Tapasztalatok

Morgós Bence

Lelkesedés, túlcsinálás, összeomlás → Amikor eljutsz oda, hogy nem tudod mi az amiért lenne kedved felkelni másnap. Pedig előtte évekig este jártam haza a munkahelyemről. A projektem amin éveket dolgoztam a kukában végezte, egy tollvonással kinyírták. Eddig háromszor rúgtak ki a munkahelyről, mert elfogytak a feladatok. Próbáltam közösséget építeni, de nem szállt fel. Adtam ingyen a szolgáltatásaimat, de nem becsülték meg. Sokféle módon égettem már ki magam. Mostanában egész jól tudok már figyelni az egyensúlyra. Szivesen mesélek ezekről, a folyamatról, arról, hogy mis segített túllendülni, vagy csak meghallgatom te hol jársz a folyamatban.

Joós Dóra

Változtatnom kellet 12 évig dolgoztam egy multinál, az első igazi munkahelyem volt. Végigmentem minden stádiumon. Eleinte olyan lelkes voltam, hogy sokszor éjszakáig bent maradtam az irodában dolgozni, szerettem a munkámat, szerettem az ott dolgozó embereket, szerettem hogy sok pénzt keresek. Büszke voltam magamra. Aztán hosszú évek teltek el és kezdett nagyon szűk lenni ez a kabát. Zavart az érezés, hogy nem hasznosulok, hogy nem szolgálok jó ügyet, csak egy pénzcsináló gépezet része vagyok. Olyan mértékig kezdtem rosszul lenni attól ami körülvesz, hogy napi szinten voltak a belső ellenállásomnak fizikai tünetei. Nem tudtam mi vár ezt követően, csak azt tudtam, hogy valami teljesen más.

András Kardos

Sokáig áltattam magam azzal, hogy mindig van feljebb, mindig van következő cél a munkahelyemen. Lépkedtem feljebb a céges ranglétrán, betartva az előírásokat, hozva az elvárásokat. Az emberek nem láttak engem, mint személyt, csak úgy mint jó kollégát. Mindig jó volt velem együtt dolgozni, gyorsan, hatékonyan intézem az ügyeket, mindenki tőlem kérdez és várja is a segítséget. Minden főnököm elégedett volt velem, így az előléptetés sosem volt gond. Közben munkaváltás volt, de a szerep maradt. Lépkedtem tovább, közben felépítettünk egy vevőszolgálatot a semmiből. Végül többet kerestem mint valaha, de ennek az ára a nagyobb felelősség, nagyobb teher lett. Az utóbbi két évben rengetegszer vállaltam túlórát, feláldozva a saját testi és lelki egészségemet. Teljesen kiégettem magam, a munka után pedig többnyire csak a pihenésre maradt idő. Vagy egy tucatszor volt ínhüvelygyulladásom, a testem jelzett, nem jó ez így. Lelkileg pedig abszolút tropán voltam. Belehajszoltam magam újabb és újabb célok elérésébe, és mikor megszűntek a célok, napi szinten már nem lett annyi a munka, megijedtem a nagy ürességtől, kilátástalanná vált a történet. Utolsó nagy kétségbeesett próbálkozásommal átkértem magam egy sokkal nehezebb csapatba, ahol újból belekerültem volna a túlóra örökké forgó mókuskerekébe. Fizetésemelést kértem, viszont nemet mondtak rá. Ez utólag visszanézve isteni ajándék volt, mert akár még évekig is ebbe beleszorulva éltem volna, ha megkapom az emelést. Három hónapja minden megváltozott. A munkahelyi kiégésre adott válaszom a csapatépítés, a minták válságára adott válaszom a lázadás lett. Mostanra megtaláltam a helyem a jelenlegi csapatomban, ahol többnyire támogató szerepem lett. A csapat átalakult, támogató, jó fej emberek jöttek, akikkel napi szinten beszélünk személyes témákról. Ez nem mindenkinek tetszik és folyamatos a konfliktus, jogtalanul. Most vívom a harcom, védem a csapatom, támogatom, istápolom, mentorálom őket és kiállok az emberekért, amiből rengeteg energiám van. Rá kellett jönnöm, hogy évekig halogattam a saját fejlődésem és hogy nagyobb szükség van rám emberként, mint munkaerőként.

