Tapasztalatok

Erika Joszai

Csak miután elváltunk tanultam csak meg hogy milyen nehéz is egyedül csinálni mindent egy kertesházban. Hősiesen hordom a fát és intézek mindent a ház körül, de nagyon értékelem ill. értékelném azt amikor nem minden az én dolgom.... Tudom hogy azért kell ezt megtapasztalnom hogy erősödjek, és ebből profitálok majd hosszútávon.... de másoknak is ilyen lehet egyedül... Hála istennek nincsenek elvált barátaim, viszont nagyon érdekelne hogy másoknak vajon milyen egyedül nevelni gyerekeket.

Rátkay János

Számomra a mai napig nagyon nehéz azt elfogadni, hogy 2019-ben kéthétvégi apuka lettem, és nem akkor találkozhatom a gyermekeimmel és láthatom őket, amikor csak szeretném. A mai napig van két számomra nagyon nehéz, fájdalmas pillanat, ami ráadásul folytonosan visszatérő esemény. Az egyik, amikor kéthetente vasárnap este hazaviszem őket egy együtt töltött hétvége után, és ahogy látom őket bemenni a kapun, akkor elszorul a szívem. A másik, amikor nyáron egy közös hét után, sok élménnyel gazdagodva még csak arra sincs módom, hogy együtt feldolgozzuk azokat, csak a búcsú fájó pillanata marad meg, ilyenkor nagyon nehezen tudom könnyek és sírás nélkül elengedni őket. Megmarad a remény, hogy az idő majd ezt is megoldja.

Szilvia Bartha

Nos nehéz ügy, csinálom már egy ideje, a lányomnak éltem, mert szüksége volt a figyelmemre. Mostmár rajtam a sor.... a Kicsikém szurkol, hogy társra találjak, szerencsés vagyok.🥰

Renata Vad

Évek óta ebben a helyzetben rájöttem hogy csak azért mert vannak gyerekeim, nem szeretném a boldogságom feláldozni. És bár élvezem az egyedüllét részét is az életemnek, szeretnék párkapcsolatot is hiszen az ember társas lény és az ideális párral az ember még boldogabb lehet. A nehézséget talán a heti osztás teszi de eddigi ismerkedéseimben vagy az okozott alap problémát hogy nekem csak két hetente vagy szabad időm vagy az hogy a másik félnek nem voltak gyermekei igy nem tudta átérezni ennek az életstílusnak a kihívásait. Neked vannak gyerekeid, hogy tudod beosztani az időd?

Zsuzsanna Bedő

Amikor a tapasztalatok közül kellett választani, nagyjából húszfélét be tudtam volna jelölni. Legyen az válás, anya szerep, egyedülálló szülő, női lét megélése, az amazon tündöklése és bukása, ismerkedés, párkapcsolatok, szakítások, újrakezdések és a karrier útról még nem is beszéltem, az önmegvalósításról, a homeoffice és a gyereknevelés egyensúlyáról, a vezető pozícióról és az egyéni vállalkozás közötti különbözőségekről. Azt hiszem, most mégis a szülő oldalát emelném ki, mert elsősorban édesanyja vagyok két kiskamasz fiamnak, minden nehézségével és buktatójával együtt. A heti váltás csodás, de pontosan tudom mi az, amiért jó és mai az, amiért rossz választás. Ilyenkor mindig a balance a fontos, hogy merre is billen az a bizonyos mérleg. És hát társat keresni úgy, hogy legyen szabad időd – mert hobbim is sok van – legyél a gyermekeid jó szülője, legyél figyelmes, gondoskodó és közben képes legyél olyan ismerkedésre, ahol a szűrő évről-évre szűkebb. És nem azért, mert kidogozott hasban bízol a másik oldalon, hanem azért, mert döntésben bízol, hogy valaki valóban melletted teszi le a voksát.

