Gyöngyvér dr. Tamás-KovácsA pályám a regionális 2009-2013-ig tartó gazdasági válságban kezdtem. Nem volt más választásom, minthogy kiműveljem magam az álláskeresés művészetéből. 8 év alatt 7 különböző munkahelyem volt, legtöbbet a közszférában húztam le főleg a közigazgatási specializációm miatt - nyilván, mert amikor a tanulmányaim e téren elkezdtem, komolyan gondoltam a köz szolgálatát, csak aztán ezt megváltoztatták a tapasztalataim sajnos. Végig bennem volt, mit akarnék igazán, ami egy ilyen nagy és furcsa elegy volt, amiben volt nemzetközi jog - ezen belül is EU-jog, szoftverjog, szellemi alkotások joga, nyelvhasználat, mediáció, kreatív munka pl szabályozások kitalálása, tárgyalás, és hasonlók, de nem tudtam megtalálni a helyem. Utóvégre egy HVG-állásbörzén egy íráselemzésen szembesítettek vele, hogy tudom-e, hogy ugyanannyira fejlett a műszaki része az agyamnak, mint a humán. Miután dobtam egy hátast ettől, megértettem, hogy nem lesz könnyű utam, mert túl speciális a tudásom. Sok hasonló emberrel találkoztam azóta. Long story short miután Isten kezébe tettem az egészet, és beletörődtem, hogy a közszférában fogom lehúzni most már nyugdíjig, beindultak a dolgok: megkerestek több a szívemnek kedves projekttel és az egyik projekt vezetője támogatásával az adatvédelem területét mind jobban elsajátítva elkezdtem felépíteni a vállalkozásom vele társulva. Aztán jött a Covid és éreztem, hogy el kell mélyítenem az információbiztonsági tudásom. Ez ment kb öt hónapig, utána pedig megkerestek a mostani munkahelyemről, hogy nekik műszakilag kompetens adatvédelmi szakjogász kell. De az út friss diplomás koromtól eddig a pontig 11 évig tartott. Nem máról holnapra ment, ahogy sokan gondolják, hogy ez működik, vagy működnie kéne. Ahogy pedig a régiek mondják, minden alkalmat meg kell ragadni, mert nem tudhatod, milyen munkahelyi tapasztalatod, ott szerzett kapcsolat milyen későbbi lehetőség előtt nyit utat.
10
Kőhegyi MóniMinden kapcsolat két szubjektív világkép és megélés találkozása. Elképesztő változás, amikor a másik embert nem a saját világképem szerint akarom értelmezni - mert az, gyakran totális tévút, amit a konfliktusok hegyei szegélyeznek. Hanem megtanulom meglátni és megérteni őt a saját világképén és megélésein keresztül. Konkrét példával, aminek az alap gondolatát én Feldmártól kaptam: A te szubjektív világodban te szeretsz engem, amikor azt érzed, gondolod, mondod, hogy szeretsz. Az én szubjektív világomban viszont akkor szeretsz engem, ha az én belső érzésem az, hogy szeretve érzem magam általad. Hát ilyen két szubjektív megélés találkozása :) Számomra sok időbe telt, helyesen és valóban figyelni, és ezáltal tényleg érteni a másik igényeit és motivációját, de a legnagyobb befektetésem volt ezen valóban dolgozni a kapcsolataim minősége érdekében.
11- Kőhegyi Móni
Megingathatatlanul hiszek egy végtelenül egyszerű minőségben, és megingathatatlanul hiszek egy sokszor rögös útban, mely oda vezet. Az állapotba, ahol az, aki valójában vagyok a helyén van. Boldogságnak nevezem. Negyven múltam, amikor hangosan kezdett kiabálni a szívem. Olyan hangosan, hogy nem lehetett többé nem meghallani. Mennem kellett, szinte egy időben az élet minden területén. Bizonyosság nélkül, érthetetlen, megmagyarázatlan döbbenetet és fájdalmat okozva másnak, az ismeretlenbe. Segítőként dolgozva is egyedül vágtam neki, és sokszor éreztem, hogy baromi nehéz. Hogy mindent, de mindent beletettem, amit tudtam, mégis zárva voltak a kapuk. Hogy elbuktam nőként, elbuktam emberként. Hogy talán hamis a hang, és oltárian nagyot tévedtem. De az élet tapasztalatok által bizonyította, hogy a belső iránytű mégsem hazudik, és hihetek abban a mindenki számára elérhető tiszta minőségben, és az ahhoz vezető útban, melyen számomra mérföldkő ez az állomás. A saját utam legrögösebb szakaszain évekig egyedül bukdácsoltam, de a megoldom egyedül végül nem működött. Ma azt látom, hogy megoldani feladatom és felelősségem. Támaszkodni pedig – előbb vagy utóbb, így vagy úgy – elengedhetetlen. Én itt kaptam olyan támaszt, melyet el tudtam fogadni. Itt vagyok, mert számomra egyértelmű, hogy itt is adom ezt tovább. Mert itt a lényeg az emberi kapcsolódáson van. Azon a láthatatlan fonálon, mely a „tudom milyen”; “jártam ott”; “valamelyik oldalon állva már megtapasztaltam” érzésével köt össze minket.