Toók Eszter

Az elmúlt nagyjából 10 évben a munkahelyemen a szabadságaimat arra használtam, hogy fejlesszem magam. Ha voltak is "pihenős" programok, akkor azok kimerültek egy-két hosszú hétvégében és azok is inkább kirándulós programok voltak. Folyamatosan úgy éreztem rossz helyen is vagyok, elkezdtem valamit, ami majd jól feltölt, aztán csak még jobban kivett belőlem. Tipikusan tagadtam mindent, nem akartam látni a valóságot. De gondoltam én "Áááá Velem ilyen nem történhet stb, hisz foglalkozom magammal, csak tudom mi a jó Nekem és, hogy mit akarok csinálni...." Nos, én azt tapasztaltam, hogy ebben égtem ki, hogy tagadásban voltam.... A folyamatos harcban, a folyamatos szétszakítottság érzésben... Semmi inger nem tudott megérinteni, falakat húztam, utáltam magam, a munkát és megutáltam az embereket is... Én, aki mindig csináltam valamit, imádtam az embereket, sosem gondoltam volna, hogy a legjobb tevékenységem az lesz, amikor bezárom magam mögött a bejárati ajtót belülről. A csendben, elkezdtem megengedni magamnak, hogy az legyen, ami VAN. Ha jókedv, akkor jókedv, ha rosszkedv, akkor az. És ha már "remete élet", akkor az... :) Mindegy... Nem harcolok tovább magammal. Élvezettel teszem azt, hogy újra tudok kapcsolódni. Bátorság kellett hozzá, hogy tudjak nemet mondani. Nem is mindig megy, viszont akkor dolgozom azzal, ami van és feljön. És ebben a megengedésben tud tisztán feljönni, hogy kit, s mit is akarok az Életemben.

Molnár Anita

Előzőleg felvett, karrierrel kapcsolatos tapasztalatimnál leginkább a dolgok szépségét mutattam meg, hogy mennyire szeretem a szakmámat, mennyi aspektusa van és mi mindent tanulhattam általa. Itt van azonban ez a kiégés dolog, amit divatos mostanában hangoztatni elsősorban a munkánk kapcsán, de a közvélekedéssel ellentétben, nem csak a karrier terén érinthet minket. Megannyi szerepben létezünk az életben, női/férfi szerep, szülő/gyerek szerep, barát, társ...órákig lehetne sorolni. És minden szerepünkben kiéghetünk. A klasszikus munkahelyi kiégés mellett én például megtapasztaltam nőként és anyaként is. Nem könnyű kijönni belőle, de nem is lehetetlen és utána olyan erőket tudunk felfedezni magunkban, amikről korábban nem volt tudomásunk.

Anzelm

A gyerekkori trauma évtizedekkel később vezetett totális kiégéshez... Felmenőim elválása után a legszorgalmasabb, ultra érdeklődő gyerekből egy érdektelen, csalódott kissrác lettem. Aki előtte nem csak a házi feladatot csinálta meg, de még a következő tananyagot is előre megnézte, hirtelen képtelenné vált a tanulásra. Ez nem lustaság volt - egyszerűen nem tudtam már ott lenni fejben. Az érettségi után évekkel később, Németországban szembesültem azzal, hogy papír nélkül mennyire beszűkülnek a lehetőségeim. Így kezdtem el megkésve a hotelszakember képzést, ami életem egyik legbrutálisabb szakasza lett. Superior hotelben, kevés nyelvtudással, megalázó körülmények között dolgoztam alamizsnáért - a havi fizetésemből más egyetlen éjszakára kapott szobát. "Azubi"-ként (kisdiák) csúfoltak, nem a nevemen szólítottak. Az arrogáns, igazságtalan elvárások és a szigorú szabályozások idővel olyan mértékű kiüresedéshez vezettek, hogy az utolsó napokban már fizikai rosszulléttel küzdöttem munkába menet. Csak az önértékelésem miatt nem adtam fel. A fegyelem, amit ezekben az időkben tanultam, példátlan - de azt is megtanultam, hogyan tudsz magaddal előre kicseszni, ha nem gondolod át döntéseid hosszútávú következményeit. Ma már tudom: a kiégéssel is jobb szembenézni időben, mint megvárni, míg teljesen felemészt. Ha pedig már benne vagy, merd belátni és kérj segítséget - bízom abban, hogy épp itt, a Humanian vagy a legjobb helyen ehhez!

Zsolt Gazda

22 év multinál eltöltött munkaviszony után éreztem, hogy elég volt a “kalitkába zárt madár életből”. A kalitka ajtaja reggel 8- kor kinyílt aztán berepültem az ajtó bezárult majd 4-kor újra kinyílt és kirepülhetem. 2023. Június végétől nem repültek be többé a kalitkába. Ezután jött egy olyan munkalehetőség (portás) ahol teljesen egyedül lehettem az elmúlt egy évben itt elkezdődött a lelki regenerálódás folyamata,sok pszichológiai és hitéleti előadást néztem a YouTube -on, ezek által sokat “gyógyult” a lelkem.Teljesen megváltozott az gondolkodásmódom sok területen. Mindig is érdekeltek az emberek problémái, kapcsolatorientált típus vagyok és ha emberekkel beszélgethetek ill. tanácsot adhatok nekik ez mindig feltölt.Ezzel szeretnék foglalkozni.

