégis… Meg tudok bocsátani. Meg tudtam bocsátani. Neked is, magamnak is. Azt hiszem…Azt hiszem? Azt hiszem. Bárcsak mondtad volna, hogy létezik…nem fájt volna így… De hazudnék, ha azt mondanám, nem tudtam… Tudtam, csak nem akartam tudni. Minden zsigerem… a lelkem… üvöltött… És ezért megbocsátok magamnak. Erre voltam képes. De már sokkal többre vagyok képes! Megnyitottál és tisztánlátóvá, tisztánérzővé tettél. Több lettem. Istennőként néztél rám és az is voltam. Ezt hálásan köszönöm… nem neked… az Univerzumnak… Minden jót! ‘Fuvaros’ T. Noemi”
A hűség számomra mindig fontos erény volt, talán elvi kérdés is, vagy csak egyszerűen akit szerettem, tiszteltem is, így mikor lett volna lehetőségem a hűtlenségre, nem tettem. Lettem viszont szerető, kétszer is a válásom után. Mert miután engem megcsaltak, valahogy megengedőbb lettem, mert más nézőpontokat is megismertem és megvizsgáltam azt a dinamikát, ami ilyenkor történik. Nem tartom rossznak és elítélendőnek a harmadik felet, akkor tud megjelenni, amikor hely lesz számára, mert két ember között az egység sérül, gyengül. Amikor a férfinek valami hiányzik, és a házasságán kívül találja meg egy másik nő által. Ezt a pluszt adtam meg én is. Voltam szerető úgy, hogy nem vágytam másra azzal a férfivel. És lettem szerető úgy, hogy beleszerettem a másikba, és vágytam a többre vele. Utóbbi helyzetben rengeteg kérdés is merült fel bennem, és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy mi a helyes és mi nem, és hogy mi legyen a következő lépés... sokszor elakadtam, majd megjártam ugyanazokat a köröket. És ez lelkileg megterhelő volt. Volt bennem sok ellenállás, és közben a vágy is. Kíváncsi voltam mások tapasztalatára, hogy könnyebb legyen a hogyan tovább. Kaptam tanácsokat, amiket sokszor nem érezetem igaznak a magam számára. Tapasztaltam, hogy nem értenek, majd megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy igen, megért a másik, akivel erről beszélgetek, mert ő is átélte ezt, vagy hasonlót. Szóval... könnyebb, ha van, aki támogat egy-egy nehéz helyzeteben. Arra bátorítalak, hogy merj segítséget kérni olyantól, akinek van tapasztalata a kihívásodban! Én is itt vagyok...:-)
Életem egyik - ha nem - legkellemesebb, legnyugodtabb, legtisztább és érzelmi játszmáktól, manipulációtól legmentesebb kapcsolata egy egy éves szeretői viszony volt. Aminek szintén pozitív hozadéka volt, hogy a házasság közben illetve utána rendbe jött, gyerekek születtek és nőttek fel az azótak is egyben lévő családban.
10 év szeretői viszonból nem tudok kilépni. 22 év házasság után jött az életembe. Mivel a szeretői viszony egy magányos helyzet, bármennyire is szeretem . Pezsgő felvállalt kapcsolatot szeretnék a hátralévő életemben egy kölcsönös férfi női minőség teljességében. Nagyon sokat tanultam magamról és kamatoztatni szeretném. A ti tapasztalatok által és segítségetekkel A bátorságom is megjön. Köszönöm
Többször is voltam szerető a válásom után. Kellett először valaki, akivel megélhettem, hogy nő vagyok, hogy jó nő vagyok. A válás után visszanyertem a régi versenysúlyomat, ez akkor tetszett. Jártam lakásokban, láttam mások belső életét. Eszembe sem jutott, mit teszek. Más volt a fontos. Görcsösen akartam valakit magamnak. Különösen borzasztó így visszatekintve, hogy egyáltalán nem zavart, hogy mások életébe belerondítottam. Hozzá kell tenni, mindannyian (három úriember) azóta már elváltak, szétköltöztek. Keserű lecke volt rájönni, hogy gyerekkel, lakás, autó nélkül nem kellek komolyan senkinek. Ezt húztam csaknem 4 éven át, aztán a szeretetlenségbe csaknem belehaltam. Tüdőgyulladás, elvileg vírusos. Én