11 
Bogár BenceEgész életemben ágáltam Isten ellen, a látszat létemhez jobban illett a buddhizmus. Majd az elmúlt évek erőpróbái után, megmagyarázhatatlan indíttatásból egy templomban találtam magam, ahol átéltem a “kegyelem kiáradását”. Ott és akkor a bennem tátongó végtelen űr betöltetett.
11
Szitás AnitaAz önmagam által létrehozott káosz tartott hosszú ideig vissza attól, hogy működni tudjon az életem. Zűrzavarból építettem áttörhetetlen falat önmagam köré. Amitől nem csak én nem láttam, hanem én magam is láthatatlanná váltam. Lezáratlan emberi kapcsolatok, elvarratlan szálak, meg nem értett folyamatok bennem, s körülöttem húztak nehezékként vissza. Az önámítás poklában vergődve szenvedtettem saját magam. Majd rákényszerültem a lelki nagytakarításra. Belülről kifelé, fentről lefelé. Nem azért, mert rájöttem, hogy ezt kell tennem, hanem azért, mert már annyira szenvedtem, hogy nem maradt más választásom. Mi (vagy ki) az, ami feleslegesen viszi az energiáimat? Mitől (vagy kitől) kellene távolodnom, sőt elrúgnom magam? És mi (vagy ki) az, ami vonzz, lelkesít? Mi (vagy ki) felé kellene közelednem? Így fogant a káosz mentén egy újjászült rend bennem. Ami nem csak a látásom gyakorlására, de a láthatóságomra is visszaadta az esélyt. A rendrakás által nyílt lehetőségem kapcsolódásra alkalmas állapotba kerülni. Ahol már csak attól függ a boldogságom, hogy mennyire tudok jól figyelni. A Rendre. Mert az az élményem, hogy rend végül mindig van. Így a rendhez igazodnom is örökké érdemes.
11- Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
Három nagy megélésem van, amit itt megosztanék. 1. Az a hiány és szűkösség helye, amelyről sok ember ismerkedik. Úgy élik meg, hogy fal mellett mennek, hogy egyedülállók, egy nyűg nekik, mert miért nincs már meg az a valaki, az igazi és különben sem kezdődhet el az életük, amíg ez a személy nincs meg. De nem értem, miért nem tudnak lehetőségként tekinteni erre az állapotra! Amikor 2018-ban indíttatást éreztem online társkeresőre regisztrálni, egy darabig minden héten több randim volt. Egyfelől szeretek új embereket megismerni és a randizás egy tanulás, egy tükör, amiben mindenképp meg fogsz tudni valamit magadról, másfelől meg azt éltem meg, hogy itt ez a sok facér fiú és válogathatok! Mint a mesebeli királykisasszony a toronyban, aki kezéért hercegek, grófok, bárók és mindenféle válogatott cigánylegények versenyeznek! Amikor házasságban vagyunk, ez az életérzés már nem lesz elérhető, egy valaki van, véget ért a küzdelem, aztán vele boldoguljunk, jó napot! Minden fejben dől el és ez is. Ha elhiszed, hogy megtaláljátok egymást azzal a valakivel, akivel tudnátok együtt jól működni, úgy lesz. De ha nem hiszed is a hited szerint lesz. Node hol van az megírva, hogy közben tilos jól éreznünk magunkat? (Nyilván ésszerű határokon belül egymás szívére vigyázva.) Nem értem, lányoknak mióta lett ekkora teher, hogy a fiúk a kegyeiket keresik, randira hívják őket, fizetnek nekik ezt-azt, amikor a közös időtöltés közben fogyasztanak. Hogy hogy, miért lehet és kell erre szörnyű Isten-csapásként nézni... Egy férfi megérzi, ha az ember úgy áll hozzá, mint a mesebeli királylány és várja, mit bizonyít, megfelel-e egy vagy több kihívásnak vagy sem, és - azzal a mainstream-mel szemben, ahogy minket nőket nevelnek - imádják! Ami még ehhez kapcsolódik, az az, hogy persze ehhez úgy érdemes ismerkedni, hogy az ember egy kicsit szerelmes magába és az életébe. Az a megélésem, hogy egy férfias férfinak egy boldog nő a vonzó, akit ő még boldogabbá tehet. 