Barkóczy Barbara - Peace of Mind Yoga

Nem sokkal utána történt, hogy vezető pozícióból hirtelen a munkanélküliség világában voltam. 3 hónapig otthon, kerestem az utam, mit hogyan csinálnék másként. Kiégtem, megtörtem, bátortalan lettem. Mindent kipróbáltam, kerestem mi tesz boldoggá és ez egy hosszú év volt számomra, hiába találtam 4 hónapon belül új munkahelyet. Viszont eldöntöttem, hogy egy teljesen más irányt veszek. Ezalatt az út alatt megtapasztaltam, hogy a régi bántásokat, hogyan kompenzáltam. Utána hogyan lettem ebben is tudatosabb és fogadtam el a testi adottságaimat. A nőiesség felfedezése és a felismerés, hogy megtörtem, bátortalan lettem, a külső elvárásokban kerestem visszaigazolásokat, pedig mindig is itt voltam magamnak, csak a belső nyugalmamat nem találtam, nem tanúsítottam türelmet magammal szemben. Éreztem, hogy annyi a teendőm egy napban, hétben, hónapban, hogy képtelenség teljesíteni, és mindig teleírtam a határidő naptáramat. „…Hogy nehogy lemaradjak érzéssel” éltem, és szerettem volna megfelelni másoknak, hogy ott vagyok, találkozunk. Közben nem is töltött fel az az találkozás. Ez alól feloldoztam magam, hogy legyen magamra időm, egyedül, zaj nélkül, és olyan emberekkel töltsem az időm, akik feltöltenek, észrevétlenül adnak. Szerettem egyedül beülni egy kávézóba, élvezni a kávémat és csak nézni ki az ablakon. Ahogy változtattam, sokszor éreztem, hogy már nem szorongok belülről, nem feszített egy érzés. Megkönnyebbülés volt. Nem egy gyors megoldást találtam, hanem egy folyamatot, egy életstílust, amit lépésről lépésre, napról napra tudtam beépíteni a mindennapokba. Együtt kell élni azzal, hogy a gyógyulás egy lassú folyamat, viszont a jóga ezt az érzést adta meg nekem, hogy lassuljak le, bárhol, bármikor, anélkül, hogy feszélyez a környezet a nyomással, és összeomlanék, vagy kiégnék.

Martina Lőrincz

Szétfolyó életenergia a perfekcionizmus keserédes gyümölcse A 20-as éveimben sokszor nem is értettem mi szükség van arra, hogy határokat állítsak fel, hiszen én úgyis mindenkit annyira túláradóan szeretek, bizonyára ők is engem… szökdécseltem fütyörészve naívan a nagyvilágban, mint malacka a vadvirágos réten, lufit kergetve, hiszen nekem úgyis végtelen energiám van, miért ne adnék belőle másoknak. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy 5,38-as tanulmányi átlaggal végeztem a főiskolán és köztársasági ösztöndíjas lettem, hogy fizetni tudjam az albérletemet, majd 22 éves koromban felmenőimet és kortársaimat zavarba hozó fizetéssel nullhuszonnégy karriert építettem ki és egészen fiatalon „senior” rendezvénymenedzser lettem, önálló projektjeim voltak... de ez sem tett boldoggá. Hogy meddig tartott? Míg meg nem betegedtem. A megfelelési kényszer egyik legszembetűnőbb tünete, hogy szétfolyik minden energiád a környezeted felé, nem egy irányba, ahol a haladásod zajlana, hanem szét mindenfelé. Neked nem marad semmi, mert nem tiszteled magad eléggé, hogy megtartsd, hogy nemet mondj. Miért? Mert akkor „ők” nem szeretnek majd. -hiszed el az egonak, tévesen. Hatalmas csapda ez és akár hosszú éveken, évtizedeken keresztül is zajlik, mert közben gyakran előfordul, hogy nagyon sikeres vagy és hajt előre, de valójában a saját szakadékod szélére. A közösség ebben is segítségedre lehet, hogy mielőbb meglásd saját értékeidet és határaidat mások tükre által. Várlak balatonfüredi női körömben!

Szilvia Bartha

Kezdem érezni a kiégést, még nem tudom, hogy csak kifogásokat keresek a váltásra, vagy nem jött el még az ideje. Figyelek és bízom.