Tapasztalatok

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Főleg a viszonylag kései életkorban jött, az érintettek által már nem remélt házasságom hozta el ennek szükségességét, illetve a férjem és a testvéreim közötti ellentétek folytán adódott pszichoszomatikus betegséget öltött szorongásaim. Ezeknek a hosszúra nyúlt kellemetlenségeknek és szenvedéseknek a végére érve láttam meg, hogy e felismeréseket tovább kell adnom hasonló helyzetben lévők számára.

Izsa István

A viszonyom édesapámmal mondhatni nem is létezett. Haragudtam rá és kerültem mert az alkoholt válassza a család helyett és számomra olyan volt mintha nem is létezett volna. A múlt feldolgozása elengedhetetlen a jelen tiszta megéléséhez. A megértés hogy 'apám nem lehet más mint ami' elhozta a megbocsájtást a kapcsolódásunkban pedig a közeledést és a kíváncsiságot egymás iránt ami megmutatta hogy apám nem is rossz ember. Alkoholizmusa továbbra is fenn áll de már nem haraggal hanem szeretettel fordulok felé és ölelem meg mikor találkozunk.Emelett pedig számos meg nem élt érzelmi lerakodás keletkezett bennem azon hosszú évek során mikor nem mertem megélni az érzéseimet. Mikor felismertem hogy a sírás nem a gyengék hanem az erősek erénye,számos elnyomott érzés kezdett feltörni-megélődni és ezáltal gyógyulni-elengedődni. Az elnyomott düh magasvérnyomásként és másokra vetítésként jelent meg. Ahogy elkezdtem kiengedni rájöttem hogy ennek az érzelemnek is van helye úgy hogy közben sem tárgyat sem másokat nem teszek tönkre.

Szitás Anita

Sokáig hibáztattam. Másokat és önmagamat is. Éveket töltöttem a sebeim nyalogatásával, miközben néha megsemmisítő önmarcangolásba, vagy épp féktelen dühbe menekültem. Rengeteg önmunka után értettem csak meg a múltat, s hogy mi történt valójában. Ekkor láttam arra rá, hogy senki nem felelős azért, ami történt. Mindenki azt adta, amit adni tudott. Én is. Most már tudok hálás lenni mindenért. Szülői megnemértettségért, válásért, munkahelyi méltatlan helyzetekért. De hosszú volt az út idáig. És az is élményem, hogy a feldolgozás, továbblépés egyedül nem – vagy csak nagyon lassan és nehezen – megy. Ha támogatásra van szükséged ahhoz, hogy megértsd, mi történt Veled, s így letehesd a múlt nehezékeit, segíthetek.

Iványicki Tamás

20 éves koromban szakított velem az akkori barátnőm, és ez rányomta a bélyegét a huszonéves koromra. Hosszú éveken át a sebeimet nyalogattam, sajnáltam magam, és a múltban ragadtam – elképzelni is szörnyű, hogy mennyi ideig szenvedtem emiatt. Lehet, hogy mégis hatással voltam a világra, és értékes emberek próbáltak hozzám közeledni, de ezeket vakon figyelmen kívül hagytam. Az az érzés, hogy nem vagyok elég jó, megakadályozott abban, hogy ezeket az értékes kapcsolódásokat meglássam. Csak nemrégen kezdtem felfedezni, hogy ha a múltban ragadok, akkor nincs jövőm. A jelenre és a jövőre való koncentrálás segített levetkőzni azokat a korlátokat, amelyek akadályozták a fejlődésemet, mind szakmailag, mind a családommal való kapcsolataimban.

Katalin Éva Baji

Tapasztalatom szerint a múlt feldolgozásának egy útja van: a szembenézés és elfogadás. Szembenézés csak elfogadás által lehetséges, az elfogadást pedig a megértés segíti igazán. Betegséggel, megszégyenítéssel, magánnyal és sok sebezhetőséggel néztem én is szembe az utam során, de amikor megértettem mennyire fontos megélnünk és elfogadnunk a felszínre bukkanó fájdalmainkat és félelmeinket valamint türelmesnek lenni magunkkal, a feldolgozás már sokkal könnyebben ment. Azóta bátran nézek szembe a múlttal. Abban tudok segíteni, hogy életed egyes stációira jobban ráláss, megkapd a miértekre a válaszaid és ezzel arányosan megleld magadban a bátorságot, és az önmagadba vetett hitet.