2. Szintén az intenzív 2018-as randizásaim során ghostolt engem egy magát elváltnak beállított ember, akinek túlságosan kiadtam magam az elején. Kicsit nem tudtam mit kezdeni vele, az ember ilyenkor szégyelli ezt bárkivel megosztani. Aztán rájöttem egy azóta eléggé híressé vált amerikai pásztornak is köszönhetően, hogy aki eltűnik, annak magával van baja, leginkább azt látja meg, mennyire nem valódi. Ez a jelenség azóta a Covid-nak is köszönhetően még sokkal intenzívebb lett. Én 2021-ben férjhez mentem, de akikkel beszélgetek, foglalkozunk, sokat mesélnek hasonló sztorikról. 3. Friend-zone. Mintha szitokszó lenne. Megértem, nekem is az volt. Olyan apróságok nem érdekeltek, hogy a Biblia mellett a szakemberek is azt mondják, azok a kapcsolatok a legreziliensebbek, amelyeket barátságra építik. Nem, mert az ember nem szeretetet akar, ami csomó áldozattal jár, hanem ilyen kis bolyhos szirupízű vattapamacsokat, amik jól esnek és bizsergetnek. Mindenki. Én is. De a dolog már csak úgy van, hogy mi nők teljesen máshogy működünk, mint a férfiak. (Amúgy férfi példám is van erre a konkrét esetre, ha valakit érdekel, amikor a férfiban nem igazán mozdult meg a most már feleségére semmi, de miután Isten világosan megmondta neki, hogy márpedig őt választotta a feleségéül, és ő ezt elhitte és komolyan vette, egy kis kikupálás után beleszeretett, mai napig több, mint 25 éve boldogságban együtt vannak.) Nem csak a Biblia írja, hanem a népi hagyomány is úgy tartja, hogy egy nőnek udvarolni kell, hogy kedvet kapjon a szerelemhez. (A Bibliában úgy írják, fel kell ébreszteni a szerelmét). Azt meg lassanként lehet, apránként építkezve - például barátságon át. De ezt nem értjük, nem látjuk, mert annyiszor utasítottak már vissza - legelőször saját apáink, testvéreink - hogy mi csak ezt látjuk benne, illetve annyiszor bántottak már meg - főleg férfiak - hogy mi akarjuk a kontrollt a kezünkben tartani, mert akkor többször nem történik meg - mekkora tévedés. Ahogy én is. Már hetek óta mantráztam, sőt, kértem Istentől, hogy az legyen a jele, hogy a megfelelő ember közeledik, hogy nem durr, bele akar ugrani egy kapcsolatba, hanem barátkozni szeretne, megismerni. De amikor a férjem - hogy egyébként próbára tegyen - közölte, hogy barátkozni akar, megszakítottam a kapcsolatot vele! Az a Szentlélek szűnni nem akaró birizgálásának köszönhető, hogy elfogadtam végül a férjem döntését, és újra elkezdtem hozzá kapcsolódni. Nem kellett sok idő, hogy feltárja a lapjait, hogy csak próbára akart tenni és elmondja, mennyire tetszik neki, amit belőlem megismert. De férfi. Neki adatott a kapcsolatban a vezetés, tetszik ez nekünk nőknek vagy sem.
