
"Az élet apály és dagály. Egyszer jó napjaink vannak és egyszer nem annyira jó napok. Minden pillanatban tedd amit tudsz, amikor csak tudsz. Legyen mindig türelmed magaddal és másokkal. A legfontosabb, hogy soha ne add fel a reményt."

Komoly kapcsolatot keresek, de hiszek benne, hogy minden egy jó beszélgetéssel kezdődik. Szeretek kirándulni, kávézni és nevetni

Pedagógus családból származom Az volt az alap, hogy én is az legyek. Engem leginkább a művészi, kreatív tevékenységek érdekeltek, bármennyire is szerettem volna, azt az irányt nem választhattam szakmának, csak hobbinak... Ezen a pályán, a hagyományos tanításban viszont nem találtam a helyem, túl más voltam, mást és máshogy akartam, mindig kilógtam a sorból. Aztán egyszercsak elegem lett abból, hogy nem fogadnak el, persze a szenvedésem által a szüleim is elfogadták, hogy ez így nem nekem való. Véglegesen hátat fordítottam az "iskolai tanításnak", megtörtem a mintát, így már könnyedén ment. Kiscsoportos oktatást többször is tartottam zenei, stresszoldás témában, az jobban bejött. Ez az örök elégedetlenség aztán elvitt sok más munkahelyi területre, rengeteg tapasztalatot szereztem és sok egyéb képesítést is időközben. "Csak akasztott ember nem voltam" szokták mondani. Állandóan kerestem a nekem valót és ma már megtaláltam a helyem szakmai téren: iskola, de mégsem tanítás, sokrétű tevékenység- biztonságot ad és mellette szárnyalhatok. Az önfejlesztési vágy nem hagyott alább. Most is tanulok valamit, ami a kreativitást, női megismerést fejleszti és talán nemsokára tanítom is..

Miért akarok mindig, mindent egyedűl megoldani? Miért nem vagyok képes segítséget kérni… akár kis dolgokban is? Ezáltal az ismerkedés is nehéz, sokszor “ háttal ülök a moziban”.

A változás fájdalmas folyamat. El kell engedni a régi, megszokott életünket ahhoz, hogy meg tudjon jelenni az új. Néha görcsösen ragaszkodunk valamihez, ami már nem a miénk, ami visszahúz, és ami már nem szolgál bennünket. Valamiért nem eresztjük, szorítjuk, úgy, hogy már majd meg fulladunk belé. Ami ilyenkor segíteni tud, az az, ha elkezdünk előre tekinteni, és mást választani. Elismerni azt, hogy mindannyian csodálatos, végtelen lények vagyunk, és elhinni végre, hogy megérdemeljük a szebb és jobb életet annál, mint amit eddig éltünk. És akkor elkezd engedni a szorítás, már nem akarjuk minden áron megtartani a régit. Egyre többször válasszuk az újat, míg egyszer csak az lesz az identitásunk. De ez egy folyamat, amihez türelem és kitartás kell. Hagyni, hogy hadd szakadjanak le rólunk azok a régi rongyok, amiket már réges-régen kinőttünk. Hagyni akkor is, ha fáj. Mert ez csak egy ideiglenes állapot, a semmi állapota, amiből majd egy új élet nő ki. Egy olyan élet, amit élni akartunk, ahol önmagunk lehetünk, ahol teljes pompájában ragyoghat rajtunk keresztül az a fény, amik mindig is voltunk. 💕💝🌹🌺🙏
Nagyon sok pozitív és rossz dolog is történt velem életem során, de ami az önfejlesztés világába vitt- az egyértelműen a válásom volt sok évvel ezelőtt. Bújtam a könyveket, majd elkezdtem magamba fektetni, egymás után végeztem el a képzéseket. Amiért itt vagyok? Hogy találkozzak olyan emberrel, aki tudja mit szeretne, tudjon őszinte lenni önmagával és velem is. Tudjon felelősséget vállalni egy kapcsolódáson belül is. Ne csak önmagát, hanem engem is lásson. Kedves ismeretlen ! Várlak szeretettel! 🥰

Kedves István! Tudom, hogy Te sem lehetsz mindennek a szakértője, de mégis érdekelnének egy a megszokott témáktól kissé távolabbi ügyben az emberismereti összefüggéslátásod gondolatai. Olyan helyen kezdtem el dolgozni, ahova túlsúlyos (vagy akár jelentős felesleg nélkül a testükkel elégedetlen) emberek járnak fogyni egy gép segítségével. Alapvetően nem értek egyet azzal, hogy életmódváltás nélkül meg lehetne oldani bármit, ezért igyekszem mindenkire személyesen ráérezni, olyan kérdéseket feltenni, amiből kiderül, hogy milyen lelki nehézség állhat a tartalékaik és az önbizalomhiányuk mögött. Te mire emlékeztetnéd azokat, akik nem tudnak elég kitartóak lenni önmaguk felé és hajlamosak a könnyebb utat választani? A túlevés vagy eltúlzott testfókusz is lehet egyfajta halogatás, vagy figyelemelterelő rossz szokás, ha az ember nem találta meg a küldetését, vagy tartósan 'beszorult' az egó feketelyukába? Szeretném ezt jobban érteni, hogy valóban segíthessek. Én is érintett vagyok evészavarban, de amögött tudom, hogy konkrét trauma áll, amivel egy ideje komolyan foglalkozom is, de azért érdekes, hogy épp egy ilyen ügyben kötöttem ki üzletvezetőként teljesen spontán és hirtelen. Haha, imádom Isten humorát! Hálásan köszönöm, MAnna
Amikor azt hinné az ember, hogy felnevelt három gyereket és 47 évet élt a párjával, akkor jön az elcsépelt szerelem. Apuci már nem a békés életet választotta, ment az elment esze után. Még ma is ugrál ágról ágra.

A szerelem szó etimológiája: “a magyar nyelv belső keletkezésű szava, a szer- ősgyökből származik, amely eredetileg 'társul', 'kapcsolódik', 'rendbe tesz' jelentéssel bírt.” Ezt csak szerettem volna megosztani mindenkivel, aki olvassa. A magyar szerelem szóban a szer- előtag ugyanaz, mint a “szer-kezet” és “rend-szer” szavakban, tehát ott van benne a “sorba rendeződés”, “Rendbe való beleállás” jelentéstartalma.
Egyik működési módom, hogy ha érkezik egy túl nagy feladat, vagy probléma, akkor lelkileg "eltűnök" a kapcsolatból hetekre. Fizikailag ott vagyok, maximálisan törődök, gondoskodok, "tenyéren hordozok", de lelkileg a problémával foglalkozok. Amikor megoldást találok, vagy tisztán látok már, akkor "térek vissza". Ezt a volt párok érezték, és nem tudtak vele mit kezdeni, sőt sok problémát okozott. Ezt a működést nagyon régen tudom magamról, és azt hittem csak én működök így. Viszont április 1-én volt egy találkozó, ahol István röviden megemlítette, hogy mintha neki is lenne ilyen működése, és ez megütötte a fülemet. A kérdés, hogy a fenti működés egyedi (saját elakadásom), vagy egy férfi működési mód?