Morgós BenceSzépen válni, boldogan élni külön, gyermekkel → Több éve már külön élünk a gyermekem édesanyjával. Sikerült nagyon jó, szeretetteljes kapcsolódást kialakítanunk. Bár a különválásunk folyamata nehéz volt mindkettőnknek, mostanra szeretettel tudjuk megölelni egymást. Csinálunk közös programokat a gyermekünkkel hármasban. Jól működő gazdasági rendszerünk van. Feles időbeosztásban neveljük gyermekünket. Segítjük támogatjuk egymást szülőtársként a kihívásokban. Igazából nagyon jó élmény számomra ez az élet, csak javasolni tudom a válást / különélést, számomra harmóniát hozott, amiben kellő idő jut a gyermekemre és a saját dolgaimra is és a gyermekem édesanyjával is pont ideális minőségben tudunk kapcsolódni. Szívesen segítek neked is, hogy hogyan lehet ezt összehozni.
7
Gyöngyvér dr. Tamás-KovácsAz egyik legmegdöbbentőbb észlelésem az, mennyire nem képesek az emberek tanulni, tanítványságot vállalni annak érdekében, hogy az életben előre haladjanak. Jómagam aki nálam kicsit is jobban működött egy területen kérés vagy felhívás nélkül tanítómmá, mentorommá tettem az illetőt. Ez a jelenség a vallási közösségekben különösen is nagyon szemet szúr és jellemző. Pedig valaki tapasztalatai éveket, évtizedeket sprórolhatnak a mi számunkra és a kívánt eredményhez vihetnek, ha követjük őket az általuk megtapasztalt szenvedések szükségszerű átélése nélkül. Nekem is volt mentorom, akitől keményen megkaptam az őszinte visszajelzést időnként, vagy simán csak tolerálnom kellett, hogy feleség és anya és én a sokadik vagyok a sorban. Döbbenten állok a jelenség előtt, hogy most, hogy én vagyok soron, hogy visszaadhassak abból, amit kaptam, emberek mennyire kevés konfliktus vagy nehézség után feladják és inkább a saját jelenlegi egójukat választják a fejlődés helyett. Nem értem, hogy hiányozhat az alázat ennyire olyan emberekből, akik állítólag ezt is a zászlóikra tűzik - legalábbis papíron. Ahogy a kedvenc amerikai pásztorom szokta mondani, mielőtt Isten a következő szintre visz, előbb szembesít minket vele és megsértődhetünk vagy jegyzetelhetünk, a választás rajtunk múlik.
7
AgeeÉp testben ép lélek. Kétszeres Spartan (terepakadály-futás) európabajnokként a leglelkesebb híve vagyok a rendszeres testmozgásnak. A napi rendszerességű futás, sőt, bármilyen testmozgás erőt ad testileg-lelkileg, energizál, tisztítja az elmét, visszaadja a fókuszt, és nem utolsó sorban dopamint és endorfint termel. Ne aggódj, ha nem megy minden nap. A rendszerességen van a hagsúly, és nem kell feltétlenül versenyezni se. Az se baj, ha sohasem sportoltál, sosem túl késő elkezdeni. Mindehol vannak kezdő csoportok akár futni szeretnél, akár más sportba fogni. És ezzel majd érkezik egy szerető támogató közössèg is. Ha további tippeket szeretnèl, írj bátran.
7
Kinga MátéVolt egy álmom, amire nagyon tisztán emlékszem. Nem szoktam emlékezni az álmaimra, de ez más volt. Meghaltam. Nem tudom, mi okozta ezt, nem tudtam, hogy meghaltam, csak lepergett előttem az életem, ahogy sokszor hallottam ezt másoktól. Nem úgy, ahogy elképzeltem, hogy ez történhet. Rég elfeledett helyzetek jöttek és érzések, más nézőpontok, mint amit akkor láttam és éreztem, amikor történt. Mintha visszamehettem volna, hogy megértsem mélyebben az életem bizonyos pontjain az eseményeket és betekintsek abba, hogy mit érzett a másik szereplő, akivel történt. Majd jött a pillanat, amikor rájöttem, hogy vége... nagyon erős volt az a gondolat, hogy mennyi mindent nem fejeztem be, hogy mi lesz így a különböző félbehagyott dolgaimmal? De már nem volt lehetőségem visszamenni, vége volt - az álmomban. Aztán felébredtem! Kaptam esélyt, hogy változtassak és ha egyszer eljön valóban ez a pillanat, akkor ne legyen bennem ekkora rémület, mint amit az álmomban megéltem. Sokat mutatott nekem arról, hogy hol tartok az életemben, hogy ott - akkor - az álmomban mik voltak a prioritások, mit akartam volna még elrendezni, befejezni.
7- Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
A Covid-időszak láttatta meg velem sok defektem, többek között ezt is. Ekkor olvastam el a szeretet választható című könyvet, ami újabb vakfoltjaimra világított rá és megértettem, hogy maga a társfüggés egy nagyon összetett valami, aminek mint oly sok minden másnak trauma a gyökere (esetemben főként az Apukám általi visszautasítás és a testvéreim általi hibáztatás, leuralás). Vagyis a trauma kezelésével ez a működés megszüntethető. Persze hiába volt meg ez fejben, ki kellett, át kellett képződni. Erre szolgált a Covid elszigeteltsége, illetve a kb 4 hónappal ez után a képbe került férjem. Aki az elején egyáltalán nem vonzott, de még a dinamika sem, ami köztünk volt. Amikor vele kapcsolódtam, abban semmi függés nem volt, semmi nagy halálos szerelem vagy tüzijáték, vagy hasonló a társfüggésből ismerős jelenségek. Egy állandó, számomra addig ismeretlen melegség volt a kapcsolatunkban, ami két hónapig távkapcsolat formájában tudott csak működni a Covid kihívásai miatt. Sokkal inkább volt barátság, mint szerelem hosszú hónapokig. A férjem volt az első az életemben, akihez nem azért kapcsolódtam, mert különben mi lesz velem egyedül, hanem azért mert megtetszett belül-kívül és azt éreztem, hogy hozzátesz az életemhez, hogy nekem jó vele magáért, hogy szabad vagyok viszontszeretni és őt választom, mert a legjobb barátom és mindig arról álmodtam, hogy a legjobb barátom lesz a férjem. Az az élményem, hogy nagyon sokan nem vesszük észre, hogy a kapcsolatok szintjén megélt függés csak egy tünet, aminek a gyökere feltárására teszünk kísérletet az egyedülállóknak szóló önismereti csoportjainkban. Ha megvan a trauma vagy az egyéb kiváltó ok, azzal már könnyebb egy terápiában vagy más hasonló keretek között megbirkózni.
7 - Kinga Máté
Közel 10 év önismereti úttal a hátam mögött az a tapasztalatom, hogy egyetlen dolog állandó az életemben: a változás. Kívülről sokszor úgy tűnhetett a környezetemnek, hogy az életem kerek, minden jól halad a sikerek felé, mintha semmi különös nehézség nem történne, de belül ilyenkor is zajlottak a folyamatok, minden átalakult és időnként olyan óriási a transzformciót éltem meg, ami már minden szinten látható és érezhető volt. Az ilyen fordulópontokon először meg kellett ismernem újra saját magamat, döbbenetes, hogy teljesen egyértelműnek hitt dolgok is meg tudtak változni. A belső változások pedig kihatnak mindenre, az élet bármely területén szükségessé tud válni a rendrakás. Sok ilyet megéltem. Néha sok kis dologban kellett újrarendeznem az életemet, máskor mindent átrendező döntések, változások születtek költözésről, kapcsolatokról, munkahelyekről, tervekről vagy éppen csak legbelül valahol mélyen a szívemben, mintha onnantól egy új szemüvegen át látnám az egész létezést. Soha véget nem érő út ez, a rendrakás állandó témám.
7 - Morgós Bence
Tizenéves fiam apja vagyok → Sokat tanít nekem az életről, a türelemről, szeretetről. Megtanultam bocsánatot kérni tőle, segíteni neki, tanulni vele, játszani együtt, a barátai társaságában vigyázni rá. Voltunk sürgősségin a kórházban amikor született, meg utána is más vészhelyzettel. Féltem, szeretem, támogatom, haragszom rá, kiabálok vele, szégyellem magam, büszke vagyok rá és még számtalan élmény, amit csak egy szülő élhet meg. Nem könnyű a mai világban még csak kitalálni sem milyen apa akarok lenni, hát még meg is élni a mindennapokban. Segítek benne neked is szívesen, tapasztalatokkal.
7 - Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
Az eredendően negatív apakomplexus és a legkisebb gyerek-szerep és indigógyerek-lét miatt mindig is kihívás volt a normális önértékelés. A régebb óta megkezdett folyamatot a Covid-időszak tetőzte be: szisztematikusan elkezdtem vizsgálni, ki vagyok, milyen úton, miket átélve jöttem és merre felé tartok. Egyszerűen beleszerettem magamba és az életembe úgy ahogy volt, amely területeken pedig erre nem voltam képes, ott igyekeztem a legjobb verzióm megtalálni, ami már számomra is vonzó. Egyúttal rájöttem, hogy az ekkor megtalált felismeréseket tovább kell adnom hasonló helyzetben lévők számára.
7 - Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
Eredetileg negatív apakomplexussal indultam az életbe. Különösen 9-30 éves koromig volt nagyon keményen megalapozva. Az első 10 évben autodidakta módon kezdtem dolgozni emiatt is magamon, aztán lelki gondozó segítségével. Miután férjhez mentem, főként, akik már régebb óta ismertek, állandóan kérdésekkel rohamoztak meg minket bárhova is mentünk, így ebből a felismerésből jött a csoportszervezés gondolata. A minták legyőzése egy folyamatos dolog, a házasságomban is napi gyakorlat mind a férjemmel, mind a családommal szemben. Amit létszükségletnek tartok az az, hogy emberek figyelmét fel kell hívni, hogy mind a társuk megtalálásában akadály lehet - ha pl a másik is mintaváltásra van elhívva, illetve mert teljesen különbözik a családunk bevett működési módjaitól - és a további már házaspárként közös családi életünkben, családalapításunkban. Mintha az egyház nem beszélne eleget arról, hogy szép dolog "kijönni" a családunkból, de utána mi van, mit kell tenni, hogy lehet tovább ezzel élni - mert a kijövés nem feltétlenül jelenti, hogy felhatalmazást kapnánk teljesen megszakítani a kapcsolatot. Ilyesmikről is tanítjuk, akik bizalmat szavaznak nekünk, mert sokakat az ezzel kapcsolatos nem tudás riasztja vissza a megfelelő társtól, a megfelelő úttól.
7 - Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
Főleg a viszonylag kései életkorban jött, az érintettek által már nem remélt házasságom hozta el ennek szükségességét, illetve a férjem és a testvéreim közötti ellentétek folytán adódott pszichoszomatikus betegséget öltött szorongásaim. Ezeknek a hosszúra nyúlt kellemetlenségeknek és szenvedéseknek a végére érve láttam meg, hogy e felismeréseket tovább kell adnom hasonló helyzetben lévők számára.
7