11 
Kardos ZoltánSajnos már nem találom a korábbi bejegyzéseimet, gondolataimat, beszélgetéseinket az énakadémia platformon, de ott és akkor kb 3-4 éve kaptam segítséget Istvántól és csapatától ebben a témában. Jó életem volt, mert jól kerestem, és biztos pozícióm volt, amerikai multiban dolgoztam. Akkor friss volt, ma már csak emlékeim vannak, de először csak a hétfők voltak szarok, a sales meeting, ami egyre unalmasabb volt, aztán már a kedd reggelek is egyre lassabban indultak, és nemsokára azt vettem észre, hogy minden nap a hétvégét várom, és rohadtul nem lelkesít amit csinálok. Érdekes, mert jött a Covid, és minden kollégám felsóhajtott, hogy de fasza, be sem kell menni, csak passzívan végigülni az összes online meetinget (reggeltől-estig szinte minden nap) hó elején meg jön az sms a fizuról. Én viszont azt éreztem, hogy elmegy az életem, értelmetlen dolgot csinálok, és minden ami jó volt a sales munkában (utazás, emberi kapcsolatok kezelése), azt is elvette a Covid. A járvány közepén amikor mindenki be volt szarva, hogy lesz-e munkája, én megírtam a felmondásomat, bevittem a főnöknek. Mindenki örült, hogy senkit nem kellett kirúgni, és kis időre megoldottam a fokozatos létszámleépítést. 1 hónap múlva utolsó napomon beparkoltam a céges mélygarázsba, (már aznap vitte is valaki a szép nagy autómat), és leadtam az összes céges cuccomat ami addig a nap 90%-ában a fő munkaeszközöm, és használati tárgyam volt. Lemondtam a kényelemről, és kiugrottam a totál ismeretlenbe. Nem ment könnyen és gyorsan, emlékeim szerint 1-1,5 éves folyamat volt. Pszichoterápiára is jártam a döntésem előtt. Beszélgettünk arról, hogy mi okozza a kiégést, mi az amin tudok változtatni. Szó szerint égettem az üzemanyagot, mint amikor 8000-es fordulaton 1-esben tolod neki, de nem váltasz föl 2-esbe. Nem akartam, hogy tönkremenjen a motor, nyomtam egy féket, és kiszálltam. OK, az élethelyzetem engedte, volt tartalékom. De azóta sem dolgozom nagy multinak, kipróbáltam már magam pár területen, nincs már az a biztonság, de büszke vagyok, hogy megléptem, nem bántam meg, és meg is változott a hozzáállásom a pénzhez, élethez. Érdekes, hogy azóta is sok emberrel találkozom, aki nem érzi jól magát, saját elmondása szerint is kiégett, de nem mer lépni, és mai napig sokan gratulálnak, hogy én ezt meg mertem lépni. Hát ez :)))))
12
Joós IstvánFiatalon lettem az informatikai/internetes cégemmel sikeres, 1998/99 magasságában, közvetlenül az internet lufi pukkanása előtt – és nagyon a fejembe szállt. Tudom milyen a Napba repülni, ismerem, amikor olvadnak már a szárnyak, és a becsapódás hideg keménysége, sőt az ezt követő lassú süllyedés, majd az új életet közvetlenül megelőz fuldoklás is megvan. Ha érdekel...
12- Joós István
Harminc év totális gátlásossága után bombaként robbant a szexualitásom. Sok szeretőm volt, és, igen, "bújtam a szekrénybe" (távoztam tempósan a hátsó kijáraton ruháim kapkodva) az idejekorán hazatérő férj elől... Érdekes és izgalmas volt, míg aztán egy idő után többé már nem. Szívesen segítek, ha megérteni, megengedni, vagy meghaladni szeretnéd a szeretői viszonyt...
12 - Szitás Anita
Korábban alkalmazottként és nemrég vállalkozóként is megtapasztaltam, hogy milyen a kiégés. Hogy milyen totálisan kimerülni abban, ami előtte mérhetetlenül lelkesített. Majd rájöttem, hogy a kiégés is csak egy tünet. Aminek az oka nem az, amit csinálok, hanem a mód, ahogy csinálom. Amint sikerült magamnak megengedni az új, időszerű működési módot, a változás szinte magától ment végbe és tért vissza az erőm. Ha segítségre van szükséged ahhoz, hogy feltárd és meghaladd annak okát, amiért most kilátástalannak érzed a helyzeted, keress bátran!
13