A résztvevők egy része ismerkedni van itt, mások a tapasztalataikkal segítenek szívesen. Szűkítés egyebek között kapcsolati állapot vagy földrajzi hely szerint is lehetséges. Szólítsd meg, akinek a megosztása megérintett!
Gabor Szorad

Gesztelyi Nagy Csilla
Hiszek a test bölcsességben. Szabad áramlás a testben! Táncolunk, tehát vagyunk, együtt vagyunk! Táncművész, táncpedagógus és Craniosacralis terapeuta vagyok. Egyéni testkezeléssel várlak, illetve workshopjainkra és elvonulásainkra.

Felhangoló Gábor
Domokos Gyula
Intenzív élettapasztalatokon vagyok túl, melyek formáltak. Célom és szándékom tudásomat, képességeimet úgy használni, hogy elfoglalhassam a nekem szánt helyet az Egy Végtelen Teremtő terveiben. Gépészmérnökként dolgozom, informálisan matekot tanítok.

Alex Kozma
Sziasztok! Az ok amiért regisztráltam ide, az nem más mint hasonló érdeklődéskörben jó társaságra, beszélgető partnerre találni. Az önismeret, spiritualitás, filozófia, tenni és adni akarás erős késztetéssel ami az erőművem mindennap!
Zsolt Horváth
Úton vagyok! A folyamatok melletti elköteleződésem az utóbbi években erőteljesen meghatároztak, és megváltoztatták az életemet. Életterületeimet próbálom koordinálni, a változást felismerni, elfogadni, megérteni. Tanulok,tapasztalok, lélegzem!

Zsuzsanna Á.

Lamo
Lassulok. Vesztem el a színem. Érzem, hogy szükségszerű.
Horváth Tamás
47 éves, elvált, gyerektelen, informatikus, jelenleg marketing programozó, de ezeken kívül is sok minden voltam :) Többször pioneer. 21 éves korom óta igyekszek tudatos lenni, úgy haladni előre. Sokadszorra ugrok neki a magam újra-felépítésének.
Judit Forgács