Fanni Koósz

Én olyan családban nőttem, ahol a felek együtt maradtak. Olykor úgy éreztem, nem ez volt a jó döntés, hiszen olyan súrlódások voltaka szüleim között, hogy sosem éreztem, ez egy valódi, összetartó, egymást támogató kapcsolat, inkább szükség és társulás a gyerekek miatt. Tehetetlenség és beletörődés. Megígértem magamnak, hogy én ha úgy adódik, bátrabb leszek. Persze mondani könnyű. A férjem jól bánt velem, a gyereket szerette, így aztán mikor már nem bírtam tovább tagadni magam előtt, beadtuk a válókeresetet. S én megkönnyebbülve, különállón továbbra is szerettem az embert a férjemben, s a gyereket, mint közös vállalást, megosztottuk. Egyik nap ott, másik nap velem. Az óvoda éveiben ez könnyen ment, aztán az iskolaidő a tancuccok miatt ez hetente változott, vagy épp a gyerek aktuális igénye szerint. Az volt az elképzelésem, hogy kér boldog szülő, akik egymást támogatják, jobb, mint két egymás mellett elköteleződött ember. És a kettünk együttműködése jó volt. A mai napig az. Hisz lezárt kapcsolat volt közöttünk, egyikünk sem sóvárgott a másik után, nem kritizált, nem bünetett, megmaradt közöttün egymás tisztelete és egyfajta testvéri szeretet. A második gyermekem apjával viszon nagyon is viszontagságos volt az elválás. Korán ment el tőlünk, 3 hónapos volt a kicsi, és olyan nehéz volt a kapcsolat, s viharos az elválás, benne egy másik nővel, hogy teljesen ki akartam zárni az életünkből. Eleinte nem is kellett nagyon erőlködnöm, nem gyakran járt erre, építette az új életet. Büntetni akartam azzal, hogy nem érdemli meg a gyereket és túlsággal fájt látnom őt, s gondoltam, úgysem kell neki a kicsi sem, így reméltem, ki tudom az életünkből taszítani, miközben egészen őszintén mindig azt vártam, mint egy filmben, hogy majd észbe kap, hogy mégis kellünk neki. Így teltek évek, hadakozásban, próbálkozásban, érzelmi huzavonában és fájdalomban. Aztán a kicsi akkora lett, hogy megláttam rajta, mindig érzékeli, hogy állok épp az apjával érzelmileg, s Ő is úgy rezonál Rá. Ennek volt egy részem, mi még kárörvendett is, ám eléggé tudatos voltam már akkor, hogy lássam, ezzel a gyereknek ártok a legtöbbet. Ha eltiltom, eltaszítom az apjától, idővel úgyis megtalálja, s nehezebb lesz számára feldolgozni a kihagyott éveket. Nem lehetek oly önző, oly fájó és olyannyira áldozat, hogy a gyermekem igya meg a levét. Ekkor kezdődött az, hogy magamon felülkerekedve, nem elnyomva, sokkal inkább elmondva, megmutatva az érzelmeimet, adtam lehetősget a gyermekemnek az apjával és annak új kapcsolatával együtt lenni. Megéltem, milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt, igaznak lenni ahhoz, amit érzek, s mindezt nem rátenni az apa-gyerek kapcsolatra. Nem kivetíteni a véleményem és elvárni a gyerektől, hogy válasszon közöttünk. Nagyon sokat tanultam ezáltal az érzelmeim megengedéséről, a kommunikációról egy gyerekkel, és azt is megtapasztaltam, hogy mindig az én hozzáállásomtól függő reakciót váltottam ki az apából is. Azaz felelősségem volt tudatos lenni magamra, ami őszintén sokszor nagyon bosszantott. Hogy még ez a felelősség is az enyém :-) Nagyon nehéz elengedni a múlt család felfogását, hogy hogyan kellene anyának lenni meg apának, hogy a válás feladás. Nincs mintánk arra, hogyan kellene és ez bizony frusztráló volt egészen addig, míg ré nem ébredtem, hogy nem kell jól csinálnom. Nem baj, ha nem vagyok tökéletes anya. S nem baj, ha a másik nem tökéletes apa. Amit tehetek, hogy a saját igazságom mentén s figyelembe véve, hogy a másiké lehet más, mi igazodunk közösen a gyerek igényéhez, személyiségének szükségleteihez. S egyáltalán nem számít, hogy külön háztartásban élünk vagy együtt. Egy mozaikcsalád is lehet működőképes, ha odafigyelünk magunkra és egymásra.

Fekete Nikolett

Nem sokára két éve lesz, hogy ebben a szerepkörben kell helyt álljak. Talán kívülről sokan nehéznek érzik, de belső élmenyem szerint közel sem drámai a helyzet. Tartom ezt úgy is, hogy egyedül édesapám a segítség gyerekfelügyelet témában. Persze ez jár korlátokkal és tud olykor nyomasztó érzéseket generálni, de alapvetően megbékéltem ezzel. Hiszen mélyen belül, amikor elhatároztam, hogy anyuka szeretnék lenni, számoltam az egyszülős léttel. Ráadásul a családi körülmények is már adottak voltak akkor. Másrészt hálát is érzek, hogy egyedüli családfenntartókent megoldom az életünket és valahol az erőm manifesztációjának is élem meg. A mindennapok során igyekszem a kisgyermekem mellett is töltődni és a szülői feladatok mellett fejleszteni magamat. Nem görcsösen, csak amire aktuálisan hívást érzek és jobbá tehetem vele a világunkat. Ami a férfiakat illeti, a válást követően volt egy - a korábbi létmódomhoz képest - magasabb dimenzióban megélt kapcsolódásom. Teljesen más minőségben voltam képes benne lenni, ami lenyűgöző élmény. A jelenemben pedig van egy múltbéli személy, akivel hiszem, hogy feladatom van. Úgy érzem, hogy a tisztább énem energiáit maximális hatásfokon működtetem. Ez viszont számára annyira újszerű és szöges ellentéte az eddig megtapasztalthoz képest, hogy idő míg a program felülíródik. Ezért most teret engedek és tartok számára hetek óta. Bizakodó vagyok és szeretnék hozzájárulás lenni az útjához. A múltban sokat bántottuk egymást, szeretnék végre jól adni neki.

Tünde

10 éve nevelem egyedül a lányom. Most már Ő 18 éves lett, de még mindig minden nap beszélgetünk "az élet nagy dolgairól", és örülök, hogy hozzám fordul. Nagyon nehéz volt nagyszülői, baráti segítség nélkül, és apa is 100km-es távolságban... de talán pont ezért szereztem olyan tapasztalatokat, amikkel szívesen segítek.

Szivi Balázs

Ki lehet lépni a korlátok közül és ehhez soha nincs késő. 40 év érzelmi korlátokkal töltött élet, 22 év ugyanilyen házasság, 2 lánygyermek és 1 válás után pár évvel ezt írtam az akkor 15 éves nagylányomnak a karácsonyi ajándék mellé. Előtte nem írtam ilyeneket. A lábad vigyen, a kezed érintsen, a vágyad mutasson, az eszed tegyen, a lelked érezzen, és a szíved döntsön. Szeretlek, Apa

Morgós Bence

Évek óta harmóniában különélve → Sokat tapasztaltam arról, hogyan tudunk a gyermekem édesanyjával jó kapcsolatban külön élve együttműködni. Nem volt rövid az út, de megérte végig járni. Boldogabbak vagyunk és jobban működünk, mint amikor egy háztartásban éltünk.