Danók DánielMenedék romból – egy kísérlet Egy ideje egy gondolat foglalkoztat, mi marad az embernek, ha nem tökéleteset, nem gyorsat, nem kényelmeset keres – hanem békét? Egy olyan projektet szeretnék elindítani, ahol romos ingatlanokból egyszerű, működő menedékek születnek. Nem luxus. Nincs TV, nincs klíma. Van kályha, csend, természet, és egy tér, ahol az ember meg tud állni. A cél nem az elvonulás a világtól, hanem a visszatérés önmagunkhoz. Digitális detox, lassulás, egy–két nap vagy egy hét, ahol nem kell „teljesíteni”. A megvalósítást én csinálnám, felmérés, tervezés (kézzel és szoftverrel), kétkezi munka, üzemeltetés. A projekt kiadásra épül, nem elmélet – működő helyet szeretnék létrehozni. Most olyan embereket keresek, akik: látnak értéket a tökéletlenségben, szívesen gondolkodnak együtt egy ilyen tér létrehozásáról, akár tapasztalattal, akár kérdésekkel, akár anyagi oldalról tudnak kapcsolódni. Ez nem kész válasz. Ez egy felvetés. Ha megszólít, írj. Ha kérdésed van, tedd fel. Ha csak olvasod, az is rendben van.
0
EszterSzia! Sokszor voltam én is ilyen helyzetben, szerintem tök rendben van, amit érzel, mert mindig az ilyen nullpontokról lehet újratervezni. Nekem ilyenkor mindig az segített, mikor teljesen kifelé vittek a kétségbeesés gondolatai (hol kéne lenni, ezt már próbáltam, de nem megy, nincs erőm, se motivációm, meg amúgy is szarul érzem magam az állandó újrakezdéstől, stb.), hogy befelé indulok, nem kifelé. Lehet elrágott csont, s biztos próbáltad is, de nekem tényleg mindig csak az segített, ha lecsendesedtem és máshová irányítottam a fókuszt. Ehhez apró, új rutinokat alakítottam ki: reggeli befelé figyelés (még meditációnak sem hívnám, mert nem akartam, hogy az legyen, hogy ilyesfajta nevet ragasszak rá). Csak ülni pár percig és figyelni mi jön érzésben, gondolatban. Elkezdtem többet meglátni a körülöttem lévő apró, szép dolgokból, amim már megvan. Építettem/szépítettem a környezetemet a magam örömére, mert ha már bent nincs rend, legalább kint legyen az, hisz oda-vissza hatnak ezek a dolgok. Eldöntöttem élvezem jobban a gyerekeimmel eltöltött időt, figyelek jobban a kutyámra, a nyuszimra, ahogy csak úgy léteznek, élvezni, ahogy belesimul a szőrük az ujjaimba, mikor szeretgetem őket. Nézni a metrón az emberek arcát, kiben milyen apró részletet tudok felfedezni, ami érdekes, meghallani zenékből új dolgokat, és megtapasztalni mindezek milyen érzéssel töltenek el. Én mondjuk szeretek kézzel írni és mostanság leírom a gondolataimat, érzéseimet is egy naplóba, csak úgy, ahogy jönnek, van hogy formátlanul…nem számít. De ami a legfelemelőbb és szerintem nem elhanyagolható a hála. Minden nap, valamiért hálát adni, ami velem aznap történt, amim már megvan, találkozásokért, tapasztalatokért, hogy ma egyáltalán felébredhettem, bármiért… Ezekből a figyelésekből megszületik valamiféle béke odabent, meg csend. Azt tapasztalom, ezekkel a csendekkel jön el váratlanul az a kegyelmi pillanat, hogy kirajzolódik egy új út, egy új lehetőség, megérkezik egy segítő ember, amihez/akihez már tudok kapcsolódni és már lesz motiváció, erő, lendület, aztán pedig teremtés. Remélem tudtam valamicskét segíteni, kitartást!
