Tapasztalatok

Csontos Tamás Péter

Uralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.

Urbánkó Regina

#munkahelyi vezető szerepről Voltam gazdasági területek vezetője (pénzügy, számvitel, kontrolling), és voltam cégvezető 11-15 és 127 milliárd forintos vagyonú vállalatoknál. Szervezeti létszámot tekintve 65-1000 fős cégek voltak ezek. Vezetőként nekem fontos volt a szakmai tudásom, hogy bármikor tudjak segíteni a kollegáimnak, szakmai vitákban részt tudjak venni. A munkafolyamatokat is igyekeztem jól ismerni, aztán egy bizonyos méret felett már el kellett engednem ezt az elvárást magammal szemben. A belső motivációmat az táplálta, hogy szeretek hatással lenni, befolyással bírni a dolgok, a folyamatok alakulására. Hangot adok a véleményemnek, fontos nekem, hogy tudjak a fejlődés irányába mozdulni, és erre ösztönözni másokat is. Szeretek tanítani, tudást átadni, megszerettetni a szakmát másokkal. Nekem mi volt fontos vezetőként? A példamutatás, felelősségvállalás, terhelhetőség, következetesség, nyílt, őszinte kommunikáció. Szerettem a szakmámat, a munkámat, mindig szeretettel közelítek a dolgokhoz, ezért szívesen csatlakoztak hozzám segítők, támogatók az életben, akár munkavállalóként is. Igyekeztem jó hangulatot teremteni a munkavégzéshez, ezért sokszor még a munkaidő lejárta után is dolgoztak velem, annak ellenére, hogy nem volt mindenért túlóra számfejtve. Voltak nagyon terhelt időszakok, szezonálisan nagyon sok munka, amit ugyanazzal a létszámmal kellett megoldanom. Az nagyon jó érzés volt, amikor kérés nélkül követtek a beosztottaim a meredek hegyen felfelé, és mikor úgy nézett ki, hogy lejtmenet helyett egy újabb meredeken kell felkapaszkodni, akkor is jöttek velem. Nem jelentett gondot a felmondás átadása soha, pedig előfordult velem számos esetben, hogy sor került rá. Mindig megelőzte több beszélgetés az elvárások tisztázása érdekében, így egyértelmű volt már, mi vezetett végül a döntésemhez. Úgy gondolom, hogy addig voltam jó vezető, amíg ez a szerep nem rólam szólt, hanem a szervezet szolgálatáról. Nagycsaládban nőttem fel, szerény körülmények között. A szüleim szakmunkások voltak, beosztottak. Sokat hallottam otthon, hogy a főnöküket szidják. Én jól akartam csinálni, jó főnök akartam lenni. Vagyis jó vezető, annak ellenére, hogy a dolgozóknak alapvetően nem célja „jó beosztott” lenni, de ez egy másik téma. Elsőként szereztem diplomákat a családban, és lettem vezető beosztású. Nem tudtak a szüleim ezen az úton sokáig támogatni, magamra maradtam a helytállásban. Kihívást jelentett, amikor a cégeket képviseltem más vezetők társaságában, főleg amikor először jelentem meg a már megszokott összejöveteleken. Le kellett küzdenem a kishitűségemet és fel kellett vállalnom önmagam. Nem felejtem el az első ilyen alkalmat, amikor a kinevezésemet követően egyedül mentem egy szűkebb körű szakmai rendezvényre. Nem akartam a tömegben elvegyülni, a társaság krémjébe akartam tartozni. Felkészültem ennek tudatában, minden befolyásos emberhez volt egy-egy aktuális kérdésem, amivel beszélgetést tudtam kezdeményezni. A sikerhez pont elég volt ennyi és egy jól időzített pillanat, máris komoly beszélgetésbe mélyült a felületes udvarias társalgás. Szívesen csatlakoztak hozzánk mások is, így volt lehetőségem további bemutatkozásra. Először mindig én érdeklődtem, nyitott voltam és figyelemmel hallgattam másokat, így később engem is érdeklődésre méltattak. Ennyi volt a titka annak, hogy befogadjanak. Rá kellett jönnöm, hogy a vezetői szerep nagyon magányos tud lenni. Minél magasabb szinten leszünk vezetők, annál inkább egyedül maradunk a szervezetben a „problémáinkkal”, a kihívásokkal. Egyre nagyobb a felelősségi körünk is, egyre nyomasztóbb a ránk nehezedő teher, és a gyengeségeinket, az érzelmeinket sokszor el kell rejtenünk. Szakmai közösségekben, mesterelme csoportokban találtam meg a támogató közeget. Ha csoportos tapasztalatcserét igényelsz, javaslom, hogy csatlakozz #Joósistvan #Vezetőkklubja -hoz. Én egyéni tapasztalatcserében tudok segíteni.

Joós István

Az első cégemet egyetemista koromban, 22 évesen kezdem, de már ez előtt is – mondhatni, hogy egész életemben vezető voltam. Soká hittem, hogy a vezetés lényege másoknak megmondani, hogy mit csináljanak, hogy ez a legfontosabb. Lassan értettem meg – évtizedes kínlódás által fedeztem fel –, hogy nem. A vezető lényege NEM az, hogy mit parancsol, hanem, hogy hogyan és kiket és milyen irányban támaszt. Mindhárom fontos. Nem csak az Irány, de a Mód, és a Személyek is. A vezető nagy kérdése NEM az, hogy ő mit tud vagy csinál – hanem hogy kiknek a lábát mossa, minek a reményében, ÉS ehhez ő maga hol (KIRE!) támaszkodik.

Vass György

Változó, személyiség függő az, hogy ki alkalmas vezető szerepre. Én mindig éreztem magamban ilyen irányú elhivatottágot, de nem mindig könnyű beleállni egy vezető szerepbe. Sokszor csak azon múlik az egész, hogy egy társaság tagjai közül ki az, aki felválalja ezt a szerepet, és felelősséget vállal a többiekért, megszervezi a közös munkát, iránymutatást ad, elhiteti a többiekkel, hogy alkalmas erre a szerepre. Tavaly egy lovas túravezetői tanfolyamot végeztem el, ahol tényleg az volt a megélésem, hogy a sok tudásanyag és gyakorlat mellett a legfontosabb képesség, ami ehhez kell, hogy én magam el tudjam hinni magamról, hogy képes vagyok egy csapatot a túrán magabiztosan vezetni és minden felmerülő problémát szakszerűen és rutinosan kezelni. Amint ezt el tudom hinni magamról, attól a ponttól kezdve leszek én lovas túravezető. Kell az önmagába vetett hit ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen.

Timár Tibor

Mindig is ösztönös vezető voltam, de nem mindig voltam jó főnök. Volt, hogy túl lőttem a célon, nagyon főnök lettem, máskor pedig behúztam fülem farkam. Volt bennem egy ambivalencia. Volt, hogy nagyobbnak mutatkoztam, mint amekkora vagyok, hogy felnézzenek rám. Ez viszont azoknál az embereknél ért el csak hatást, akiknek úgysem számított a véleménye, mert az igazán fontos emberek átláttak rajtam, úgy ahogyan most már én is átlátok ezeken a játszmákon. Kemény egy út volt, de nem azért mert mások mit gondoltak, hanem azért, mert szembe kellett nézzek a saját kicsinyességemmel, félelmeimmel, sérüléseimmel. Most már más életet élek, bele merek nézni mások szemébe, ki merek állni az igazamért és el tudom fogadni mások igazát. Más lett a vezetői minőségem, de még mindig nap mint nap monitorozom a viselkedésemet, biztos ami biztos.