Brigitta Fessel

Két tűz között... Mi sokan, teljesen normális körülmények között nőttünk fel... de ma már a szüleink bántalmazó, mérgező voltát kutatjuk. Bárki, bármit mond ez is bántalmazás. Bántalmazzuk a saját szüleinket, ha a nagy önmegfejtésben megfeledkezünk az ő határaikról. Az én gyerekeim 4 fiú (34,25,22,22) is ezt tették. 1 év és sok belső munka, konzultáció vitt el a megértéshez, a nagy felismerésekhez... ami közelebb vitt a saját szüleim megértéséhez... közben gyógyítva a fiaim által okozott sebeket. Megtörtént az elfogadó, megértő beszélgetés. Most tesszük le az új alapokat. Talán már közösen tudjuk egymást gyógyítani.

Daniel Uhle

18 éves korom környékén annyira rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy komolyan gondolkodtam azon, hogy befejezem a történetet. Az azonnali öngyilkosságnak mindig is ellene voltam, de a lassú öngyilkosság - drog, alkoholizmus nyitva állott előttem. Ha ezt az utat választom, garantálom, hogy ma már nem lennék az élők sorában. Mert ha valamire ráveszem magam, hogy belekezdjek, akkor azt nagyon hatékonyan csinálom. De nem ezt az utat választottam: mert ez a könnyű út lett volna. Helyette elmentem pszichiáterhez és nekikezdtünk a pszichoanalízis mentén (gyógyszerek nélkül) az önismereti utamhoz. Évekig jártam, mire a Szakember Segítőm azt mondta, induljak immár utamra. Később jártam ismét egy pszichológushoz, nála is nagy előrehaladást értem el és most ismét visszamentem hozzá pár hete. Emellett elvégeztem az Agykontrollt, Pránanadi több szintjét és számos alkalommal voltam Családállításon. Ezek közül a legnagyobb előrelépést a pszichiáter és a pszichológus adta. ...és hosszú évek óta aktív vagyok az Énakadémia / Egójoga / Útonjárok platformon - mind virtuálisan, mind a személyes találkozókon. Miért írtam le mindezt? Mert ez egy olyan terület az életemben, amelyre kifejezetten büszke vagyok! Hogy a nehezebb utat választottam, hogy elindultam rajta és aktívan dolgoztam magamon, így itt vagyok, még életben és így lehetőségem nyílik rá, hogy mindezt a tapasztalatot magam is a gyógyítás-segítés-tanácsadás hivatás szolgálatába állítsam. Mert másként nem tudom elképzelni a létezésemet...

Dóka Viktor

A múlt feldolgozására nekem az alábbi módszerem az egyik. Az a tapasztalatom, hogy a megosztás nagyon működik. Amikor én magamnak kimondom, leírom a saját szavaimat, akkor máris lehetőséget adok magamnak arra,hogy màs nézőpontból tekintsek ràjuk. Ezáltal a gondolataimra és érzéseimre, amennyiben ezeket kiteszem. Ahogyan kiteszem magamból, ezzel egyúttal teret is engedek magamban az újnak. Mindezzel màr formàlom a sajàt önképemet. A közösségi erő, màsok figyelme hatványozottan segít a nézőpont vàltàsban. Minél több figyelmet kap a mondandóm, annàl szélesebb nézőpontot alakíthatok ki. Màsok tapasztalata még tovàbb fokozza ezt a jelenséget.

Kardos Tímea

Több mint 10 éve járom a saját önismereti utamat. Ez alatt egyes technikákat is elsajátítottam. Szeretettel várlak egy nyugodt, biztonságos térben, ahol találkozhatsz az AuraSoma-val, Bach virág esszenciákkal, vagy elmerülhetsz egy lágy metamorf érintésben.

Nekem gyakorlatilag a mùltam a jelenem is, és bizonyos mèrtèkig a jövőm is, mivel ott èlek, ahol felnőttem. Azokkal az emberekkel találkozom nap mint nap, akikkel évekkel ezelőtt is, ők mindig emlèkeztetnek arra, hogy ki vagyok. Ez nèha borzalmas érzès, és van olyan is amikor örömteli. Az elmùlt èvekben egyre többszőr èreztem azt, hogy szeretnèk màshovà költözni, vagy màs embereket megismerni, màst csinàlni mint eddig.