Kardos ZoltánSziasztok! Most ez kesze-kusza lesz. Csak a gondolataimat leírom ahogy jönnek, mert úgy érzem szükségem van rá. Elakadtam. Semmi okom a panaszra, és olyan mintha csak nyavalyognék, már kezdem unni, de mégsem mozdulok semmilyen irányba. Pár éve eldöntöttem, hogy nem kell a daráló, kiszálltam a mókuskerékből. Szerencsém volt, megtehettem. Aztán elköltöztem a fővárosból vidékre, belevágtam új dolgokba, volt bennem lelkesedés, értek kudarcok, hozam jó és rossz döntéseket, tanultam új dolgokat. Érzem, és a tetteimben, viselkedésemben, dolgokra adott reakcióimban érzem, hogy rengeteget fejlődtem. Eddig normális és tök szuper, de mostanra újra nem vagyok lelkes, és elégedett. Nem kelek fel reggelente jó érzéssel, ezért azt hiszem most újabb válaszút előtt állok, mert amit most csinálok az sem én vagyok. (vagy csak rossz emberekkel csinálom) És tényleg tanácstalan vagyok merre tovább. Visszafelé nem szeretnék menni. Totálisan zéró fogalmam van, hogy mit szeretnék csinálni. Mi lesz az amit szívvel-lélekkel szeretnék, tudok csinálni, fejlődök benne, leköt, rajongok érte, és a hivatásommá válik. Azt érzem addig amíg ez nincs meg, az élet többi része sem lesz meg. Mert biztos érződik a görcsösség, mert közben arra gondolok, hogy az idő rohan, most lenne még jó élvezni. Olvastam pár technikáról, amikor az ember elakad, nem találja a küldetését mit kell csinálni, de nem megy, nem érdekel, nem működik. Mintha teljesen kiüresedtem volna. Összecsaptak a hullámok. Lehet, hogy csak türelmetlenség + ingerszegény novemberi ködös napok utáni év végi elégedetlenség, mert nem lett olyan az év ahogy szerettem volna....és sok pici dolog összeadódott, de zavar, és nagyon zavar, hogy nem működik az életem. Na elolvastam amit leírtam, legszívesebben ezt is törölném, de mégsem teszem. Egy jó ötlet is segíthet. A kérdésem benne van a sorokban. Köszönöm!
Esztergomi KatalinSegítsÉG! Annyira nagyon szeretem a magyar nyelvet. Hihetetlenül beszédes nyelv a mienk, és 48 évesen újra meg újra rácsodálkozom, mennyire. A munkám során tapasztalom, sokan nehezen kérnek segítséget. Testorientált önismereti terapeutaként értem a biológiai, holisztikus gondolkodásúként a transzgenerációs okait. De mindig lenyűgöz, amikor szakrális értelemben is elér a tudatomig valami. Hiszen, gondoljunk csak bele: amikor segítséget kérünk, kiengedjük a kontrollt a kezünkből, és egy másik emberre, de közben a Teremtő erőre (vagy ki hogy nevezi) is rábízzuk a megoldást. Mekkora hit kell ehhez, és nem elsősorban vallási értelemben (bár a vallom kifejezés is megér egy misét... :-) ). Segíts, Ég! - ebben minden érzés, hit, remény benne van, mégis egy szóban sűrűsödik e kifejezés esszenciája. Bennem egyre erősebb ilyenkor a támogatás és a támogatottság, hogy merjek kérni, mert lesz, aki meghallja!
Halmai ZoltánA HIT mint szellemi látásmód, segíthet elérni ezen célokat! Az emberek eltávolodtak önmaguktól, kifelé élnek fontos a mutatott valóság kevésbé fontos mindaz amit éreznek. A mai guruk nagy része azt hirdeti amit a modern kori hipermarketekben is tapasztalsz! Minden van és azonnal, ha nincs akkor menj be a másikba és ott lesz! Így az összes emberi kapcsolat is erre a szintre silányul. Már nem akarjuk megérteni, megoldani az adott problémát inkább elmegyünk a "virtuális Tescóba" és levesszük a polcról az első színes szagos élményt, kapcsolatot, barátságot, gurut aki a leghangosabban kürtöli világgá az elme és az egó által birtokolt álvalóságot! A sötét oldal jelenleg nyerésre áll az emberek lelkéért vívott csatában, hisz odaígér bármit megad bármit amire vágysz! De egyszer jön és benyújtja a számlát... Viszi a lelked és onnan már nagyon nehéz a fény felé fordulni, megérezni a tiszta szellemi önvalónk fényét. Vágy, tettek, kitártás, hit! ...és a fény amit kisugárzol tudja megváltoztatni a világodat! Mert a világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogja fel!