tudtam egyedül az igazi okot. Meg akartam halni egészen egyszerűen. A fiam tartott vissza, de ő ezt nem tudja. Rémes lehetett neki 12 évesen megkapni a bankkártya kódot és egyéb dokumentumokat, adatokat. Aztán visszajöttem. (Azóta sokszor gondolom, hogy nem vagyok normális, hogy ezt az életet választottam magamnak. A fiam már külön él, ő is egyedülálló. Ez egy másik történet.) Nem ettem, annyira lefogytam, hogy majdnem elszálltam a Földről. Aztán a felépülésem után, hat hónap múlva jött egy nagy szerelem. Már nem annyira borzasztó helyzetben, mert a férfi külön élt. Ez legalább jobb volt így. Két éven át kerülgettük egymást. Végül ő egyszer elvitt magához. Imádtam, amikor kijelentette egy rendezvényen, hogy akkor én ma hazaviszlek. Nem csak én voltam neki ... Tökéletes Don Juan volt. Talpig úriember, élmény volt vele bárhol is lenni. Nyilast kértem az univerzumtól, egy igazi lovagot. Alkoholista volt, mondták ezt mások, de engem vonzott, mint a mágnes. Eleinte nem szerettem, barátság volt extrákkal. Megtanultam magam visszatartani érzelmileg. Nem akartam több sérülést magamnak. Kihasználtam, ahogy engem is kihasználtak. Ez amolyan karmikus dolog, szegényen "vertem le" mindent, amit másoktól elszenvedtem. Éveken át ment ez, aztán lett belőle szerelem, de nem lett happy end, habár az italtól, az állandó csajozásától eltekintve minden tökéletes volt. Tőle elvált a felesége miattam, de ő ragaszkodott a családjához, a gyerekekhez, az unokáihoz. Érthető. Így ez a kapcsolat is elkopott tíz év alatt, de csodás volt. Nagyon szép emlékeket őrzök. A nagy korkülönbség nekem bevált. Nincs apakomplexusom, de nekem kellett a koros, tapasztalt férfi, aki vezet az életben, bár nem tűröm a vezetést. Tőle elfogadtam. Örülök, hogy megismerhettem, ő bátorított, hogy vállaljak egy felelősségteljes munkát. Négy éve nem találkoztunk, de szoktunk telefonon beszélni. A munkám is változott. Ő az életem, a múltam része lett, de a jelenben is szinte mindent meg tudok vele beszélni. Tragikus, hogy ő otthonba került. Nagyon leépült. Sokszor félek, hogy a telefonálások alapján azt hiszi, kijöhet az otthonból hozzám. Nem vállalok fel ekkora terhet. Igen, terhet. Szomorúan hangzik ez. Ő mondta, hogy korábban kellett volna találkozunk és csodákra lettünk volna képesek ketten. Meglehet, de eljárt az idő. Későn találkoztunk. Ezt is sikerült megbeszélnünk és mindketten nagy szeretettel vagyunk egymás iránt 180 km távolságból. Most várom az új nagy Őt, mert az én nagy Őm meghalt már. Nem a férjem volt az, nem az idős úr volt az. Diákszerelem volt, igazi romantikus, sétálgatós, testiség nélküli szerelem. Találkoztunk felnőttként. Akik ott voltak, azt mondták szikrázott a levegő. Másodszor is elhagytuk egymást. Én független voltam, ő nem. Utána nem sokkal ő meghalt rákban. Ez a felismerés is megrázó volt. Sokszor rácsodálkozom, milyen borzasztó ember voltam. Mindez valamire kellett. Várom az élethelyzetet, ahol ezt a rengeteg tapasztalatot felhasználhatom. Tudatosan készülök erre, egyelőre nehéznek tűnik, hogy az új kapcsolatba ne szűrődjenek bele a régiek. Egy biztos, a testalkatnak, a hangszínnek azonosnak kell lennie, az első ölelésnél nehogy az ugorjon be (megint), ki ez itt, mit csinálok? Mert a tudatban mélyen ott vannak az ölélesek, a hang, a mosoly, a szemek, a kunkori haj, a szikár termet, az eres, izmos karok. A képek, amiket szeretettel őrzök. Ugyanaz nem lesz már soha, de szeretnék megőrizni pár kedves "összetevőt". Ugye milyen rémesen önző vagyok? Vagy sose adom fel és keresem valaki másban mindazt, ami elmúlt, és hiszem, hogy lehet még egyszer az életben.