Joós IstvánMindent meghatároz. A hit. Nekem ez a tapasztalatom, hogy MINDEN más ahhoz, és csakis aszerint rendeződik, hogy az ember mit Hisz. Emberek tömegei nem tudják eldönteni. Nem merik következetesen első helyre tenni. Amit Akarnak, amiben Hisznek. Míg ezzel szemben valóságosan válik a világ teremtőjévé – a Teremtő Isten Társává–eszközévé az, aki ki meri mondani, amit Hisz. Én pl. ezt hiszem, ahogy egy barátomnak ma írtam: “A Facebookot akarjuk 10 év alatt lenyomni. És ami ennél sokkal aggasztóbb: én szilárdan hiszem, hogy ez lehetséges. A pózolás kultúrája után paradigmaváltás kell: az őszinte önfelvállalás platformját építjük. A Cél, hogy az emberek az életük útján – az élet játékában – haladjanak, aminek a módja tapasztalatom szerint az Igaz Beszéd. Humania ezt jutalmazza.” Ezt hiszem. Bármilyen abszurd is. És azzal arányban, hogy ki merem mondani tapasztalom, hogy mások kapcsolódnak, segítség jön, megvalósul. Paradox módon részben épp amiatt, hogy mennyire NAGY ez a cél. Kisebb feladat nem/kevésbé mozgat. Mi a LEGNAGYOBB CÉL, amit Hinni mersz – ami Benned Igaz? Mondd ki! Tedd első helyre! 🔥🚀
dr. Joós KárolyA küldetésem úgy fejlődött, mint másoknak: először szülői elvárásoknak megfelelés. Utána az egyéniségem, egyediségem kifejezése és kamatoztatása. Végül ráéreztem a nagy áramlásra, és engedem… na jó, próbálom engedni, hogy része legyek. Szépen hangzik, de hát ugye a világ olyan, amilyen, én pedig csak egy homunculus... Mind a mai napig megfelelni vágyom a bennem élő szüleimnek és mestereimnek. És máig birkózom saját önző énemmel. Mérlegelés minden kanyarban: adni és kapni, dolgozni és pihenni, kapcsolódni és elcsendesedni, pörögni és lassulni. Hiányaimat elfogadni vagy sebeimet nyalogatni, keresni mások elismerését, szeretetét, vagy magamat elfogadni és szeretni – és abból adni. Nem látom át, nagyobb nálam. Hatalmas, végtelen, csodálatos káosz – az univerzális Rend megnyilvánulása. Ha megérteni próbálom, csak beleszédülök. Nincs más választásom, mint engedni. Ha görcsölni kezdek, mielőbb ki kell lazítanom, tisztítanom magam. Többet aludni, nem kihagyni a napi meditációt… és akkor és úgy, pár percre-órára… valójában… pofon egyszerű. Boldog vagyok ilyenkor. Rendíthetetlenül. Hálás, békés, teli szeretettel. És csak próbálom finoman erre billenteni a mérleget – el az önző, feszülő, nyafogó, toporzékoló énemtől. Erről szól a maradék életem: minden nap egy-két perccel többet lenni az Áramlatban. És akkor szárnyal a küldetésem is. Magától. Nem kell vele foglalkoznom. Érkeznek a kapcsolatok, az inspiráció, megvan az erő, a lendület, tudok sokat adni, és szeretem magam, és mindenkit, akit a közelembe sodor az élet. A folyamatos éberség, tudatosság a kulcs számomra. Nem belekényelmesedni mások pozitív visszajelzéseibe és az önajnározásba. S pláne nem belecsúszni az önsajnálatba és függőségekbe. Jelen lenni folyamatosan… rendet tartani belül… megélni a pillanatot annak, ami… tudni, hogy ez bőven elég. Hogy minden Rendben van, és volt és lesz mindig. Nem tudom elrontani. És honnan lehet ehhez erőm? Hát magamtól biztosan nem… és mégis van. Kapom, ha jó irányba állok, az Áramlat, a fejlődés, épülés univerzális fraktális mintázata szerint. Egyszerűen csak ilyen az világunk. Isten van. :) PS: Most visszanéztem itt, a Humania oldalán... milyen szép megnyilvánulása a maradék nárcisztikus vonásaimnak. Töröljem? Jó lenne... illletve jó? Mi a jó? Épp azt írom, hogy minden Rendben. Ha elküldöm, oké, ha törlöm, az is oké. Mosolygok magamon. Na, ez az érzés jó. Így aztán elküldöm. Hátha mosolyogsz Te is - ha ennyi értelme volt, az már melengeti a szívemet. :)
Bertalan Balogh"Gravitálni" A lehető legpasszívabb kölcsönhatás amit el tudok képzelni. Hogy ez ügy-e vagy küldetés, vagy én hívhatom bárhogy nem fontos, nem számít mert az hív engem. A megélésem: Vannak dolgok amiket nem tudok nem csinálni. Úgy sem, ha nem csinálok valójában semmit. De azt érzem, ha már egyszer kölcsönhatásban vagyok akkor csináljam a legjobban. Őszintén. Vannak dolgok amikben nem tudok nem a legjobbra törekedni, nem azert mert jól akarom elvégezni azt amit amúgy nem is akarva csinálok, hanem azért mert nem tudok másként. Mert fontos! Mondjuk nem nekem, és azt sem tudom pontosan, hogy kinek, de nem akarom nem jól csinálni, félvállról venni, mert az már nem Őszinte. Nem őszintenek lenni pedig olyan, mintha homok kerülne a fogaskerekek közé. Lehet, h nem okoz azonnal hibat, de lassan tönkreteheti az egész gépezetet. Ha pedig jól akarom csinalni akkor utána nézek, ha elbizonytalanodom, megkérdezek valakit aki jártasabb az úton, vagy tapasztaltabb, segítseget kérek, vagy beiratkozok valami tanfolyamra esetleg csoportba. Mert nem csinálni nem tudom, ha meg csinálom akkor meg legyen rendbe. És én tudom (a) Rendbe tenni. És már illeszkedek is a RENDBE mert látom, hogy másoknak is fontos. Hogy pontosan mi? Meg kinek? Az meg, hogy miert? Azt nem értem...mert már nem Értem. Valami másért, ami fontosabb mint én. Számomra eddig nem tapasztalt csend és letisztultság kellett hozzá. Üresség, magány. Aztán valami elkezd suttogni, amit enélkül nem hallanék. "Elhivatottság" - tökéletes kifejezés. El-LETTEM-HÍVATVA. Hova, mire,mi vagy ki által, miert? Nem kell értenem, mert a világom nyer értelmet általa. Úgy képzelem, ilyen érzés lehet gravitálni.
Julianna SzámadóNem találtam eddig olyan megnevezett kategóriát, hogy önellátás. Ezért itt a legjobb helye, hogy Ügy. A küldetésem és remélem hamarosan a Mi küldetésünk lesz az önellátásra törekvés. Az Angliai életem is arra ösztökél, hogy másként lássam a világot és a felszaporodott élettapasztalat is, hogy befelé forduljunk, gondoskodjunk az élelmünkről, amilyen mértékben csak lehet. A ház megvan.a nyugdíj is-ami hiányzik az a társ, aki hasonlóan gondolkodik és szívesen ad három órát a munkának a napjaiból és a többi lehet kirándulás, olvasás, sport és másokkal közös élmény. Saját dolgok továbbvitele és így haladva az életünkben örömben előre. A csend, amiben élek- és szívesen megosztom: hallom, ahogy a só eléri a rizsfőző vizet-ja nagyon jó megélés. És a tiszta csillagos ég- és másfél órára a fővárostól. Ez jó így. Megosztásra vár- megosztásra vagyok készen.